Kereső toggle

Új vallási-nemzeti mozgalom

A lumpenekről lepereg a mítosz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Ősrobbanásszer?" folyamatokat lát a jobboldalon Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök, aki így utalt arra, hogy szerinte az utóbbi napokban "számon sem lehet már tartani, hányfajta kezdeményezés indult meg". Valóban: a héten zászlót bontottak az Áprilisi Ifjak, és a Világgazdaság értesülései szerint formálódik az Orbán Viktort "szellemi-lelki vezérként" pajzsra emelni készülő jobboldali tömegmozgalom is. A legújabb kori magyar belpolitikában új korszakot jelentő mozgósítás a két választási forduló között vette kezdetét. 

A "Big Bang" a Testnevelési Egyetemen, majd a Kossuth téren történt. A mozgalmi lendületet a választási kudarc sem törte meg, sőt új célt tűzött a zömmel fiatalokból álló kezdeményezések elé. Ma még nem egyértelmű, hogy az új jobboldali egységmozgalom milyen néven alakul meg (erre vélhetően Orbán Viktor jövő hétre ígért, nagyszabású programadó beszédéből kaphatunk választ), azonban több jel utal arra, hogy az új nemzeti-keresztény kultusz ötletadói között vezető katolikus értelmiségiek fontos szerepet játszanak.



Kossuth tér: születőben az új pszeudovallás. A részvétel a fontos Fotó: Kiss Antal

"Az elmúlt hetek, hónapok felfokozott, lelkesedéssel teli hangulata mindenkit mozgósított, nagy számban a még nem választókorú fiatalokat is. ...Nem szabad magukra hagyni őket" – nyilatkozta az Áprilisi Ifjak néven zászlót bontó új mozgalom alelnöke, Gyorgyevics Benedek a Magyar Nemzetnek. Az új kezdeményezés vezetői nagygyűlések mellett fórumokon, előadás-sorozatokon és konferenciákon várják mindazokat, akik "letették a garast a modern magyar gondolkodás mellett".

A Gyorgyevics nyilatkozata előtti héten hangzott el a Vatikáni Rádióban Szabó Ferenc jezsuita atyának, a Távlatok cím? lap főszerkesztőjének a választások második fordulóját értékelő jegyzete, amelyet a közszolgálati Duna Televízió mellett az MTI is ismertetett. Szabó szerint a "szépen kibontakozó magyar gazdasági, társadalmi, kulturális, vallási életre rácsapott a tavaszi fagy", miután a "semmiféle ördögi eszköztől" sem visszariadó ellenzéki kampány nyomán létrejött kormányváltás megakasztotta az "igazán demokratikus fejlődést". 

A jezsuita publicista mégis úgy véli, nincs ok a pesszimizmusra, mivel "elindult a nagy nemzeti mozgalom, amely mozgósíthatja azokat is, akik közönyösen nézték a politikai eseményeket", vagy hittek a "valóban ördögi kampány" és a "baloldali hazug kritikák és hitegetések csalárd propagandájának". Szabó szerint indokolt lett volna már korábban, Orbán Viktor és Pokorni Zoltán két forduló közötti "szókimondó" beszédeihez hasonlóan a "hazugságok helyreigazítása és a helyes tájékoztatás". A "nemzeti összefogás" célja most azt megakadályozni, hogy a "globalizmus gyarmati sorba taszítsa Magyarországot".

Szabó Ferenc nyilván jól értesült volt a készülő mozgalom tervét és céljait illetően, hiszen a bejelentés előtt közel egy héttel már múlt idej? tényként beszélt annak megindulásáról. Figyelemre méltó, hogy az Áprilisi Ifjak alelnöke is a jobboldalnál szélesebb kör? támogatásra számít. Mint mondta, szándékosan kerülni akarják a "polgári", "jobboldali", "konzervatív" jelzőket, mivel nem szeretnék, hogy bárki úgy érezze, "holmi ideológiai megkötöttségek gátat szabnak cselekvési energiáiknak".

Az ifjúsági kezdeményezés mellett a fő cél az Orbán Viktor vezetésével megalakuló jobboldali, ám pártok felett álló tömegmozgalom mielőbbi beindítása. A Világgazdaság értesülése szerint a Berlusconi vezette olasz "Forza Italia" (Hajrá Olaszország!) mintájára elinduló mozgalomnak nem lenne formális vezetősége, "szellemi-lelki vezérként azonban a leköszönő kormányfő nem pusztán egy párt, hanem az egész jobboldal első embereként mutatkozhatna" – véli a gazdasági napilap, amely arra is utal, hogy a Fidesz vezetői szerint a mozgalmat mielőbb el kell indítani, nehogy az emberek lelkesedése alábbhagyjon. 

Orbán Viktornak a Testnevelési Egyetemen és a Kossuth téren elmondott beszédeiből a BBC rádiókommentárja szerint azt lehetett kiolvasni, hogy a magyar miniszterelnök és csapata a populizmus teljes arzenálját bevetette a harcban. Átvették és "Hajrá Magyarország!" formában magyarosították Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök "Forza Italia" jelszavát, mintha a Fidesz hívei egy olyan labdarúgócsapatot alkotnának, melynek külföldiek ellen kell játszania. 

A populista jelszavakért – köztük "a nagytőke és a pénztőke" kormányra kerülése elleni miniszterelnöki figyelmeztetésért – Orbán beszédíróinak nem kellett a szélsőjobbig elmenniük. A már idézett Szabó Ferenc jezsuita atya a Vatikáni Rádióban így értékelte a választási eredményt: "A nemzetközi tőkének is érdeke volt az MSZP választási győzelme. A magát baloldalinak nevező SZDSZ majd e »szocialisták« köpenye alatt továbbra is megtartja a pénzvilág, a piac, a kulturális közélet és a média feletti uralmát." Ezek a gondolatok a közszolgálati Duna Televízió jóvoltából a határon túlra – így többek között Izraelbe – is eljutottak. Ugyanezeket a nézeteket egy másik katolikus szerző, Krómer István a Szabó Ferenc által szerkesztett Távlatok cím? folyóiratban még az első választási fordulót megelőzően így fogalmazta meg: az MSZP vezetői "miniszterelnök-jelöltnek Medgyessy Pétert, a 94–98 közötti időszak nagytőke-orientált pénzügypolitikájának emblemati-kus figuráját választották" (Távlatok, 55. szám, 2002. húsvét).

Milyen érdeke fűződhet a Fidesznek ahhoz, hogy a parlamenti pártpolitika keretein felülemelve népvezéri szerepet szánjon a leköszönő miniszterelnöknek? A mozgósításnak nyilván vannak praktikus érvei (például az őszi önkormányzati választásokra való felkészülés), ám úgy tűnik, a mozgalmi politizálással Orbán Viktor távlatibb célokat tűzött maga elé. Az egyik ösztönző példa a már említett olasz minta sikere lehet. Silvio Berlusconi 1994-ben alapított mozgalma, a "Forza Italia" immár két ízben is a miniszterelnöki székbe segítette a jogász-üzletemberből politikussá lett Berlusconit. A mozgalom a pártviszályoktól megcsömörlött Olaszországban gyors népszerűséget biztosított a magát egyik beszédében a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a liberálisok és a republikánusok közös örökösének tekintő Berlusconinak (a "Forza Italia" első országos gyűlésén elmondott beszéd, Assago, 1998).

Berlusconi kezdeményezése abban is sikeres volt, hogy eredményesen szippantotta fel a Mussolini iránti nosztalgiára építő, és emiatt kényelmetlen szövetségesnek számító szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség szavazóit. A La Repubblica cím? olasz napilap felmérése szerint a Berlusconit választó szavazók negyven százaléka azért döntött így, mivel a "Nemzeti Szövetség olyan közel van a Forza Italiához, hogy az ember nyugodtan szavazhat a Forza Italiára is". Hasonló hatásokat az áprilisi magyarországi kampányban is könny? tetten érni. A Fidesz a szélsőjobboldali MIÉP-szimpatizánsokat először a Terror Háza előtti demonstráción "nyelte le". Ugyanez nagyságrendekkel nagyobb méretekben megismétlődött a Kossuth téri "nemzetgyűlésen" is. (A tárgyilagosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy Gianfranco Fini sokat tett azért, hogy feledtesse a Mussoliniról mint a múlt század legnagyobb államférfijáról szóló kijelentését. Finit nem lehet egy lapon említeni azzal a Csurka Istvánnal, aki a választási vereséget követően immár nyíltan zsidózik). Az Orbán Viktor vezette népmozgalom tehát – szemben a Fidesz mint párt számára vállalhatatlan MIÉP-kollaborációval – bátran építhet az árpádsávos, a Kossuth téren és a Millenáris Parkban fennhangon zsidózó szélsőjobboldali szimpatizánsokra (lásd a keretben a Magyar Narancs beszámolóját). Azáltal, hogy a mozgalom feloldja, mintegy láthatatlanná teszi a magyar újnácik ezreit a sokszázezres nacionalista tömegben, egyúttal tehermentesíti is a Fideszt, és bizonyíthatóvá teszi a miniszterelnök tézisét a nem létező magyarországi rasszizmusról és antiszemitizmusról. Nem beszélve arról, hogy a parlamentáris demokrácia szabályainak alárendelt pártokkal szemben a népmozgalom könnyedén és felelősség nélkül a zászlajára tűzhet a demokratikus intézményrendszert aláásó kezdeményezéseket és jelszavakat. Az Áprilisi Ifjak mozgalma már megalakulásakor felszólította az új parlamentet, hogy "teremtse meg a törvényi feltételeit a 2002-es országgyűlési választások során leadott szavazólapok megőrzésének és egyenkénti újraszámolásának". Ez a nyilatkozat ugyanúgy lebegteti a választási csalás vádját (a jogerősen kihirdetendő végeredmény ellenére), mint a MIÉP-beadványok vagy éppen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi karának dékánja, Zlinszky János, volt alkotmánybíró által készített tanulmány. 

Milyen hatással lehet a vallási és társadalmi folyamatokra az új, számos keresztény és nacionalista szimbólumot is felvonultató mozgalom? Árpád von Klimó történész egyik tanulmányában (A nemzet Szent Jobbja – A nemzeti-vallási kultuszok funkcióiról, Replika, 37. szám) ír azokról a modern folyamatokról, amelyek eredményeként a katolicizmus és a protestantizmus nacionalizálódik, míg a nemzettudat szakrális színezetet ölt. A "Hajrá magyarok!" mozgalmának már a csíráiban felfedezhető a vallási (meghatározóan katolikus) és etnikai identitást elegyítő szándék. A jobboldal az általuk eszményített nemzeti kép kisajátításával (kokárda, nemzeti zászló, Himnusz) és a "szellemi-lelki vezető" körül kialakított kultusszal új mítoszt igyekszik teremteni. Az új idők erői szerintük azok, akik "igent mondanak" a hazára, a családra, a történelmi hagyományokra. Ők az ország egységének és jövőjének legitim letéteményesei: "Az összefogásból akkor születik meg a nemzet egysége, ha mindnyájan, pártállásra való tekintet nélkül igeneket tudunk mondani" – mondta Orbán Viktor. Ennek üzenete természetesen és hangsúlyosan az is, hogy a jobbik esetben a múlt múmiáinak, más szemléletben az ördögi erők szolgáinak tekintett baloldali-liberális tábor mostani kormánypozícióba jutása csak valamiféle történelmi hibaszázaléknak tekinthető – hiszen "akik mindig csak nemeket mondanak, nem tudnak, mert nem tudhatnak jövőt építeni" (Orbán Viktor).

A Fidesz célja több, mint a Horthy-korszak keresztény-nemzeti gondolatának rehabilitálása. Az új mítosz tartalmazza a két világháború közötti időszak fő mozgósító jelszavait: a nemzet függetlenségének eszméjét, a tizenötmillió magyar összetartozását, az állam és egyház alapvető érdekazonosságát és a nemzet, valamint a kereszténység (értve ez alatt elsősorban és mindenekelőtt a történelmi felekezeteket) szétválaszthatatlan egységét. Emellett új elemként fellép a kereszténység demitologizálását szorgalmazó törekvésekkel szemben. Vallásellenességként már nemcsak az ateizmust utasítja el, hanem az egész baloldalt, az értékrombolónak bélyegzett liberalizmussal és a katolicizmust bíráló újkeresztény reformmozgalmakkal együtt.

Az új mítoszhoz szükség van tömegekre is. A magyar történelem során a legnagyobb tömegeket vallási eszmék, azon belül is elsősorban a kultikus elemeket előtérbe helyező rendezvények tudták megmozgatni. 1938-ban a Szent Jobb ereklye tiszteletére tartott körmeneten 800 ezer ember vett részt. A kommunista hatalomátvétel előtti utolsó nyilvános Szent István napi körmeneten 1948-ban Mindszenty József felhívására félmilliónyian jelentek meg. A rendszerváltás után még az első pápalátogatás sem érte el ezt a mozgósító erőt, sőt a kilencvenes évek elején úgy tűnt, a baloldal egyes rendezvényei (mint például a Kossuth téri Charta-tüntetés a raszszizmus ellen) nagyobb tömegeket vonzanak. A fordulatot egyértelműen az áprilisi Fidesz-demonstrációk jelentették. A Kossuth téri több száz ezres tömeg ezúttal nem egy tradicionális vallási rendezvényre, hanem egy politikus hívó szavára vonult ki. A katolikus egyház mégsem elégedetlen: Orbán Viktor ugyanis István király nyomdokait követve az ezeréves magyar hagyományra hivatkozik, és – szavai szerint – "az Úr színe elé állva" készül arra, hogy Magyarországot megmentse a szekularizált világ képviselői (a pénz és a nagytőke, a kereskedelmi médiumok és a katolikus kultuszokat vitató vallási reformerek stb.) által kínált veszedelmes úttól, és az amerikanizáció helyett az országot újra a katolizált Európa felé terelje.

Az "úttévesztés" fő felelőse Budapest, elsősorban a "lakótelepi lumpenproletárok" (idézet Bayer Zsolttól) a vallás és a fényes jövő iránt érzéketlen masszája, a Távlatok egyik jezsuita szerkesztőjének megfogalmazásában, az "egydimenziós emberek". A fővárosról persze a Fidesz egyik fő ideológiai előképe sem volt jobb véleménnyel: "Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város porba rántotta a Szent Koronát, meg a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött (Horthy Miklós admirális, 1919. november 16.).

Árpád von Klimó idézett tanulmányában megjegyzi, hogy "azt a felfogást, miszerint István koronája a magyar állam pápasághoz való szoros kötődésének a jelképe, mindenekelőtt a jezsuita tudósok terjesztették". Ez a kultusz a reformáció elleni harc egyik fontos eszköze volt. Megdöbbentő, hogy ennek ellenére – bár voltak, akik kiálltak a bálvány- és személyimádást elutasító protestáns tradíció védelmében – a katolikus mellett a református és az evangélikus egyház szintén felsorakozott mind a Horthy-kormány, mind az Orbán-kormány történelmi kultuszteremtő szándékai mellett. Az István-kultuszt felelevenítő új mítosz azonban teológiai szempontból sokkal több szállal kötődik a pogány, például a hellén–görög istenkirály-tradícióhoz és gyakorlathoz, mintsem a tényleges kereszténységhez. 

A Fidesz-demonstrációk a posztkommunista és posztkeresztény társadalomban instant valláspótlékot kínálnak, olyan konstrukciót, amely a kultuszok minden lényeges elemét magán viseli (fanatizmus, bigottság, szeparáció, paranoia stb.). A résztvevők pusztán a közösségi élményben való részvétel és a jelképek kitűzésének "megtisztító" erejénél fogva válhatnak "igaz magyarokká, igaz keresztényekké", anélkül, hogy életvitelükben, világképükben érdemi változás történt volna. Érthető tehát, hogy a régi-új mítoszok kiötlői között szép számmal találunk egyházi embereket éppúgy, mint expárttitkárokat, a magyar ősvallással szimpatizáló zenészeket és értelmiségieket, négy éve még szocialista majálison dübörgő veterán, hedonista rockénekeseket, vagy éppen az új rendszer vallási-nacionalista kliséihez gyorsan idomult üzletembereket, sportolókat. A közös nevező a hatalom teljes szívvel való szeretete és minden áron való megragadása, amelyhez csupán eszköz az új "polgárizmus". E pszeudovallás funkciója az, hogy a rajongott vezérhez szoros érzelmi szállal kösse a híveket. Lehetséges, hogy – amint az egyik internetes vitafórum címe is felveti – a kampánytervezők a karizmatikus istentiszteletek "fílingjét" igyekeztek lekoppintani. A Fidesz-happeningeken a transzcendencia az extázishoz maga Orbán Viktor. Ahogy egy vidéki kampánygyűlésen Vikidál Gyula megénekelte: "Felkelt a mi napunk, Viktor a mi urunk, árad a szeretet fénye ránk."


"A »polgári összefogást« vasárnap éjszaka a Millenárisban elvitathatatlanul a MIÉP formálta a maga képére. A nagyteremben lengő zászlóerdőben látható »Erdély«, »Felvidék«, »15 millióan vagyunk« feliratú lobogók, az átlagosan másfél percenként a magát jól hallhatóan elzsidózó és »ria-ria-Hungáriázó« szurkolótábor adta meg az alaphangot." (Fidesz– MDF: Töltekezés, Magyar Narancs, 2002. április 25.)

Olvasson tovább: