Kereső toggle

Az elveszített Paradicsom

Jövőre az Édenkertben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Földi Paradicsom, elsülylyedt Atlantisz, Eldorádó, Boldogok szigete, Tündérvölgy" – ilyen és ehhez hasonló neveken emlegették az emberiség letűnt, "aranykori" állapotát különféle korok és népek. Legendák, mítoszok születtek csodálatos tájakról, szigetekről, hogy a korlátlan örömök birodalmának álomképeit fessék hallgatóik elé. A pogány civilizációk mitikus elbeszélései azonban csak halvány visszfényei annak a letűnt világnak, amelyet a Biblia "Édenkert" néven említ. Ráadásul a Szentírás az Éden elvesztését olyan őstörténetnek mutatja be, melynek spirituális, materiális és morális következményei mai napig is meghatározzák az anyagi világ törvényszerűségeit, bolygónk és az emberiség helyzetét, állapotát.

A Biblia hermeneutikájának is ez az egyik kulcsa, amely által némi betekintést nyerhetünk a Kezdetek titkába, a Gonosz eredetébe, az ember rendeltetésébe, valamint a világtörténelmet, az emberi sorsot folytonosan kísérő, változó mérték? konfliktusok, tragédiák és katasztrófák ősi forrásaiba. A kozmosz és az emberiség megváltását célzó isteni tervet a Szentírás tartalmazza a zsidó-keresztény felfogás szerint. Ez a terv is az Éden elvesztéséből mint tényből indul ki, melynek megvalósítási programját üdvtervnek nevezzük, a világ és az ember megváltásának eddig megvalósított programját pedig üdvtörténelemnek. Az isteni Terv megvalósítása egyben a szatanikus erők által folytonosan pusztulással fenyegetett, de eredetileg csodálatos harmóniában megalkotott világunk súlyos krízisének a kezelési módja is. A bibliai próféták előrejelzései szerint a világ és az emberiség válságának kezelése végül is azért torkollik "happy end"-be, mert e világkorszak végkifejletében, a Messiás újraeljövetelének következtében a paradicsomi állapotok visszatérnek a Földre.

"Kezdetben teremtette Isten az egeket és a földet. A föld pedig kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység színén, és az Isten Lelke lebegett a vizek felett." – A héber Biblia első két mondata mindmáig élénk teológiai, tudományos és áltudományos viták kereszttüzében áll. Az ókeresztény irodalomtól fogva napjainkig számos teológus álláspontja szerint az ember teremtése előtt már a Föld növény- és állatvilága, az emberi faj előtti civilizáció a halál és a pusztulás martalékává vált. Többek között G. H. Pember "A Föld legrégibb korszakai" (Earth\'s Earliest Ages, 1876) cím? művében fejtette ki az azóta sok neves XX. századi bibliakommentátor által is elfogadott "réselméletet" (gap-theory).
Pember szerint a Genezis első és második fejezetében leírt teremtés valójában helyreállítás, nem pedig a Föld első ízben való megteremtése. Az angol teológus szerint ugyanis Isten a földet és az egeket nem pusztának és sötétnek teremtette, hanem azok a fentebb idézett első és második mondat között eltelt
– bizonytalanul hosszú – idő alatt váltak "kietlenné és pusztává" (tohuvabohu). Hogy a Teremtő természetétől és eredeti szándékától mennyire idegen volt az üres és puszta Föld teremtése, legszemléletesebben Ézsaiás próféciája bizonyítja (45,18a): "Mert így szól az Úr, aki az egeket teremtette: Ő az Isten, aki alkotta a földet és teremtette azt és megerősítette; nem hiába (tohu) teremtette azt, hanem lakásul alkotta."

Tohuvabohu – ahol nincs jelen Isten

A tohu és bohu (körülbelül "üresség és pusztaság") a Bibliában legtöbbször ítélet következtében létrejövő állapotot jelent. Isten ítéletének pusztító hatását és az annak következtében beálló tohu-állapotot Ézsaiás Edom ellen mondott próféciája is jól szemlélteti: "Elporhad az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb. Mert megrészegült fegyverem az égben, és ímé leszáll Edomra, átkom népére, ítéletre (…) és fölvonják rá a pusztaság (tohu) mérőkötelét és a semmiségnek (tohu) köveit." (34,4–11) Ugyanezeket a szavakat használja Jeremiás próféta is a babilóni fogságba hurcolt zsidók után hátramaradt, elpusztított Júdeára is (4,23): "Nézek a földre, de íme, kietlen és puszta."
De ha a Teremtés könyvének második versében leírt katasztrófa-állapot Isten ítéletének következménye, mi válthatta ki magát az ítéletet?
A réselmélet követői szerint az ősvilágot Isten tartományokra osztotta fel, és ezek igazgatására természetfölötti lényeket jelölt ki, akik Isten helytartóiként kormányozták uralmi térségüket. A pre-ádámi világok angyalok irányítása alatt álltak. Erre utalhat a Zsidókhoz írt levél kijelentése is, amely szerint Isten "nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot..." (2,5), vagyis a helyreállított és megváltott világot – szemben az ősvilággal – nem angyalok, hanem emberek fogják igazgatni. A Szentírás állítása szerint az univerzumban a különböző szférák közötti harmóniában a törést és a drámai ellentétet az ember teremtése előtti korban az angyali rendekben-szervezetekben bekövetkezett lázadás idézte elő. Ezt a gonosz támadást Hélél ben Sáhár, vagyis "Ragyogó (Dicsőséges, Dicséretet mondó, Fényes), Hajnal fia" nev? (a kifejezés szerkezete – "X ben Y" – juttatta arra a következtetésre már az ókori rabbikat is, hogy személynévről van szó) főangyal/kérub vezette Isten mindenhatósága és világterve ellen. Néhány bibliamagyarázó szerint Lucifer lázadásának közvetlen célja nem a Teremtő volt, hanem a Felkent (Messiás) pozícióját, rangját kívánta megszerezni a lázadásában őt követő angyalok együttműködése által. Lucifer, a "Fényhozó" (a fenti héber név latin megfelelője) egy szellemi lény, akiből lázadása következtében Istennel szembeszegülő Sátán ("Ellenség") és a Sötétség Fejedelme lett.

A lázadás angyala

A réselmélet szerint az ember színrelépése előtt földünk legalább két vagy esetleg három – meghatározhatatlan ideig tartó – korszakot élt át. A pre-ádámi korszakban (amelyre a Teremtés könyvének első verse vonatkozik) az egek és a föld tökéletes harmóniában éltek egymással. Majd ezt követte a tohuvabohu korszaka. Lucifer uralmi térsége – az elmélet hívei szerint – Naprendszerünk volt.
Ezt a térséget az angyalokon kívül egy Ádám előtti faj vagy fajok is lakták, és – az Ezékiel könyvének 28. fejezetére épített feltételezések szerint – létezett egy Ádám előtti Édenkert is, elképesztően gazdag állat- és növényvilággal. Ebben a Paradicsomban is volt Szentély és frigyláda. Luciferről és erről a korszakról mondja Ezékiel próféciája: "Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva voltál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixszal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; és karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtettél. Voltál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állítottalak téged, hogy Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen voltál utaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned. Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkeztél; azért levetettelek téged az Isten hegyéről, és elvesztettelek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül. Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére. Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertőztetted szent helyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tettelek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek." (28,13–18)
Lucifer tehát bukása előtt szépséges, dicsőséges és igen bölcs Kérub volt, aki
– a bibliamagyarázók szerint – a világmindenség harmóniáját őrizte. Székhelye "Isten kertje", vagyis az Éden volt, azon belül is Isten szent hegyén, a "szent helyeken" (mikdás), vagyis a Szentélyben zajló szolgálatoknak volt a vezetője (talán a főpapja). Elsődleges feladata a Szentély oltalmazása volt, de ő vezette az Istennek szóló imádást is.
Hélél ben Sáhár lázadásának okaként a Biblia a "kereskedést" jelöli meg, de a rechullá héber szó azt is jelenti: "körbejárás, rágalmazás" (a "ne járj rágalmazóként a te néped között" parancsában szereplő rachil igenév ugyanebből a szógyökből származik – Mózes harmadik könyve 19,16). A lázadás eredményeképpen Lucifer az angyali rendek egyharmadát magával vitte (Jelenések könyve 12,3–4), hogy önmagát Istennel egyenrangú uralkodónak fogadtassa el az univerzumban és a mennyben. Csakhogy törekvése kudarcot vallott: őt is és cimboráit is kipenderítették a mennyből. Az ekkor már végleg Sátánná vált Lucifer bukásáról Ézsaiás leplezetlen gúnnyal beszél: "Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál! Holott te ezt mondtad szívedben: »Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet…«" (14,12–13) A bukás tényét Jézus is megerősíti: "Láttam a Sátánt, mint a villámlást, lehullani az égből." (Lukács evangéliuma 10,18)
A Sátán ezek után követőivel egy ellenbirodalmat alapított Istennel szemben, amelynek székhelye a földön kívüli szférákban helyezkedik el az Isten lakóhelye ("a legfelsőbb ég") és a látható ég között. A lázadás angyalai maguk után vonták a föld Ádám előtti lakosságát a lázadásba és mindenfajta gonoszságba. Hogy ez az időszak meddig tartott, nem tudjuk, de ennek a korszaknak Isten egy pusztító ítélettel (valószínűleg vízözönnel) vetett véget. Nem kizárt az sem, hogy ekkor még a Naprendszer más bolygóin is volt élet – ami nem feltétlenül egyezett meg a mostani élet formájával –, s az ítélet ezt is elpusztította. Ez a magyarázat összhangban állna azokkal a feltevésekkel, amelyek szerint például a Marson vagy a Jupiter holdjain valaha létezhettek értelmes civilizációk, melyeknek kozmikus katasztrófák vetettek véget. (A Marson folyamok és óceánok nyomait mutatták ki az űrfelvételek, sőt a bolygó sarkvidékeit ma is jégmezők borítják.)

Az Éden és folyói

A Szentírás kijelentése alapján Isten teremtményének, Lucifernek a lázadása minden baj ősforrása az egész világmindenségben. A Sátánná lett főangyal nem elvont eszme, hanem valóságos személy, természetfölötti realitás, mai divatos ufológiai kifejezéssel élve "földönkívüli lény", aki az embernél összehasonlíthatatlanul nagyobb intelligenciával, hatalommal és erővel van felruházva. A mennyből való levettetése, valamint a pre-ádámi világ pusztulása ellenére is megőrizte hatalmi helyzetét gonosz angyalaival, démonaival együtt Naprendszerünkben.
Csak találgatni lehet, hogy Isten miért nem fosztotta meg teljesen Lucifert és követőit hatalmi pozíciójuktól és szerepüktől. (Ez esetleg Isten jogszerűségre törekvő eljárásmódja, és ellenségeinek jövőbeni totális és végleges legyőzésének stratégiája miatt lehet így.) Sokan az ádámi korszak előtti kozmikus és földi katasztrófákat Lucifer lázadására adott isteni válaszként értelmezik. A Sátán ugyan nem veszítette el, de bukásával, levettetésével magával rántotta uralmi térségét is, minek következtében a Földet a sötétség, az üresség, a pusztaság és víz borította el. Isten válaszát Pál apostol úgy értelmezi, hogy a teremtett világ "hiábavalóság alá vettetett" (Rómaiakhoz írt levél 8,20–21). Ugyanakkor számos teológus szerint a Sátán bukásakor Isten és angyalai több hatalmas erejű, lázadó angyalt foglyul ejtettek, és megfosztották őket pozíciójuktól és szerepüktől, akiket azóta
– több mint hatezer éve – a mélységben (abüsszosz) fogságban őriznek. Egészen addig, míg az előttünk álló apokaliptikus világban az emberiség Isten elleni lázadása miatt ki nem engedik az Apollüón (Pusztító) nevezet? gonosz angyal által vezetett sereget (Jelenések könyve 9,11). A Föld újjáteremtését és az ember megalkotását összefüggésbe lehet hozni a Sátán és királysága végleges kiszorításának tervével a látható világból.
A Szentírás így határozta meg az ember feladatát: "Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon." (Mózes első könyve 1,28) Az ugyanitt olvasható másik teremtéstörténet szerint "ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. És növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az Élet Fáját is, a kertnek közepén, és a Jó és Gonosz Tudásának Fáját. (…) És vette az Úr Isten az embert, és helyezte őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt." (2,8–15) Már önmagában az is a világban létező diszharmónia, sőt gonoszság jelenlétére utal, hogy Ádámnak és leszármazottainak bizonyos mérték? munkát kellett végezniük a kertben, sőt őrizniük (a héber sámár ige magában foglalja a "megfigyel, eredeti állapotában megtart" jelentéseket) is kellett azt.
Az embert ugyanis létezésének első pillanatától kezdve fenyegette a halál. Ezért a Teremtő az ember számára egyedül járható utat az Isten Igéjének való engedelmességben határozta meg. Az ember csak ez által őrizhette volna meg önmagát a halál jelenlététől és hatalmától, és teljesíthette volna Istentől kapott feladatát. Az ember bukásában a Sátán volt a kezdeményező, s terve az volt, hogy az embert is magával rántsa a bukásba. Mindenesetre az ember a Biblia szerint az Édenben, a leírhatatlan boldogságnak, békének, harmóniának e csodálatos helyszínén kezdte el a földi és történelmi pályafutását.
A réselmélet hívei szerint ebben az időben a föld éghajlata, sőt szerkezete is a maitól eltérő volt. A vizek egy részét a föld felett tartotta egy boltozat (rakíja), amely nagy mértékben megszűrte a kozmoszból érkező káros sugárzásokat. A Földnek nem volt ferde a tengelye, nem voltak évszakok (a Szentírás ugyanis ezek létrejöttét az özönvíz utánra teszi), nem volt jeges északi és déli sark. Az állandó, egyenletes éghajlatot és a növények öntözéséhez szükséges nedvességet a földből felszálló pára (héberül éd, s ez a szó szoros összefüggésben van az éden szóval) biztosította, így az egész földön a mainál sokkalta bujább flóra és fauna alakulhatott ki. (Ezt igazolhatják a Szahara hegységeiben, például az algériai Tassiliban talált sziklarajzok, amelyek gazdag növény- és állatvilágot ábrázolnak.)
Ezt az ádámi Édenkertet az Ószövetség négy folyó: a Pisón, a Gihon, a Hiddekel és az Eufratész által közbezárt területre lokalizálja. A felsorolásban szereplő négy folyó közül hármat könnyen azonosíthatunk: a Gihon nem más, mint a Nílus, amely Kús (Etiópia) földjét megkerülve folyik; a Hiddekel az Asszíria keleti részén folyó Tigrissel azonosítható; az Eufratész nevet pedig a mai napig is használjuk. De mi a helyzet a negyedik folyóval, a Pisónnal? A legmodernebb műholdas technikával végzett kutatások Szaúd-Arábia északi részén a keleten fekvő Hidzsaz-hegységtől egészen Kuvaitig húzódó, néhol 5 kilométer széles folyómedret azonosítottak. (Hetek 1998/30. Az Édenkert nyomában) A bibliai leírás, amely szerint a Pisón "Havila földjét megkerülve" folyik, pontosan ráillik erre a kiszáradt folyómederre, ugyanis itt, az ősi vádi mentén találhatók az Arab-félsziget – amelyet a bibliamagyarázók már régóta Havilával azonosítanak – legnagyobb, máig is működő aranybányái. Ezt a területet, amely körülbelül 200 kilométerre Medinától délre, a "Pisón" forrásvidékén fekszik, arabul Mahd ed-Dahadnak, "az arany bölcsőjének" is nevezik.

Sóvárgás az elveszett aranykor után

"Tilmunban holló nem károg, / fácán fácánhangon nem kiált, / oroszlán nem gyilkol, / farkas bárányt nem ragadoz, / kutya a kecskék terelését nem ismeri, / vaddisznó a vetés kitúrását nem ismeri, / ha az özvegy a csírázó malátát elteríti, / az ég madarai malátáját nem csipkedik, / galamb feje nem csügged le, / fájó szem? nem mondja: Szemem fáj!, / fájó fej? nem mondja: Fejem fáj!, / anyóka ott nem mondja: Öreg vagyok!, / apóka ott nem mondja: Öreg vagyok!…" – Íme, a sumerek Édenkertje, Tilmun (Dilmun) az Enki és Ninhurszag cím? eposzból (Komoróczy Géza fordítása). A mesés elbeszélés központjában egy olyan ország található, amely mentes minden rossztól, lakói elképesztő gazdagságban és bőségben, gondtalanul élnek, és – lásd a fentebb említetteket – termékenységét a földjéből felszálló, dús pára biztosította. (Maga az éden is sumer kölcsönszó, amely eredetiben "termékeny síkságot" jelentett.)
Ilyen "aranykori" állapotot ír le az
i. e. VII. századi görög pásztorköltő, Hésziodosz is: "könny? szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó, / távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség / sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtől / karjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket", majd így folytatja: az embereknek csak jóban volt részük, a föld magától hozta meg bő termését, nyájaik örökké dús réteken legeltek.
Ezek az aranykori világok mind a sumerek, mind a görögök szerint természeti katasztrófákban pusztultak el. A legismertebb ilyen elbeszélés Atlantisz története, amelyet Platón örökített meg a Timaioszban. (Hetek, 1999. október 22., Az elveszett aranykor nyomában) Az elbeszélést a hét görög bölcs egyikének, Szolónnak szájából halljuk, aki maga is Egyiptomban hallotta. Az egyiptomi templomokban megőrzött írásos feljegyzések ugyanis a görögök elképzelése szerint az emberiség legrégibb írott hagyományát testesítették meg: Egyiptom maga volt az emberiség emlékezete.
Egyes bibliamagyarázók Ezékiel próféta egyik kijelentésére alapozva azt állítják, hogy az egykori Édenkert nem semmisült meg a vízözönben, hanem Isten természetfölötti beavatkozása következtében a földalatti világba, a Seolba süllyedt le (31,8–18).
Az Éden a boldogság, béke és ígéretes kezdet mellett fájó emlékévé is vált az emberiségnek. Olyan távoli és elvesztett hely, ahol az Isten és a Sátán közötti küzdelemben az ember elveszítette döntő történelmi csatáját, mert nem látta át a Paradicsom mögött a világmindenségben egymással háborúzó felek: a jó és a rossz, az igazság és a hazugság transzcendens erői közti különbséget, és ebben Istentől rendelt helyét és szerepét. Az ember rossz oldalra állt. Emiatt elvesztette Istenét, életét és Édenét, csodálatos, gyönyörűséges otthonát. A bűn és zsoldja, a halál behatolt az emberi nembe és az újjáteremtett világba is. Az Éden, a kedves és boldog kert az ember tragikus bukásának színhelye, a vereségnek és a pokolnak kiinduló állomása lett. A népek azonban azóta sem felejtették el a gyönyör? kezdetet és a nagy lehetőséget. Szinte minden kultúrában versek, énekek szólnak az elveszett Paradicsomról, s az Éden ma is az emberi remények, vágyakozások központi célja.

Olvasson tovább: