Kereső toggle

Gigászok kora

Kik voltak és mit akartak a nefilimek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A görög mondák titánoknak és gigászoknak, a kánaáni népek emeusoknaknevezték őket, a Biblia pedig héberül nefilimek

néven emlegeti azokat a rendkívüli termetű és képességű lényeket, akik
természetfeletti származással rendelkeztek, angyalok vagy félistenek és emberek
ivadékai voltak. Egy most megjelent könyv szerint a félig ember, félig isteni
származású lények nem csak a mondák világához tartoznak: valóban létezett a
nefilimek faja, az emberi történelemnek legalább két időszakában döntő szerepet
játszottak, és tevékenységük nyomai a mai napig láthatók a Föld különböző
pontjain.



Húsvét-szigetek...

Patrick Heron ír történész érdeklődését az keltette fel a gigászok iránt,
hogy egymástól igen különböző időben és térben élő krónikások és művészek is
megörökítették az embereknél jóval magasabb és kivételes tudományos ismeretekkel
rendelkező szuperlények történeteit. Kik voltak ők, létezett-e valaha itt a
Földön egy rendkívüli faj, és ha igen, mi lett a sorsuk? Heron a mítoszok,
legendák és ősi dokumentumok szerteágazó halmazából a legrégibbet, a Teremtés
könyvének beszámolóját választotta kutatásának alapjául, és ennek szövegeit
vetette egybe más ókori forrásokkal, meglepő hasonlóságokat tárva fel.
Cikkünkben ezúttal csupán az alapszövegekből válogattunk, de a görög mondákat
vagy az egyiptomi vallást ismerő olvasók maguk is könnyen sorolhatják a
kézenfekvő párhuzamokat.

A nefilimek első eljövetele

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik
születtek. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és
vettek magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. ... Az
óriások (nefilimek, szó szerint «bukottak») voltak a földön abban az időben, sőt
még azután is, mikor az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok
gyermekeket szültek nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves
emberek voltak.” (Mózes első könyve 6,1–4)

A Teremtés könyve szerint tehát Noé korában, az özönvíz előtt idegen angyalok
lepték el a földet, akik szexuális kapcsolatba léptek azokkal a nőkkel, akiket
megkívántak. A Biblia más részeiből a teológusok, például a magyar nyelvű
könyvei révén itthon is ismert Derek Prince úgy véli, hogy az Isten által
teremtett angyalok egy része – körülbelül az egyharmaduk – a Sátán (Lucifer)
bukásával együtt kiszorult a mennyből, és az univerzum egy alacsonyabb szintjére
lett száműzve. Ádám és Éva teremtése után több száz évvel fedezték fel maguknak
az emberi fajt, amely olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy közülük többen – az
újszövetségi Júdás-levél szavaival – „elhagyták lakóhelyüket”, és „bementek az
emberek leányaihoz”.

A genetikai keveredés eredményei hatalmasok, gigászok lettek, akik gyorsan
híressé váltak. A bibliai kánonban nem szereplő, ám az egyházatyák által is
elismert forrásnak tartott és gyakran idézett Énok könyve szerint eredetileg
„őrzőkként” lettek kiküldve a Földre, ám hamarosan vágyra gerjedtek a földi nők
szépsége láttán. Talán meglepő, de az ókori irat szerint elsősorban a hajuk
látványa vonzotta őket ellenállhatatlanul. Azoknak a lényeknek, akiket
nemzettek, különleges tudást adtak: megtanították őket a föld és az ég jeleinek
a megfejtésére, az asztrológiára és az igézet fortélyaira. Tőlük ismerték meg az
emberek az építészet, az időjárás és az orvoslás, de még a testszépítés
(kozmetika) tudományát is. A „hatalmasok” így nemcsak több méter magas
termetükkel, de titkos tudásukkal is uralkodni kezdtek a többi ember felett. A
keveredés negatív következményekkel járt. A föld megtelt gonoszsággal, és az
emberek „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” lett.

Énok könyvének a leírása szerint az „(asszonyok) terhesek lettek, és hatalmas
gigászokat szültek, akik magassága 30 sing (13,5 méter) volt. Ők megemésztették
az emberek kezének minden gyümölcsét. És amikor az emberek már nem tudták
továbbra is kiszolgálni őket, a gigászok ellenük fordultak, és megrontották
őket. És vétkezni kezdtek a madarak, vadállatok, csúszómászók és a halak ellen
is, és megemésztették egymás testét, és a vérüket megitták”. Az elszabadult
földi pokol – az emberek, állatok féktelen genetikai összekeveredése – ellenére
a nefilimek Noé korára olyan elválaszthatatlanul összekeveredtek az emberekkel,
hogy Isten csak radikális beavatkozás – az özönvíz – révén tudta tőlük
megszabadítani a Földet. A nefilimek magukkal rántották – egy család híján – az
egész emberiséget a pusztulásba. A Biblia alapján a hibrid faj, a „hatalmasok”
elpusztultak az özönvízben, míg nemzőik, a bukottak az ítélet napjáig láncokba
verve az alvilág legsötétebb részének, a Tartarosznak lettek a foglyai. A Noé és
családja révén túlélő emberi faj tehát látszólag megszabadult az idegen
befolyástól – ám csak egy időre.



...Stonehenge, ...

A második földreszállás

Az özönvíz után 436 évvel azonban a gigászok újra felbukkantak a Bibliában. A
Mezopotámiából érkezett vándor, Ábrahám, szemtanúja volt a történelem első
feljegyzett regionális háborújának, amelyben négy király szövetsége harcolt öt
másik király koalíciójával szemben. „A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve
Khédorlaomer és a királyok, akik ővele valának, és megverék a refeusokat
Asztheroth Kárnajimban, és a zuzeusokat Hámban, és az emeusokat
Sávé-Kirjáthajimban.” (Mózes első könyve 14,5)

A refeusok népének őse Rafa volt, akinek a neve „félelmetest, hatalmast” jelent.
Egy másik bibliai rész további hasonló népeket is megnevez. Az Egyiptomból való
kivonulás után az izraeliták a Moáb pusztájához értek, ahol „az emeusok laktak
abban annak előtte, nagy nép, sok és szálas, mint az anákok. Óriásoknak (refeusoknak)
állíttatnak vala azok is, mint az anákok, és a moábiták Emeknek hívták őket.”
(Mózes ötödik könyve 2,10–11)

Az emeusok neve rettenetest jelent, az anákok pedig „hosszú nyakú óriások”
voltak. Anák Arba fia volt, akinek a neve héberül Baál (istenség) erejéből valót
jelent. Azt, hogy az ígéret földje tele volt gigantikus termetű lakókkal, a
Mózes által kiküldött kémek is jelentették: „Az a föld, a melyen általmentünk,
hogy megkémleljük azt, olyan föld, a mely megemészti az ő lakóit; az egész nép
is, a melyet láttunk azon, szálas emberekből áll. És láttunk ott óriásokat (nefilimeket)
is, az óriások (nefilimek) közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk
szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.” (Mózes negyedik
könyve 13,33–34)

A kánaániak rendkívüli mezőgazdasági ismereteire utalhat az, hogy a kiküldött
kémek több kiló súlyú szőlőfürtökkel tértek vissza, amely fajta ismeretlen volt
előttük. Mekkorák lehettek ezek az óriások? Az egyik nép királyáról, a básáni
Ógról Mózes feljegyezte, hogy az ágyának a mérete mintegy ötszöröse volt a mai
fekhelyeknek: 571 centiméter hosszú és 254 centiméter széles volt. Ebben az
ágyban éppen elfért volna a talán legismertebb kánaáni gigász, az ifjú Dávidtól
szégyenletes vereséget szenvedő filiszteus Góliát is, aki 442 centiméter magas
volt.

De honnan származhattak ezek az óriások, amikor elődeik mind kipusztultak az
özönvízkor, a bukott angyalok pedig láncokba voltak verve a Tartarosz mélyén? A
logikus válasz az, hogy az özönvíz után másodszor is megtörtént az angyalok egy
csoportjának a földreszállása. Ezt a teóriát erősíti meg a Biblia is: „Az
óriások (nefilimek) voltak a földön abban az időben (az özönvíz előtt), sőt még
azután is...” (Mózes első könyve 6,4)



...gizai piramisok: építmények, amelyek őrzik titkukat

A már idézett Énok könyve szerint erre az özönvíz előtt a Kánaán földjének
északi határán fekvő Hermon hegyén került sor. Patrick Heron szerint amennyiben
ismét ide érkeztek, ennek az emlékét őrzi a hegy lábánál fekvő Baál-szentély,
Caesarea Philippi, mai nevén Banias mellett.

A nefilimek második generációjának a nyomait őrzik Heron szerint azok a
gigantikus építmények a Föld különböző pontjain, amelyek időszámításunk előtt
2000 körül bukkannak fel, szinte a semmiből. A kor népei látszólag előzmény
nélkül jutottak olyan technikai és csillagászati ismeretek birtokába, amelyekkel
a zikkuratokat, piramisokat és más hatalmas alkotásokat létre tudták hozni.
Heron Nefilimek és az apokalipszis piramisa című könyvében bemutatott példák
közül a legismertebb a Kheopsz fáraó idején épített gizai Nagy Piramis. A
tizenhárom hektár területen fekvő építmény mintegy 2,3 millió kőtömbből áll,
amelyek átlagosan 2,5 tonnásak, ám van köztük néhány száztonnás is, amelyek
ráadásul a piramis belsejében, a föld felszínétől 46 méter magasban helyezkednek
el. Heron számításai szerint, amennyiben a piramis Kheopsz huszonhárom éves
uralkodása alatt folyamatosan épült, ötpercenként kellett egy-egy kőtömböt a
helyére illeszteni, éjjel és nappal dolgozva. És ez csak a puszta méret. A
piramis oldalai szinte tökéletes derékszöget zárnak be, pontosan a négy égtáj
felé néznek, a központjából kiinduló nyílásai egyenesen az ég két legfényesebb
csillagára nyílnak, és a mérnöki, csillagászati bravúrok sorát még hosszan
lehetne folytatni.

Természetesen Heron teóriájának több elemét a tudomány mai állása nem, vagy még
nem igazolja, az ókorral kapcsolatos ismereteinket érintő kérdőjelek szinte
hétről hétre sokasodnak, mint azt a július elején megfejtett görög csillagászati
korongok is bizonyítják. Erről jövő heti számunkban olvashatnak.

Olvasson tovább: