Kereső toggle

A pünkösd aktualitása

Nem részegek ezek

Németh Sándor írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Új Szövetség Jézus Krisztus engesztelő áldozatának vérén alapul, amelynek a keresztény tanítás bűnt eltörlő erőt tulajdonít. A bűnbocsánatnak azonban objektív feltétele Jézus Krisztus halálból való feltámadása is. Ennek az eseménynek – amely bizonyítja, hogy az Atya elfogadta az engesztelést a bűnökért – a hirdetése az újszövetségi hit legalapvetőbb állítása. 
A keresztény gondolkodásmódban gyakran háttérbe szorul a megváltás műve mellett Jézus főpapi szolgálata. Pedig a Szentlélek-keresztség a Názáreti mennyben zajló főpapi tevékenységének bizonyítéka.

Jézus földi tevékenysége során senkit nem keresztelt meg Szentlélekkel, pedig Keresztelő János a Jordán mellett, miután megkérdezték tőle, hogy valójában kicsoda ő, azt felelte: "Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki énutánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó. Ő Szent Szellemmel és tűzzel keresztel majd titeket." (Máté evangéliuma 3,11–12) Az Evangélium beszámolója szerint Jézus nagyon sok csodát cselekedett, de a mennybemeneteléig senki nem teljesedett be a Szentlélekkel. Jézus is úgy beszélt róla, mint az Atyának az ígéretéről, amelynek a megvalósulása küszöbön áll. János evangéliumának állítása szerint a Szentlélek eljövetelének Jézus Krisztus glorifikálódása az előfeltétele: "Mert még nem volt Szent Lélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg." (János evangéliuma 7,39b
A Názáreti feltámadása után többször megjelent tanítványainak, és felhívta figyelmüket, hogy maradjanak Jeruzsálemben, és várják meg a Szentlélek eljövetelét, aki az Atyától származik, s akit ő, Jézus Krisztus küld el tanítványaira, hogy felruháztassanak mennyei erővel. Az apostolok pünkösdig nem beszéltek Jézus feltámadásáról a kívülállóknak, mert mesterük tanítását követték, aki szerint először be kell teljesedniük Szentlélekkel, ez az élmény megnyitja majd előttük a természetfölötti erőt, és csak ez után válnak a Názáreti feltámadásának és glorifikálódásának hiteles tanújává ("egész Júdeában, és Samariában és a föld végső határáig" – Apostolok Cselekedetei 1,8b). 
A prófétáknak a Szentlélek kiáradására vonatkozó ígérete Jézus föltámadásának napjától számítva pontosan az ötvenedik napon teljesedett be a hetek (sávuót) ünnepén, amit magyar nyelven pünkösdnek, azaz ötvenediknek nevezünk. A Szentlélek Jeruzsálemben töltötte be először a Jézus Krisztusban hívő embereket. Az eseményre reggel került sor egy ház első emeletén, ahol 120 tanítvány tartózkodott, majd "lőn nagy hirtelenséggel az égből, mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel (Szellemmel), és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek (Szellem) adta nékik szólniuk" (Apostolok cselekedetei 2,2–4). 
Az Újszövetség beszámolója szerint ezt az eseményt hangjelenségek kísérték, ezért a tanítványok tartózkodási helyén többezres tömeg gyülekezett össze, hogy megtudják a zúgás okát. A tömegben a diaszpórából érkezett zsidók is voltak, akik számára a nagy meglepetést az okozta, hogy a többnyire Galileából származó tanítványok különböző közel-keleti, kisázsiai, európai népek nyelvén hirdetik Isten dolgait. A csodálkozó és megzavarodott tömeg nem értette a Szentlélekkel való beteljesedés különböző megnyilvánulásait, ezért a jó szándékú kérdések mellett már akkor megfogalmazódtak elutasító, a jelenséget egyszerű, materiális okokra visszavezető magyarázatok is: "Édes bortól részegedtek meg." (Apostolok cselekedetei 2,13
Ez az előítélet végül is Péter apostolt élményük értelmezésére, megmagyarázására késztette, aki pünkösdkor mondta el első beszédét a nyilvánosság előtt. Felszólalásának első részében cáfolta a vádat: "…nem részegek ezek, amint ti állítjátok… hanem ez az, ami megmondatott Jóel prófétától: És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből (Szellememből) minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak." (Apostolok cselekedetei 2, 15–17
Péter tehát a judaizmus hagyományos apologetikáját követte, amikor ezt az újnak számító szellemi megtapasztalást, amelyet ma pontatlanul Szentlélek-keresztségnek neveznek, egy ószövetségi próféciával hozta összefüggésbe, hogy élményük isteni eredetét igazolja. Beszédének krisztológiai részében tényként jelentette be hallgatóságának Jézus megdicsőülését, amelynek során Isten a megfeszített és a halálból feltámadott Jézust Úrrá és Krisztussá tette. Állítása szerint ezt a természetfölötti szférában lezajlott eseményt bizonyítja a Szentlélek kitöltetése. Erre ugyanis csak az után kerülhetett sor, hogy Jézus az Atya jobbján helyet foglalt, és ott megkezdte főpapi szolgálatát, amelynek központi része, hogy Szent Szellemben és tűzben meríti alá a benne hívőket, akik elfogadják és veszik a Szentlelket és annak karizmáit. Péter apostol pünkösdi beszédének befejező szakaszában határozta meg a kereszténnyé válás alaplépéseit, amelyek: a megtérés, a vízkeresztség, és a Szent Lélek (Szellem) ajándékainak a befogadása. 
Az Apostolok cselekedeteinek könyve alapján az evangélium elfogadását mindenhol két különálló természetfölötti esemény kísérte a hívőkben: az újjászületés és a Szentlélek vétele. Az apostolok kezdetben kizárólag zsidóknak prédikálták az Új Szövetség üzenetét, minek következtében Jeruzsálemben több ezer ember fogadta el Jézust Messiásnak, de Júdea és Galilea más településein is egyre többen hittek Jézus Isten által történt felmagasztalásában és a Szentlélek eljövetelében. István megkövezése után az apostoli igehirdetés (kérügma) új lendületet kapott az üldözések miatt Jeruzsálemből eltávozott zsidókeresztények aktivitásának köszönhetően. Egyre többen szereztek tudomást Jézus megfeszítéséről és halálból való feltámadásáról, valamint a pünkösdi ígéret beteljesedéséről, a Szentlélek kitöltetéséről.

Jelek és nagy erők

A Szamariában lakó emberek vallását akkoriban nemcsak az ószövetségi hit, hanem ettől idegen, pogány kultuszok is befolyásolták. Ezért a többnyire tisztán zsidó lakosságú Júdea és a szintén zsidó többségű Galilea, valamint Szamaria között jelentős vallási ellentét állt fenn. Éppen ezért nem csekély meglepetést okozott zsidó körökben, hogy egy Fülöp nevezetű evangélista tevékenysége eredményeként a tartomány fővárosában, Szamariában élő emberek elfogadták az evangéliumot, miután "sokakból, kikben tisztátalan szellemek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének, sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula" (Apostolok cselekedetei 8,7). 
A Szamariában történt események bibliai leírásában a kereszténnyé válás alaplépései egymástól elkülönülő, de egymást követő történésekként szerepelnek. A szinkretista vallási háttérrel rendelkező szamariaiak először megtértek, és hittek "az Isten országára és Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokban". Majd Fülöp vízben is alámerítette őket "az Úr Jézus nevére". Ezután a jeruzsálemi gyülekezet elküldte Pétert és Jánost Szamariába, akik kérték a már újjászületett hívőket, hogy vegyenek Szentlelket. A szamariai tudósítás ugyanis nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az ottani hívők újjászületése, megtérése nem azonos esemény volt a Szentlélekkel való beteljesedésükkel: "Mert még senkire azok közül nem szállott rá [a Szent Szellem], csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére." (Apostolok cselekedetei 8,16
Péter és János kézrátétele által vették a szamariai hívők a Szentlelket, ami nem lehetett egy üres, vallásos esemény, ugyanis az apostolok szolgálatát egy okkult, természetfölötti világban járatos ember, Simon mágus is végignézte, akit már Fülöp szolgálata is csodálkozással töltött el, mert az evangélium hirdetését "jelek és nagy erők" kísérték. Az apostolok kézrátételét követő természetfölötti megnyilvánulások hatására pedig pénzt ajánlott fel az apostoloknak, hogy megvásárolja tőlük a Szentlélek-keresztség közvetítéséhez szükséges szellemi hatalmat. Simon mágus elfogadhatatlan magatartása tehát rávilágít arra, amit az Írás nem részletez, hogy az apostolok kézrátételét nagyobb jelek és erők kísérték, mint Fülöp evangelizálását, Simon ugyanis nem a semmiért kínált pénzt az apostoloknak. A szamariaiak Szentlélekkel való beteljesedését tehát feltételezhetően szellemi megnyilvánulások is kísérték. Az Írás nem említi konkrétan, hogy a nyelveken szólás ajándékát is megkapták-e, de ezt az eredeti szöveg alapján cáfolni sem lehet. 
Saulusnak sokan a damaszkuszi úton történt megváltozását hangsúlyozzák főként, holott az ő esetében sem fejeződött be e rendkívüli élménnyel a kereszténnyé válás eseménye; hanem ez a karizmatikus megtapasztalás csak elindította benne azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen Pál apostol lett belőle. A damaszkuszi úton történtek nemcsak Saul szellemében, gondolkodásában eredményeztek fordulatot, hanem fizikai szinten is megviselték a Damaszkuszba tartó "vallási rendőrtiszt" állapotát. Jézus megjelenésének és kijelentésének hatására teste nemcsak a földre esett, hanem remegett is. A természetfölötti jelenséget kísérő isteni fény pedig ideiglenesen megvakította. Ezért "kézen fogva vezették be őt Damaszkuszba". 
Saul esetében a Szentírás szintén megkülönbözteti a kereszténnyé válás három alaplépését. Az apostol a Szentlélekben való keresztségből egy Ananiás nevű tanítvány kézrátétele által részesedett Damaszkuszban. Ez után nyerte vissza Saul látását, és keresztelkedett meg vízben is. Az ő Szentlélek-keresztségével kapcsolatban is gyakran felvetődik a kérdés, hogy betöltekezését kísérte-e a nyelveken szólás ajándékának a megnyilvánulása. Az Apostolok cselekedeteinek könyve erről nem beszél, de az apostol saját maga tesz tanúságot a Korinthosziakhoz írt első levelében, hogy rendelkezett ezzel a karizmával is: "Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni" (14,18). A gyülekezetnek pedig a következő útmutatást adta: "Törekedjetek a prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok." (14,39
A nemzetek evangelizációjának első, nyitó eseménye Péter apostol Cornelius házában történt látogatása és szolgálata volt. E korszakváltó esemény előkészítésében jelentős isteni tényezők is részt vettek, mint például egy angyal, valamint a Szentlélek, aki eksztázis állapotába ragadta Péter apostolt, hogy olyan látomásban részesítse, amely által feloldja benne az ószövetségi előítéleteket a pogánysággal szemben. Közben a Joppéban időző apostolhoz megérkeztek az itáliai seregnél szolgálatot teljesítő százados szolgái, hogy Pétert meghívják Caesareába, Cornelius házába. A kor szokásának megfelelően vallásos zsidó ember nem léphetett be pogány ember házába, és ott nem vendégeskedhetett. Péter ezt a válaszfalat törte át, mikor a századoshoz látogatott, ahol Cornelius mellett ott várta a százados rokonsága és baráti köre, hogy meghallgassák az apostol beszámolóját a Názáreti Jézus történetéről. Az Írás beszámolója szerint az apostol Jézus föltámadásának minden emberre vonatkozó üzenetéről, a bűnbocsánat elfogadásának módjáról beszélt a hallgatóságának, amikor "…leszállt a Szent Lélek mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet" (Apostolok cselekedetei 10,44). 
Péter apostol kíséretéhez olyan zsidó keresztények is tartoztak, akik addig azt hitték, hogy Isten a Szentlelket (Szent Szellemet) kizárólag zsidó hívőknek adja meg. Emiatt hangsúlyozza a szöveg, hogy a zsidó hívőkben megdöbbenést, csodálkozást okozott, amikor saját szemükkel, fülükkel győződtek meg arról, hogy a pogány hívőkre is kitöltetik a Szentlélek. A zsidó hívők sohasem fogadták volna el Corneliuséknak a Szentlélekkel való beteljesedését, ha nem hallották volna a pogány hallgatóságot nyelveken szólni: "…a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka. Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak, és magasztalják az Istent." (Apostolok cselekedetei 10,46) Cornelius házában a Szentlélek kitöltetése megelőzte a vízkeresztséget, de az utóbbira is sor került a karizmatikus megtapasztalás után. Ez is azt jelzi, hogy a kereszténnyé válás alaplépései senki számára nem megkerülhetőek, aki ténylegesen, és nem csupán kulturális, politikai szempontból kíván keresztény emberré válni.

Vettetek-e Szentlelket?

A népek evangelizációjának legitimitását Péter apostol alapozta meg, de ennek a missziónak fő felelőse később Pál lett, aki tevékenységében az evangélium hirdetésére, gyülekezetek alapítására helyezte a fő hangsúlyt. Később, fogságának időszakában tanítói szolgálata került előtérbe. Ennek során születtek meg azok a levelei, amelyek minden korra meghatározták a keresztény gyülekezetek szellemi és doktrinális alapjait, életét és szolgálatát. 
Az általa alapított efeszoszi gyülekezet nagyon fontos szellemi központtá vált a kereszténység korai évszázadaiban. Az Apostolok cselekedeteinek könyve számol be az efeszoszi ébredés kezdeti eseményeiről. Pál apostol ebben a városban ismerkedett meg Apollós tizenkét tanítványával, akik nagyon lelkesen képviselték a Keresztelő János nevével fémjelzett szellemi mozgalmat, a megtérésre vonatkozó vízkeresztséget. Pál első kérdése ez volt hozzájuk: "Vajon vettetek-e Szent Lelket, minekutána hívőkké lettetek?" (Apostolok cselekedetei 19,2
Az apostol e kérdése is mutatja, hogy a kereszténnyé válás lépései különálló események. A megtérés és az újjászületés által lesz egy emberből Jézus Krisztusban hívő keresztény. A hit és a bűn a Bibliában azért egymást kizáró, összeférhetetlen dolgok, mert a hit alapja Isten Igéjének az elfogadása és az ezen alapuló magatartás, míg a bűn tartalma ennek az ellenkezője: az Igével ellentétes, ezzel szembehelyezkedő magatartási formákat foglalja magába. Ennek következtében a bibliai hit gyakorlásának előfeltétele a bűntől való teljes elfordulás és a bűnbocsánat állapotába való bejutás, amit a megtérés és az újjászületés ad meg az Istent keresőknek a fundamentális keresztény tanítások szerint. Ez után az aktuális feladat minden hívő számára a Szentlélekkel való beteljesedés. 
Apollós tanítványai az apostol kérdésére azt válaszolták: "Azt sem hallottuk, hogy vagyon-é Szent Lélek" (Apostolok cselekedetei 19,2b). Ma talán már sokan hallottak a Szentlélekről, de a személyéről kialakult fogalmuk formátlan, vagy nem felel meg a bibliai tényeknek. A korai keresztények gondosan figyeltek arra, hogy a Szentlélek jelenlétének és a személyével való beteljesedésnek meglegyenek a szellemi, erkölcsi, doktrinális, valamint gyakorlati bizonyítékai. Csak ezek alapján ismerték el emberekben, közösségekben a Paraklétosz jelenlétét és működését. Apollós tanítványai, miután megkeresztelkedtek az "Úr Jézusnak a nevére" Pál apostol "reájuk vetette kezét, szálla a Szent Lélek őreájuk; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala" (Apostolok cselekedetei 19,6). Ez az idézet is azt igazolja, hogy az apostoli egyházban a Szentlélek-keresztség megtörténtének általános kezdeti bizonyítéka a nyelveken szólás volt, amit kísérhetett más szellemi manifesztáció is, mint például Efeszoszban a prófétálás. 
A jelen írásunkban idézett példák is bizonyítják, hogy a pünkösd nem egy egyszeri, megismételhetetlen, történelmi eseményt jelent csupán, hanem egy olyan szellemi folyamat kezdetét, amelynek során a Szentlélek-keresztség a korai kereszténység életében meghatározó, kikerülhetetlen, ismétlődő alapeseménynek számított. Az az elmélet, amely szerint a Szentlélek karizmái az apostoli kor után megszűntek (szesszacionizmus), főként az első reformátorok fellépése nyomán széles körben elterjedt. A mai pünkösdi–karizmatikus keresztények álláspontja szerint azonban az antikarizmatikus megközelítés nem bibliai tényekre, hanem az egyházak történelmi tradíciójára épül, amelynek számos pontja Isten Igéjével ellentétben áll. Ezért a Szentlélek-keresztség bibliai tartalmának és formájának háttérbe szorulása vagy megszűnése a rituális és protestáns nagy- és kisegyházi életben nem bizonyítja a szellemi karizmák mai korra vonatkozó érvénytelenségét, hanem arról árulkodik, hogy az egyházak elszakadtak vallásgyakorlatukban a kereszténnyé válás hiteles és bibliai eseményeitől és az azokat igazoló természetfölötti jelektől. A 20. század kezdetén elindult és azóta egyre nagyobb tömegbefolyásra szert tevő pünkösdi, neopünkösdi mozgalmak fő célkitűzése a kereszténnyé válás lépéseire vonatkozó reformok beteljesítése és visszahelyezésük a kinyilatkoztatás alapjaira. A modern pünkösdi–karizmatikus mozgalmak térhódításának tudható be, hogy a különböző keresztény irányzatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a pünkösd aktualitására.

Olvasson tovább: