Kereső toggle

Viharos kereszténység

Tisztelt HETEK szerkesztőség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Érdeklődéssel olvastam cikksorozatukat a pünkösdről és a modern pünkösdizmusról.
A huszadik századi pünkösdi ébredés valóban gondolatébresztő téma, különösen a
mozgalom igen gyors terjedése szempontjából. Vajon mi állhat annak a hátterében,
hogy egy szellemi megtapasztalás és életmód, amelynek bibliai érvényességét másfél
évezredig tagadták, néhány évtized leforgása alatt több száz milliós tábort
toborozzon magának?

Engedjék meg, hogy néhány motívumot kiemeljek a lehetséges okok közül. A mozgalom
legtöbb teológusa szerint mindenekelőtt próféciák beteljesedése zajlik a szemünk
előtt, és nem emberi kezdeményezés indította el a folyamatot – ahogy a híres pünkösdi
szóvivő, Donald Gee mondta: "…a mozgalom egyik igen jellegzetes vonása, amely
meglepő módon megkülönböztette a legtöbb olyan ébredéstől, amely előtte járt:
egyszerűen egyetlen olyan kiváló személyiség vagy vallási vezető sem volt, akinek a
pünkösdi mozgalom születését köszönhette – olyan spontán ébredés volt ez,
amely a világ különböző pontjain szinte egy időben jelent meg. A reformációt
szinte reflexszerűen Lutherhez kapcsoljuk, a kvékereket George Foxhoz; a metodizmust
Wesley-hez, a Plymouth testvéreket Darbyhoz és Graveshez, az Üdvhadsereget William
Booth-hoz és így tovább. A pünkösdi mozgalom kiemelkedő vezetői viszont maguk is a
mozgalom gyümölcsei. Nem ők hozták létre a mozgalmat, hanem az formálta ki őket."

A pünkösdi mozgalom terjedésének gyorsasága, hatásai és ellenhatásai egyaránt a
vihar képét idézik. Egy karizmatikus lutheránus vezető szavaival a pünkösdiek "a
kereszténység lábujjhegyen álló képviselői, akik mindig arra várnak, hogy valami történjen".
Szó szerint értelmezték a Szentírást; olyan emberek kívántak lenni, akiket a "Könyv"
és a Szentlélek vezet. A Szentlélekben való élet teljességénél kevesebbel nem érték
be. Meggyőződésük szerint Isten e harmadik személyisége kezdeményezi a gazdag és változatos
keresztény megtapasztalásokat, s az Ő jelenlétének és működésének világos
bizonyítékai nélkül sem a személyes bizonyságtételek nem elfogadhatók, sem az
istentiszteletek nem teljesek. És attól fogva, hogy a huszadik század elején egyre többen
valóban megízlelték a mennyei erőt, ez a megtapasztalás is maradt a legfontosabb –
a Jézusba vetett hit mennyei "visszaigazolása" –, sokkal inkább, mint doktrinális
vagy egyházkormányzati kérdések.

A gyors növekedéshez hozzájárult az is, hogy a pünkösdiek kezdetben újjáélesztő
mozgalomként látták magukat az egyházon belül: az Azusa utcába és más ébredési központokba
látogató lelkészek, evangélisták szolgálata Szentlélek-keresztségük után friss
lendületet vett, illetve "pillanatok alatt" széthordták a tüzet, hazavitték gyülekezeteikbe.
A mozgalom kezdetben főleg a névleges és az ellankadt keresztényekre hatott. Emellett
igen nagy hangsúlyt tettek az evangélium hirdetésére is. Nem vártak az emberekre,
hanem ők maguk kezdeményezték a kapcsolatokat, igyekeztek elérni őket. Arra a kritikára
válaszolva, hogy a pünkösdiek írói munkássága elenyésző, egy történészük a
mozgalom ötvenéves évfordulóján ezt mondta: "Krisztus második eljövetelének várása
olyan nagyfokú volt, hogy inkább a rövidtávú dolgokra tettünk hangsúlyt. A mi üzenetünk
az azonnaliságot fejezte ki: annyi elveszetthez kell eljuttatni Krisztus örömhírét,
amennyihez csak lehetséges, még mielőtt Ő visszajön. Így hát sokat prédikáltunk,
sokat imádkoztunk és böjtöltünk, de keveset írtunk."

A pünkösdi misszionáriusok általában nem váltottak retúrjegyet a hajóutakra: úgy
számítottak, hogy a Jézus visszajöveteléig hátralévő időt már a munkaterületükön
töltik el. Az evangelizációs buzgalmat rendkívüli áldozatkészség és spontaneitás
jellemezte; a személyzet előre megszervezett anyagi támogatás nélkül, "hitből"
utazott el a föld minden tájára, és szolgált ott. Már korán érvényesült a bennszülött
gyülekezetek alapításának elve. Lewi Pethrus, a bámulatos szervezőképességgel megáldott
svéd úttörő például ezt mondta a gyülekezetéből kiküldött misszionáriusoknak,
akik Brazíliában három-négyezer fős közösségeket építettek fel: "Most
mindezeket a nagy gyülekezeteket rábízzuk a brazilokra. Mindannyian búcsúzzatok el tőlük,
és álljatok tovább. Menjetek a szűzföldekre, és kezdjetek mindent elölről. Indítsatok
rövid távú bibliaiskolákat; tanítsátok a brazilokat Isten Igéjére és arra, hogy
engedelmeskedjenek Istennek és egymásnak, hogy ne legyenek vadak és lázadók."

A pünkösdi hívők életstílusa és üzenete abból a meggyőződésből táplálkozott,
hogy Isten közöttük van, és kiválasztotta őket egy munka elvégzésére. Ez a
bizonyosság, ez a belőlük sugárzó valóságérzet volt az, amely kétségkívül
vonzotta az embereket. Valaki azt mondta: "a pünkösdiek azért meggyőzőek, mert ők
maguk is biztosak igazukban". Emellett nagyméret? istentiszteleteket tartottak,
amelyek fokozottan megteremtették a közösséghez tartozás érzését. Nemi, faji vagy
társadalmi hovatartozása alapján senkit sem különböztettek meg hátrányosan, s ez a
tendencia minden rétegből vonzotta az embereket. A természetfeletti gyógyító erő,
amely már a múlt század derekán újjáéledt az egyházban, továbbra is látványosan
működött közöttük, és törődtek a pszichológiai szükségekben levőkkel is. Végül,
valóban már az első időktől fogva, újságokat és folyóiratokat használtak a pünkösdi
üzenet hatékony terjesztésére, és késlekedés nélkül technikai arzenáljuk részévé
tették a huszadik századi tömegmédia többi eszközét is.

(A szerző teológus, egyháztörténész)

Olvasson tovább: