Kereső toggle

Stressz

Száz éve keresik az okát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miért képes az egyik ember a kihívások közepette túlnőni a képességein és
leküzdeni a szinte lehetetlent is? Miért omlik össze a másik egy sokkal kisebb
probléma miatt? Miért van az, hogy a legkomfortosabb körülmények között élő
városi lakosok élik át és betegednek leginkább bele az élet feszültségeibe?
Miért okoz betegségeket, amikor valaki készen kap mindent az életben és az is,
ha ugyanezekért napról napra reménytelennek látszó küzdelmet kell folytatnia?
Feloldhatjuk-e magunkat a belső feszültséget kiváltó lelki nyomások alól pusztán
relaxálással, diétával vagy az újabban világszerte divatos nevetőkúrákkal? Miért
lesz a gondtalan gyermekekből szorongó felnőtt? Száz évvel ezelőtt született az
emberi egészség ma talán legtöbbet vizsgált területének, a stresszkutatásnak
alapfogalmait meghatározó tudós, Selye János, aki szerint elsősorban tőlünk
függ, hogy az élet kihívásai serkentenek vagy éppen rombolnak bennünket.

A stressz egy tanult reakció: az ember nem születik idegeskedő lénynek, hanem
környezetének – családjának – hatására válik azzá. „Egy családban a rosszkedv
mindig a felnőttektől ered” – mondja hétköznapi tapasztalatai alapján Hajdú
Gyöngyi ötgyermekes anyuka. A stresszkutatás hosszú ideig kizárólag a
felnőttekre koncentrált. Pál Melinda pszichológus szerint viszonylag új keletű a
gyerekkori stressz kutatása – két évtizedes –, melynek eredményei arról
tanúskodnak, hogy a gyerekek és ifjak is olyan mértékű terhelésnek vannak ma
kitéve, amely egészségkárosító hatású rájuk nézve. Ennek egyik fő okát a
szakemberek a gyermekek korai önállósodásában látják. A fiatalok a szülőktől
sokszor a rendszeres törődés hiányát leplező „bűntudat-pénzként” kapnak akár
jelentősebb összegeket, azzal, hogy „vegyél-magadnak-valamit”. Szintén jellemző,
hogy kontroll nélkül használhatják a legkorszerűbb kommunikációs eszközöket,
amelyek minden eddiginél nagyobb szabadságot jelentenek ugyan a számukra, de
egyben sokkal nagyobb fenyegetettséget, bizonytalanságot is, olyan kihívások
sorozatát, amelyekkel koruknál fogva nehezen vagy egyáltalán nem tudnak
megbirkózni. Közben a mintaadó felnőttek is egyre kevésbé képesek megküzdeni
életük nehézségeivel, amitől egyre feszültebbek lesznek, s ez messzemenőkig
tükröződik a mai gyermekek lelkiállapotán is.

Ugyanakkor a stressz, a kihívást jelentő helyzetek az élet hajtóerejét jelentik.
A fejlődés során a gyerekben tanulás által fejlődik a megbirkózási képesség, ami
a felnőtté válás alapja. Ha egy gyerek az élete során nincs elegendő mértékben
kitéve sem fizikai, sem pszichológiai próbatételeknek, akkor később könnyen
összeomolhat a nehézségek idején. A gyerekek – ha váratlan betegség nem jön
közbe – normál esetben jó egészségnek örvendenek, és nem jellemzi őket a
betegségtől való félelem sem. A modern társadalmakban egyre gyakoribbá váló
gyerekkori egészségi problémák – például a cukorbetegség, allergia – mögött a
kutatók leginkább azokat a lelki terheket sejtik, amelyekről a szülők vagy a
környezet sokszor tudomást sem vesz, hiszen úgymond „mindent megkap az a
gyerek”.

Ebben az érzéketlenségben persze szintén a felnőttek állapota tükröződik. Az SE
Magatartástudományi Intézet kutatásai szerint Magyarországon egyre kevesebbeknek
sikerül jól megélni a stresszt. A leküzdhetetlennek ítélt, „rossz” stressz –
Kopp Mária vizsgálatai szerint – minden harmadik embernél a munkaképesség
csökkenését okozza, a lakosság 18 százalékánál pedig kifejezetten
egészségkárosító hatású: magas vérnyomást, hajhullást, elhízást, pszichés
betegségeket okoz. A fiatalabb korosztályoknál a stressz nagyobb fokú
agresszivitást és emésztőrendszeri zavarokat vált ki, míg az idősebbeknél inkább
a keringési rendszerrel és a lelki egyensúllyal összefüggő tünetek mutatkoztak.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint már a betegségek 70
százalékáért a lelki nyomás a felelős.

A magyarok lelki és testi egészség szempontjából ma olyan rossz állapotban
vannak, ami a gazdasági helyzettel vagy biológiai okokkal nem magyarázható meg.
A szakemberek értetlenül állnak a jelenség előtt, amelyet „közép-kelet-európai
egészségparadoxonnak” is szokás nevezni. A felmérések szerint az ezredfordulóra
meglehetősen materialista, földhözragadt gondolkodásmód jellemzi a magyarokat:
teljesítményelvűek, pénzben mérik a sikert, lelkiállapotukat leginkább az anyagi
helyzetük határozza meg. Ez nem volt mindig így: a nyilas eszmék, majd a
kommunizmus egyaránt arra építettek, hogy feloldják az emberek lelkiismeretét. A
fekete egyenruhás Szálasi-gárdisták azért tudták gondolkodás nélkül a Dunába
lőni a mezítláb didergő honfitársaikat, mert a vezetőiktől kapott
gyűlölet-ideológia olyan erős volt, hogy nem éreztek bűntudatot cselekedeteik
miatt. Ugyanilyen belső folyamat játszódott le a háború után annál a több
százezer embernél is, akik némi júdáspénzért gátlástalanul jelentették fel
ismerőseiket a politikai rendőrségen. Közülük egy tucatnál is kevesebben
próbálták meg a belső felszültséget – ha az jelentkezett egyáltalán – a nyílt
felelősségvállalással orvosolni. Az, hogy a magyar középkorú férfiak halálozási
és depressziós mutatói ilyen rosszak, a tünetként megjelenő túlzott
alkoholfogyasztás és cigarettázás mellett a szőnyeg alá söpört, feledtetni
kívánt magánéleti és társadalmi árulások is szerepet játszanak. (Kádár János
legalább utolsó beszédében megpróbálta – eredménytelenül – feloldani az
évtizedes bűnöket, és lemosni magáról a bitófára küldött emberek vérét. Zavaros
mondataiból egy végsőkig felőrlődött lelkű ember képe rajzolódott ki.) De az
anyjuk méhében évente százezrével meggyilkolt csecsemők és a hétköznapi rutinná
vált házasság alatti hűtlenségek miatti feszültség is megjelenik a drámaian
rossz statisztikákban – még ha a szakemberek ezt tapintatosan a „bizalmi tőke
erodálásának” nevezik is. Az erkölcsi relativizmuson alapuló terápiák nem
ismerik el legitimnek a bűn miatti gyötrődést, inkább ezek mielőbbi feloldását
szorgalmazzák. Nem véletlen, hogy a feszültségoldásnak ma óriási piaca van, a
depresszió elleni gyógyszerektől a relaxációs technikákon át a morális
cselekedetektől független pozitív gondolkodást hirdető tréningekig. Nem mindenki
ért azonban egyet azzal, hogy a belső feszültségeket elválasszák a
lelkiismerettől. Egy neves – szintén magyar származású – történész, John Lukacs
erről így ír őszinte vallomásában: „A bűn más, mint a tabu; nem a társadalmi
viszonyoktól függő képzet vagy kategória. Nem Ábrahám, Mózes vagy Kálvin
találmánya; Darwin, Marx vagy Freud sem tudta kitörölni a tudatunkból. Ha
bűnözünk, tudjuk, hogy bűnözünk. (Sőt, lehet, hogy élvezzük.) Ez nem okvetlenül
jár bűntudattal. De előbb-utóbb lelkifurdalást, megbánást és felelősségérzetet
ébreszt bennünk – és a felelősségérzet más, mint a néha öntetszelgő bűntudat.”

Selye János

A stresszelmélet atyjaként számon tartott Selye János eredetét és
neveltetését tekintve is osztrák-magyar volt. Bécsben született 1907-ben,
osztrák anyától és magyar apától.

Komáromban nőtt fel, Prágában szerzett orvosi diplomát 1929-ben, majd kanadai
professzorként lett világhírű. Selye már Prágában felfigyelt arra, hogy egyes
betegségek jellegzetes tünetei között vannak közös jellemzők, ezt akkor
általános adaptációs szindrómának nevezte el. Később patkánykísérletekkel
igazolta, hogy ha a patkányokat idegi vagy fizikai stressznek tette ki, akkor az
olyan betegséget, szervi elváltozásokat okozott az állatokban, amely szélsőséges
esetben az állatok pusztulásához vezetett. Az állatkísérletek összegzéseként
megfogalmazta a szervezetnek stresszre adott reakcióit: az első a vészhelyzet,
amely önmagában nem káros, sőt elengedhetetlen a fizikai-pszichológiai
fejlődéshez. Selye egyik ismert mondása, miszerint „a stressz az élet sója” is
erre az első fázisra vonatkozik. Stresszkutatók szerint ennek az első fázisnak a
hiánya, vagyis a túl kényelmes élet vezet ahhoz, hogy sok fiatalban nem fejlődik
ki a problémákkal való megbirkózás képessége. A stresszre adott reakciók második
lépcsője az ellenállás, ebben a fázisban a szervezet alkalmazkodik az új
kihíváshoz és legyűri azt. A harmadik fázis, a kimerülés akkor lép fel, ha a
szervezet folyamatos stressznek van kitéve, amellyel szemben nem tudja sikerrel
felvenni a harcot.

A hétköznapi nyelvben a stressz szó többnyire ezt a fázist jelöli.

Dávid király: átélte a stressz mindkét fajtáját

A Biblia számos története szól a feszült körülmények közé – mai fogalommal
stresszhelyzetbe – került emberekről. A leírt reakciók megfelelnek a mai
tapasztalatoknak: kinél nagyfokú tettrekészséget, intuitív megoldásokat hoz
felszínre a kihívással, ellenállással való találkozás, másoknál passzivitást,
csüggedést, betegséget hoz létre a feszültség. Van, amikor ugyanannál az
embernél figyelhető meg más-más helyzetben kétféle reakció. A legismertebb ilyen
példa talán Dávid, aki miután Sámuel próféta kiválasztotta őt Saul király
utódjául, hosszú időn keresztül szinte mindennapos életveszélyben élt. A
kritikus helyzetekből azonban rendre váratlan ötletekkel kivágta magát (az egyik
helyzetben például bolondnak adta ki magát az ellenség udvarában), amihez
hozzájárult az, hogy már gyerekkorában juhpásztorként megtanulta a küzdelmet a
nyájat fenyegető vadállatokkal szemben. A tettrekész, találékony Dávid azonban
élete egy szakaszában súlyos válságba került, miután elcsábította egyik
hadvezérének a feleségét, Betsabét, a férfit pedig meggyilkoltatta. (A tragikus
esetre egyébként épp egy feszültségoldó, relaxációs időszakban került sor,
amikor Dávid úgy döntött, hogy kivételesen nem megy el seregével a harcra.) Ezt
követően súlyos fizikai és lelki tünetekkel járó stresszállapotba került,
amelyről később – már a helyreállása után – egyik zsoltárában így írt: „Boldog
ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Míg
elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg
éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében.
Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom
hamisságomat az Úrnak – és te elvetted rólam bűneimnek terhét.”

Amikor felborul az egyensúly

Egyensúlyhelyzetben a szervezet bizonyos jellemzői, a vérnyomás, a
hőmérséklet, a vércukorszint ideálishoz közeli állapotban vannak, stressz
hatására azonban ezek lényegesen megváltoznak. Stressz során olyan hormonok
választódnak ki, amelyeknek hatására a szervezet energiát szabadít fel az izmok
számára, felgyorsítja az oxigén szállítását, ezzel párhuzamosan pedig
„lekapcsolja” a nem lényeges folyamatokat. A legfőbb stresszfehérje, a kortizol
például megnöveli a vérnyomást és a vércukorszintet, gyengíti viszont az
immunrendszer működését. Rövid távon tehát a stressz által okozott biokémiai
folyamatok nagyon hasznosak, tartós jelenlétük azonban nem kívánatos. A tartós
stressz ugyanis számos betegség előtt megnyitja az ajtót: a Washington Egyetem
kutatói a tavalyi évben számoltak be arról, hogy mindössze három napos
folyamatos stresszt követően a kísérleti egerek agyában drámaian megnövekszik az
Alzheimer-kór kialakulásáért felelős anyag mennyisége. Ezzel egybevág egy
korábbi felmérésnek az eredménye, amelyet mintegy nyolcszáz apáca, pap és
szerzetes bevonásával végeztek el. A vizsgálat megállapította, hogy közel
kétszerese az Alzheimer-kór kialakulásának a kockázata azok esetében, akik
tartósan negatív érzelmek – szorongás, depresszió – hatása alatt állnak. Azt,
hogy a tartós stresszhelyzet öregedést okoz, a California Egyetem kutatói
sejtszinten is igazolni tudták. A kutatás során ötvennyolc olyan nő kromoszómáit
vizsgálták, akiknek mintegy kétharmada krónikus betegségben szenvedő gyermeket
nevelt, tehát folyamatos stressznek voltak kitéve. Az ő esetükben a vizsgált
kromoszómák 9–17 évvel idősebbnek tűntek mint a valós életkoruk. A stressz
megakadályozhatja a teherbeesést és károsan befolyásolhatja a terhesség
lefolyását is. A Londoni Pszichiátriai Intézet munkatársai arról számoltak be,
hogy depresszióban szenvedő terhes nők esetében jelentősen nagyobb a koraszülés
esélye, mint egyébként. A kutatók kimutatták, hogy a depressziós nőknél a
kiválasztott stresszhormonok – a terhesség során ezek szintje normális esetben
is jelentősen megemelkedik – a terhesség korábbi szakaszában érik el a maximális
szintet, ez pedig növeli a koraszülés és más problémák kockázatát. A krónikus
stressz negatív hatást gyakorol az immunrendszerre is, és a fertőzésekkel
szemben a védelem már egy gyengébb, de folyamatos depresszió alatt is romlik: a
kutatások szerint ugyanis nem a depresszió erőssége, hanem annak időtartama a
kulcstényező az immunrendszer gyengülésében. Egy közelmúltban végzett
kísérletsorozat arra mutatott rá, hogy a magány, az elszigeteltség szintén
negatív hatást gyakorol az immunrendszerre. A kísérlet során a Carnegie Melon
Egyetem kutatói elsőéves főiskolai hallgatók immunrendszerét vizsgálták,
miközben mérték a szervezetükben a fő stresszhormon, a kortizol szintjét is.
Megállapították, hogy azoknak a diákoknak az immunrendszere, akik elszigetelten
élnek, nemigen rendelkeznek barátokkal, jelentősen gyengébben reagál például az
influenzával szemben. A magány és a szociális elszigeteltség ugyanis szintén
krónikus stressz forrása lehet.

Olvasson tovább: