Kereső toggle

Kémchipek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tíz éve a Közellenség című filmben méga titkosszolgálatok csúcsfegyvere volt a hordozója
minden lépéséről jelentést adó kémchip.
Ma szupemarketek tömegcikkeinek
csomagolásában is ott rejtőznek a miniatűr
jeladók, csakúgy mint a mobiltelefonok új
generációjában. Hamarosan az eladók egy
monitoron már a belépéskor megtudhatják
az érdeklődőről, hogy mennyi pénz lapul a
zsebében, azaz a kártyáján.
Az autósról pedig a jogosítványa fogja jelenteni,
ha lejárt. A jóléti tarsadalmak
hálózatai a diktatúrák lehetőségeit meghaladó
módon képesek már ma is ellenőrizni
a polgárokat. A Nagy Testvér már nemcsak
figyel, de követ és jelent is.

Annak ellenére, hogy az RFID
(Radio Frequency Identification)
chipeket még 1969-ben fejlesztették
ki, és 1973-ban szabadalmaztatták,
rohamos elterjedésük csak az
elmúlt években kezdődött el. Kis túlzással
néhány éven belül ugyanannyira
hozzá fognak tartozni egy-egy termékhez,
mint jelenleg a vonalkód.
Míg azonban a vonalkódtól a bolti leolvasás
után könnyedén megszabadulhatunk
(ebben csak az elhelyezéséhez
használt ragasztó minősége
akadályozhat meg), egy rádiófrekvenciás
címke a bolton kívül, ha nem is
teljesen önálló, de a vásárlótól független
életet él. Tekintettel arra, hogy
egy átlagos rádiófrekvenciás címke
rizsszem méretű, nehéz rátalálni, vagyis
a vevők legtöbbször nincsenek is
tisztában azzal, hogy újabb rádióadóval
gazdagodtak. A chip ugyanis bármikor
elküldi a benne tárolt adatokat
annak, aki erre „felkéri”. A legelterjedtebb
típusú, passzív rádiófrekvenciás
azonosító címke nem működik
folyamatosan, az adatok sugárzásához
a leolvasó egységtől kapja az energiát,
rádióhullámok formájában. A leolvasó
egység által sugárzott jel hatására „feléled”,
és elküldi saját kódját, lehetővé
téve a beazonosítást.

A technológia leglelkesebb támogatói
az olyan nagy áruházláncok, illetve
globális cégek, mint a Wal-Mart, a
Tesco vagy a Metro, akik minden termékre,
de ha lehet, magukra a vevőkre
is ragasztanának egy rádiófrekvenciás
címkét. A Metro Németországban
a törzsvásárlói kártyákat látta el a
vevők adatait tartalmazó chippel, természetesen
anélkül, hogy erről a vásárlókat
értesítette volna.

A Tesco és a Gillette elleni bojkotthoz
vezetett a borotvagyártó cég akciója,
amelynek során a cambridge-i
Tescóban úgynevezett okos polcokat
létesített, amelyeken rádiófrekvenciás
címkével ellátott borotvákat helyezett
el. Az akció során fénykép készült
mindazokról, akik – akár csak
érdeklődésből, a vásárlás szándéka
nélkül – leemeltek egy ilyen borotvát
a polcról.

A nagy áruházláncok mellett a különböző
kormányzati hivatalok is szeretnék
kihasználni a technológiában
rejlő lehetőségeket. Az Egyesült Államokban
és Nagy-Britanniában is kibocsátottak
már rádiófrekvenciás
címkével ellátott útleveleket, amelyek
életrajzi és biometriai adatai mellett
már a tulajdonosról készült digitális
képet is tárolják. Komoly kihívást jelent
azonban, hogy a már forgalomban
lévő chipek adataihoz illetéktelen
személyek is hozzáférhetnek. Egy tavaly
nyáron Las Vegasban tartott számítástechnikai
konferencián a Flexillis
nevű cég munkatársai bemutatták,
hogy az útlevélben található chip már
60 cm-es távolságból feltörhető és olvasható.
Ugyanezen a konferencián a
hollandiai Vrije Egyetem munkatársai
egy olyan eszköz prototípusát mutatták
be, amely eltéríti a rádiófrekvenciás
címke által sugárzott jelet.

A felsorolt esetekből jól látszik, hogy
a nyilvánvaló előnyök – áttekinthetőbb
nyilvántartás, a bolti lopások visszaszorítása
– mellett a címkék alkalmazása
könnyen a személyiségi jogok súlyos
megsértéséhez vezethet. A technológiával
ugyanis viszonylag könnyedén
nyomon lehet követni a megfigyelendő
személyt, elég a nadrágján, a fogkeféjén,
az autógumiján található rádiófrekvenciás
címkét nyomon követni.
Ennek megvalósíthatóságát jól bizonyítja
az a tény, hogy az IBM már szabadalmaztatta
is az ötletet Személyek
nyomon követése rádiófrekvenciás
címkével rendelkező termékek által
címen.

Nem mindenkit zavar azonban,
hogy visszaélhetnek a személyiségi jogaival:
az Egyesült Államokban a
gyógyszerek és élelmiszerek engedélyeztetéséért
felelős hivatal (FDA) jóváhagyta
egy olyan rádiófrekvenciás
címke használatát, amelyet bőr alá
ültetve lehet viselni. A chip viselésének
elsődleges célja a vészhelyzetekben
történő gyors orvosi ellátás. Az
Applied Digital által gyártott chip
ugyanis tartalmazza viselője alapadatait
és kórtörténetét, lehetővé téve,
hogy ha viselője nincs tudatánál, akkor
az orvos a chip segítségével gyorsan
megállapítsa a beteg személyazonosságát,
vércsoportját és gyógyszerérzékenységét.

Az Egyesült Államokban a
VeriChip nevű társaság szerzett hírnevet
magának a bőr alá ültethető
chipek gyártásával. A társaság elnöke,
Scott Silverman újszerű ötlettel állt
elő, amikor a Bush-kormány azt hangoztatta,
hogy „tudni kell, ki van az
országban, és hogy mit csinál itt”. Silverman
azt javasolta, hogy az Amerikába
érkező emigránsokba ültessenek
be ilyen készülékeket, amelyek
révén aztán minden mozdulatuk
nyomon követhetővé válna. Haszonés
laboratóriumi állatok, valamint
házi kedvencek nyomon követésére
egyébként már évek óta alkalmazzák
a módszert.

Cincinnatiben egy videós megfigyelőrendszereket
üzemeltető társaság,
a CityWatcher.com pedig egyenesen
előírta a mikrochip beültetését
azon dolgozói számára, akik a bizalmas
adatokat tároló helyiségekben
dolgoznak. A jelentések szerint két
dolgozó karjába beültették a parányi
szerkentyűket, akik így kártyahasználat
helyett, puszta karlendítéssel be
tudnak jutni a szigorúan őrzött adatokat
rejtő termekbe. A dolgozók ilyenfajta
„megchiptetése” a rendszer szószólói
szerint a biztonság növelését jelenti,
és külön hasznos, hogy a rendszer
integrálható a meglévő biztonsági
rendszerekkel. A többi területen
dolgozók számára persze a társaság
nem tette kötelezővé a chipek beültetését,
de Katherine Albrecht, a
Spychips (Kémchipek) című könyv
szerzője szerint az eset rendkívüli
precedenst teremthet. „Ha az emberek
elkezdik önkéntesen beültettetni
a chipet azért, hogy a napi feladataikat
jobban láthassák el, rövid időn belül
nyomás helyeződik majd azokra,
akik megtagadják ezt.”

Az ellenérvek között szerepel az is,
hogy senki nem beszél a beültetés
egészségügyi és egyéb kockázatairól:
ilyen lehet a szövetek negatív reakciója
vagy az elektromos kockázat.
Ezenkívül bárki, aki közel kerül a
chippel rendelkező személyhez, a hátizsákjába
vagy a retiküljébe rejtett
chipleolvasóval könnyedén hozzáférhet
az illető adataihoz, és esetleg le is
másolhatja azokat. A hackerek számára
ugyanis a chipek nem akadályt,
hanem csak egy újabb izgalmas kihívást
jelentenek, amelyre meg is találják
a megoldást. Márpedig ki szeretné,
ha a kórtörténete, az egészségügyi
problémáinak a részletei vagy bármely
más személyes adatai illetéktelen
kezekbe kerülnének. Ha viszont
kiderül, hogy a chipet „klónozták”,
akkor azt el kell távolítani a viselőjéből,
ami korántsem olyan egyszerű,
mint a beültetése, hisz kisebb sebészi
beavatkozást igényel.

A chipeket azonban egészen szélsőséges
esetekre is alkalmazzák
már: egy seattle-i férfi és barátnője
például a kezükbe épített összeillő
mikrochippel pecsételték meg szerelmüket.
Jegygyűrű helyett ők
mikrochipet ültettettek a testükbe.
Így ki tudják nyitni egymás autóját, el
tudják indítani egymás számítógépét,
és be tudják engedni magukat egymás
otthonába.

A spanyolországi Baja Beach Klubban
pedig az állandó vevők kérhetik
karjukba olyan mikrochip beültetését,
amely a pénzügyi adataikat tartalmazza.
Így egyetlen karlendítéssel fizethetik
ki a koktéljukat.

Az amerikai Applied Digital dobta
piacra a VeriPay chipet, ami emberek
pénzügyi adatait tartalmazza. A bankkártya
vagy a készpénz előkotorászása
helyett most elég, ha a vevők csak a
karjukat lengetik meg, de ha valaki
még erre is lusta lenne, van olyan
megoldás is, amikor a vevőbe és az
árukba épített chipek a boltból való
távozáskor, az ajtónál adják le az információt.
Felmerült már az az ötlet
is, hogy az Irakban harcoló katonákba
is chipet kéne ültetni, és ha esetleg
elrabolják őket, akkor könnyen meg
lehetne találni, és ki lehetne szabadítani
őket.

Jelen pillanatban az Egyesült Államok
egész területén legális RFID-tartozékokkal
ellátni a termékeket. Elhelyezhetők
akár az egyes cipőrétegek
között is, és innentől kezdve az
eladást követően már nyomkövetőként
is funkcionálnak. Egyes szakértők
szerint a technika nagyon
hamar, valószínűleg már öt éven belül
bent lesz az otthonokban is. A chipek
háztartásbeli előnyei könnyen elcsábíthatják
a háziasszonyokat: az ember
csak megtölti a hűtőszekrényt, ami
majd automatikusan leolvassa az áruban
lévő chipeken a lejárati dátumot,
majd magától megrendeli az új ételadagokat.
De a ruhákba is chipeket
építenek: amikor betesszük azokat a
mosógépbe, a chip majd megmutatja,
milyen hőmérsékleten és hogyan kell
kimosni a ruhákat.

A kritikusok szerint fennáll a veszély,
hogy a jövőben a chipek használata
szükségessé válik majd. Persze
önkéntes lesz, úgy, ahogy a hitelkártya
vagy a jogosítvány megszerzése is
önkéntes. Senki nem kényszerít arra
minket, hogy szerezzünk jogosítványt
vagy vegyünk mobiltelefont, az emberek
többsége mégis megszerzi ezeket,
hiszen manapság már nehéz nélkülük
boldogulni a társadalomban.

Arra viszont semmi garancia nincs,
hogy ha a hackerek ügyeskedéseit ki is
kerüli valaki, akkor adatai nem kerülnek
esetleg egy elnyomó, rosszhiszemű
hatalmi rendszer kezébe. A magánjogi
aktivisták szerint naivitás azzal
érvelni, hogy „ha nincs rejtegetnivalónk,
nincs mitől tartanunk”. A chipek
segítségével ugyanis azt is fel lehet
térképezni, hogy ki milyen politikai
vagy egyéb rendezvényeken vesz
részt. A szupermarketeket persze
mindez lehet, hogy nem érdekli, de
rendszerváltásokkor akár terhelő
adatként is számon tarthatják később
az ilyen adatokat. Senki nem garantálja
ugyanis, hogy az információ nem
kerül például az állam kezébe.
Richard Thomas brit információs biztos
szerint ugyanis az állami és a magánszektor
érdekeltségei közötti határok
kezdenek elmosódni, „mivel egyre
több állami feladatot hajtanak végre
az állami, a magán- és az önkéntes
szektor, valamint a piaci mechanizmusok
összetett kombinációján keresztül”.

Charles Clarke volt brit belügyminiszter
egyszer könnyedén megjegyezte:
ha valaki csökkenteni akarja a
róla beszerzett információk számát,
akkor ne menjen orvoshoz vagy ne
tartson fenn bankszámlát. Nos, a
készpénz sem jelent majd hosszú távú
menedéket: a Hitachi cég ugyanis
már folytatott tárgyalásokat az Európai
Központi Bankkal arról, hogy
esetlegesen RFID-chipekkel lássák el
az euróbankjegyeket is.

Olvasson tovább: