hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem az igazi
Csodát vártak A passió hősétől

2004. 07. 12.
"Utolérte a szerepe" a népszerű színészt, James Caviezelt, aki Jézus Krisztust játszotta Mel Gibson tavasszal bemutatott filmjében, A passióban. Mexikói útja során rajongók ezrei igyekeztek rávenni, hogy csodákat tegyen közöttük, úgy, "mint a filmben". A kelet-mexikói Veracrúz állam lakóinak nehéz volt megmagyarázni, hogy valójában nem Jézus Krisztus jelent meg közöttük, hanem annak filmbeli alakítója, aki egyhetes látogatásra érkezett az országba. 

A mexikói Reforma cím? lap szerint a környező falvak szegény lakosai tucatjával környékezték meg Caviezelt, hogy gyógyítsa meg a betegeket, és csodákat tegyen. A 35 éves színész, aki maga is hívő katolikus, elmondta: az emberek hite mélyen megérintette. "Szinte sokkolt, ahogy ezek az emberek a segítségemet kérték. Meg kellett magyaráznom, hogy én csak egy színész vagyok, nem Isten fia" – mondta az újságíróknak. 

Mexikó egyébként Brazília után a világ legtöbb katolikus hívőjével rendelkező ország, amelyet II. János Pál pápa korábban öt alkalommal is meglátogatott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!