Kereső toggle

Szűz Mária alakja az Újszövetségben

A Dávid házából való Mirjám

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Újszövetségnek talán egyetlen alakja köré sem szerveződött az évszázadok
során annyi mítosz, legenda és vallásos dogma, mint Mária, Jézus anyja köré. A
babilóni Talmudban rendesen csak Sztadá, azaz "Hűtlen" néven említik; az iszlám
vallás szent könyvében, a Koránban Jézus állandó jelzője a "Mária fia"; a
katolikus teológiában pedig a "szeplőtelenül fogantatott örök szűz" alakja Jézussal
egyenrangú "társmegváltóvá" magasztosult. Alábbi cikkünkben az újszövetségi
Mária személyét, szerepét kíséreljük meg röviden bemutatni.



Jemeni zsidó pár a menyegzőjén. Egy mai Mária és József   

A názáreti Jézus fogantatása és születése Izrael történelmének egyik
legkritikusabb, legforrongóbb időszakára esett. Sok jel utal arra, hogy az egyes vallásos
zsidó csoportokat komolyan foglalkoztatta a Messiás eljövetelének számítgatása, mégpedig
nemcsak a közismerten eszkhatologikus beállítottságú, közeli világvégét váró
qumráni közösséget, hanem a zsidó társadalomban periférikusnak éppen nem mondható
farizeusokat is. Több apokaliptikus írás (pl. Báruk apokalipszise, Izsák testamentuma
stb.) is született ebben a korban, melyek elsősorban a Messiás eljövetelének témájával
foglalkoztak. Ezek az iratok nem váltak az ószövetségi kánon részévé, viszont
meglehetősen jól tükrözik a korabeli messiásváró hangulatot. A téma aktualitásának
másik mutatója, hogy az Ószövetség héberül nem tudó, arámi anyanyelv? olvasói
számára készített arám fordítások, a Targumok bizonyos próféciáknál gyakran
megjegyzik: itt a Messiásról van szó, akit rendre "Isten fiaként" aposztrofálnak.

A babilóni Talmudot ugyan évszázadokkal Jézus születése után jegyezték le, de számos
római korban élt rabbi tanítását, vitáját tartalmazza. A Szanhedrin traktátus különösen
sokat foglalkozik a Messiás eljövetelének előjeleivel. Ennek során szót ejt a világtörténelem
korszakolásáról is, amely a 90. zsoltár alapján ("ezer esztendő annyi előtted,
mint a tegnapi nap") a teremtés 6+1 napos időtartamából kiindulva hétezer esztendőre
osztható: "Elihu nevében tanítják: hatezer évig áll fönn a világ: kétezer üresség
(tohu), kétezer Tóra és kétezer a Messiás ideje (jemót ha-Massíah)" (bSanh. 97a).
Eszerint a "világ szombatját", vagyis az ezer évig tartó "aranykort" kétezer
éves messiási időszak előzi meg. Bizonyosra vehetjük tehát, hogy igen sok zsidó várhatta
a Messiás eljövetelét a Jézus születése körüli időkben, amint erre az Újszövetség
is utal: gondoljunk csak Simeonra, Anna prófétanőre vagy a Szanhedrin-tag farizeusra, a
Jézust eltemető arimathiai Józsefre, akik "várták Izráel vigasztalását",
illetve "Jeruzsálem megváltását" (Lukács evangéliuma 2,25-38, Márk evangéliuma
15,43).



"A szűz fogan"



Az ószövetségi ígéretek alapján Izraelben közismert volt, hogy a Messiásnak test
szerint Dávid házából kell származnia. Ugyanakkor azt is tudták, hogy a Messiás "Isten
fia" – de hogy valójában mit is kell ezen érteni, azt eleinte történetünk két
leginkább érintett szereplője: Joszéf (József) és Mirjám (Mária) sem tudta. A
Messiás születéséről szóló örömhírt egy angyal adta hírül a názáreti Máriának,
"egy szűznek, aki a Dávid házából származó Józsefnek volt a jegyese" (Lukács
evangéliuma 1,27a). Hogy miként került sor József és Mária eljegyzésére, nem
tudjuk, de valószínűleg a szülők döntöttek házasságuk felől; mindenesetre a
korabeli szokás szerint apai tekintély alatt élő Máriának lehetett a legkevesebb
beleszólása a dologba. A két fiatal talán nem is látta egymást a jegyesség alatt; Máté
mindenesetre nem állítja, hogy József személyesen győződött volna meg menyasszonya
áldott állapotáról. Akárhogyan is történt, a zsidó törvények alapján már el
voltak kötelezve egymásnak, s ha egy eljegyzett lány egy másik férfival lépett szexuális
kapcsolatra, a két bűnöst házasságtörőként meg kellett kövezni (Mózes ötödik könyve
22,23-24). József, hogy megkímélje a haláltól menyasszonyát, irgalmasabb megoldást
választott: titokban fel akarta bontani a (talán még nyilvánosságra sem hozott)
jegyességet, ugyanis egy el nem jegyzett hajadont hasonló esetben nem kellett megkövezni,
hanem a vele háló férfit arra kényszerítették, hogy vegye feleségül a lányt (Mózes
ötödik könyve 22,28-29). Ebben a tervében akadályozta meg az angyal Józsefet, amikor
felvilágosította: a jegyesében fogant gyermek a Szent Szellemtől van, s így végül
sor került házasságukra.

Évszázadok óta tartó vita dúl zsidó és keresztény írásmagyarázók között
abban a kérdésben, hogy mit is kell értenünk Mária szüzességén. Már a Jusztinosz
és Trüphón között 170-180 körül lezajlott zsidó–keresztény hitvitában is központi
szerepet kapott a szűztől születés kérdése. Az Ézsaiásnál szereplő próféciát:
"Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek" (7,14) Trüphón
szerint az Ószövetség i. e. III-II. században keletkezett görög fordítása (a
Szeptuaginta) félreértelmezte. A rabbi szerint a helyes fordítás így szól: "Íme,
a fiatal nő méhében fogan és fiút szül". Majd azt is hozzáfűzi: "Méltóbb
lenne, ha azt állítanátok, hogy Jézus mint ember, emberektől is született, és ha
igazoljátok azt az írásokból, hogy ő volt a Krisztus, akkor ő tökéletes élete és
teljes törvénytisztelete folytán érdemelte ki azt, hogy Krisztusnak választassék ki.
De ilyenféle badarságokat ne merészeljetek állítani…" (Jusztinosz: Dialógus
LXVII,1). A szűz jelentés? görög szót (parthenosz) valójában három különböző
héber szó fordítására is használja a Szeptuaginta: a betulá olyan szűzet jelent,
akinek még nem volt nemi érintkezése, illetve olyan szűz lányt, aki még nem érte el
a pubertáskort; a naará fiatal leányt; az almá pedig hajadont jelent. Ézsaiás idézett
helyén az almá szerepel, de ez a szó kifejezetten hajadont, vagyis házasságkötés előtt
álló, ergo intakt fiatal lányt jelent. (Például Mózes első könyve a házasságkötés
előtt álló Rebekát is így nevezi. Az almá szó szerinti jelentése egyébként "elrejtett",
"elfátyolozott", "eltakart". Ez is a "szűz" jelentést erősíti meg.)

Vermes Géza "A zsidó Jézus" cím? könyvében több példát is sorol arra, hogy a
zsidó lányokat még pubertáskor előtt férjhez adták: a Misna szerint a házasságkötés
alsó korhatára 12 év, 6 hónap és 1 nap volt. Elképzelhető, hogy Mária is ilyen
fiatal lány lehetett, aki még nem is volt a biológiai érettség korában. Ezt látszik
alátámasztani, hogy rokona, Eli-Seba (Erzsébet) – aki viszont már túl volt a változás
korán, azaz a zsidó fogalmak szerint ismét "szűz" állapotba került – "fiút
fogant öregségére, és már a hatodik hónapban van az, akit meddőnek mondtak, mert az
Istennek semmi sem lehetetlen" (Lukács evangéliuma 1,36). Számos zsidó asszony
titkos reménysége lehetett akkoriban, hogy Isten éppen őt szemeli ki arra a szent
feladatra, hogy tőle szülessék meg a Messiás. Mikor Mária felkereste a Júdeában lakó
Erzsébetet, immár az angyal szavait megerősítve saját rokona is bizonyságot tett arról,
hogy ő az a kiválasztott, akinek a méhéből a zsidó nép Szabadítója származik.



Mária, a családanya



A katolikus és a görögkeleti egyház tanításaiban kiemelt szerepet kapott a "mindenkor
szűz" Mária alakja. Érdemes ezt a dogmát is megvizsgálnunk az Ó- és Újszövetség
tükrében. Az örök szüzesség kérdésére a választ tulajdonképpen már Máté
evangéliumának első fejezetéből megkapjuk, ahol ez áll: "És [József] nem ismerte
őt [Máriát], amíg meg nem szülte az ő elsőszülött fiát [Jézust]" (1,25). Ebből
a kijelentésből viszont az következik, hogy Jézus születése után József és Mária
rendes házaséletet éltek. Az evangéliumokban legalább hat gyermekükkel találkozunk:
"Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Joszinak, Júdának és
Simonnak testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő húgai [azaz minimum két lány]
is?" – mondják a názáretiek, akik születésétől fogva jól ismerték Jézus családját,
hiszen földijeik voltak (Márk evangéliuma 6,3). Az idézett szövegben szereplő
adelphosz és adelphé görög szó kifejezetten \'egy anyától és apától született
fiú- és/vagy lánytestvért\' jelent. Ha Jézus unokatestvéreiről lett volna szó –
ahogy a katolikus dogmatika állítja – a görög szövegben nem az adelphosz, hanem az
anépsziosz kifejezés állt volna, mint például Márk esetében, aki Barnabás
unokatestvére volt.

A zsidó kultúrától egyébként is idegen a házasfelek házasélettől való huzamos
idej? tartózkodása; erre csak különleges alkalmakkor – és akkor is rövidebb időre
– kerülhetett sor: például a papok esetében, ha szolgálatra voltak beosztva. Egyébként
a zsidó papok is házasemberek voltak, sőt, a közhiedelemmel ellentétben az apostolok
többsége is; Jézus tanítványai közül csak Pálról és Barnabásról tudhatjuk
bizonyosan, hogy egyedülállóként szolgáltak (az apokrif akták tanúsága szerint János
apostol is), Péter viszont bizonyosan nem: "Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztény
feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és Kéfás?"
(Korinthosziakhoz írt első levél 9,5). Euszébiosz, a IV. században élt katolikus
egyháztörténész is tud Jézus testvéreinek üldözéséről az I. század végén:
"Az Úr rokonai közül még éltek Júdásnak, az ő test szerinti testvérének az
unokái. Feljelentették őket, hogy Dávid családjából származnak. A küldött
Domitianus császár elé vezette őket. Ő ugyanis éppúgy félt Krisztus eljövetelétől,
mint Heródes". Miután Domitianus megvizsgálta őket és látta, hogy "bőrük durva
és tenyerük kérges az állandó munkától", szabadon engedte őket. "Kiszabadulásuk
után vezető szerepet kaptak az egyházakban, mint akik egyúttal az Úr tanúi és
rokonai, és mivel béke volt, egészen Traianusig éltek" (Egyháztörténet,
III,20,1-4).



Mária és a felnőtt Jézus



Mária életében valamikor Jézus 12-30 éves kora között szomorú esemény következett
be: megözvegyült. Mikor Jézus tizenkét éves korában a jeruzsálemi Szentélyben "elveszett",
József még bizonyosan élt, hiszen együtt keresték őt Máriával; amikor azonban Jézus
"harmincas éveiben járva" szolgálni kezdett, már halott volt, mivel a názáretiek
Márk fentebb idézett helyén már csak Jézus anyját és testvéreit emlegették. Jézusról
– miután alámerítkezett a Jordánban és rászállt a Szent Szellem – még egy
alkalommal említi az Újszövetség, hogy családi körben részt vett egy menyegzőn a
szomszédos Kánában. Ekkor azonban már világosan kifejezte, hogy a családtagjai és közte
fennálló kötelék jellege megváltozott: Jézus többé nem anyja kéréseinek, elvárásainak
rendeli alá magát. Sőt, Jézus a korabeli szokásokhoz képest is kifejezetten nyersen
utasítja rendre anyját: "Mi közöm nekem tehozzád, aszszony?" (János evangéliuma
2,4) Károli Gáspár ez esetben meglehetősen pontosan adja vissza a görög "ti emoi
kai szoi" kifejezés jelentését. (A héber Mirjám név jelentése: "Az ő keserűségük".
Egyes teológusok a név profetikus jelentését Mária fia halálakor átélt gyászával
hozzák összefüggésbe; de legalább ennyire meggyőző az a nézet is, amely szerint a
Simeon által Máriának prófétált "a te lelkedet is átszúrja az éles tőr, hogy
sok szív gondolatai nyilvánvalóvá váljanak" szavak akkor teljesedtek be, amikor Jézus
többször nagyon határozottan anyja tudtára adta, hogy Isten Fiaként nem rendelheti
magát alá anyja iránta táplált érzéseinek és követeléseinek.)

Jézus végül mégis megtette azt a csodát, amelyre Mária kérte őt, s "megmentette
az esküvőt". Kánából még együtt ment családjával Kapernaumba (János evangéliuma
2,12), ezután viszont már hozzátartozói nélkül szolgált. A sátoros ünnepre például
úgy ment fel, hogy előtte szabályosan "lerázta" öccseit (János evangéliuma
7,8-10). Több evangéliumból is kiderül, hogy amikor Jézust már tanítványok sokasága
vette körül, "féltestvérei" még mindig nem hittek benne. Csodáit, gyógyításait,
démonűzéseit és az ezzel járó tömegmegmozdulásokat olyan eksztatikus állapotnak
tulajdonították, amely miatt jobbnak látták, ha őrült bátyjukat megkísérlik
lefogni: "Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel
azt mondták: magánkívül [eksztázisban] van" (Márk evangéliuma 3,21). Nem egyértelm?
az Evangéliumok beszámolójából, hogy vajon Mária, aki személyesen kapott kijelentést
Jézus Messiás voltáról, osztotta-e véleményüket; mindenesetre nemegyszer elutasításban
részesült, amikor beszélni szeretett volna a tömegeknek prédikáló fiával. Jézus
Krisztus saját anyjánál is boldogabbnak ítélte az őt követőket: "Mikor ezeket
mondta, felemelvén a szavát egy asszony a sokaság közül, mondta neki: »Boldog a méh,
amely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál.« Ő pedig mondta: »Sőt inkább
boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.«" A Jézus válaszát
bevezető menún kötőszó erősen ellentétes értelmet hordoz, ezért nyugodtan fordíthatjuk
így is a mondatot: "Ellenkezőleg! Azok a boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét,
és megtartják azt" (Lukács evangéliuma 11,27).

Az ókori Izraelben olyan "szociális háló" működött, amely védelmet jelentett a
családfő nélkül maradt árvák és özvegyek számára. Az özvegyekről való
gondoskodás alapvetően a munkaképes gyermekek feladata volt, ezt az elvet ismerhetjük
meg Pál leveléből is, melyet az akkor éppen Epheszoszban szolgáló Timotheosznak írt:
"Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy
elsősorban a saját maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek
a viszonttartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt" (Timotheoszhoz írt
első levél 5,4). Csak a teljesen magára maradt özvegyről kellett a gyülekezetnek
gondoskodnia. Amíg Mária a Józseftől született gyermekei körében volt, Jézus
nyugodtan elkülönülhetett tőlük, hiszen anyjáról gyermekei gondoskodtak. Jézus
pere és elítéltetése idején azonban úgy tűnik, megváltozott a helyzet. A Jézushoz
mindvégig ragaszkodó, őt a keresztig követő Mária, úgy látszik, magára maradt (a
Golgotáig rokonságából csupán nővére tartott vele); így történhetett meg, hogy Jézus
halála előtt legkedvesebb tanítványára, Jánosra bízta anyját, aki magához is
vette őt (János evangéiuma 19,26-27).



Mária és az egyház



Máriának az egyházhoz fűződő kapcsolatát is érdemes megvizsgálni, hiszen a
katolikus liturgiában mint "az egyház anyjával" is találkozhatunk vele. A Jelenések
könyvében olvashatunk egy "Napba öltözött asszonyról", aki a Holdon áll, fején
tizenkét csillagból álló korona, és éppen egy fiút szül (13,1-5). A katolikus írásmagyarázatok
és liturgikus ábrázolások egyértelműen Máriával azonosítják ezt a női alakot,
akinek szülöttje egyes magyarázatok szerint maga az egyház. Anélkül, hogy a kép
szimbolikáját részletesen elemeznénk, szögezzük le, hogy a Biblia Izraelt is gyakran
nő alakjában ábrázolja; a Hold, a Nap és a tizenkét csillag pedig – így együtt
– a Bibliában egyedül Izraelre vonatkoztatva bukkan fel, József történetében (Mózes
első könyve 37,9-10). Ezek után vizsgáljuk meg, milyen szerepe is volt Jézus anyjának
az egyház születésében.

A Jézus feltámadását és mennybemenetelét követő eseményekből nyilvánvaló, hogy
Mária Jézus elkötelezett követőjévé vált, aki rendszeresen együtt imádkozott a
százhúsz tanítvánnyal Jeruzsálemben (Apostolok cselekedetei 1,14). Figyelemreméltó,
hogy ekkor már Jézus testvérei is csatlakoztak a tanítványokhoz. Az egyház "születésnapja"
azonban nem Mária személyéhez kapcsolódott, hanem egy természetfölötti eseményhez:
a Szent Szellem kitöltetéséhez. A tanítványok Szent Szellemmel való találkozása
hasonló reakciókat váltott ki a kívülállókban, mint Jézus szolgálata: úgy találták,
hogy eksztatikus állapotba kerültek, amit mindaddig nem tudtak hová tenni, amíg Péter
meg nem magyarázta a történteket Jóel prófétán és a közelmúlt mindenki által
ismert eseményein keresztül. Minden okunk megvan arra tehát, hogy Máriát (és
gyermekeit) is a "szent részegség" látható és hallható jeleit produkáló tanítványok
között képzeljük el.

A pünkösdi események után az Újszövetség többé nem tesz említést Máriáról.
Elhívását betöltötte; ezután minden bizonnyal az apostolok tanításai szerint élte
tovább istenfélő életét a többi khrisztianosz, "krisztusi ember", azaz keresztény
között. Az egyik hagyomány szerint János apostollal együtt Kis-Ázsiában szolgált
és Epheszosz városában halt meg. Talán nem véletlen, hogy az V. században éppen ebből
a városból indul a katolikus Mária-kultusz hódító útjára. Ennek azonban több köze
van a görög és római Artemisz-kultuszhoz – amelynek szintén Epheszosz volt a központja
–, mint a kereszténység alaptanításaihoz. Az Írások szerint mindenesetre Jézus az
egyház épületének szegletköve, az apostolok és próféták pedig az alapkövek
(Epheszosziakhoz írt levél 2,20-22; Péter első levele 2,4-7). Ebbe az épületbe pedig
a hívők – köztük Mária is –, "csak" építőkő gyanánt illeszkedhetnek
bele.

(A szerző történész)

Olvasson tovább: