A Mars Exploration űrjármű. Januárban érkezik, jelenleg félúton tart Fotó: Reuters
A Naprendszerben az égitestek megnyugtatóan szabályos rendben mozognak, legalábbis Kopernikusz óta hosszú évszázadokon keresztül így gondoltuk. Néhány éve aztán nagy feltűnést keltett, amikor csillagászok bejelentették, hogy az amatőr felfedezőikről elnevezett Schumacher–Levy üstökös pályája pontosan a Jupiter keringési útvonalán halad keresztül, ráadásul akkor, amikor az óriásbolygó épp ott tartózkodik. A beígért ütközés 1994-ben valóban be is következett, és a látványos égi tűzijáték alaposan megingatta a Naprendszer biztonságos berendezettségébe vetett közbizalmat. Milliárdos kormányprogramok indultak a bolygórendszerünkben kalandozó "elszabadult" kisebb-nagyobb égitestek, aszteroidák, meteoritok felkutatására, és persze Hollywoodban is elkészítették az aktuális katasztrófafilmet, ebben az esetben egyszerre kettőt is.
A vadászat azóta tovább tart, bár egyes csillagászok szerint az igazi veszélyt a Földre nem is egy esetleg utunkba akadó kozmikus kőtömb jelenti, hanem a Naprendszer egy ma még kevéssé ismert tagja, a "vándorló bolygó", ősi sumér nevén a Nibiru. Bár a tizedik bolygóként is emlegetett égitest idén tavaszra beígért drámai visszatérése vaklármának bizonyult, a tudósok azonban továbbra sem tudnak magyarázatot adni arra, hogy miért jelentkeznek a Naptól távoli bolygók mozgásában olyan rendellenességek, amelyek nem következnek az egymásra gyakorolt gravitációs kölcsönhatásukból.
Ilyen például a Naprendszer eddig ismert legtávolabbi tagja, a Plútó, amelyet 1930-ban fedeztek fel, holdját, a Kharónt pedig közel ötven évvel később, 1978-ban. Ennek a két égitestnek a szokatlan pályája, valamint az Uránusz és a Neptunusz mozgásában jelentkező megmagyarázhatatlan "himbálózás" oka egy nagyméretű, de jelenleg a Plútónál is távolabb elhelyezkedő bolygó tömegvonzása lehet. Állítólag az IRAS (Infrared Astronomical Satellite) elnevezés? műhold 1983-ban olyan bizonyítékot tárt fel a tizedik bolygóról, hogy a projecten dolgozó egyik asztronómus szerint "már csak a keresztelő maradt hátra". Miután a Voyager és a Pioneer űrszondák megerősítették ezt az észlelést, és kiderült, hogy a távoli óriásbolygó olyan elnyújtott ellipszis mentén mozog, amely időnként "betör" a Naprendszer belső tartományaiba, az indokolatlan pánik elkerülése miatt a felfedezést titkosították. Az időnként felröppenő híresztelések ellenére a mai napig nincs kézzelfogható bizonyíték a rejtélyes égitest létezéséről vagy mozgásáról.
A Nibiru-elmélet hívei azonban nem adják fel, és a régmúltban keresnek bizonyítékot a tizedik bolygó létezésére. Nemrég a Spektrum Televízió is vetítette azt az ismeretterjesztő filmet, amely az ötezer éves sumér kozmológiai elméletet mutatta be. A leletek alapján arra lehet következtetni, hogy a sumérok úgy gondolták: a Föld keletkezése előtt a Naprendszer hét égitestből állt. Az általunk Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Uránusz és Neptunusz néven ismert bolygók a helyükön voltak, a Mars és a Jupiter között azonban egy további nagyméret? égitest, a Tiamat keringett. Amikor a Naprendszer gravitációs vonzása "befogott" egy kozmoszban vándorló bolygót, a Nibirut, akkor annak megjelenése alapos felfordulást idézett elő az égitestek között. Ahogy a Nibiru átvonult a Naprendszeren, először a külső bolygók holdjait térítette a ma ismert szabálytalan pályára, majd "oldalára döntötte" az Uránuszt, és kiszakította a korábban a Szaturnusz holdjaként keringő Plútót, hogy minibolygóként saját Nap körüli pályára álljon. A gravitációs kölcsönhatás nyomán a Nibiru pályája is módosult, és a következő visszatérése már súlyos katasztrófát idézett elő, amikor összeütközött a Tiamattal. Az ütközés nyomán a Tiamat egy nagyobb darabja új pályára állt, és ebből alakult ki a Föld, míg a milliónyi apró törmelékből jött létre a mai aszteroidaövezet, és a Naprendszerbe vissza-visszatérő üstökösök és meteorok sokasága. (Aki ismeri Verne Gyula regényeit, egy ilyen kozmikus ütközés meghökkentő történetét olvashatja a nagy francia sci-fi úttörő Hector Servadac cím? művében.)
A földfelszín szabálytalanságai is – például a Csendes-óceán medencéje – egy ősi karambol nyomait őrizheti. A nagy ütközés után a Nibiru elliptikus pályára tért, és 3600 éves időközökben ér Nap-közelbe (ekkor a Mars és a Jupiter között a most már gyakorlatilag üres téren halad át), míg pályája távoli pontján szinte eltűnik a kozmikus tér mélységeiben. A Naprendszeren való áthaladásai azóta is megrázzák az égboltot, és ennek következményei a bolygók mágneses pólusainak átfordulása és keringési idejük ingadozása. A Tiamat mellett a legsúlyosabb áldozata a Mars lehet, amelynek a felszíne egy súlyos kozmikus katasztrófa nyomait viseli.
Civilizációk az űrből
2003. 09. 05. (VII/36)
