Kereső toggle

25 éves jubileumára készül a pápa

Versenyfutás az idővel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

II. János Pál pápa, aki októberben ünnepelheti trónra lépésének negyedszázados jubileumát, az elmúlt napokban Szlovákiában járt, immár harmadszor uralkodásának elmúlt 25 éve alatt. A négynapos látogatás során ismét előtérbe került a katolikus egyházfő aggasztó egészségi állapota. Helyszíni beszámolók szerint II. János Pál a megérkezésekor annyira gyönge volt, hogy sem járni, sem pedig kommunikálni nem volt képes, és az első beszédét néhány érthetetlen szó után másnak kellett felolvasnia. Ezért sokan úgy gondolják, hogy az "utazó pápának" is titulált II. János Pál mostani százkettedik útja egyben az egyházfő utolsó külföldi utazása is volt, bár vatikáni források szerint "korlátozott" főpásztori látogatásokra a jövőben is sor kerülhet.



Zarándokok Besztercebányán a pápa érkezését várják. Rendületlenül Fotó: Reuters

1978 olyan különleges év volt, amelyben három pápa is uralkodott. A VI. Pál halála után megválasztott I. János Pál 33 nappal trónra lépése után váratlanul meghalt. A "mosolygós pápa", ahogy a korabeli újságcikkek Albino Lucianit nevezték, egyes vélemények szerint azzal hívta ki maga ellen a sorsot, hogy nyilvánosságra akarta hozni a vatikáni Banco Ambrosiani csődjéért felelős magas rangú pápai tisztségviselők listáját. A gyanút a mai napig táplálja az, hogy az elhunyt pápát a boncolás helyett 24 órán belül bebalzsamozták, így a kitűnő egészségi állapotnak örvendő korábbi velencei bíboros halálának okáról nem készült orvosi jelentés.

A sebtében újra összehívott konklávé kompromisszumos jelöltként meglepetésre a krakkói érseket, Karol Wojtylát választotta meg. 

Wojtylának még fiatal korában megjövendölte a híres olasz misztikus szerzetes, Pio atya, hogy egy nap pápává választják majd.

A fiatal, alig ötvennyolc éves egyházfő már a második külföldi útján politikai vihart kavart. 1979 nyarán Lengyelországban nyilvánosan kiállt az akkor formálódó Szolidaritás szakszervezeti mozgalom mellett, amivel kivívta Moszkva haragját és Ronald Reagan szimpátiáját. A pápa szerepét a kelet-európai rendszerváltásban és a kommunizmus összeomlásában ellentmondásosan ítélik meg a katolikus hívek és a történészek. Az előbbiek szerint Wojtyla pápa a fatimai látomás beteljesítéseként egymaga pecsételte meg a kommunizmus sorsát, míg a szakemberek ezt inkább a Reagan által indított csillagháborús fegyverkezési versenybe belerokkant szovjet rendszer bukásával magyarázzák. Tagadhatatlan azonban, hogy a vatikáni diplomáciának volt szerepe a rendszerváltásban, például az 1989-es máltai Bush–Gorbacsov találkozó tető alá hozásában.

A kilencvenes évek elején a világutazó, könyveket író, a rózsafüzért zenei aláfestéssel CD-lemezre mondó pápa népszerűségének a tetőpontjára érkezett. A Time magazin 1994-ben az év emberének választotta II. János Pált. Az évtized második fele azonban egyre több csalódást is hozott a pápa számára. Kelet-Európában a nagyarányú állami támogatások dacára sem sikerült véghezvinnie az újraevangelizálási programot. Politikailag az öbölháború elutasítása, a Fidel Castróval történt havannai kézfogás, a közel-keleti válságban való egyoldalú állásfoglalásai, végül pedig Szaddám Huszein rendszerének védelembe vétele meghidegítette az Egyesült Államokkal való kapcsolatot. Brüsszelből pedig az unió csúcsvezetői küldtek üzenetet a Vatikánnak, amikor elutasították, hogy az új páneurópai alkotmányban említést tegyenek a kontinens katolikus tradíciójáról.

A változások a világsajtó hozzáállásán is jól lemérhetőek. A Time az Év embere címlap helyett tavaly már a katolikus egyház válságáról és botrányairól közölt terjedelmes cikkeket. Az is figyelemre méltó, hogy Amerikában a The New York Times bestsellerlistáját több mint két hónapja egy élesen katolikusellenes kiadvány, a II. János Pál által rendkívüli kiváltságokban részesített Opus Dei rend állítólagos bűncselekményeit és nemzetközi összeesküvését leleplező thriller vezeti (Dan Brown: The da Vinci
Code).

Mindenestől Mária

II. János Pál pápaságának legmarkánsabb jellemzője kétségkívül a Szent Szűz iránti különleges vonzalma. Bár az elmúlt két évszázadot a katolikus egyház történetében sokan egyszerűen csak Mária korszakának nevezik a két elfogadott Mária-dogma és a megszaporodott Mária-jelenések miatt, II. János Pál azonban még elődein is túltett Mária ügyének szolgálatában.

Közvetlenül trónra lépése előtt a II. vatikáni zsinat szellemiségének következtében ugyanis éppen egy olyan átmeneti időszak volt a katolikus egyház történetében, amikor némileg alábbhagyott Mária kultikus tisztelete. Ezért 1978-as trónra lépését követően Karol Wojtyla annál nagyobb erővel fogott hozzá a Mária-kultusz tekintélyének visszaállításához. A Szent Szűz iránt érzett odaadását mi sem tanúsítja jobban, mint választott jelmondata: "Totus tuus sum Maria", vagyis: "Mária, mindenestől a tiéd vagyok", és az, hogy pápai címerében egy "M" bet? szerepel, amely szintén Máriára utal.

II. János Pál regnálása alatt szinte valamennyi Mária-kegyhelyet (Lourdes, Czestochowa,
Medjugorje, Guadelupe) végiglátogatta, Fatimához azonban egészen különleges viszony fűzte. Egyrészt több alkalommal is meglátogatta a portugál kegyhelyet, másrészt úgy tartotta, hogy a "Fatimai Miasszonyunknak" köszönheti megmenekülését a Szent Péter téren történt gyilkossági kísérlet során. Amikor 1981. május 13-án Mehmet Ali Agca rálőtt, a halálos pisztolylövéstől az mentette meg, hogy éppen lehajolt egy kislányhoz, aki a nyakában a "Fatimai Miasszonyunk" képmását viselte. Ha nem hajolt volna le, hogy a medál miatt elismerését fejezze ki a kislánynak, akkor a merénylő lövése fején találta volna. A merénylet a fatimai jelenések évfordulóján, május 13-án történt. Ennélfogva II. János Pál úgy vélte, élete és egész pápasága közvetlenül kapcsolódik a fatimai jelenések egyik kinyilatkoztatott titkához. A pápa ezenkívül a fatimai Szűz közbenjárásának tulajdonította azt is, hogy a "három fő gonosz": az anarchia, a marxizmus és a liberalizmus pápasága alatt visszaszorult a világon.

A pápa mostani szlovákiai utazása során is központi helyet foglalt el üzenetében Mária személye. A Rozsnyón, Besztercebányán és Pozsonyban megrendezett három mise közül a besztercebányait Máriának szentelte. A Mária-kultusznak ez a fölelevenítése tagadhatatlanul hozott egyfajta megújulást a katolikus egyház számára. Amit ugyanis a pápa elkezdett ezen a téren, azt a Mária-kultusz körül szerveződött katolikus ifjúsági mozgalmak vitték tovább.

Teológiai szempontból azonban a kérdés érzékeny voltát jelzi, hogy a katolikus egyházon belül is óriási vitát provokált, amikor néhány éve 148 ország hatmillió katolikus polgára petíciót nyújtott be a pápához, hogy hivatalos dogmaként ismerje el Szűz Mária "társmegváltói" címét. Bár ez a dogma mindeddig várat magára, többen arra számítanak, hogy a pápa pontifikátusa csúcspontjaként ünnepélyesen bejelenti ezt az új dogmát. Mások a katolikus egyházon belül úgy vélik, hogy egy ilyen lépés az ökumenikus törekvésekre mért legnagyobb csapás lenne.

Ökumenizmus

II. János Pál pápaságának másik fő törekvése ugyanis a vallások közötti párbeszéd megteremtése volt. Egyfelől kereste a kapcsolatot a különböző keresztény felekezetekkel, másfelől pedig a nem keresztény világvallásokkal is párbeszéd kialakítására törekedett. Az első katolikus egyházfő volt, aki ellátogatott Nagy-Britanniába, és imádkozott a canterburyi katedrálisban. Athéni látogatása során bocsánatot kért a görög ortodox egyháztól a negyedik keresztes hadjárat és Konstantinápoly kifosztása miatt. Mostani szlovákiai útjának is fontos állomása volt az az ökumenikus találkozó, amelyen az evangélikus, a református, a metodista, a zsidó és néhány kisegyház vezetőivel találkozott. A pápa ezen a találkozón a teljes egység megteremtésének fontosságáról beszélt a vallásos világban.

II. János Pál ökumenikus törekvéseire azonban némi árnyékot vetett az a 2000. szeptember 5-én kiadott Dominus Iesus cím? nyilatkozat, amely szerint semmilyen vallás sem tekinthető egyenértékűnek a katolikus egyházéval. "Krisztusnak csupán egyetlen egyháza létezhet, s ez a katolikus egyházban áll fenn, melyet Péter utódja, illetve a vele közösségben lévő püspökök kormányoznak" – állítja a nyilatkozat.

Ennek értelmében tehát más vallási közösségek csak olyan mértékben tekinthetők egyházaknak, amilyen mértékben követik a katolikus egyház által deklarált igazságokat. Érthető, hogy a megfogalmazás alapján számos protestáns egyház kérdésesnek ítélte a pápa ökumenizmus iránti elkötelezettségének őszinteségét. A nyilatkozat szövegéből ugyanis az derül ki, hogy a Szentszék továbbra is a pápai primátusból kiindulva határozza meg a katolikus egyház kapcsolatát a többi egyházzal, és létezik a kérdésnek egy értelmezése belső használatra, és van egy másik, amit kifelé való kommunikációra szánnak.

A pápa ökumenikus törekvései azonban nem korlátozódtak csupán a keresztény vallási irányzatokra. Amint azt a Vatikán szóvivői is megfogalmazták több külföldi útjával kapcsolatban, az egyházfő célja a különböző kultúrák és vallások közötti dialógus megteremtése volt. II. János Pál huszonöt éves uralkodása alatt valóban tett erőfeszítéseket azért, hogy a kereszténységet, a judaizmust és az iszlámot kibékítse egymással. A siker érdekében a más vallásokkal való kapcsolatteremtésben mindig azt kereste, ami a világ vallásaiban közös, és nem azt, ami elválasztja őket egymástól. Mással ugyanis valóban nem magyarázható az, hogy amikor Szíriában járt, és még egy mecsetbe is ellátogatott, egyetlen szót sem szólt az országban uralkodó zsarnokság és zsidógyűlölet ellen. Ennélfogva damaszkuszi látogatását sokan úgy summázták, hogy könny? bocsánatot kérni egy 13. században történt keresztes hadjáratért, de úgy tűnik, nehezebb itt és most szólni a gyűlölet ellen.

Ugyanakkor II. János Pál pápa volt az első katolikus egyházfő, aki ellátogatott a római zsinagógába is 1986 áprilisában. Ezzel a katolikus egyházfő azt kívánta kifejezni, hogy a katolikus egyház elítéli az antiszemitizmust. Ez azért volt nagy jelentőség? dolog, mert nem csak a gettókat és a sárga szégyenfoltot "feltaláló" középkori egyházfők, hanem a 19. és 20. század pápái is felelősek voltak a modern antiszemitizmus akadálytalan európai térnyeréséért. Különösen vonatkozik ez a holokauszt idején uralkodó XII. Pius tevékenységére, aki David I. Kertzer történész szerint, ha mást nem is, legalább azt megakadályozhatta volna, hogy a nácik az ablaka alól deportálják a római zsidó közösséget. Ezzel szemben II. János Pál diplomáciai kapcsolatot létesített Izraellel. 1998-ban történelmi jelentőség? dokumentumban ismerte el, hogy egyes keresztények zsidóellenes előítéletei is ösztönözték a nácik tevékenységét. A megbékélés ellentmondásosságát jelzi azonban, hogy a pápa a keresztények felelősségéről viszont nem ejtett szót. Szintén az érem másik oldalát mutatja az, hogy 1998-ban boldoggá avatta a keresztény hitre áttért zsidó Edith Steint, akit a nácik megöltek. De nemcsak ez keltett óriási felháborodást zsidó körökben, hanem az utolsó gettóépítő pápa, IX. Pius boldoggá avatása is.

Továbbá nem teljesen érthető szentföldi zarándoklatának és a soával kapcsolatos bocsánatkérő nyilatkozatának fényében az, hogy miért nem történt meg a pápai levéltár teljes kör? megnyitása a holokausztkutatók előtt, illetve hogyan lehetséges az, hogy XII. Piust a történészek által feltárt elmarasztaló tények ellenére továbbra is szentté akarják avatni.

Nőtlen papok

II. János Pál pápa tevékenységének másik fő területét a családdal és házassággal kapcsolatos állásfoglalások jelentik. Ezek egy részét a keresztény világ túlnyomó többségében, tehát a protestánsok között is egyetértéssel fogadták. Ilyenek voltak például a magzati élet védelmében tett nyilatkozatai, melyekben elítélte az abortuszt és a fogamzásgátlást, melyeket a háborúkkal, valamint a népirtásokkal helyezett egy szintre. II. János Pál megfogalmazásában az abortusz, az eutanázia és a halálbüntetés a modern világot uraló "halálkultúrának" három fő kifejeződési módja.

Szintén viszonylag egységes támogatást váltott ki a keresztény világ többi részéből az a nem olyan régen elhangzott nyilatkozata, amelyben elítélte a homoszexuálisok házasságkötésének törvényesítését. Ezeket az állásfoglalásait többnyire a szekularizált közvélemény részéről fogadták csak komolyabb felhördüléssel. Azonban a családi élettel kapcsolatos állásfoglalásainak egy másik részét már magán a keresztény világon belül, sőt esetenként katolikus körökben is ellenkezéssel fogadták. A mai napig ilyen például a házasságon belüli szexuális kapcsolat megítélése, melyben II. János Pál továbbra is a hagyományos katolikus tanítás mellett tört lándzsát. Eszerint a házasságon belüli szexuális kapcsolat kizárólag gyermeknemzés céljából megengedett. A pápa házassággal és családdal kapcsolatos állásfoglalásainak erkölcsi hitelességét azonban nagyban lerontották az utóbbi években a papi pedofilbotrányok, amelyek eddig már közel egy tucat katolikus püspököt érintettek négy különböző kontinensen. Joggal kérdezhetik az emberek ugyanis, hogy milyen alapon fogalmazhat meg a pápa erkölcsi állásfoglalásokat a családi élettel és a házassággal kapcsolatban, miközben a katolikus egyháznak milliárdokat kell kifizetnie a papjai által megrontott gyermekeknek és szüleiknek kártérítésként.

Ennek fényében egyre nehezebben érthető, hogy a pápa továbbra sem engedélyezi a nősülést a papok számára, amely legalább részben megoldást jelenthetne az erkölcsi problémákra, sőt további szigorításokat kezdeményezett. 1979-ben bevezette a papi cölibátus szentségét. Ennek értelmében a liturgikus előírások szerint felszentelt paphoz örökre és elidegeníthetetlenül hozzákapcsolódik a cölibátus szentsége, amely alól – szemben a II. vatikáni zsinat ezirányú rendelkezésével – kizárólag abban az esetben mentesül, ha bizonyítani tudja, hogy kényszer hatására tett fogadalmat.

A papi nőtlenség követelménye miatt sokan elpártolnak a papi hivatás választásától, ami az utóbbi időben óriási paphiányt idézett elő. Ennek orvoslására jelentene némi megoldást a jól képzett laikusok teljes idej? egyházi szolgálata, amelyet a pápa szintén mereven elutasít. A helyzet megoldására azonban további lehetőségek is kínálkoznak. Az egyik a nők egyházi szolgálatának engedélyezése, amellyel egyébként sok katolikus hívő értene egyet. Bár a pápa az 1985-ös Levél a nőknek cím? dekrétumában bocsánatot kért a nőknek az egyházban és a patriarkális világban tapasztalható negatív megkülönböztetéséért, továbbra is hajthatatlan egyházi szolgálatuk elfogadását illetően.

Olvasson tovább: