Kereső toggle

Vallási baloldal Amerikában

Fekete hívő szenátor lehet a demokraták elnökjelöltje 2008-ban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Time magazin nemrégiben a „világ egyik legbefolyásosabb” emberének
nevezte, a New Statesman című brit lap szerint pedig egyike annak a tíz
embernek, aki „megváltoztathatja a világot”. Barack Obamáról három évvel ezelőtt
még az Egyesült Államokban sem sokan tudtak, ma azonban a több évtizedes
politikai karriert maga mögött tudó ex-first lady, Hillary Clinton legnagyobb
vetélytársának számít a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben.
Obama szinte mindenben mást képvisel, mint a Clinton fémjelezte liberális
baloldal. A republikánusok számára a legnagyobb fejtörést a nyíltan vállalt
evangéliumi keresztény meggyőződése jelentheti, amely vonzó politikai
alternatívát kínálhat a hívő szavazók számára a vallási jobboldallal szemben.



Barack Obama

Fotó: AP

Obama január 16-án hivatalosan is bejelentette, hogy versenybe száll
pártjának elnökjelöléséért. Célja, hogy meggyőzze a szavazókat arról, hogy
„tapasztalatlansága és frissessége” az, ami a jelenlegi amerikai politikára
gyógyírként hathat.

Az Illinois államból delegált szenátor nem a sablonok szerint végzi
tevékenységét: nem párt vagy vallási alapon gondolkodik, hanem képes
együttműködni a republikánusokkal, és fontosnak tartja például a hit szerepének
figyelembe vételét az amerikai közéletben. Obama történelmet írhat azzal, ha ő
lesz az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke. Sokan úgy vélik, hogy a
politikai pályafutása során tapasztalható pozitív tulajdonságai – például az
együttérzés, a nyitottság más vélemények elfogadására – multikulturális
hátteréből adódnak (lásd a keretes életrajzot).

Obama Illinois államban végzett tevékenységéből jól látszik, hogy hatékonyan
együtt tudott működni mind a demokratákkal, mind pedig a republikánusokkal. A
szenátor a Demokrata Párton belül azon kisebbséghez tartozik, mely a november
7-ei választások eredményeit nem csupán a republikánusok elleni „kampányára”
használja fel. Egy év eleji írásában azt a következtetést vonja le, hogy a
választók üzenete nem csak egy pártnak vagy politikusnak szólt. Véleménye
szerint többet kell tenni az ország érdekében.

Obama arról is ismert, hogy bátran mer hibáiról, tévedéseiről beszélni. A remény
elszántsága (The Audacity of Hope) című könyvében egy újságíró huszonnyolc ilyen
vallomást számolt össze. Egyesek úgy vélik, hogy őszintesége, valamint az
együttérzésre való hajlama nagyon hatékony politikai eszköznek bizonyulhat.

Az ellentétes álláspontok megértésére és elfogadására való nyitottságot Obama
egyébként azzal magyarázza, hogy „származásának sokszínűsége miatt” semmilyen
csoportba vagy kategóriába nem tudott tökéletesen beilleszkedni.

A szenátor nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Demokrata Párt felvegye a
kapcsolatot az evangéliumi és más, hitüket rendszeresen gyakorló
keresztényekkel, és hogy a párbeszéden túl együttműködés alakuljon ki közöttük.
Obama jelölése növelheti az esélyét annak, hogy az evangéliumi keresztények még
nagyobb arányban szavaznak majd át a demokratákra. Ahogy arról már korábban is
beszámoltunk, a novemberi időközi választások eredményeiből kitűnik, hogy az
evangéliumiaknál is elindult egy folyamat, mely szerint már nem tradícióból és
nem párt alapon választanak. (Csatát vesztett a politikai kereszténység. Hetek,
2006. november 17.) Az illinoisi szenátor nem fél nyilvánosságra hozni hitbeli
meggyőződését. A Time magazin újévi számában megjelent terjedelmes
önvallomásában egy chicagói orvostól kapott e-mailre reagálva „szellemi
utazását” mutatja be, melynek végeredményeként a keresztény hitre jut el.

Obama nem vallásos környezetben nőtt fel. Édesanyjának szülei gyermekkorukban
baptista és metodista tanításokban részesültek, a hit azonban nem vert gyökeret
a szívükben. Édesapja ilyen szinten semmilyen befolyást nem gyakorolt rá, hiszen
tulajdonképpen kimaradt gyerekkorából. Az idősebb Obamát egyébként muzulmánnak
nevelték, de már ateista volt, amikor Obama anyjával találkozott. A szenátor
édesanyja inkább a szkepticizmus felé hajlott élettapasztalatai alapján,
ugyanakkor a képzettség velejárójának tartotta a világ nagy vallásainak
ismeretét. Ezért otthonukban a Biblia, a Korán és a Bhagavad-gíta mellett a
görög, az afrikai és a skandináv mitológiáról szóló könyvek is ott álltak a
polcokon. A húsvéti és karácsonyi „templomlátogatások” mellett buddhista
templomi szertartáson, kínai újévi ünnepségen vagy éppen ősi hawaii temetési
szertartáson is részt vettek. Mindezekből az „élményekből” Obama arra a
felismerésre jutott, hogy ezek a vallásos tevékenységek nem követeltek semmiféle
hosszú távú elkötelezettséget vagy komolyabb erőfeszítést. A vallás inkább az
emberi kultúra kifejezésének felelt meg. Obama mindenesetre édesanyjának
tulajdonítja olyan értékek megismertetését is, melyeket más gyermekek a
vasárnapi iskolában tanulnak – például a becsületességet, az együttérzést, a
fegyelmet és a kemény munkát. Gyermekként Obama nemigen került olyan közegbe,
ahol másfajta hittel találkozott volna.

Később az édesanyján keresztül megismert értékek megerősítése után kutatva
először a politikai filozófiát kezdte tanulmányozni, majd elfogadott egy
állásajánlatot, melynek során chicagói keresztény gyülekezetek csoportjának
közösségi szervezője lett. Ekkor mélyült el benne az az elhatározás, hogy
közéleti tevékenységet akar folytatni. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált
számára a munka folyamán, hogy annak ellenére, hogy ismerte a Bibliát, és azonos
értékeket vallott az ott dolgozó keresztényekkel, valami mégis elválasztotta őt
tőlük. Obama ezt a „távolságot” anyja példáját követve fenn is akarta tartani.
Azonban olyan fekete gyülekezetek közelébe került, melyek nagy hatást
gyakoroltak rá azzal, hogy a hitet a hétköznapokban is megélik, társadalmi
programokban vesznek részt, és hogy látta, hogy a keresztény közösségek egyszerű
és átlagos emberekből állnak, akiknek ugyanúgy meg kell küzdeniük kétségekkel
vagy tévedésekkel. Egyre inkább megnyílt a keresztény hit felé, és személyesen
hozott döntést arról, hogy alárendeli magát Isten akaratának. Az Obama család
jelenleg a chicagói Trinity United Church of Christ tagja.

Obama szellemi utazásáról szóló írásában kitér a hit és a közélet közötti
kapcsolatra is. Megállapítja, hogy igenis befolyásolja a párthoz való kötődést
az emberek hitbeli meggyőződése, és ezt a Republikánus Pártnak sikerült is jól
kihasználnia. A demokraták ugyanis attól tartanak, hogy a keresztény
terminológia nem fog teret adni számukra az életvitelük szabad megválasztására.
Obama a liberalizmust úgy közelíti meg, mint ami arra tanítja az embereket, hogy
tolerálják mások vallási meggyőződését, természetesen addig, amíg az nem okoz
másoknak kárt, vagy nem korlátozza azt, hogy valaki másban higgyenek. Számára
világos, hogy a vallás gyakorlása általában nem elszigetelten történik, ezért az
úgynevezett szervezett vallás nagyon is közügy.

Obama véleménye szerint hiba az, ha nem vesznek tudomást a hit erejéről az
amerikai emberek életében, és nem kerül napirendre az a komoly kérdés, hogy
hogyan lehet a hitet a modern, pluralista demokráciával összeegyeztetni.
Tisztában van azzal, hogy nagyon sok ember hívő Amerikában, beleértve a
demokraták nagy részét is, amit a legfrissebb közvélemény-kutatások
eredményeivel támaszt alá. Ezek szerint az amerikaiak 95 százaléka hisz
Istenben, több mint kétharmaduk valamilyen egyházhoz tartozik, és 37 százalékuk
magát elkötelezett hívőnek nevezi. Ahogy a szenátor is megjegyzi, ez a
társadalmi életben is tükröződik: többen hisznek például az angyalokban, mint az
evolúcióban, a végidőkkel kapcsolatos könyvek milliós példányszámban fogynak.
Úgy véli, hogy nem jó módszer az, ha a vallást csak negatív összefüggésben
kezelik – vagyis hogy hol és hogyan nem lehet gyakorolni. Ehelyett inkább
pozitív megközelítésből kellene kihasználni például azt, amit az egymás iránti
kötelezettségekről tanít. Obama szerint, ha a politikai korrektség nevében a
vallást tabuként kezelik, mondván, hogy az sérthet másokat, ezzel olyan űr
keletkezik, amelyet mások előszeretettel ki fognak használni saját érdekük
érvényesítéséhez. Arra is kitér, hogy akár Lincoln második beiktatási beszéde,
akár Martin Luther King „Van egy álmom” kezdetű beszéde elképzelhetetlen lenne a
bibliai hivatkozások nélkül.

Obama azt is látja, hogy a szegénység, a munkanélküliség vagy a rasszizmus nem
olyan egyszerű technikai problémák, melyeket egy tíz pontból álló tervvel meg
lehet oldani. Kiemeli, hogy az evangéliumi „megagyülekezetek” pásztorai – Rick
Warren és T. D. Jakes – óriási befolyással rendelkeznek ebben. Ezek a
gyülekezetek ugyanis olyan szociális és egyéb, társadalmat érintő feladatokra is
nagy hangsúlyt fektetnek, mint a szegénység, a környezetvédelem, az AIDS elleni
küzdelem vagy a darfuri tömegmészárlások megakadályozása, melyekben akár a
Demokrata Párttal is képesek együttműködni. 2006 decemberében Obama Sam
Brownback republikánus szenátorral együtt részt vett a kaliforniai, Rick Warren
lelkész által szervezett „Az AIDS és az egyház globális csúcstalálkozó”
elnevezésű rendezvényen.

Azt, hogy Barack Obama valóban képes lesz-e elnyerni a demokraták többségének a
támogatását az elnökjelöltséghez, az ősszel kezdődő előválasztások döntik el.
Feltűnése azonban mind politikai, mind vallási szempontból egy új irányzat
megerősödését jelzi.



T. D. Jakes, lelkész

Multikulturális politikus

Barack Hussein Obama Jr. 1961-ben született Hawaii állam fővárosában,
Honoluluban. Egy kenyai faluból származó édesapja a Hawaii Egyetemen ismerkedett
meg a kansasi Ann Dunhammel. Házasságuk nem volt hosszú életű, Obama mindössze
kétéves volt, mikor szülei elváltak. Édesapja ezt követően visszatért Kenyába,
édesanyja pedig hozzáment egy indonéz diákhoz, majd fiával együtt Jakartába
költöztek. Obama azonban tízéves korában visszakerült Hawaiira, ahol anyai
nagyszüleivel élt.

A szenátor az Álmok az apámtól (Dreams from My Father) című könyvében azokat
a tapasztalatait írja le, melyeket a fehér amerikai középosztálybeli családban
élt át. A könyvben nem rejti véka alá gyengeségeit sem, bevallja például, hogy
fiatalként nehezen birkózott meg a többnemzetiségű háttere okozta kihívásokkal.
Obama ezzel magyarázza, hogy tinédzser korában a marihuánát és a kokaint is
kipróbálta.

A középiskola után Obama egy kaliforniai főiskolán, majd a Columbia Egyetemen
tanult New Yorkban, ahol a politikai tudományokon belül a nemzetközi kapcsolatok
szakirányt választotta. 1983-ban diplomázott, és egy évig egy üzleti cégnél
dolgozott. 1985-ben Chicagóba költözött, ahol helyi keresztény gyülekezetek
nonprofit tevékenységét vezette.

1988-ban beiratkozott a Harvard Egyetem Jogi Karára, ahol két évvel később nagy
elismerést szerzett azzal, hogy ő lett az első színes bőrű, akit a Harvard Law
Review című lap elnökének választottak. Egyik osztálytársa szerint ezt azzal
tudta elérni, hogy sikerült az osztályában a konzervatívokat is a maga oldalára
állítania. A konzervatívok ugyanis azért választották meg, mert úgy vélték,
számításba fogja venni az ő véleményüket is.

1992-ben Obama feleségül vette Michelle Robinsont, házasságukból két lánygyermek
született. 1996-ban választották be Illinois állam szenátusába, ahol különböző
szociális programok megvalósításában vállalt aktív szerepet, részt vett többek
között alacsony bevétellel rendelkező családokat segítő rendeletek, valamint az
AIDS megelőzését és kezelését szolgáló kezdeményezések előterjesztésében.
2000-ben megpróbálkozott azzal, hogy bejusson a képviselőházba, ez azonban nem
sikerült, 2004-ben azonban a szenátus tagjává választották. Szintén 2004-ben
Obama tartotta a Demokrata Párt országos gyűlésén a programadó beszédet,
amellyel megalapozta tekintélyét a baloldalon.

Az elnökök és a hit

Richard Nixon óta minden amerikai elnök újjászületett kereszténynek nevezte
magát. Nixon evangéliumi kvéker családból származott, míg a lemondása után a
helyébe lépő Gerald Ford a hitét kevésbé látványosan élte meg, fiát azonban
evangéliumi lelkésznek nevelte. Jimmy Carter újjászületett baptista volt, míg
Ronald Reaganről még Mitterand francia elnök is elismerte, hogy hívő keresztény,
bár ezt rendszeresen asztrológusokkal tanácskozó feleségéről már aligha lehet
elmondani. Idősebb George Bush kevesebbet, fia viszont előszeretettel beszélt
felnőttkori megtéréséről, míg a kettőjük közt nyolc évet a Fehér Házban eltöltő
Bill Clinton inkább szavakban szónokolt a hitről.

Olvasson tovább: