Kereső toggle

Stephen Mansfield életrajza Derek Prince-ről

Találkozás Jeruzsálemben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Vannak olyan ihletett pillanatok, váratlan kijelentések, amelyeket nem lehet előre megtervezni. Az író ilyenkor úgy érzi, mintha Isten küldené el a mosolyát a munkához, amelynek nekifogott" – írja Stephen Mansfield a Derek Prince életéről szóló könyv bevezetőjében, amely bepillantást enged az életrajz megszületésének rendkívüli körülményeibe is.



Derek Prince Budapesten, a Bornemisza Péter Gimnáziumban, 2000-ben

A szerző sokáig habozott, hogy elfogadja-e a felkérést a pünkösdi-karizmatikus mozgalom huszadik századi történetének egyik legismertebb személyisége életrajzának megírására. A végső döntés előtt, 2003 tavaszán Izraelbe utazott, hogy interjút kérjen az akkor már nyolcvannyolc éves Prince-től. A tépelődő Mansfield és a prédikátor-teológus egy Jeruzsálem melletti kibuc éttermében találkoztak. "Ahogy ott ebédeltünk Derekkel, és az elmúlt nemzedékekről beszélgettünk, Isten megemlékezett rólunk" – idézi fel Mansfield a történetet, amely, mint kiderült, döntő szerepet játszott abban, hogy a most októberben megjelent életrajz végül elkészült.

"Észrevettem, hogy a Ramat Rachel éttermének a távolabbi végében egy kelet-európainak tűnő csoport ül. Időről időre felpillantottak a tányérjukból, és félbehagyva a beszélgetést, felénk néztek. Néhányan bólogattak, mások meg, úgy tűnt, mintha egy fontos dologról igyekeztek volna meggyőzni a többieket. Aztán egyszer csak változás történt. Észrevettem, hogy néhányan a könnyeiket törölgették, míg mások letérdeltek az ebédlőasztal mellé, mintha az egy oltár lenne, és imádkozni kezdtek." Mansfield zavarban volt, hogy miért kerültek a különös figyelem középpontjába, míg Derek Prince – aki háttal ült a csoportnak – nem vett észre semmit.



A kommunista titkosrendőrség sem rettentette el a prédikálástól. Budaörs, 1983 Fotók: archív

"Hamarosan egy fiatalember lépett oda hozzánk a csoportból – folytatja Stephen Mansfield. – Megkérdezte, hogy csatlakozhatna-e hozzánk. Kiváló angolsággal elkezdte megmagyarázni, hogy mi történik az étteremben. Mint elmondta, a csoportjuk Magyarországról érkezett. Azért jöttek el a Szentföldre, hogy áldást mondjanak Izraelre, és megismerjék a hitük földrajzi forrásául szolgáló országot. Az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy a Ramat Rachel kibucba jönnek el ebédelni, de amikor megérkeztek, hamarosan észrevették, hogy a lépteiket Isten vezérelte erre a helyre." Az életrajzíró először nem értette az összefüggést, ám a fiatalember elmondta, hogy a csoportjukból többen az utazásra készülve hónapok óta imádkoztak azért, hogy találkozzanak Derek Prince-szel, akiről csak annyit tudtak, hogy Jeruzsálemben él. Izgatottan és könnyek között fedezték fel, hogy az idős bibliatanító ott ül tőlük néhány méterre. "Derekkel együtt még mindig zavarban voltunk. A fiatalember, akit, mint megtudtuk, Pátkai Andrásnak hívták, türelmesen tovább magyarázott. 1978-ban egy Budaörsön élő magyar házaspár, Németh Sándor és Judit szerettek volna előrébb jutni a nyelvtanulásban. Bár Judit már folyékonyan beszélt oroszul, franciául és németül, az angolban még akadt tanulni valója. A házaspárhoz hamarosan eljutott egy kazetta, amelynek az angol címe Szabadulás gyermekeknek és szüleiknek volt." A felvételen Derek Prince tanított. "Judit tolmácsolásával lejátszották a kazettát egy hét fiatal diákból álló csoportnak. A hatás megdöbbentő volt, így a házaspár nem sokkal ezután levelet írt a kazettán olvasható címre, érdeklődve, hogy ez a bizonyos Derek Prince el tudna-e látogatni hozzájuk, a kommunista uralom alatti Magyarországra is, az evangéliumi tanításaival." Mint a szerző leírja, először Derek Prince két barátja látogatott el Budapestre, majd néhány évvel később Prince is Magyarországra utazott. A hétfős csoport addigra már mintegy háromszáz hívőből álló közösséggé növekedett. 

Ekkor kapcsolódott be a beszélgetésbe Derek, aki addig hallgatott. "Mindenre emlékezett. Feleségével, Ruth-tal turistavízummal utaztak Magyarországra. Egy zsúfolásig megtelt kis házba vezették őket. Az ablakokon a redőnyöket lehúzták, mivel tartottak a titkosrendőrségtől. Isten erős jelenlétét érezték, és mint felidézte, élete során ritkán érzett olyan erőt, mint ott, ahogy napokon át tanított. Derek arra is jól emlékezett, hogy mi történt később. Elmondta: a gyülekezet növekedett, a lelkészeket üldözni kezdték, a kommunista hatalom pedig megpróbálta felszámolni a kis közösséget. Derek, a rá jellemző módon, még arra is emlékezett, hogy Judit kiválóan zongorázott, míg férje, Sándor mindig bátran kitartott az életveszélyes fenyegetések között." A magyar közösség túlélte a megpróbáltatásokat, és az ezredfordulóra több mint negyvenezer hívőt számláló egyházzá növekedett.

A váratlan találkozás mindenkit megindított. "Megszentelt pillanat volt – írja Mansfield. – Derek teljesen a hatása alá került." Miközben a magyar keresztények körülvették, Derek Prince így szólt az íróhoz: "Jó, hogy most itt van. Isten rendelte, hogy ezt az időt együtt töltsük." 

Miután a csoportból többen a tolmács segítségével néhány mondatban elmondták, miként változtatták meg a Derek Prince által is tanított evangéliumi igazságok az életüket, Mansfield így folytatja: "Csak néhány percnek tűnt az egész, mielőtt az idegenvezető a buszhoz szólította a magyarokat. A pillanat szépsége és az emlékek megállították az időt. Miután a csoport elment, Derekre néztem. A gondolataiba merülve ült, és a könnyeket törölgette a szeméből. Újra és újra elmondta, hogy milyen kedves emberekkel találkoztunk, és hogy mennyire hálás Istennek ezért a pillanatért." 

A keresztény lelkészeknek nem adnak Pulitzer- vagy Grammy-díjakat azért, mert kiválóan prédikálják az evangéliumot – jegyzi meg a szerző. "Derek mégis egy megelőlegezett trófeát, győzelmi csokrot kapott a mennyből. Ő is tudta ezt. Amikor felálltunk az asztaltól, hozzám fordult, és azt mondta: »Ki vagyok én, hogy ilyen megbecsülésben van részem?«"



Montgomery seregében, 1943

Karizmatikus katekizmus

A kérdésre ott, a Ramat Rachel-i kibucban senki nem felelt. Néhány hónappal később, még ugyanabban az évben, 2003 szeptemberében Derek Prince egy jeruzsálemi kórházban álmában elhunyt. Stephen Mansfield pedig hozzálátott, hogy a 21. századi olvasók számára megírja annak az embernek a történetét, aki az első világháború idején, a brit korona gyémántjának tekintett Indiában született, az angol elitképzés fellegváraiban, Etonban és Cambridge-ben tanult, korát megelőzve hippiként egy szandálban végigkóborolta Európát, majd a második világháborúban – Istennel történt megrázó találkozása után, immár újjászületett keresztényként – Montgomery tábornok seregében szolgált Észak-Afrikában, és 1947–48-ban Jeruzsálemben szemtanúja volt Izrael újjászületésének.

Életének második felében Derek Prince bibliatanítóként bejárta a világot: éveket szolgált Londonban és a távoli Kenyában, utána pedig az Egyesült Államokba költözött, ahol többek között megírta a keresztény hit alaptanításait összefoglaló hétkötetes művét, amelyet sokan azóta is "karizmatikus katekizmusnak" tekintenek. Derek Prince az elsők között foglalkozott – tanításban és gyakorlatban is – olyan jelentős témákkal, mint a látható és láthatatlan univerzumban zajló szellemi konfliktus, valamint a betegségek és családi tragédiák sorát okozó átkok és az ezekkel szembeni sikeres ellenállás. Több könyvében írt arról, milyen messze ható teológiai és történelmi jelentősége van annak, hogy a zsidóság visszatér az Ígéret földjére és újra létrejött Izrael állama. Érvei sokakat meggyőztek arról, hogy tarthatatlan a keresztény antiszemitizmus egyik alapját jelentő koncepció, amely az egyházat tette Isten ígéreteinek kizárólagos örökösévé. Tanításai és könyvei a világ minden pontjára eljutottak. Bár első felesége még a rádió feltalálása előtt született, Derek Prince életének végén már azon dolgozott, hogy üzenetei az internet segítségével még hatékonyabban eljussanak a különböző földrészeken és felekezetekben élő keresztényekhez.



Derek Prince a londoni Hyde Parkban kezdte a nyilvános igehirdetést, 1950 

A Derek Prince-ről írt életrajz hátterében ott húzódik a huszadik század és a pünkösdi-karizmatikus mozgalom története. A Szent Lélek ajándékának tekintett "nyelveken szólás" a gyógyulásokkal és csodákkal együtt az apostoli korszak után szinte eltűnt az egyházakból, mígnem 1901. újév napján egy amerikai evangélista, Charles Parham által tartott istentiszteleten újra "kiáradt a Szent Lélek". Ezzel megszületett a pünkösdi mozgalom, amelynek újabb és újabb hullámai indultak a század folyamán. Ma a becslések szerint 6-700 millió "Szent Szellemmel betöltött" keresztény hívő él a világon.

Stephen Mansfield ugyanakkor nem csak az elismerésekről és sikerekről szól: őszinte – sőt néha már megdöbbentően szókimondó – könyvet írt. Az elhívás és a sikerek mellett beszél Derek Prince mai mércével is viharos fiatal éveiről, kívülállók számára nehezen érthető személyes döntéseiről, a keresztény világ egy részével kialakult konfliktusairól és teológiai tévedéseiről is. A szerző ott volt Prince mellett az utolsó heteiben Jeruzsálemben. "Bár az ereje egyre hanyatlott, a szelleme sohasem homályosult el. A tűz ott égett benne. Amikor a házához közeli mecsetben a molla imára szólított, Derek rendszeresen az ablak felé fordította fejét, és néhány bibliai idézetet irányzott vissza válaszul." Távozása egy korszak lezárultát is jelentette, hiszen szinte vele egy időben hunyt el a huszadik századi keresztény mozgalmak két másik meghatározó alakja, Bill Bright és Kenneth Hagin is.

(Stephen Mansfield: Derek Prince. A Biography. 2005, Charisma House.)

Olvasson tovább: