Kereső toggle

Bush életrajzírójának új könyve Derek Prince-ről

Történelem felülnézetben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb életrajzírója október közepén új könyvvel jelentkezett. Sokak számára meglepetést keltett, hogy Stephen Mansfield a huszadik század, illetve a jelenkor olyan meghatározó egyéniségei után, mint Winston Churchill és George W. Bush, egy prédikátor-teológus, Derek Prince életét foglalta össze. 

A szerző döntését azzal indokolja, hogy Prince "minden idők legnagyobb hatású keresztény mozgalmának az egyik szülőatyja", aki nélkül szerinte nem lehet megérteni a pünkösdi-karizmatikus irányzat történetét. A helyenként megdöbbentően őszinte könyv megírásához Mansfield több hosszú interjút készített nem sokkal halála előtt Derek Prince-szel, aki életének számos, eddig ismeretlen részletét is megosztotta a szerzővel.

2003 őszén, egy évvel az amerikai elnökválasztás előtt heteken keresztül a The New York Times bestseller listáján szerepelt a George W. Bush hite cím? könyv. Az inkább spirituális életrajznak, mintsem történelmi elemzésnek számító műre a média is gyorsan felfigyelt, mivel a szerző – Stephen Mansfield – olyan részleteket gyűjtött össze és dokumentált a 2000-ben megválasztott elnök életéből, amelyek addig jórészt ismeretlenek voltak, vagy a politológusi összegzésekből kimaradtak, ám meghatározó jelentőséggel bírtak Bush személyiségére és politikai pályafutására is. "Olyan könyvet akartam írni, amelyik nem csak a cinikus idézetek kedvéért foglalkozik azzal, ami Busht a valláshoz köti. Szerintem az elnök őszinte ember, és az elnökségét valóban befolyásolja a hite. Ezért fontos kérdés megismerni azt, hogy miben és hogyan hisz" – nyilatkozta Mansfield a honlapján olvasható interjúban.

Egy brit liberális lap, a The Observer 2003. november 2-ai New York-i tudósításában azt írta, hogy "kevés olyan nyíltan vallásos amerikai elnök volt mint George W. Bush. Egy új könyv most bemutatja azt, milyen mélyen húzódnak ennek a keresztény meggyőződésnek a gyökerei". Stephen Mansfield könyvében többek között leírja, hogy a magát "born-again" (újjászületett) hívőnek tartó Bush meggyőződését külföldi államférfiakkal is megosztja. Az iraki háború előtt Camp Davidben egy magántalálkozón például együtt imádkozott Tony Blair brit kormányfővel. Az Observer szerint a négyszemközti találkozónak nem voltak szemtanúi, azonban a két politikus közelben tartózkodó munkatársai előtt nem volt titok, hogy Bush és Blair "bibliai idézeteket osztottak meg egymással és közösen imádkoztak is". 

Az elnök hitével kapcsolatban Mansfield felidéz egy 2002-ben történt esetet is, ami Bush salvadori látogatásán történt. A visszaút során kiderült, hogy az elnöki különgép késve érkezik vissza Washingtonba, és emiatt az elnök nem tud részt venni a szokott vasárnapi istentiszteleten. Bush ezt nehezményezte, mire az egyik munkatársa felvetette, hogy az Air Force One fedélzetén is lehetne imádkozni. Az elnök elfogadta a javaslatot és hamarosan negyven fehérházi és más hivatalos alkalmazott gyűlt össze a repülőgép konferenciatermében. Az istentiszteletet a mostanában elnöki ambíciókkal is hírbe hozott Condoleezza Rice, akkori nemzetbiztonsági tanácsadó vezette, míg Bush egyik közeli tanácsadója, Karen Hughes a Bibliából olvasott fel evangéliumi részeket. 

A könyvben az is olvasható, hogy amikor 2000 elején Bush az első elnökválasztási kampányra készült, egy ismert texasi evangélistának elmondta: úgy érzi, hogy a közeljövőben katasztrófa érheti Amerikát. James Robinson felidézte a szerzőnek Bush szavait, aki azt mondta: "Úgy érzem, Isten azt akarja, hogy induljak az elnökségért. Nem tudom megmagyarázni, de úgy érzem, hogy a nemzetemnek szüksége van rám. Valami történni fog… Tudom azt is, hogy ami jön, nem lesz könny? sem nekem, sem a családomnak, de Isten azt akarja, hogy megtegyem."

Természetesen az ilyen történeteket az elnök kritikusai is szívesen idézték Mansfield könyvéből, ám a szerző szerint Bush nem bánta, hogy a személyes meggyőződését, Istenbe vetett hitét és ennek a politikájára gyakorolt hatását hitelesen bemutató m? megjelent. 

Író a frontvonalból



Stephen Mansfield

Bár nincs még ötvenéves, Stephen Mansfield maga is igen változatos életutat tud maga mögött. Apja az amerikai hadsereg hírszerző tisztjeként Európában szolgált, így Mansfield Nyugat-Németországban járt iskolába. Amikor a család visszatért az Egyesült Államokba, a fiatal Stephen sportteljesítménye alapján ösztöndíjat kapott egy főiskolától, ő azonban úgy döntött, hogy inkább az oklahomai Tulsában működő keresztény egyetemre, az Oral Roberts Universityre (ORU) jelentkezik. Az intézmény alapítója és névadója az amerikai karizmatikus mozgalom egyik legismertebb személyisége, akinek hatására jellemző, hogy az Encyclopaedia Britannica a pünkösdi-karizmatikus egyház vezetői közül mai napig az ő nevét említi egyedül a 20. századi egyháztörténetet bemutató fejezetben. "A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején az ORU Amerika egyik legerősebb egyeteme volt" – emlékszik vissza a The National Review-nak adott interjúban Mansfield. "Az ott töltött évek alatt nagyon sokat fejlődtem. Ekkor vált a történelem az életem meghatározó részévé. Amikor az évfolyamtársaim láttak könyvekkel a hónom alatt, mindig azzal ugrattak, hogy az én barátnőm a történelem."

Mansfield két további diploma után mégsem az akadémikusi pályát választotta, hanem egy újabb váratlan fordulattal elment prédikátornak és pásztornak egy texasi kisváros keresztény gyülekezetébe. "Tíz évet töltöttem Abilene-ben. Európában felnőtt fiatalemberként eleinte rémálomnak tűnt, hogy Nyugat-Texasban kell élnem. A kontraszt néha szürreális volt, de ott maradtam."

Amikor a szomszédos Tennessee kormányzója az állam százéves évfordulójára történelmi pályázatot írt ki, Mansfield is nevezett egy vallástörténeti munkával, amivel nagydíjat nyert. A szerző ezt biztató jelnek érezte, hogy többet foglalkozzon írással. Első, Churchillről írt történelmi életrajzával (Aki soha nem adta fel: Winston Churchill különleges jelleme, 1997) elnyerte az amerikai könyvszakma egyik díját. Végül 2002-ben Mansfield úgy döntött, hogy feladja a lelkészi pályát, és teljes idejében a könyvírás felé fordul. Egy évvel később megjelent a Bushról írt könyve,
amellyel egycsapásra nemzetközi hírnevet szerzett. Amikor elkezdődött az Irak elleni hadjárat, a Pentagon engedélyezte a számára, hogy az amerikai csapatokkal együtt a frontvonalból végigkísérje az invázió állomásait. Tapasztalatairól a washingtoni kongresszus előtt is beszámolt, ahol részletes előadást tartott a Szaddám Huszein által elkövetett háborús bűncselekményekről. (Az akkor összegyűjtött információkat a volt iraki elnök e héten elkezdődött peréhez is felhasználták.) A közel-keleti útról könyvet is írt, Az amerikai katonák hite címmel.

A Szent Lélek évszázada

"Az egyháztörténészek a huszadik századot a Szent Lélek évszázadának nevezik, mivel ebben az időszakban olyan szellemi ébredési mozgalmak jelentek meg és működtek, amelyek átformálták a kereszténység képét." – írja a Derek Prince életéről írt könyve előszavában Stephen Mansfield. "A pünkösdi ébredéssel kezdődött a század elején, a "Kései Eső" megújulással folytatódott közvetlenül a második világháború után, és a hatvanas évek elején kezdődött karizmatikus mozgalommal teljesedett ki. Ezeket a megújulási hullámokat együttvéve az egyház történelmének legnagyobb hatású mozgalma bontakozik ki. A történészek, akik most kezdik feldolgozni ezeknek az évtizedeknek az eseményeit, egyre többet hivatkoznak Derek Prince nevére… Nem tudjuk megérteni a hit jelentőségét korunkban, ha figyelmen kívül hagyjuk az ő életét és tanítását." 

Stephen Mansfield életrajzának mottójául Shakespeare egyik mondatát választotta a Julius Caesar végéből: Szelíd volt élte; s úgy vegyültek / Az elemek benne, hogy fölkelhetett / A természet s világnak mondhatá: / "Ez férfi volt."

A Derek Prince-ről írt könyv első igazi meglepetése már maga az előszó, ahol a szerző felidézi, hogyan nyert segítséget az életrajz megírásához egy csoport magyarral való gondviselésszer? találkozás által.
(folytatjuk)

Olvasson tovább: