Kereső toggle

Egy messiásváró zsidó közösség Jézus korában

Qumrán titkai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1947 nyarán egy beduin pásztor a Holt-tenger északnyugati csücskének holdbéli
tájain rábukkant az évszázad kétségkívül legnagyobb régészeti szenzációjára,
melyeket azóta "holt-tengeri tekercsek" néven ismer a világ. Talán fel sem lehetne
sorolni, hogy az azóta eltelt több mint ötven évben hány "titkot" és
"rejtélyt" akartak szenzációéhes publicisták (sőt tudósok is) e valóban nem
mindennapi felfedezés mögött kinyomozni. Pedig a tekercsek e "titkok" nélkül is
éppen elég szenzációt rejtenek magukban: elég ha arra gondolunk, hogy a héber Biblia
legkorábbi – az eddig ismerteknél mintegy ezer évvel korábban keletkezett –
kéziratait sikerült közöttük megtalálni. Természetesen szép számmal akadnak még
megoldatlan, vagy vitás kérdések is a tekercsek körül, mint például a qumráni
közösség és a korai kereszténység kapcsolata.



A Könyv Szentélye, ahol a tekercseket őrzik. Világosság és sötétség harca

Bibliák a barlangokból

A héber Biblia, vagyis az Ószövetség több szempontból is egyedülálló könyv a
világon. Egyrészt azért, mert a zsidó és keresztény kinyilatkoztatás szent
könyveit tartalmazza (a protestáns kánon szerint összesen harminckilencet),
másrészt, mivel ezek a könyvek térben és időben egymástól igen távol keletkeztek,
mégis több ezer éven át egységesen hagyományozódtak tovább. Mózes és az utolsó
író-próféta, Malakiás között körülbelül 1200 év telt el; a könyvek
keletkezésének térbeli tartományát pedig valahol Babilón és a Szináj-félsziget
között húzhatjuk meg. Megesett, hogy maguk a zsidók is megfeledkeztek szent
könyveikről (Jósiás júdeai király idejében valósággal "felfedezték" egy
példányát a Szentélyben); volt, hogy idegen uralkodók próbálták meg erőszakkal
megsemmisíteni (IV. Antiokhosz Epiphanész) – szövege mégis fennmaradt. Királyok,
papok és írástudók másolták szövegét, hűen megőrizve annak minden betűjét.
Csakhogy a Biblia eredeti kéziratai nem maradtak ránk, s egészen a XX. század
derekáig néhány i. sz. IX–X. századi másolat jelentette annak legrégebbi
szövegét; vagyis az Ószövetség legutolsó könyvének keletkezése és annak
legkorábbról ismert kézirata között másfél ezer év távolság húzódott!

Az 1947-től a Júdeai-hegység barlangjaiból (nemcsak Qumrán környékéről)
előkerült bibliakéziratot az i. e. III. században másolták, vagyis a fent említett
másfélezer éves távolság elméletileg elhanyagolható mértékűre csökkent. A
Holt-tenger-melléki barlangokban eddig talált több mint 10 ezer bibliatöredék
(némelyik alig egy-két szót tartalmazó "fecni") körülbelül 220-230
különböző tekercsből származik. Bár valamennyit nem sikerült még
összeállítani, annyi máris bizonyossá vált, hogy "a kritikai bibliatudomány
által az elmúlt kétszáz évben javasolt számtalan szövegjavítás túlnyomó
részét nem támasztják alá a Qumránból előkerült, mindeddig legkorábbi
kéziratok. Ez azt mutatja, hogy a zsidó írástudók (maszoréták) által ránk
hagyományozott héber bibliaszöveg jó kéziratos hagyományon alapul" – írta a
kérdés egyik kiváló szakértője, I. D. Amuszin. A Qumrán környéki barlangokban
valamennyi bibliai könyv kéziratát megtalálták egy vagy több példányban: 1995-ben
az eddig egyedül hiányzó Eszter könyve töredékeit is sikerült azonosítaniuk a
kutatóknak. Ezzel bizonyossá vált, hogy a héber Biblia valamennyi könyve már a
qumráni könyvtár keletkezése idején (i. e. III–I. század) létezett! Ez a
felfedezés romba döntötte azokat az elméleteket, amelyek szerint a Biblia egyes
prófétai könyvei – különösen a Dániel könyve, amely a legfontosabb
"végidőkre" vonatkozó próféciákat tartalmazza – a Makkabeus-korban (i. e. II.
század) vagy még később keletkezett irodalmi hamisítványok lennének.



Kik írták a tekercseket?

Már a legelső feltárások után, az 50-es évek végén sem volt kérdéses a
tudósok számára, hogy a barlangokban talált tekercsek és a közvetlenül mellettük
feltárt Hirbet Qumrán településrom összefüggenek egymással. A máig legelterjedtebb
vélemény szerint a település lakói az esszénus zsidó felekezet tagjai voltak, akik
vagyonközösségben és cölibátusban éltek itt, s a mezőgazdaságon kívül főleg
iratok másolásával foglalkoztak. Ezt a hipotézist eddig két komoly indokkal
támasztották alá a kutatók: a település egyik termében írópultokat és
tintásüvegeket találtak; a tekercsek egy része pedig kifejezetten az esszénus
közösség tanításaival, illetve életének szabályozásával foglalkozik. Ez az
elmélet azonban nem mindenki számára meggyőző. A qumráni közösséget
azonosították már valamennyi zsidó felekezettel: a szadduceusokkal, a farizeusokkal, a
zelótákkal, sőt a zsidó-keresztényekkel is. Ezek közül – az utolsót kivéve –
egyik sem zárható ki teljes bizonyossággal, ám a bizonyítékok mégis inkább az
esszénusok oldalára billentik a mérleg nyelvét.

A barlangkönyvtárak eredetét azonban még ez sem oldja meg. Valószínű, hogy az eddig
előkerült több mint 800 tekercset (amelyet nagyjából 500 különböző írnok
jegyzett le két évszázad alatt) nem e kis településen írták, hanem több helyről
gyűjtötték egybe. A 90-es évek közepén Norman Golb chicagói egyetemi tanár állt
elő azzal az elmélettel, hogy a barlangokban elrejtett tekercsek többsége eredetileg a
jeruzsálemi Szentély könyvtárához tartozott, onnan menekítették ki a sivatagba a
rómaiak elől. Golb feltevését látszik alátámasztani az úgynevezett Réztekercs is,
amely oldalakon keresztül több tonnányi arany titkos rejtekhelyeit sorolja fel.
Valószínűtlen, hogy a szegénységi fogadalomban élő esszénusok ekkora kinccsel
rendelkeztek volna, sokkal inkább a Szentély kincseiről lehet szó a rézlapokra
vésett okiratban. Ugyancsak fontos jelnek tartják, hogy az egyik barlangban nemrégiben
a "vörös üsző hamvait" tartalmazó ládikára (ezt a Szentélybe lépők rituális
megtisztítására használták), és a Templomban használt szent olaj egy sértetlen
üvegére is sikerült rábukkanni. Végleges választ akkor adhatunk e kérdésben –
vallják a szakértők–, ha a barlangok régészeti feltárása megtörténik, illetve
azokat publikálják. Közelebb vihet a megoldáshoz a tekercseket rejtő cserépedények
kémiai analízise is, amelyből megtudhatjuk, hogy azokat Qumránban vagy másutt
készítették-e. (Erről lásd még keretes írásunkat.)



Az esszénusok

Az esszénusokról – akiket a legtöbben a qumráni közösség tagjaival
azonosítanak – nem túl sok, és részben ellentmondó ókori beszámolóval
rendelkezünk. Emellett a qumráni barlangokból nagy számban kerültek elő a
feltehetőleg a közösség tagjai által írt, saját belső életüket szabályozó,
tanításaikat összefoglaló tekercsek is. Ezek alapján kijelenthetjük: a két
meghatározó jelentőség? zsidó felekezettel, a farizeusokkal és a szadduceusokkal
szemben az esszénusok a társadalom perifériáján élő ezoterikus közösséget
alkottak. Tagjaik vagyonközösségben éltek, s a kívülállókkal sem kereskedtek.
Elutasították a házasságot, és cölibátust fogadtak; a "beavatottak" fehér
öltözetet viseltek. Megtartották a szombatot és a tisztulási törvényeket, mégpedig
a farizeusoknál is sokkalta szigorúbban. A jeruzsálemi Szentélyben bemutatott
áldozatokat azonban – több forrás szerint – elutasították, szintúgy a –
nemcsak szerintük – korrupt jeruzsálemi papságot. Pusztába költözésük fő
okaként is ezt jelölték meg: felekezetük alapítója, akit "Igazság Tanítója"
néven tiszteltek, szembekerült a jeruzsálemi "Gonosz Papokkal", más néven
"Béliál Fiaival". Másik jellegzetes vonásuk a gyógyítás iránti érdeklődés:
a szekta görög elnevezése (esszaioi) az arámi aszajja (gyógyítók) szóból ered.
Josephus Flavius szerint a közösség tagjai a gyökerek és kövek gyógyító erejét
is tanulmányozták. Az esszénusokra vonatkozó ókori irodalmi források, a qumráni
tekercsekből elénk tárulkozó kép, valamint a településen folyó régészeti
ásatások egybehangzóan tanúsítják, hogy a közösség az i. e. II. századtól az
első zsidó háború (i. sz. 66–70) idejéig állt fenn.



Az apokalipszis gyermekei

A qumráni közösség létrejötte is az aktív messiásvárással függ össze. Ők
– ugyanúgy mint Keresztelő János az Újszövetségben – szó szerint értelmezték
Jesája (Ézsaiás) próféciáját: "Építsetek utat a pusztában az Úrnak!" A
végidőkre vonatkozó próféciákat saját közösségükre vonatkoztatták. Ahol pedig
nem teljesen egyezett a bibliai szöveg saját elképzeléseikkel, előfordult, hogy
módosították. Nem akarjuk részletesen ismertetni mindazt, amit eszkatológiai
tanításaikról tudunk, elég csak annyit elmondani, hogy titkos irataikban egy az idők
végén bekövetkező, a "Világosság Fiai" és a "Sötétség Fiai" között
negyven éven át dúló apokaliptikus háborúról beszéltek. Ennek első hat évében a
"Pusztaság Számkivetettjei" – ők maguk – támadást indítanak a "Béliál
Serege"-ként aposztrofált istentelen jeruzsálemi papság és a Szentföldet
megszállva tartó "kittim", azaz a rómaiak ellen. A győzelmet követő hetedik
évben – vagyis a sabbatévben – került volna sor a templomi istentisztelet
helyreállítására és a "Templom-tekercsből" megismert hatalmas méret? Új
Szentély felavatására. (Ez a templom akkora terület? lett volna, mint ma az egész
fallal körülvett jeruzsálemi Óváros.) A harc azonban még nem ért véget: a
fennmaradó 33 évből kilenc évig "Sém fiai", tíz évig "Hám fiai" és
további tíz éven át "Jáfet fiai" ellen harcoltak volna a közösség tagjai; a
végső összecsapás pedig a "Kittim Királyainak" és a Sátán seregeinek teljes
vereségével végződött volna. Az esszénusok papjai nem vettek volna részt a harcban,
amelynek földi fővezérét a "Gyülekezet Hercegének" nevezi a Qumránban talált
"Háborús tekercs". A küzdelem valójában természetfölötti szinten dőlt volna
el: a "Világosság Fiai"-nak seregeit maga Isten, illetve Mihály arkangyal
(máshelyütt "Világosság Hercege", vagy "Melkizedek" néven is említik)
vezette volna diadalra a Sátán gonosz angyalaival szemben.



Qumrán és a kereszténység

A holt-tengeri tekercsek és az Újszövetség egymáshoz való viszonya kezdettől
fogva kiterjedt, olykor alaptalan és gyakorta heves viták tárgya. A múlt század egyik
hírhedetten keresztényellenes, a bibliai hiperkritika talaján álló francia írója,
Ernest Renan fogalmazta meg először azt az állítást, amely szerint "a
kereszténység olyan esszénizmus, amelynek sikerült fennmaradnia". Az esszénusokat,
és rajtuk keresztül a qumráni közösséget azóta is gyakran "hírbe hozták" a
korai kereszténységgel. A cambridge-i J. L. Teicher, a jeruzsálemi Y. Baer, az
ausztrál Barbara Thiering és a kaliforniai Robert Eisenmann tetszetős elméleteikben a
holt-tengeri közösséget a korai egyházzal, az "Igazság Tanítóját” Jézussal,
Keresztelő Jánossal, vagy Jézus fivérével, Jakabbal, a qumráni Gonosz Papot pedig
Pál apostollal (vagy akár Jézussal, mint Barbara Thiering) azonosították.

A qumráni tekercseket elolvasva azonban mindenki számára világos, hogy a
kereszténység és a qumráni közösség világa között – a néhány közöttük
létező tagadhatatlan hasonlóság ellenére – egy fényévnyi távolság húzódik.
Egy neves qumranológus, S. Talmon így fogalmazta meg a közöttük lévő
különbséget: "A farizeizmus el sem jutott az aktív messiásvárás gondolatáig; az
esszénusok eljutottak, de megálltak a küszöbön; míg a keresztények túl is léptek
rajta". Az esszénusok és a korai kereszténység közötti közös vonások miatt nem
kell zavarba esnünk: a kereszténység alaptétele ugyanis a megtestesülés, az a
történelmi tény, hogy Isten a názáreti Jézusban valóságos emberként és
valóságos Istenként jelent meg a földön. Erről viszont sehol sem olvashatunk a
qumráni iratokban. Nincs egyetlen név, egyetlen esemény sem, amely az Újszövetségben
és a holt-tengeri tekercsekben közös lenne. Ennélfogva nincs túl nagy jelentősége
az egyéb esetleges teológiai téren, vagy a közösségi vallásgyakorlatokban meglévő
– többnyire csak látszólagos – egyezéseknek sem. Még akkor sem, ha több ilyen
közös pont is akad: vagyonközösség volt a korai jeruzsálemi zsidó-keresztény
gyülekezetben is (de csak szabadon választott és nem esszénus módra kötelező
életformaként; másutt pedig már nem tudunk róla); a vízkeresztség (a keresztények
egyszer, az esszénusok számtalanszor alámerítkeztek); a közös étkezések (az
esszénusoknál kötelezően, a keresztényeknél szabadon és csak alkalmanként); a
kenyér és a bor megáldása szintén közös elemnek számít. A qumrániak magukat –
Jeremiás próféciája alapján – az "Új Szövetség Népének" tartották; ők is
"Isten Választottai"-nak nevezték magukat, s tanításaikban fontos szerepet kapott
a "szelídség szelleme" (ilyen formában nem fordul elő az Ószövetségben); sőt a
"szellemi szegénység" fogalma is ismert volt előttük (erre Jézus utal az
úgynevezett "boldogmondásokban"). Mindezek ellenére döntő különbségeket is
találunk közöttük, s az első ilyen mindjárt az elzárkózás, az ezotérizmus. "A
Tant (tudniillik a közösség tanítását) a gyalázatosság embereitől elrejtve kell
tartani. De az igaz utat választók számára ki kell fejteni az igazság és az igazi
ítélet tudását" – vallották. Ez az elzárkózás kizárta a missziós
tevékenységet, amely pedig Jézus határozott parancsa volt tanítványai számára.
"Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el; amit a
fületekbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek." A jeruzsálemi Szentély
elutasítása – mint láttuk – meghatározó jelentőség? dogmájuk volt, a
keresztényeknek azonban – Jézus jeruzsálemi tartózkodása alatt, majd
megfeszíttetése után is – a Szentély volt egyik legfontosabb központjuk. A
qumrániak igen szigorúan vették a szombati pihenőnapot is: vajúdó állatnak és
kútba esett jószágnak sem volt szabad segíteni ezen a napon. Ezzel szemben Jézus
többször is kijelentette magáról, hogy Ő "Ura a szombatnak is", valamint pozitív
értelemben hivatkozott arra, hogy a verembe esett állatokat még a farizeusok is
kiszabadítják szombaton. A qumráni iratok meg sem említik a nőket, ugyanakkor a korai
keresztény közösségekben a nők is aktívan részt vettek a szellemi életben; és
még hosszan sorolhatnánk az esszénusok és a korai keresztények közötti
fundamentális különbségeket.

A holt-tengeri tekercsek felfedezése valóban az évszázad régészeti szenzációja.
Anélkül is az, hogy megpróbálnánk különféle elveszett vagy elrejtett "titkos"
iratokról szóló bejelentésekkel, vagy más légből kapott feltételezésekkel még
szenzációsabbá tenni. Az eddig felfedezett qumráni tekercsek valódi jelentősége
tehát a bibliakutatásban, és az i. e. II–i. sz. I. századi zsidó történelem –
amely egyben a kereszténység történelmének legfontosabb időszaka is – jobb
megismerésében rejlik. Igaz – vallják a kutatók –, a júdeai sivatagban még
tucatnyi eddig feltáratlan barlang található. Ezek már a jövő évezred szenzációit
rejtik magukban.


A tekercsek és a magyarok

Január első hetében a Mai Nap cím? bulvárlapból értesülhettek az
olvasók arról a szenzációs(an tálalt) hírről, mely szerint Dr. Balla Márta magyar
régész-fizikus egy ösztöndíj jóvoltából a közeljövőben részt vesz a
"qumráni tekercsek rejtélyének" megoldásában. A kutatónőt, aki a Budapesti
Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének tudományos munkatársa, telefonon
kérdeztük a hírrel kapcsolatban.

– A Mai Nap híre szerint Ön a qumráni tekercsek kutatására kapott három
hónapos izraeli ösztöndíjat. Először is gratulálunk, de elárulná, valójában mit
is fog Izraelben kutatni?

– Egyáltalában nem foglalkozom a holt-tengeri tekercsekkel. Igaz, intézetem és
a Jeruzsálemi Héber Egyetem között több éve létezik egy együttműködés, amelynek
keretében mi is vizsgáltuk a tekercsek tárolóedényeinek kémiai összetételét.
Többek között ezeknek az eredményét is megyek kiértékelni Jeruzsálembe.

– Milyen jelentősége lehet ennek a kutatásnak a Qumrán-kérdés megoldásában?

– Az általunk alkalmazott módszer, az úgynevezett neutronaktiválási analízis
segítségével kideríthetjük a kerámiák "kémiai ujjlenyomatát". Ez
körülbelül 30 elem koncentrációját, valamint a járulékos- és nyomelemek
összetételét jelenti. Ez utóbbiak pedig pontosan megmutatják, hogy az adott kerámia
(illetve a hozzá felhasznált agyag) mely területről származik, így meg tudjuk
határozni, hogy az adott edényeket hol gyártották.

– Vagyis végleg eldőlhet, hogy a tekercsek tárolására szolgáló edényeket
Qumránban készítették-e, s ezzel talán választ kapunk a tekercsek eredetének
kérdésére is. Mit fog csinálni még Izraelben?

– A Héber Egyetem Archeometriai Intézetében fogok dolgozni Ain Hazeva vaskori
település kerámia-anyagának meghatározásán. Ezek különleges, antropomorf
(emberalakú) edények, amelyek talán az edomitáktól származnak.

– Sikeres kutatást kívánunk és köszönjük a beszélgetést!

Olvasson tovább: