Kereső toggle

Az újkori reformáció hajtóereje a Szentlélek

Százszoros növekedés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

XIII. Leó pápa a közelgő XX. századot a Szentlélek évszázadának nevezte, és
elrendelte, hogy az új század első napján, 1900. január 1-én világszerte
imádkozzanak a Szentlélek kiáradásáért. Meglehet, nem úgy és nem olyan körben
remélte imája beteljesedését, mint ahogyan történt; mindenesetre az elmúlt száz
év átlagában a világ leggyorsabban növekvő vallási mozgalmának a
pünkösdi-karizmatikus megújulás bizonyult.



Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök egy Soweto melletti pünkösdi gyülekezet
istentiszteletén 1997-ben. Vendég volt, de otthon érezte magát   
Fotó: Reuters

David B. Barrett, a virginiai Regent Egyetem professzora 2000 januárjában közzétett
felmérésében megállapítja, hogy a XX. században a világ népessége évente 1,6
százalékkal növekedett: az 1900-as 1,62 milliárdról 6,06 milliárdra. A leggyorsabban
gyarapodó egyetemes világvallásnak az iszlám bizonyult, amely évi 2,7 százalékkal
növelte híveinek táborát. Ez a növekmény azonban Barrett szerint nem anynyira az
eredményes térítés, hanem a természetes szaporulat eredménye. A keresztény
egyházak összlétszáma hasonló mértékben, évente 2,6 százalékkal gyarapodott: a
növekedés a római katolikusok esetében az átlagnál alacsonyabb, 1,2 százalék volt,
míg az evangéliumi protestáns egyházak az iszlámot több mint kétszer meghaladó
mértékkel, évi 5,6 százalékkal gyarapodtak. Még ezen a gyorsan növekedő
irányzaton belül is kiemelkedő – méghozzá hittérítés útján fejlődő –
csoport a pünkösdi-karizmatikus keresztényeké. 1900-ban – az utólagos becslések
alapján – csupán 3,7 millió "Szentlélekkel betöltött" keresztény élhetett a
Földön, míg számuk mára 523,8 millióra növekedett. A 141-szeres növekedés száz
év alatt szinte példa nélkül álló az egyháztörténelemben.

A pünkösdi-karizmatikus megújulás minden kontinenst érint, de a mozgalom különösen
Latin-Amerikában és Afrika egyes országaiban ölt rendkívüli méreteket. A
történelem alighanem legnagyobb nyilvános imaösszejövetelét Nigéria fővárosában,
Lagosban tartották meg 1998 decemberében, amikor négymillió keresztény fohászkodott
együtt a fiatalságért, a kormányért, a családokért és a nemzet biztonságáért. A
rendezvényt kezdeményező egyház az idén húszmillió hívő érkezésére számít. A
dél-afrikai Pietersburg városa közelében tartott evangéliumi rendezvényeken
húsvétkor egy- és kétmillió között mozog a Krisztus feltámadását ünneplők
száma. Az ekkor útnak induló tömeg nagyságát jelzi, hogy 1987-ben 300 kilométeres
körzetben kellett közlekedésirányítást biztosítani a főutakon a résztvevők
hazatérésekor. A modernkori reformációnak is nevezett mozgalom ugyanakkor eddig
Európában tudta a legkisebb eredményeket felmutatni – legalábbis a kilencvenes
évekig. A kelet-európai vallásosságról 1997-ben megjelent könyvében Patrick Burke
amerikai szociológus Magyarországot említi a megindult változások egyik
példájaként: "(A térségben) új keresztény gyülekezetek szintén számos hívet
toboroznak. Magyarországon a Hit elnevezéssel ismertté vált evangéliumi mozgalom
körülbelül 100 ezer tagot számlál." (Patrick Burke: Eastern Europe. Austin, Texas:
Raintree Steck-Vaughn Publishers, 24. oldal)

A pünkösdizmus térhódítását sokan örömmel, mások csodálkozva vagy éppen
riadalommal szemlélik. Ralph Martin, az egyik nemzetközileg ismert katolikus
karizmatikus vezető magyarul Mit mond a Lélek? címmel megjelent könyvének a katolikus
egyház mai helyzetét taglaló fejezete különösen a latin-amerikai fejleményeket
ítéli – felekezete szempontjából – aggasztónak. A hagyományosan katolikus
térségben zajló drámai változásokat Martin így foglalja öszsze: "Az 1960-tól
1985-ig terjedő időszakban az evangéliumi kisegyházak a népesség százalékában
kifejezett részarányukat megduplázták Chilében, Paraguayban, Venezuelában,
Panamában és Haitin; megháromszorozták Argentínában, Nicaraguában és a Dominikai
Köztársaságban; megnégyszerezték Brazíliában és Puerto Ricóban; ötszörösére
duzzasztották El Salvadorban, Costa Ricában, Peruban és Bolíviában; meghatszorozták
Guatemalában, Hondurasban, Ecuadorban és Kolumbiában. E statisztikai adatok
ismeretében a helyzet egyik elemzője megjegyzi: »Latin-Amerika ma gyorsabb ütemben
válik protestánssá, mint Közép-Európa a XVI. században.«"

Jelenleg a latin-amerikaiak tíz százaléka protestáns, és egyes becslések szerint ez
az arány 2010-re elérheti a népesség egyharmadát is. Egyedül Brazíliában (ahol a
világ legnagyobb katolikus népességét tartják nyilván) a helyi püspökkari
konferencia becslése szerint évente legalább hatszázezer brazil katolikus hagyja ott
az egyházat, hogy valamelyik "szektához" csatlakozzék.

Ez a folyamat azonban korántsem csak a katolikus egyház számára aggasztó. A brazil
tradicionális protestáns felekezetek (anglikánok, metodisták, lutheránusok) szintén
érzékelik a pünkösdi mozgalom következményeit. James Brooke a The New York Times
cím? lapban Pragmatikus protestánsok katolikusokat térítenek Brazíliában címmel
megjelent cikkében már 1993-ban ezt írta: "A történelmi protestáns egyházak
semmire se mentek Brazíliában(...) A protestáns robbanás egyedüli oka az, hogy a
pünkösdi üzenet az egyszerre spirituális és pragmatikus brazil kultúra lényegét
ragadta meg..." Brazíliában a magát katolikusnak valló népesség 18 százaléka a
felmérések szerint valamelyik spiritiszta csoportnak is tagja. Mint arról korábban
beszámoltunk, Brazíliában, Vitória városában él a "sátánizmus pápája" is
(Hetek 2000. január 15. Brazíliában él az
"ördög pápája"
). Haitin a helyzet még rosszabb, itt a katolikusok 90
százaléka kapcsolódik spiritiszta közösségekhez is. 1991 októberében a vatikáni
hivatalnokok megdöbbenve tapasztalták a pápalátogatás alkalmával celebrált misék
igen alacsony látogatottságát. Brazíliában, ahol 1980-ban még ötszázezren vettek
részt egy pápai misén, 1991-ben már csak százezren voltak jelen. Ugyanezen a napon
Brazília legnépszerűbb televíziós evangélistája műholdon sugárzott
prédikációját összesen négyszázezren kísérték figyelemmel Rióban, Salvadorban
és Sao Paulóban egyszerre.

Egy Guatemalában járt amerikai pap a vele készített interjúban így panaszkodik a
névleg többségében katolikus országban látottak miatt: "A fundamentalizmus
elárasztotta az országot. Ahol csak jártam, soha nem tapasztalt számban térnek át a
katolikusok más hitre, míg az Egyháznak nyoma sincs. Talán kisebb arányokban, de
keresztül-kasul egész Latin-Amerikában ugyanez a jelenség tapasztalható..."

Vannak, akik másképpen közelítik meg ezt a jelenséget. "A kulturális
globalizációnak legalább négy különböző folyamata van, amelyek egyidejűleg
zajlanak… A negyedik, de talán még nem utolsó, jól felismerhető globalizációs
jelenség az evangéliumi protestantizmus, mindenekelőtt a pünkösdiek mozgalma" –
állítja Peter R. Berger, a Bostoni Egyetem szociológiaprofesszora a The International
Interest cím? lapban A globális kultúra négy arca címmel 1997-ben megjelent
tanulmányában. Ez a mozgalom – állítja a tanulmány – radikális változásokat
idéz elő a férfiak és nők kapcsolatában, a gyermeknevelésben, az oktatásban. Nagy
szerepe van a Max Weber által a modern kapitalizmus kialakulásának lényeges
alkotóelemeként említett protestáns etika terjesztésében is, amely a munkához való
"fegyelmezett, szerény és racionális" hozzáállást szorgalmazza. Fontos
társadalmi, gazdasági és politikai változásokat von maga után, s progresszív
következményei elősegítik a pluralizmust, a piacgazdaságot és a demokráciát.
Berger megállapítja: "Nyilvánvalóan léteznek más populáris mozgalmak is, melyek
globalizáló hatásúak, de az evangéliumiaké kétségtelenül a legdinamikusabb."

Erre utal egy tekintélyes amerikai baptista folyóirat, a Christianity Today 1993-ban
megjelent San Salvador-i riportja is: "Az evangéliumi egyház itt azt tanítja, hogy az
a férfi, aki nem gondoskodik a családjáról, rosszabb az állatnál... Az emberek
szigorúan megtartóztatják magukat az alkoholtól, a monogámiát, a férfi családfői
szerepét, a szülői felelősséget itt alapvető keresztény értéknek tekintik...
Sokan Jézus kezébe helyezték az életüket, és felhagytak a felelőtlen
iszákossággal és a házasságtörő életmóddal. Ezek az emberek iparkodó
állampolgárokká váltak. Életük, családjuk olyan gyökeresen megváltozott, hogy
még a nem evangéliumi beállítottságú emberek is kezdik átvenni ezt a
családközpontú életformát."

A változások a legvalószínűtlenebb helyeket sem kerülik el. A kolumbiai Calit a
világ drogfővárosaként ismerik, és neve egyet jelent az erőszak, a korrupció és a
maffia világával. Évekig Kolumbia volt a világ legnagyobb kokainexportőre, ahonnan
évente ezer tonna drogot szállítottak az Egyesült Államokba és Európába. Az
amerikai hatóságok a cali kartellt nevezték a történelem legnagyobb, leggazdagabb és
legszervezettebb bűnszervezetének, akik a teljes társadalmi-gazdasági életet
ellenőrzésük alatt tartották, de a kokainbárók uralma még a vallásra is rányomta
a bélyegét. Ma – legalábbis George Otis szociológus Átalakulások cím?
dokumentumfilmje szerint – szabadon lehet sétálni az egykor rettegés uralta utcákon.
A változásért azonban drága árat kellett fizetni.

A bolíviai Julio Ruibal lelkész és felesége, Ruth 1978-ban költözött Caliba. Ruibal
dacolva a címére érkezett fenyegetésekkel, nyilvános istentiszteleteket hirdetett meg
a városban. Az érdeklődés növekedtével kibérelte a városi sportcsarnokot is, ahol
1995-ben több napig tartó rendezvényt tartott. Az eseményre a közvélemény is
felfigyelt, miután a helyi újság ezzel a főcímmel jelent meg: Nem történt
gyilkosság! A lap szerint emberemlékezet óta akkor történt először, hogy Caliban
egy hétvége úgy telt el, hogy senkit sem öltek meg – addig naponta akár tizenöt
gyilkosságot is elkövettek a városban, amelyeknek sokszor gyanútlan járókelők is
áldozatul estek. A fordulat tovább tartott: tíz nappal később lebukott az első
drogbáró, majd fél éven belül újabb öt. A következő nagyszabású rendezvényre
már a város 60 ezer fős futballstadionjában került sor. Csakhamar kiderült: Cali-ban
az emberek lelkéért szó szerint élethalálharc folyik. A változások frontembere,
Julio Ruibal lelkész 1995-ben merénylet áldozata lett, azonban a mozgalmat nem lehetett
megállítani: gyülekezete mára 35 ezer főre növekedett. Otis dokumentumfilmje
bemutatja: az újpünkösdi hívők egykor megvetett kisebbségi csoportja mára a
felsőosztálybeliek tiszteletét és érdeklődését is kivívta.

David B. Barrett már idézett összeállításában úgy becsüli, hogy a
pünkösdi-karizmatikusok aránya – a jelenlegi tendenciák alapján – a
kereszténységen belül 2025-re elérheti a 31 százalékot. A 811 millió
"Szentlélekkel megkeresztelt" hívő ekkorra a közel nyolcmilliárd földlakó
egytizedét tenné ki, amennyiben a pünkösd évszázadának dinamizmusa tovább tart –
írja az amerikai szociológus.


A jóléti kereszténység

A nők és a házasságban élők könnyebben jutnak hitre Krisztusban, mint a
férfiak és az egyedülállók – állapítja meg az a jelentés, amelyet nemrég tett
közzé az amerikai Barna Research Group. A George Barna vallásszociológus vezetésével
működő közvélemény-kutató cég 1984 óta tanulmányozza a különböző
értékekhez, hitekhez és viselkedésmódokhoz kötődő kulturális trendeket. Az
amerikai evangéliumi kereszténység demográfiai változásait vizsgáló jelentés
többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy a magukat "újjászületett
kereszténynek" valló emberek kétharmada ma a fehérek közül kerül ki, és az
elmúlt évtizedben megnőtt az 50 év felettiek, illetve a magasabb társadalmi
rétegekbe tartozók aránya a felekezetekben.

Az elmúlt évtized egyik legfigyelemreméltóbb változása a jómódúak arányának
növekedése a keresztények között. 1991-ben csak 13 százalékot tett ki azoknak a
felnőtteknek a száma, akik 60 ezer dollár feletti éves jövedelemmel rendelkeztek, ma
ennek közel kétszerese, 25 százalék az arány. A kutatócsoport két tényezőre
vezeti vissza ezt a jelentős mérték? változást: egyrészt megnövekedett a 60 ezer
dollár feletti keresettel rendelkezők száma a társadalom egészét tekintve,
másrészt pedig az evangélium is "népszerűbb" lett a jómódúak körében.

A korbeli megoszlás szintén változásokat mutat 1991 óta. Szinte az összes
korosztályról elmondható, hogy egyre többen fogadják el Jézust megváltójuknak;
különösen igaz ez az ötven év felettiekre, akiknek aránya az 1991-es 31
százalékról 41 százalékra nőtt az egyházban. Ugyanakkor ennek éles ellentéteként
jelenik meg a statisztikában a 18-29 év közötti korosztály, amelynek az
evangéliummal való megközelítése még a korábbinál is nehezebbnek tűnik. Ez az
egyetlen korcsoport, amely visszaesést mutat az elmúlt évtized folyamán.

Annak ellenére, hogy a kilencvenes években Amerikában új tömegmozgalmak próbálták
meg nagyobb szellemi-erkölcsi felelősségvállalásra ösztönözni a férfiakat, kevés
jele van annak, hogy ez valóságos spirituális változást hozott volna létre bennük
– állítja a jelentés. 1991 óta csak kis mértékben növekedett a férfiak aránya
az egyházban, ami úgy értékelhető, hogy tartósnak bizonyul az eddigi férfi-nő
arány az amerikai gyülekezetekben: minden tíz hívőből hat nő, és négy férfi.

A kutatócsoport azt is megállapítja, hogy bár a felnőtt lakosság körében alig
változott az evangélium iránti érdeklődés, a kilencvenes évek létszámbeli
növekedést hoztak. "...Az a tény, hogy az ország lakossága az elmúlt tíz évben
mintegy tíz százalékkal növekedett, Amerikában körülbelül tízmillió hívőt
hozott az egyházba. Annak ellenére, hogy a megtérések aránya lényegében
változatlan maradt, a lakosság számának növekedése új hívők hatalmas hullámát
eredményezte" – állapítja meg a tanulmány. Barna érdekes magyarázatot kínál
arra, hogy az evangéliumi hívők számának növekedése miért nem nyilvánvalóbb
Amerikában: "A növekedés nagy része a lakosság magasabb jövedelm? rétegéből
származik. Ezeknek az embereknek a többsége elégedett az életével, és józan
számvetés eredményeként fogadja el az evangéliumot, mivel az jó választásnak
tűnik számára. Sokuknak a Jézusban való hit jó »üzlet«, olyan, mint egy
örökkévaló életbiztosítási megállapodás, nem pedig egy áldozatokkal és esetleg
lemondásokkal járó, önzetlenséget követelő új életstílus. Sokkal
megfoghatóbbnak látják a megtérés »üzleti« jellegét, mint a szívbeli
változást, amely új elképzeléseket és meggyőződést hoz létre az élet
értelmével kapcsolatban." (Szabó Ibolya Anna)

Olvasson tovább: