Kereső toggle

Az evangélium és Kína

Mártírok országa

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kínában nem nehéz mártírrá válni. 1949 előtt még valamivel nehezebb volt kivívni a hatóságok haragját pusztán azzal, hogy valaki megvallotta a hitét Jézus Krisztusban, a kommunista hatalomátvétel óta viszont folyamatosan fennáll a halálbüntetés lehetősége. Egy ilyen halálos veszélyben töltött életről szól a Liu Csen-jing (Jün testvér) életútját bemutató könyv, amely nemrég magyarul is megjelent A mennyei ember címmel.



Liu Csen-jing családjával. "Jézus a legcsodálatosabb barát" 

A kínai kormány, amely ma vallásszabadságról beszél, talán nincs is tisztában azzal a folytonossággal, amely az evangélium hirdetését országukban jellemzi. A Selyemúton Kínába juttatott evangélium gyökereit még az 1949 óta tartó, ázsiai alapossággal folytatott keresztényüldözés sem tudta kiszakítani. "Bár Kína nagyon, nagyon messze van Jeruzsálemtől, történelmi tény, hogy több mint két évezred óta egy nagy jelentőség? út köti össze a Szentfölddel. Régi történetek még arra is utalást tesznek, hogy az evangélium is ezen az úton érkezett először Kínába, mindössze néhány évtizeddel Jézus halála után" – kommentálja az eseményeket Jün a könyvében. 

A kommunista rezsimet megelőzően, az 1800-as évek végén protestáns misszionáriusok "csempészték vissza" a bibliai hitet Kínába. A század végére a keresztény hitre tért kínaiak száma hivatalosan is százezres nagyságrend? volt. 1900-ban azonban a külföldiek ellen kirobbant boxer-lázadás során a külföldi hittérítőkkel együtt sok kínai keresztény is áldozatul esett a vérengzéseknek. 1901-ben mégis partra szállt egy újabb misszionárius Sanghajban, egy fiatal norvég hölgy, Marie Monsen, aki három évtizeden keresztül vigasztalta és buzdította a megmaradt keresztényeket. 1949-ig több követője is akadt, közülük vitte el egy Jün testvér édesanyjához is a bibliai hitet. Igaz, kézzel fogható Biblia nélkül, ezt a könyvet ugyanis a mai napig nehéz bejuttatni az országba, így a keresztényeknek Kínában szokásává vált hosszas bibliai versek memorizálása, hogy mindig kéznél lehessen számukra Isten Igéje. 

Jün családja Kínának egy rendkívül szegény, földművelésből élő részén élt, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Sokan osztoztak a sorsukban arrafelé az ötvenes-hatvanas években. Ráadásul a családfenntartó apa súlyosan megbetegedett, ám ami először csapás volt a család számára, később áldássá vált: ekkor emlékezett vissza ugyanis Jün anyja arra, amit a misszionáriusoktól hallott Jézusról, és elkezdte őt segítségül hívni. Amikor az apa meggyógyult, az egész család, sőt a közeli és távoli rokonság és az ismerősök is elfogadták a megváltást hozó hitet. Így vált Liu Csen-jing tizenhét évesen az evangélium hírnökévé a kivégzett vagy elűzött misszionáriusok helyébe lépve, először a környéken, majd egyre nagyobb távolságokba jutva Kína-szerte, és vált immár Jün néven ismertté. Többek között a hatóságok előtt is, akik igazi Nagy Testvérként mindent a megfigyelésük alatt tartottak, még a titokban megtartott keresztény istentiszteleteket is. 

Jün "a köznyugalmat és az állam rendjét megzavaró", körözés alatt álló személlyé vált. Fiatal felesége, akit éppen ebben az időszakban vett el, mégis felvállalta a közös élettel és az evangélium hirdetésével járó küzdelmeket. Az ő története szintén kirajzolódik a Jünről szóló könyvben. Mivel a letartóztatás és a bebörtönzés veszélyének terhe alatt éltek, a biztonságuk érdekében sokszor kellett egyedül járnia a közös utat. "Az életünk, bár tele volt nehézségekkel, szenvedésekkel, és hosszú időn keresztül távol kellett lennünk egymástól, ugyanakkor tele volt nagy győzelmekkel, és Isten mély szeretetével és kegyelmével is irántunk" – vall erről a könyvben Tö-ling.

A Vallásügyi Hivatal változatos módokon üldözte a keresztényeket, és amikor sikerült bebörtönözni néhányukat, európai szemmel felfoghatatlan kegyetlenséggel igyekeztek "jobb belátásra" és társaik elárulására bírni őket – amit ők európai szemmel szintén felfoghatatlan módon nem csupán felvállaltak és kibírtak, hanem még ezeken a helyeken is tovább hirdették az evangéliumot. Jün több ízben is börtönbe került, és több évet töltött különböző munkatáborokban, de bárhová került, mindenhol Jézus megváltásáról beszélt, így a börtönben is tovább nőtt a keresztény egyház. Amikor Kínából való szökése miatt Burmában hét év börtönre ítélték, Jün meghajtotta magát a bíró előtt, és nem csak elszántságáról, de nem kevés humorérzékről is tanúságot téve így szól: "Szeretném megköszönni, tiszteletre méltó bíró úr, hogy újabb hét évre ad nekem vízumot az önök országába!"

Felesége eközben Jün édesanyjával élt. Mivel a férje miatt büntetésből elkobozták azt a kevés holmijukat is, ami volt, elképzelhetetlen szegénységben éltek, ketten művelve egy kis darab földet a puszta megélhetésért. És ha ez nem lett volna elég, a kínai hatóságok szemében már nemcsak vallási okokból, hanem családpolitikai szempontból is szálkát jelentettek: Tö-ling ugyanis terhes volt, amikor férje börtönbe került, és mivel nem lehetett tudni, mennyi időre, vagy akár életfogytiglanra ítélik-e a férjét, hatóságilag akarták abortuszra kényszeríteni az akkor már hét hónapos terhes asszonyt. Titokban mégis sikerült megszülnie a gyermeküket, akit Izsáknak neveztek el. Második gyermekük, egy kislány születése már egyenesen törvénysértésnek számított, ezt követően már erőszakkal hajtották rajta végre a sterilizáló műtétet – miközben férje épp egy munkatáborban raboskodott.

Bár a család együtt szeretett volna elszökni Kínából, a burmai ítélet miatt Tö-ling és a gyerekeik kénytelenek voltak előremenni Németországba, és bár biztonságban, mégis ismét külön élni egy ideig. Ennek ellenére húsz év távlatából így vall a könyvben: "Amikor fiatalabb voltam, úgy láttam Istent, mint hatalmas gyógyítót, aki valami nagy dolgot tett értem, de az évek folyamán átélt hullámvölgyek és fájdalmas megpróbáltatások során Jézus közeli baráttá vált számomra, aki mindig mellettem áll. Történelmi személyiségből mára élő Isten lett előttem.

Olvasson tovább: