Kereső toggle

Létezhetett-e civilizáció a vörös bolygón?

A Mars rejtélyei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Mars bolygó rendkívüli földközelsége világszerte felkeltette az érdeklődést a vörös bolygó iránt. Az égitest már egyszer?bb távcsövekkel is különleges esztétikai élményt nyújt ezekben a hetekben, de a kíváncsiságot a bolygót övező számos megválaszolatlan kérdés és rejtély is fokozza. A Mars jelentős részét jég borítja, és a NASA már három évvel ezelőtt bejelentette, hogy tudósai egy marsi kőzetdarabon mikroszkopikus életformákra utaló nyomokat találtak. Létezhetett-e valaha magasabb rend? élet is a Marson, és ha igen, akkor az milyen kapcsolatban állhatott a földi élet formáival? Vannak-e értelmes civilizációra utaló építmények a bolygó felszínén, és ha igen, akkor kik emelhették azokat? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre nem csak sci-fi írók próbálnak meg választ adni, hanem olyan teológusok is, akik szerint a Föld és ezzel együtt a Naprendszer története jóval az Ádám színrelépése előtti korba nyúlik vissza.



A Mars Exploration űrjármű. Januárban érkezik, jelenleg félúton tart Fotó: Reuters

A Naprendszerben az égitestek megnyugtatóan szabályos rendben mozognak, legalábbis Kopernikusz óta hosszú évszázadokon keresztül így gondoltuk. Néhány éve aztán nagy feltűnést keltett, amikor csillagászok bejelentették, hogy az amatőr felfedezőikről elnevezett Schumacher–Levy üstökös pályája pontosan a Jupiter keringési útvonalán halad keresztül, ráadásul akkor, amikor az óriásbolygó épp ott tartózkodik. A beígért ütközés 1994-ben valóban be is következett, és a látványos égi tűzijáték alaposan megingatta a Naprendszer biztonságos berendezettségébe vetett közbizalmat. Milliárdos kormányprogramok indultak a bolygórendszerünkben kalandozó "elszabadult" kisebb-nagyobb égitestek, aszteroidák, meteoritok felkutatására, és persze Hollywoodban is elkészítették az aktuális katasztrófafilmet, ebben az esetben egyszerre kettőt is. 

A vadászat azóta tovább tart, bár egyes csillagászok szerint az igazi veszélyt a Földre nem is egy esetleg utunkba akadó kozmikus kőtömb jelenti, hanem a Naprendszer egy ma még kevéssé ismert tagja, a "vándorló bolygó", ősi sumér nevén a Nibiru. Bár a tizedik bolygóként is emlegetett égitest idén tavaszra beígért drámai visszatérése vaklármának bizonyult, a tudósok azonban továbbra sem tudnak magyarázatot adni arra, hogy miért jelentkeznek a Naptól távoli bolygók mozgásában olyan rendellenességek, amelyek nem következnek az egymásra gyakorolt gravitációs kölcsönhatásukból. 

Ilyen például a Naprendszer eddig ismert legtávolabbi tagja, a Plútó, amelyet 1930-ban fedeztek fel, holdját, a Kharónt pedig közel ötven évvel később, 1978-ban. Ennek a két égitestnek a szokatlan pályája, valamint az Uránusz és a Neptunusz mozgásában jelentkező megmagyarázhatatlan "himbálózás" oka egy nagyméretű, de jelenleg a Plútónál is távolabb elhelyezkedő bolygó tömegvonzása lehet. Állítólag az IRAS (Infrared Astronomical Satellite) elnevezés? műhold 1983-ban olyan bizonyítékot tárt fel a tizedik bolygóról, hogy a projecten dolgozó egyik asztronómus szerint "már csak a keresztelő maradt hátra". Miután a Voyager és a Pioneer űrszondák megerősítették ezt az észlelést, és kiderült, hogy a távoli óriásbolygó olyan elnyújtott ellipszis mentén mozog, amely időnként "betör" a Naprendszer belső tartományaiba, az indokolatlan pánik elkerülése miatt a felfedezést titkosították. Az időnként felröppenő híresztelések ellenére a mai napig nincs kézzelfogható bizonyíték a rejtélyes égitest létezéséről vagy mozgásáról.

A Nibiru-elmélet hívei azonban nem adják fel, és a régmúltban keresnek bizonyítékot a tizedik bolygó létezésére. Nemrég a Spektrum Televízió is vetítette azt az ismeretterjesztő filmet, amely az ötezer éves sumér kozmológiai elméletet mutatta be. A leletek alapján arra lehet következtetni, hogy a sumérok úgy gondolták: a Föld keletkezése előtt a Naprendszer hét égitestből állt. Az általunk Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Uránusz és Neptunusz néven ismert bolygók a helyükön voltak, a Mars és a Jupiter között azonban egy további nagyméret? égitest, a Tiamat keringett. Amikor a Naprendszer gravitációs vonzása "befogott" egy kozmoszban vándorló bolygót, a Nibirut, akkor annak megjelenése alapos felfordulást idézett elő az égitestek között. Ahogy a Nibiru átvonult a Naprendszeren, először a külső bolygók holdjait térítette a ma ismert szabálytalan pályára, majd "oldalára döntötte" az Uránuszt, és kiszakította a korábban a Szaturnusz holdjaként keringő Plútót, hogy minibolygóként saját Nap körüli pályára álljon. A gravitációs kölcsönhatás nyomán a Nibiru pályája is módosult, és a következő visszatérése már súlyos katasztrófát idézett elő, amikor összeütközött a Tiamattal. Az ütközés nyomán a Tiamat egy nagyobb darabja új pályára állt, és ebből alakult ki a Föld, míg a milliónyi apró törmelékből jött létre a mai aszteroidaövezet, és a Naprendszerbe vissza-visszatérő üstökösök és meteorok sokasága. (Aki ismeri Verne Gyula regényeit, egy ilyen kozmikus ütközés meghökkentő történetét olvashatja a nagy francia sci-fi úttörő Hector Servadac cím? művében.) 

A földfelszín szabálytalanságai is – például a Csendes-óceán medencéje – egy ősi karambol nyomait őrizheti. A nagy ütközés után a Nibiru elliptikus pályára tért, és 3600 éves időközökben ér Nap-közelbe (ekkor a Mars és a Jupiter között a most már gyakorlatilag üres téren halad át), míg pályája távoli pontján szinte eltűnik a kozmikus tér mélységeiben. A Naprendszeren való áthaladásai azóta is megrázzák az égboltot, és ennek következményei a bolygók mágneses pólusainak átfordulása és keringési idejük ingadozása. A Tiamat mellett a legsúlyosabb áldozata a Mars lehet, amelynek a felszíne egy súlyos kozmikus katasztrófa nyomait viseli.

Civilizációk az űrből

A sumér Enuma Elish agyagtáblákra írt története szerint a Nibiru nem élettelen bolygó. Lakóit anunnaki névvel jelölték, amely sumér nyelven azt jelenti: "akik az egekből jöttek le". Nyelvészek rokonságot vélnek felfedezni az anunnaki és a héber anák, valamint nefilim szavakkal, amelyek szintén az emberi fajon kívüli lényeket jelölnek. A legenda szerint a Nibiru egyik áthaladása alkalmával az idegenek úgy döntöttek, hogy "űrhajóikon" utazva gyarmatosítják a Földet, és beavatkoznak az kialakulófélben lévő emberi civilizációba. Megjelenésüket az ismeret egy-két generáción belül lezajlott robbanásszer? megnövekedése, technológiai forradalom és az első birodalmak megjelenése jelezte a mezopotámiai folyóközben. Az erőszakos behatolás (amely során szexuális viszonyt is létesítettek az emberekkel) azonban eltorzította a föld őslakosainak a természetét, és korábban ismeretlen erőszakhullámot indított el a Földön. Az űrből jött idegenekre utalhatnak a különböző népek eredetmítoszai, amelyekben rendszeresen felbukkannak emberhez hasonló, égből érkezett "istenek", akik megtanították az emberiséget az építészet, a csillagászat és más tudományok titkaira. 

Bár azt a gondolatot, hogy az élet (mások szerint a civilizáció) a Földre egy más bolygóról érkezett az Erich von Dänikenhez hasonló tudománytalan és szenzációhajhász kalandorok alaposan lejáratták, érdemes megjegyezni, hogy ezt a lehetőséget keresztény teológusok a Biblia alapján már a tizenkilencedik században felvetették. G. H. Pember 1876-ban megjelent A Föld legősibb korszakai cím? művében fogalmazta meg az úgynevezett "kettős teremtés" elméletét. E szerint a Teremtés könyvének első és második mondata között (szó szerinti fordításban: "Kezdetben megteremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta lett, és felszínén sötétség volt a feneketlen mélység fölött") egy meghatározhatatlanul hosszú – akár több milliárd évet felölelő – korszak telt el, amely során az ádámi fajt megelőző "emberiség" élt a Földön, akik azonban egy idő után olyan mértékben szembefordultak a Teremtővel, hogy az kénytelen volt az eredetileg lakóhelyként alkotott univerzumot is ítélet alá vonni. Pember úgy véli, az emberiség ősi megrontói természetfeletti lények, olyan angyalok lehettek, akik maguk is már korábban fellázadtak Isten ellen. Egy neves kortárs teológus, a Pember-féle elméletet továbbgondoló Derek Prince szerint a Bibliában Lucifer (fényhordozó) néven említett arkangyal volt a lázadás kezdeményezője, akit az angyalok egyharmada követett. "Ez a lázadás sokkal előbb kezdődött, minthogy Isten megalkotta volna az emberi fajt, és a világmindenség történetének egy előttünk elrejtett korszakában zajlott" – írja Prince a Lucifer lázadása cím? tanulmányában. 

Az őslakók kihalásával együtt a Föld is lakhatatlanná (megműveletlenné és sötétté) vált, amelyet akár egy kozmikus katasztrófa is előidézhetett. Valószínűleg ebben az időszakban a Föld olyan sivár hely lehetett, mint ma például a Mars. Amennyiben az Ádám előtti korszak "emberei" rendelkeztek űreszközökkel (ilyet kaphattak az "égből jött lényektől"), akkor ez magyarázatot kínálhat a Marson feltételezett ősi építmények (piramisok, szfinx és más szabályos alakzatok) keletkezésére és a földi civilizációval való rokonságára.

A kettős teremtés elmélete szerint Isten az univerzumból csak a Földet teremtette újra, hogy lakóhellyé tegye az új, ádámi faj számára. Az Édenből való száműzetést követően azonban az emberek hamarosan ismét kiszolgáltatottak lettek a sötét szándékú természetfeletti lényeknek. A Teremtés könyvének 6. fejezetében azt olvassuk: "Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdenének a föld színén, és leányaik születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. … Az óriások (nefilim) valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bemenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz."

Az újabb totális szembefordulás nyomán Isten Noén keresztül több mint száz éven át próbálta az embereket visszatéríteni a gonosz angyalokkal való végzetes összefogás útjáról. Végül mégis csupán Noé és hét közvetlen családtagja választotta a túlélést jelentő bárkát, amely átvezette őket az özönvíz utáni világba. Ekkor alakult ki bolygónk ma ismert arculata: a Föld tengelyének megdőlésével kialakultak az évszakok, az égből lezúdult és a föld alól feltört csapadék létrehozta a tengereket, és befedte a bolygó felszínén a korábbi ítéletek nyomán keletkezett sebhelyeket. A precízen "beállított" keringési és tengely körüli forgási sebesség azt jelenti a mai napig, hogy különböző mértékben ugyan, de a földfelszín szinte valamennyi pontja alkalmas az életre.

Noénak köszönhetően az emberiség újabb esélyt kapott arra, hogy benépesítse és használatba vegye a földet. Azóta eltelt több ezer év. A történelem és a Biblia is azt erősíti meg, hogy a földönkívüli, angyali civilizációk azóta is megpróbáltak "beszivárogni" az emberek közé, és a maguk akarata szerint alakítani a népek történelmi sorsát. Az "emberfeletti emberek", félistenek Nimród óta újra és újra felbukkannak az emberi történelemben. Tevékenységük egyik fontos következménye a zsarnoki államformák, valamint a bibliai kijelentés Istenével ellentétes vallási kultuszok megjelenése és elterjedése volt, és talán az a mai napig is. Különösen uralkodói családokról maradtak fenn olyan történetek, amelyek arról szóltak, hogy emberi vagy állati formát öltött idegen lények kapcsolatba léptek földi nőkkel és férfiakkal. (A Nagy Sándor foganásáról szóló mondát lásd keretes idézetünkben.) G. H. Pember könyvében szerepel annak az egyiptomi reliefnek a fordítása, amely arról számol be, hogy Amon-Re napisten a fáraó formáját öltötte magára, hogy megtévessze Mutemua királynőt. Biztató, hogy a különböző istenkirályságok és a zsarnoki, feudális rendszerek börtönéből kiszabadulva az elmúlt évszázadokban az emberiség olyan társadalmi mintákat hozott létre, amelyek biztosítják mindenki számára a boldogság keresésének jogát és lehetőségét. Ezt leny?göző technikai fejlődés is kísérte, aminek révén az emberiség kiléphetett a világűrbe is. Amennyiben a terveknek megfelelően sikerül embereket eljuttatni a Marsra, és ott az asztronauták netán az ősi földlakók civilizációja által otthagyott nyomokra bukkannak, akkor még több okunk lesz megbecsülni azt a lakóhelyet, amelyet a Teremtő a naprendszert ért csapások sorozata után mégis egy csodálatos otthonná teremtette minden ember számára.

Alexandrosz: egy világhódító különös fogantatása

Olümpiász királynőnek előző éjjel egy különös élményben volt része, amint férje, II. Philipposz, a makedónok királya bortól és a lakomától mély álomba merülve feküdt mellette.

Az asszony álmában egy kígyót látott. Az állat lassan végigsiklott a palota folyosóján, majd csendben bekúszott a hálóterembe. Olümpiász látta a kígyót, de nem volt ereje ahhoz, hogy segítségért kiáltson, még ahhoz sem, hogy megmozduljon. A hatalmas csúszómászó végigsiklott a kőpadlón. Pikkelyei az ablakon keresztül a szobába áradó holdfényben réz- és bronzszínben csillogtak.

Olümpiász egy pillanatig arra gondolt, hogy felébreszti Philipposzt, és elrejtőzik férje karjaiba, majd mégis inkább gyorsan megfordult ágyában, és ismét rápillantott a drakónra. A kísértetként mozgó óriási kígyó olyan volt, mint azok a rendkívüli teremtmények, amelyeket az istenek a föld gyomrából hívnak néha elő, ha szükség van rájuk.

Furcsa módon már nem is irtózott az állattól, sőt egyre inkább a vonzása alá került. Olümpiászt megigézte a tekergő mozgás és a csendes, könnyed erő, amellyel a hüllő közeledett hozzá. (részlet Valerimo Massimo Manfredi olasz író Alexandrosz című, Nagy Sándor életét feldolgozó történelmi regényéből, amely hamarosan magyarul is megjelenik)

Ókori szerzők a kozmikus kataklizmákról

"Ezt mondotta vala pedig [Józsué] Izráel szemei előtt: Állj meg nap Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén, és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig." (Józsué könyve 10:12–13) 

"Mikor pedig futnak vala ők [az emoreusok] Izráel előtt a bethoroni lejtőn, az Úr nagy köveket hullata rájok az égből egész Azekáig, és meghalának. Többen valának, akik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, akiket fegyverrel öltek meg Izráel fiai." (Józsué könyve 10:11)

Az ókori források közül a szerző megemlíti, hogy az etruszkok krónikáiban – Varro római író szerint – hét korszakról vannak feljegyzések. Censorius, aki
összegyűjtötte Varro műveit, azt írta, hogy "az emberek szerint különböző előjelek bukkantak fel, melyek révén az istenek minden korszak végéről tájékoztatták az embereket. Az etruszkok jártasak voltak a csillagok tudományában, s miután alaposan megfigyelték az előjeleket, e megfigyeléseiket rögzítették könyveikben." (Censorius az etruszkok krónikájáról)

"Van egy olyan időszak, melyet Arisztotelész »a legfőbb évnek« nevezett, s amelynek végén a Nap, a Hold és minden bolygó visszatér eredeti helyzetébe. E »legfőbb évnek« nagy tele van, melyet a görögök
kataklüszmosznak neveztek – ez özönvizet jelent –, és nagy nyara, melyet a görögök
ekpürószisznak, vagyis világégésnek neveztek. A világot ezekben a korszakokban mintha valóban víz árasztotta volna el, és tűz égette volna." (Censorius a görög hagyományokról)

"…Meggyulladt s dübörögve nyögött fel az életadó föld… Felforrott a talaj, hullámai Ókeanosznak… Mint amikor Föld és a kiterjedt Ég a magasból / Egymáshoz közelítettek, volt ekkora lárma…" (Hésziodosz: Istenek születése, 693. sortól)

"Egyetlen nap sírba viszi az egész emberiséget. Mindaz, amit a szerencse hosszan tartó türelme létrehozott, mindaz, ami kiemelkedett, mindaz, ami szép és gyönyörű, nagy trónok, nagy népek – mindez elsüllyed a mélységben, s egyetlen óra alatt megsemmisül. (…) A lángok heve szétveti majd a föld kérgének vázát."
(Seneca)

"…egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett. A mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára." (Péter 2. levele 3:5–7)

Olvasson tovább: