A szél fúj

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Németh Sándor írása

A pünkösd megünneplésére készülő keresztény világ napjainkban jelentős változáson megy keresztül. A pünkösdről alkotott, az eseményben főleg ünnepnapot és az Egyház születését látó hagyományos szemlélet megváltozása ma már szinte valamennyi felekezetre hatást gyakorol. Az ünnep modern felfogásában nem a történelmi esemény, hanem a Szentlélek jelenkori kiáradása és a keresztény életben, szolgálatban való jelenléte, működése áll a középpontban. A pünkösd nemcsak múlt, hanem izgalmas jelen és csodálatos jövő egyre több hívő számára.

A hagyományos felfogásban elsikkadt a Szentlélek személyes jelenléte a hívők egyéni és közösségi életében. Ehelyett a vallási szokásoknak való megfelelés került előtérbe. A XX. századi pünkösdi–karizmatikus mozgalom hatására egyre többen ismerik föl, hogy a hitre jutás után szükséges a kereszténnyé válás folyamatában az úgynevezett második lépés megtétele, vagyis a Szentlélek keresztségéből való részesedés. A XX. századi keresztény szellemi tapasztalat azt igazolta és igazolja folyamatosan, hogy a pünkösdi megtapasztalás keresztény tömegek számára élő valóság. Egyre több keresztény állítja magáról, hogy a Szentlélekkel személyesen találkozott, és természetfölötti élményben részesült.


Ezek a modernkori karizmatikus megtapasztalások számos teológust, egyházi személyiséget a Szentlélek szerepének újragondolására késztettek. A pünkösdi–karizmatikus mozgalom egyik fontos célkitűzése a pünkösdkor született egyház helyreállítása. A mozgalom a XX. században szinte a semmiből indult el, és vált a XXI. század küszöbén a keresztény világ legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb hatású irányzatává. Számos szakértő kísérletről beszél, amely még közelről sem érte el kitűzött célját. A mozgalomról azonban bebizonyosodott, hogy életképes, a működését kísérő zavarok, ellentmondások fölé tud emelkedni, saját hibáit képes korrigálni. Az elmúlt évek, évtizedek azt is igazolták, hogy a pünkösdkor született egyház helyreállítása a XX. században egy ellentmondásokkal tarkított folyamat, amely minden bizonnyal a XXI. században teljesedik ki és lesz a kereszténység meghatározó, domináns tényezőjévé.

Milyen egyház és kereszténység született pünkösdkor?

Az evangélium a názáreti Jézus életét, földi szolgálatát, valamint halálát és föltámadását tartalmazza. A karizmatikus teológia kiemeli Jézus szolgálatában a Szentlélek szerepét. Álláspontjuk szerint a Szentlélek korszaka valójában már a Názáreti galileai és júdeai tevékenysége által elkezdődött. Jézus mintegy harminc évig névtelen, törvénytisztelő zsidó emberként élt. Nagy valószínűség szerint Názáretben nevelőapja foglalkozását űzte. Keresztelő János prófétai működése jelentős befolyással bírt rá. A Jordánban való megkeresztelkedése után részesedett Szentlélek-keresztségben, majd negyvennapos pusztai tartózkodása után tért vissza szűkebb hazájába, Közép-Galileába, hogy Isten Országát hirdesse.
Az evangéliumok beszámolója szerint Jézus szinte azonnal kortársai érdeklődésének középpontjába került. Akkoriban számos nagy hírű és tudású rabbi tevékenykedett Júdeában, egy fiatal rabbinak nagyon nehéz volt tömegbefolyásra szert tenni. Jézusnak ez első nyilvános fellépésével sikerült. A teológusok szerint azért, mert a kortárs rabbikkal ellentétben Jézus igehirdetése a Szentlélek erejére és Isten hatalmára épült. A Jézuson keresztül megnyilvánuló Szentlélek gyakorolt hatást a hallgatóságra. Az evangéliumi csodákat – mint például a démonok kiűzését, a betegek meggyógyítását, a halottak föltámasztását – a Szentléleknek a Názáretin keresztül történő megnyilvánulásaiként értelmezik. Többen rámutattak, hogy Szentlélek nélkül Jézus nem lett volna képes csodatevésre, mert Krisztus a megtestesülése előtt, ön-kiüresítése (Fil 2,7) során csodatevő képességéről is lemondott.
Jézus földi szolgálata alatt gondoskodott arról is, hogy művét folytassák a földön tanítványai, akiknek megígérte, hogy elküldi nekik a Szentlelket: "De én az igazat mondom néktek: jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok" (Jn 16,7). Sőt, Keresztelő János azt állította a Messiásról, hogy Ő lesz az, aki "Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket" (Mt 3,11b). Jézus a földi szolgálata során köztudottan senkit nem keresztelt meg Szentlélekkel. A tanítványok képzésében az Isten országáról való tanítások és az Isten erejének demonstrációja játszották a főszerepet.
János hangsúlyozza Evangéliumában, hogy a Szentlélek eljövetelének természetfölötti feltétele Jézus felmagasztalása az Atya által. A feltámadástól pünkösdig tartó időben foglalta el Jézus a mennyben kiváltságos pozícióját, amikor is Isten Úrrá kiáltotta ki Őt minden teremtmény és teremtett dolog fölött. Ezt az időszakot a tanítványok várakozással töltötték Jeruzsálemben. A feltámadás utáni ötvenedik napon, pünkösdkor százhúszan voltak együtt, amikor "lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ültek. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, s ült mindegyikre azok közül, s megtelének mindnyájan Szent Lélekkel és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk" (Csel 2,2–4).
Ezt az eseményt nagy zaj kísérte, ezért is gyűltek több ezren köréjük, hogy megtudják a jelenség okát. Az Apostolok cselekedetei könyvének beszámolója alapján a kíváncsiskodókat megosztotta az, amit láttak és hallottak. Egyesek csodálkoztak, mások a kiváltó okot kutatták, egy harmadik csoport pedig a Szentlélekkel betöltekezett tanítványokkal kapcsolatosan nagyon is markáns, pejoratív véleményt fogalmazott meg: "édes bortól részegedtek meg".
Péter apostol a történtek után lépett először Jézus Krisztus tanítványaként a nyilvánosság elé. Pünkösdi beszédében világosan leszögezte, hogy a Szentlélek eljövetele a Földre azt igazolja, hogy Jézus feltámadt a halálból, Isten Őt felmagasztalta, Úrrá és Krisztussá tette. Ezekkel az üdvtörténeti tényekkel kapcsolatosan az emberek helyes magatartása a következő: "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára, és veszitek a Szentlélek ajándékát" (Csel 2,38). Péter apostol pünkösdi felhívását mintegy háromezer ember fogadta el azon a napon és csatlakozott a százhúsz tanítványhoz.
Az eredeti pünkösd üzenetének lényeges részei a következők: a föltámadott Jézust az Atya Krisztussá nyilvánította, Jézus Krisztus megkeresztelte Szentlélekkel a tanítványokat, a hívők pedig átmentek a kereszténnyé válás három alaplépésén: a megtérésen, a vízkeresztségen és a Szellem ajándékainak vételén. Mindezek Jóel próféta előrejelzése alapján az utolsó napok jelei. Ezen mennyei és földi események által született meg az apostoli Egyház.
A jeruzsálemi közösség megtartotta a pünkösdkor nyert szellemi erőt. Sőt, az újszövetségi beszámoló alapján Isten erejében és hatalmában folyamatosan növekedett a korabeli államvallás vezetőinek ügyködései ellenére is, akik mindent megtettek, hogy Jézust a felejtés homályába taszítsák, valamint művének földi folytatását meghiúsítsák. Lukács leírása szerint a jeruzsálemi gyülekezet és különösen az apostolok ténykedése egyre inkább Jézus tetteire emlékeztetett. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője világossá teszi, hogy a tanítványok szolgálatát a Szellem megnyilvánulásai tették sikeressé, hatékonnyá. Jeruzsálem utcáit újra megtöltötték Jézus tanítványainak, valamint betegségekből, démonoktól megszabadult embereknek az örömkiáltásai: "úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letették ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak az árnyéka is érje valamelyiket közülük, és a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket, kik mind meggyógyulának" (Csel 5,15–16).
A pünkösd utáni időszakban az apostolok kizárólag zsidóknak hirdették az evangéliumot, s nagy meglepetést okozott a korai egyházban Péter apostolnak egy pogány ember, Cornelius százados házába történt látogatása és igehirdetése. A legnagyobb megdöbbenést az okozta, hogy az apostol igehirdetése alatt a hallgatóságra rászállt a Szentlélek: "És álmélkodának a zsidóságból való hívők, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka" (Csel 10,45). A Cornelius házában történt karizmatikus megtapasztalás több mint élmény: korszakváltó esemény, amely az Ábrahámtól Jézus Krisztus haláláig tartó korszakot zárta le, és elindított egy újat, az Egyház korszakát. Ez azt jelenti, hogy az üdvtörténelembe Isten Izrael mellett bekapcsolta a nemzeteket is. Ezután a zsidókereszténység tudatosan tett eleget Jézus utasításának, mely szerint "elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében" (Mt 28,19).
Az Apostolok cselekedetei könyve alapján a korai Egyház szilárdan hitt Jézus föltámadásában és magában az egyetemes föltámadásban is. Az első keresztények Jézus Krisztus által Szentlélekkel és hatalommal fölkent személyiségek voltak, akiknek tettei hasonlóak voltak Jézus földi tetteihez. A korai Egyház igehirdetése erőteljes és energikus volt. A tanítványképzés mellett nagy hangsúlyt helyeztek az úgynevezett evangélizálásra is. A hívők szellemi–lelki egységben éltek egymással, és a világi magatartásformáktól bibliai szellemi–erkölcsi alapon elkülönítették magukat. A korai Egyház tagjai halálraszánt emberek voltak, akik készek voltak életüket föláldozni hitükért és egymásért is, ha Isten úgy kívánta.

Kísérlet a pünkösdkor született kereszténység helyreállítására

Számos hívő teológus szerint a kereszténységet eltorzította az állam és az Egyház fúziója. Az Egyház éltető ereje, a Szentlélek helyére a feudális hatalom és hierarchia lépett, s ez egy öntörvényű tradíciót dolgozott ki, melynek semmi más célja nem volt, mint az egyháztagok lojalitásának kiépítése és fenntartása a vallási–világi hatalmasságok iránt. A kereszténységet egyfajta hatalmi–politikai ideológiává és rendszerré alakították át, amely az idő haladtával egyre kevesebb hasonlóságot mutatott a korai kereszténységgel.
Az Isten szellemi erejétől való elidegenedés szükségképpen maga után vonta a kinyilatkoztatott igazságok háttérbe szorítását is a vallási tradicionalizmusban. A szokások, hagyományok térhódítása ajtót nyitott különböző okkult, kultikus gyakorlatok előtt is, amelyek az évszázadok során elfogadottakká váltak a névlegesen keresztény vallásgyakorlatban. Ez a folyamat odáig jutott, hogy a Biblia hosszú évszázadokig indexre került. Életével fizetett, akit bibliaolvasáson, netalán a Biblia nemzeti nyelvre történő fordításán értek tetten az inkvizítorok.
Ugyanakkor a tradicionális kereszténységnek a művelődéstörténetében, az európai nemzetek felemelkedésében játszott szerepét e negatívumok ellenére sem lehet elvitatni. A kinyilatkoztatás szemszögéből nézve azonban ezek az évszázadok doktrinálisan és spirituálisan egyaránt a kereszténység elsötétedését jelentették. Az egyháztagok zöme előtt ismeretlen volt a Biblia és a Szentlélek személye és ereje. Ezeket babonás, okkult szokásokkal és ezek követésével azonosították.
A kereszténység megreformálásának igénye régi keletű. Egyidős az Egyház folyamatos történelmi degenerációjával. Európa a kereszténység eredeti tartalmán alapuló reformtörekvések történelmi kálváriájának a temetője lett. Hatalmas ember- és véráldozatok után sikerült csak a reformációnak meggyökereznie kontinensünkön.
A keresztény hit Luther és Kálvin általi megreformálásának szellemi jelentősége rendkívüli. Újra a figyelem középpontjába került a Szentírás, Isten Igéje. A protestantizmus jótékony hatása a kapitalizmus kialakulására, a polgárosodásra és a nemzeti államok létrejöttére ma már szinte közhelynek számít.
A reformátorok első nemzedéke a katolicizmuson nőtt fel, melynek tévelygéseit egyháztisztogató buzgalmukban túlreagálták. A zarándoklatokkal, ereklyék imádásával és ezekhez hasonló praktikákkal kapcsolatos visszaéléseket kíméletlenül ostorozták, hogy a pogány miszticizmustól megtisztítsák az egyházat. Szent buzgalmukban "a ló túlsó oldalára estek", amikor is azt állították, hogy a gyógyulás és a Szellem ajándékai kizárólag az apostoli Egyházban működtek. A karizmák (a Szentlélek természetfeletti megnyilvánulásai, ajándékai) megszűnéséről szóló elméletet Luther és Kálvin egyaránt magáévá tette. Kálvin írásaiban többször is állást foglalt a karizmák ellen, szerinte a szellemi erők csak az apostoloknak adattak: "azzal most már nekünk, akikre ilyen erők nem bízattak, semmi dolgunk" – írja az Institúciókban.
A gyógyulások és csodák megszűnéséről vallott nézetét a későbbi reformátorok a Szentlélek-keresztségre is kiterjesztették. A szélsőséges szesszacionizmus (az apostoli kor csodáinak megszűnését tanító elmélet) szerint a jelenkori hívők semmilyen szellemi megtapasztalást nem kaphatnak. A protestáns felfogásban a keresztény élet központi megtapasztalása csupán a megtérés lett. A reformátorok szerint az ember a Szentírás olvasásán keresztül, valamint szellemének belső tanúságtétele által ismerheti fel Isten akaratát és hangját. Szerintük kizárólag a bibliai személyek kaphattak kijelentéseket elragadtatások, álmok, látomások útján. Az Egyház korszakára vonatkozóan a szellemi megtapasztalásokat az ördög csapdáinak, rajongásnak minősítették.
A protestáns hagyományban a Szentlélek kijelentése által szerzett megismerés helyett az öt érzékszervre építő empirizmus lett az egyedüli megbízható ismeret forrása. A természettudományos ismeretszerzés törvényszerűségeit terjesztették ki tévesen az istenismeret szellemi törvényszerűségeire, ami által a keresztény életbe, világnézetbe a pünkösdi megtapasztalás helyére a realizmust és a materializmust építették be. Az Isten ismeretében a Szentírás szerint az ember szíve, szelleme játssza a főszerepet, ezzel szemben a keresztény materializmusban a józan ész lett a domináns, amely a keresztény hitet még a bibliai csodáktól is meg kívánta tisztítani.
A szellemi ajándékok megszűnése
elméletének következményeképpen alakult ki a bibliai és az apostoli kor csodáinak tagadása is, amely a szesz-szacionizmusnak arra a gyengéjére épített, mely szerint, ha jelenleg nem láthatunk csodákat, akkor azok nyilvánvalóan soha nem is léteztek. Ennek a felfogásnak egyik szélsőséges képviselője Rudolf Bultmann német teológus volt, aki a Biblia "demitologizálásának" szükségességéről beszélt. A teológus a bibliai csodákat is legendáknak, mítoszoknak minősítette. A XIX-XX. században a megszűnési elmélet a hitetlenségig, materializmusig jutott, aminek következtében a kereszténység elveszítette a gondolkodó, alkotó értelmiségi réteget. A bibliai csodákat védelmező protestáns evangéliumi hívőket ezután egyre inkább értelmiség- és tudományellenesnek tartották.
A materializmus térhódításának ellensúlyozásaként a kinyilatkoztatott igazsághoz ragaszkodó hívők között megújulási és ébredési mozgalmak jöttek létre. Ezek a kezdeményezések a bibliai hit védelmezésén túl a kereszténység természetfölötti tartalmához is ragaszkodtak. Ezek az úgynevezett ébredések elsősorban az angolszász világban tettek szert jelentős társadalmi befolyásra; Európában az ideológiákra épülő államhatalom, összefogva a tradicionális és a materialista kereszténység klérusával, kriminalizálta és rendőrségi ügyként kezelte e mozgalmakat.
A XX. század elején indult útjára az úgynevezett pünkösdi mozgalom, amely az istenismeretben, a keresztény életben és szolgálatban a Szentlélek bibliai szerepének helyreállítását célozta meg. A mozgalom alaptétele Jóel próféta kijelentése, amely szerint: "lészen az utolsó napokban, azt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből és prófétálnak" (Csel 2,17–18). A pünkösdi mozgalom elutasítja a keresztény materializmust és a megszűnési elméletet. Álláspontjuk szerint továbbra is a Szentlélek korszakában élünk, s ennek az időszaknak a jelentőségét a keresztény idealizmus nézőpontjából lehet felismerni és értékelni. Ezért szerintük az idealizmus valósághűbb képet fest a világról, mint a materializmus. Az Isten megismerésében, a kereszténnyé válás folyamatában, továbbá a keresztény szolgálatban, így az igehirdetésben is a Szentlélek megelevenítő és Istennel való közösségteremtő ereje, valamint a kijelentése általi ismeret válik mérvadóvá. A pünkösdi mozgalom szerint tévedés a pünkösdben csupán ünnepnapot látni, mert Jézus Krisztus ma is Szentlélekkel keresztel.
(A tanulmányt következő számunkban folytatjuk)

Folytatás: A szél fúj II. rész

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit