Kereső toggle

Nem Terri Schiavo az első áldozat

Gyilkosság bírói döntésre

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár a hét folyamán a Schindler házaspár még tett egy utolsó elkeseredett lépést lányuk, Terri Schiavo megmentése érdekében, egyre valószín?bb, hogy a negyvenegy éves nő a közel kéthetes éheztetés következtében hamarosan meghal. A Schiavo-ügy eddigi fordulatai, amelyek során minden bíróság a fiatal hölgy halála mellett döntött, egyre jobban azt a vélekedést erősítik meg, amely szerint a jog – bár képes eligazítani számos ügyes-bajos, akár erőszakos ügyben – nem képes és talán nem is alkalmas élet és halál kérdésében dönteni. Az elmúlt évtizedek bírósági döntései – hasonló esetekben – ugyanis egyre inkább a halálhoz való jog felé mozdultak el, így jelen pillanatban fel sem merül az a
kérdés, hogy joga van-e Terri Schiavónak élni.



Képviselőház kontra Legfelsőbb Bíróság: szembefordult a két hatalmi ág. Tom
DeLay, a republikánusok vezetője a Capitoliumban Fotó: Reuters 

Terri Schiavo esete nem az első olyan ügy az Egyesült Államok történetében, amelynek tétje az élethez illetve a halálhoz való jog. Ez utóbbit mellesleg továbbra sem rögzíti az amerikai alkotmány, egy ötletes jogi procedúrával ez a valóságban mégis megvalósul. A betegnek ugyanis joga van a kezelésről való lemondáshoz, ez pedig bizonyos esetekben halállal jár. Az ügy "szépséghibája", hogy a magatehetetlen beteg ezt sem tudja megtenni, az utóbbi évtizedek bírói döntései viszont a beteg hozzátartozója számára teszik ezt lehetővé. Érdekes módon az ilyen jelleg? ügyekben hirtelen felértékelődik és megszépül a család szerepe, amelyet az abortuszhoz való jog esetében viszont igencsak negatívan szoktak bemutatni. 

A most világszerte nagy figyelmet keltő Terri Schiavo-ügy számos hasonlóságot mutat a precedensként emlegetett Karen Ann
Quinlan-üggyel. Karen Ann Quinlan, egy huszonegy éves diáklány, egy partin, alkohol és nyugtatók egyidej? fogyasztása után esett kómába 1975-ben. Öt hónappal később szülei kérték a kórházat, hogy vegyék le lányukat a lélegeztetőgépről. A szülők indoka szerint lányuk legalább három alkalommal jelentette ki, hogy nem akar életben maradni abban az esetben, ha ehhez "különleges erőfeszítések" szükségesek. Az ügy nagy port kavart fel, mert az első olyan eset volt, amelynek során nem lehetett tudni, hogy mi vagy mi lenne a beteg akarata az adott helyzetben, ráadásul
hosszas vita alakult ki arról, hogy mi tekinthető különleges orvosi erőfeszítésnek. Az elsőfokú bíróság elutasította a szülők keresetét arra hivatkozva, hogy ha valaki egy ember javát keresi, akkor nem kívánhatja a halálát, ráadásul az alkotmány nem rendelkezik a halálhoz való jogról. Az ügy végül New Jersey állam Legfelsőbb Bírósága elé került, amely 1976 márciusában mégis a szülők javára döntött, és engedélyezte a lélegeztetőgép lekapcsolását. A bíróság indoklása szerint a beteg magánélethez való joga akkor sérül legkevésbé, ha engedik a szülőknek, hogy legjobb belátásuk szerint döntsenek lányuk életéről. Karent végül lekapcsolták a lélegeztetőgépről, aki ennek ellenére spontán módon tovább lélegzett. Ezt követően a szülőket megkérdezték, hogy kérik-e az etetőcső eltávolítását is, ezt azonban a diáklány apja azzal utasította el, hogy Isten dönti el, hogy Karen meddig él. Karen Quinlan ezt követően még kilenc évet élt, és New Jerseyben halt meg egy ápolóintézetben, 1985-ben. 

1983-ban egy hasonló ügy rázta meg a közvéleményt, amikor egy 25 éves fiatal nő, Nancy Cruzan szenvedett súlyos autóbalesetet, aminek következtében a sokat emlegetett tartós vegetatív állapotba került, vagyis öntudatlan volt, de semmilyen jelét nem mutatta, hogy fájdalmai lennének vagy haldokolna. Karen Quinlantől eltérően az ő esetében nem volt szükség "különleges orvosi beavatkozásra", gyomorszondán keresztül táplálták. Nancy Cruzan férje és szülei ezt követően kérték a gyomorszonda, vagyis a táplálás leállítását. Az elsőfokú bíróság engedélyezte a gyomorszonda eltávolítását, de ezt Missouri állam Legfelsőbb Bírósága elutasította, helyt adva az államot képviselő ügyész érvelésének, mely szerint "olyan társadalommá válunk, amely egy ember halálát okozza nem azért, amit tett, például gyilkosságot követett el, hanem azért, amilyen állapotban van". Missouri után az ügy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé került 1990-ben, amely 5–4 arányban jóváhagyta az előző döntést, megemlítve azt a korábbi érvet, hogy az alkotmány nem rögzíti a halálhoz való jogot. A Legfelsőbb Bíróság véleménye szerint a Cruz-szülőkről bebizonyosodott, hogy szeretettel és gondosan nevelték lányukat, ennek ellenére nincs garancia arra, hogy döntésük megegyezik lányuk akaratával, ezért nem dönthetnek a lányuk helyett. A Legfelsőbb Bíróság végül visszautalta az ügyet az alsóbbrend? bíróságra, időközben ugyanis "kiderült", hogy Nancy Cruzan úgy nyilatkozott két ismerősének, hogy nem szeretne magatehetetlen állapotban élni; a Legfelsőbb Bíróság érvelése szerint, ha a halálhoz nincs is valakinek joga, a kezelésről viszont lemondhat, ha akar. 

Ezeknek az ügyeknek különben érdekes jellemzője, hogy a bírósági eljárás során egyszer csak kiderül, hogy az illető korábban már nyilatkozott arról, hogy mit szeretne, ha tartós vegetatív állapotba kerülne. Az ügyben végül Charles Theel bíró döntött, aki elfogadta a tanúvallomásokat, és Nancy Cruzan halála mellett döntött. A fiatal nőt ápoló kórház igazgatója szerint "lehet, hogy a (szülőknek) jog szerint igazuk volt, de ez semmit sem változtat a morális törvényeken". Keveset beszélnek róla, de a jogi precedens mellett később újabb tragikus hordaléka is lett a Nancy Cruz-esetnek: hét évvel lánya halála után Joe Cruzan öngyilkos lett. A Quinlan- és a Cruzan-ügyet követően több mint egy tucat hasonló eset történt – többnyire autóbalesetek következtében –, amikor a szerencsétlenül járt személy tartós vegetatív állapotba került. A bíróságok a legtöbb esetben az életfenntartó gépek lekapcsolása mellett döntöttek, amelynek végrehajtását több esetben megtagadta az a kórház, ahol a beteget eredetileg ellátták, azzal érvelve, hogy nekik a céljuk az élet, nem pedig a halál. Mindezek ismeretében Terri Schiavónak nem sok esélye maradt az életben maradásra, annak ellenére, hogy a Cruzan-esettől eltérően, ahol a bíróság megállapította, hogy a lány szülei gondos és szerető szülők, Michael Schiavo felesége iránti elkötelezettsége és szeretete, amelyet a médiában folyamatosan hangoztat, igencsak megkérdőjelezhető. Michael Schiavónak ugyanis gyakorlatilag másik családja van már, új élettársától két gyermeke is született, ezért aligha hihető, hogy gondolatainak, érzelmeinek és szeretetének középpontjában rég elhagyott felesége van, aki számára most szeretne méltóságteljes halált biztosítani. Érthetetlen a férj érvelése, aki egyes beszámolók szerint sokat tett azért, hogy felesége állapota ne javuljon, de ha ez az állítás túl erős lenne, az könnyen igazolható, hogy nem szorgalmazta a legmodernebb orvosi eljárások alkalmazását felesége egészségének érdekében. Az orvosok ugyanis csak találgatják, hogy Terri Schiavo agya jelenleg milyen állapotban van, Michael Schiavo ugyanis nem engedélyezte az egyik legmodernebb orvosdiagnosztikai műszer, a funkcionális MRI alkalmazását. Emberi kvalitásainak hiányosságai ellenére Michael Schiavo joga feleségének halálához, úgy tűnik, újabb hittételévé válik a liberális politikusoknak és az ugyancsak liberális médiának, akik az abortuszhoz hasonlóan itt is a halálhoz való jogért szállnak síkra, és az ezzel ellentétes nézeteket a republikánus és a mögöttük álló fundamentalista tábor ármánykodásának tekintik. 

A Time magazin legújabb számában például elrettentésül Pat Robertson republikánus politikust és tévés személyiséget idézi, aki szerint jogi gyilkosság zajlik, illetve Tom DeLay képviselőt, a
Kongresszus republikánus többségének vezetőjét, aki szerint az ügy orvosi terrorizmus. A lap ezt követően megszólaltatja Christopher Shay republikánus képviselőt – egyikét annak az öt képviselőnek, aki nem szavazott együtt pártjával a Terri Schiavo-ügyben –, aki hajlandó kimondani a liberális média ars poeticáját, miszerint a republikánus párt a teokrácia pártja. A liberális média és liberális politikusok által propagált szabad választás azonban ebben az esetben is és az abortusz esetében is csak a halálra korlátozódik, ennek pedig semmi köze a méltósághoz.

Olvasson tovább: