Kereső toggle

Dávid és Góliát előlép a legendákból

Óriásnév a cserépen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt hetekben sorra kerültek elő olyan régészeti leletek Izraelben, amelyek méltán vonták magukra a világsajtó figyelmét. A Meggidóban talált ókeresztény imahely után az elmúlt héten Dávid ellenfelének, a filiszteus óriásnak a neve került elő egy bekarcolt cserépdarabról a Tell es-Safiban folytatott ásatáson, amit a régészek Gáthtal, Góliát szülőhelyével azonosítanak.



Elah völgye, ahol Dávid és Góliát megvívta párbaját Fotó: Reuters

Az egykori filiszteus "ötváros" egyikének, Gáthnak helyén több mint egy évtizede folyó ásatások vezetője, Aren Meir a múlt héten meglepő felfedezéssel rukkolt elő. Az egyik kiásott cserépdarabon észrevette a föníciai betűkkel írt ‘LWT vagy LWT szót, amely a Góliát név sémi megfelelője. Meir, a Tel Aviv-i Bar Ilan Egyetem tanszékvezető régészprofesszora úgy kommentálta a leletet, hogy az "ékes bizonyítéka annak, hogy a Bibliában előforduló Góliát név … nem valami kései irodalmi fikció". Tell es-Safiban, az egyik kutatóárokban két méter mélyen került elő a cserépdarab, amely valószínűleg egy tál töredéke. Az edényt formája alapján körülbelül i. e. 900 körülre datálják a régészek, vagyis mintegy száz évvel a nevezetes párbaj: Dávid és Góliát összecsapása után keletkezhetett. A váratlan felfedezéssel kapcsolatban Aren Meir rögtön hozzáfűzte a sajtó munkatársainak: "Nem Góliát koponyáját találtam meg, homloka közepén egy lyukkal, hanem ez az első, filiszteus helyről származó, rá vonatkoztatható lelet, amely a történet szavahihetőségére utal." Az Egyesült Államokban született régész hamarosan egy ottani konferencián fog beszélni a legújabb leletről, amely lázba hozta a Biblia iránt érdeklődőket.



A most megtalált Góliát-cserép Fotó: Reuters

Ábrahám és kora 

De valóban ez az osztrakon lenne az első, filiszteusokra vonatkozó lelet, amint azt Aren Meir nyilatkozta? S vajon vannak-e más, egyértelműen a Biblia szereplőire vonatkozó régészeti források, amelyek alátámasztják a zsidó és keresztény kinyilatkoztatás történeti hitelességét? 

Válaszoljunk először az utóbbi kérdésre. Először is szögezzük le, hogy azt még a legátalkodottabb bibliakritikusok sem merik vitatni, hogy a Salamon utáni, úgynevezett "kettéosztott királyság" (i. e. 931–586) uralkodói – úgy az északi Izraelben, mint a déli Júdában – valóságos történeti személyek voltak. Izraeli, egyiptomi, asszír és babilóniai források olyan mennyiség? anyagot szolgáltatnak ezek tevékenységéről, hogy nemcsak puszta létezésüket kell elismerniük a szkeptikusoknak, hanem azt is, hogy a Biblia rájuk vonatkozó tudósításai hitelesek.

A "gondot" Izrael pátriárkái és első királyai okozzák e kritikus elmék számára. Szerintük a zsidóság Salamon előtti története nem más, mint legendák és mítoszok gyűjteménye. (Erről lásd bővebben
Kulcs a Bibliához cím? cikkünket, Hetek, 2000. január 8.) Pedig az elmúlt évszázadban rengeteg érvanyag gyűlt össze – irodalmi források és régészeti leletek formájában –, amelyek a Biblia igazságát támasztják alá. Ebből szemelgetünk most néhányat. 

A szíriai Aleppótól délre fekvő Ebla, amely az i. e. 2. évezred második felében – körülbelül két évszázaddal Ábrahám kora előtt – virágzott, kereskedelmi hídfőként szolgált Mezopotámia és a levantei térség között. A több tízezerre tehető, északnyugati-sémi nyelven, ékírással telerótt eblai tábla legnagyobb meglepetése volt több pátriárkanév mellett az Ebrium személynév felbukkanása. Az eblai nyelv és írás megfejtője, Giovanni Pettinato szerint ez egy i. e. 3. évezred közepén uralkodó eblai dinasztia volt – ugyanaz a név, mint a Héber, amely Ábrahám családfáján is szerepel Sém leszármazottaiként. Nagy vitát váltottak ki azok a teophorikus [istennévhordozó] névalakok is, amelyeket Pettinato a Jahve-kultusz jeleiként értékelt: En-na-ni-iá "Ja kegyes hozzám"; Ip-hur-iá "Ja összegyűjtött" – ilyen és hasonló neveket találtak a város irataiban. Bár ezeket a neveket valószínűleg másként is lehet értelmezni, azt minden kutató elismeri, hogy olyan Eblából ismert személyneveknek, mint Ab-ra-mu, Is-má-il, Is-rá-il, Da-u-dum [Dávid], Mi-ká-il, Mi-ká-já [Mikeás], Wa-na [Jóna] nyilvánvaló bibliai párhuzamai vannak.

A csaknem fél évezreddel később, az i. e. 18. században virágzó mezopotámiai Mári körülbelül 20000 ékírásos tábláján több bibliai név is előkerült, így például Jákób több tucat táblán is, többféle alakban, ami arra mutat, hogy rendkívül népszerű név lehetett. Ezenkívül megtalálható itt Jasmah-Él, vagyis Ismaél; Él-Laban, azaz Lábán; Abi-Ram, vagyis Ábrahám; Bi-ni-ja-mi-na, azaz Benjámin neve is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a táblák magukról a pátriárkákról szólnak, hiszen ezeket a neveket többen is viselhették.

Bizonyosan a bibliai Ábrahámról nevezték el viszont az erődöt, amelynek létezéséről I. Sesonk (931–910) palesztinai hadjáratának győzelmi feliratáról értesülünk. A fáraó a meghódított helyek között említette a Negev-sivatagban található Arádot és egy p\'ha-q-ru\'a ‘i-bi-ra-ma nev? helyet, amelyet "Ábrahám-erőd"-nek fordíthatunk. A neves izraeli régész, Yohanan Aharoni szerint, minthogy Arád szerepel a listán, a nála sokkal fontosabb helynek számító Baérseba viszont nem, elképzelhető, hogy az erőd azonos az utóbbi várossal. A Biblia szerint Baérsebát Ábrahám alapította, így az azonosítás legalábbis nem kizárt. Az "Ábrahám-erőd" elnevezés mindenestre bizonyítja, hogy az i. e. 10. században ismerték az ősatya nevét, s emlékének megőrzését azzal is szolgálták, hogy egy erődöt (vagy talán magát Baérsebát) neveztek el róla a
Negevben.

Bálám és Jábin

Ugyancsak a kollektív emlékezet fennmaradását szolgálta – bár nem a zsidók részéről – Bálám nevének megőrzése egy furcsa feliraton. 1967 tavaszán a Jordán völgyében fekvő Deir Allá településen találták meg azt a követ, amely egy Bálám bar Beór nev? ember látomásáról szól, akit a szöveg az "istenek látnoká"-nak is nevez. Kétségkívül ugyanarról az emberről van szó tehát, akit a Biblia "Bálám, Beór fia" néven emleget. A rendkívül töredékes szövegből annyi derül ki, hogy Bálámot éjszaka "istenek" (Elohim) látogatják meg, és egy látomást láttatnak vele. Ezután az "istenek" beszélgetnek vele és egy üzenetet adnak át neki. A 3. sor elején azt olvassuk, hogy Bálám a látomást követően "felkelt másnap". Az üzenet lényege ugyan homályban marad, mindenesetre Bálám anynyira megrettenhetett tőle, hogy sírni és böjtölni kezdett. A hozzá érkezők előtt kifejtette látomását: látta az istenek gyűlését, ahol egy istennőt megbíztak azzal, hogy pecsételje be az eget örökre. Ez az örök sötétség valószínűleg isteni büntetés lehetett, amely elveszi a termékenységet, ezáltal az életet a földről. Az "istenek" haragjának oka a következő sorokban olvasható. Úgy tűnik, hogy a földön minden a feje tetejére állt: "Az (apró termet?) fecske megszégyeníti a griffkeselyűt, és a (normális esetben néma) keselyűk kiáltanak … A juhok helyett a nyár őreit hajtják el … A süket messziről hall stb." 

Bár a Deir Allában felfedezett szöveg önmagában is elég izgalmas, valódi jelentősége abban rejlik, hogy fényt vet a bibliai Bálám személyére. A vallástörténészek kiemelik a szövegben szereplő saddajin szót, amely nem más, mint a Bibliában Él (azaz Isten) Saddáj melléknevének többesszáma. Bálámot a Biblia két alkalommal is úgy jellemzi, mint "aki hallja Istennek (Él) beszédét, aki látja a Mindenhatónak (Saddáj) látását" (4Móz 24:4,16). A felirat szövegében mindkét istennév ugyanígy szerepel, csakhogy többesszámban: "Az istenek Elohim összegyülekeztek, a saddajin megálltak a gyűlésben." Érdekes, hogy az utóbbi kifejezés nem ismeretlen a Bibliában sem. A Másodtörvényben olvasható a következő rész Izraelnek az egyiptomi kivonulást követő bálványimádásáról: "Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek; újaknak, akik csak most támadtak, akiket nem rettegtek a ti atyáitok" (5Móz 32:17). A kiemelt szó helyén a héber szöveg a sédím kifejezést használja, s ez fordul elő még a 106. zsoltárban is, hasonló szövegkörnyezetben: "és feláldozták fiaikat és leányaikat a sdymnek" (Zsolt 106:6). Ez a bálványimádás történetesen röviddel a Baál-Peórban történt incidenst követően zajlott le, mikor "Izrael fiait Bálám tanácsából hűtlenségre bírták az Úr ellen a Baál-Peór dolgában" (4Móz 31:6). A felirat egyik közlője a sdym kifejezést saddajím alakban oldja fel, s ez szerinte a népek isteneinek egy csoportját jelenti, amely kultuszban jelentős szerepet játszottak az emberáldozati rituálék és a szexuális orgiák. (Erre vonatkozóan a második kombináció tartalmaz adatokat.) A 8. században keletkezett felirat tehát egy sajátos arámi Bálám-hagyományt közvetít számunkra, amely csaknem mindenben megfelel a Biblia Bálám-képének. 

Végül megemlíthetjük, hogy Hacórban 1992-ben fedezték fel egy királyi levél töredékét, amelyet Ibninek címeztek. Ez a név nyelvészetileg minden probléma nélkül azonosítható a Bibliában is szereplő Jábin névalakkal (Józs 11:1; Bír 4:7). Az i. e. 18–17. századra keltezhető óbabilóni levél egy fiatal nő átküldésével kapcsolatban támadt nehézségekről szól. Lehetséges, hogy Jábin (csakúgy mint az alábbi Ákis) egy dinasztianév volt, amely akár mintegy fél évezreden át használatban volt?

Dávid és a filiszteusok

Aren Meir, a gáthi ásatások vezetője nem a teljes igazságot mondta akkor, amikor azt nyilatkozta, hogy a most előkerült Góliát-osztrakon "az első, filiszteusokra vonatkozó lelet". A másik filiszteus város, Ekron (Tel Miqne) feltárásán 1996-ban bukkant elő egy kőbe vésett felirat, amelyen egy templom építői között szerepelt egyebek mellett Ikausunak, Padi fiának neve. Ez nem más, mint az asszír és babilóni forrásokból is ismert Ákis dinasztianév. Ákis, Máok fia szerepel Dávid élettörténetében is, mint aki menedéket nyújtott számára saját városában, Gáthban (1Sám 27:2). 

Még a legszkeptikusabb történészeket is meglepetésként érte, mikor a filiszteus Góliát "mesebeli" ellenfelének, Dávidnak nevét találták meg a galileai Tel Dan-ban, Izrael északi határvárosában. Noha az ókori város régészeti feltárása már 1966-ban elkezdődött Avraham Biran izraeli régészprofesszor vezetésével, az azóta eltelt időszakban igen kevés írott forrás került elő innen, egészen 1993-ig, amikor egy feliratos bazalt kőre bukkantak rá a kutatók. A követ a Dán külső kapuja alatt futó út kövezetéhez használták fel utcakőnek még az ókor folyamán. Maga a kapu az i. e. 9. században épült, királyi felvonulási útvonal haladt alatta. A felirat nyelve korai arám, írása körülbelül a 9. századra datálható. A töredékes felirat (szövegét lásd
Dávid király palotája cím? cikkünkben: Hetek, 2005. augusztus 12.) az asszír Hazaél király hódításait mutatja be Izrael és Júda földjén. Az ugyan nem derül ki pontosan, melyik zsidó király felett aratott győzelmét ünnepelte az asszír uralkodó, de annyi bizonyos, hogy az illető "Dávid házából" származott. (Valószínűleg Jéhu vagy II. Jeroboám lehetett.) A Tel Dan-i felirat arra tanulság tehát, hogy még a zsidók ősi ellenségei, az asszír királyok is számon tartották azt, hogy Júda királyai Dávid király családjából származtak!

Ha az elmúlt századokban nem fertőződtek volna meg a történészek a mifelénk még ma is kötelezőnek számító szkepticizmussal és hiperkritikával, már jóval régebb óta rendelkeznénk Dávidra vonatkozó történeti emlékkel. Nem más ez a monumentum, mint Mésa moábi király oszlopa, amit 1868-ban fedeztek fel a jordániai Dibonban, a királyság ősi székhelyén. Moáb királysága a Holt-tengertől keletre és az Arnón-folyótól délre fekvő vidéken állt fenn. Története során hol Izrael, hol Júda kebelezte be, de a moabiták időnként viszszavágtak törzsrokonaiknak. A hozzávetőlegesen i. e. 845 körül felállított sztélén Mésa többek között azzal dicsekszik, hogy "Fogságba ejtettem Daúd [Dávid] papját, és elhurcoltam Kemós elé Kerjótba." Mivel az elmúlt századokban Dávid alakját – Ábraháméval, Báláméval és Góliátéval együtt – pusztán a legendák világába utalták, erre a dokumentumra sem figyeltek oda, mint a király létezését tényszerűen bizonyító dokumentumra. Reméljük, a most előkerült Góliát-osztrakon újabb felkiáltójel lesz azok számára, akik eddig nem vették komolyan a Biblia történetiségét. 

(A szerző történész)

Olvasson tovább: