Kereső toggle

Hamis messiások a zsidó történelemben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt hetekben vallástörténeti rovatunk írásai számos aspektusból járták
körül az Antikrisztus és a hamis messiások kérdését. Mostani számunkban, folytatva
e sorozatot, a zsidó történelemben eddig fellépett többszáz hamis messiás közül
mutatunk be néhányat. Háborúk, pusztulás, hitehagyás, csalódás: figyelemre méltó,
hogy fellépésük mennyire nagy károkat okozott a történelemben.



Gázai Nátán az Ígéret földje felé vezeti népét. Metszet, Németország, 1666

A hamis messiások fellépése Izraelben mindig az erőteljes messianisztikus várakozás
felelevenedésével esett egybe. Az első ilyen korszak a választott nép életében az
időszámításunk szerinti I–II. századra esett. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a
régebbi zsidó próféták a Messiás és vele Isten uralma eljövetelét erre az időszakra
jövendölték. Dániel próféta például arról beszélt, hogy a Messiás eljöveteléig
négy nagy birodalomnak kell uralkodnia Izraelen, és amikor a negyedikben királyok lépnek
fel, akkor érkezik el Isten birodalma. A szent Írásokat olvasó zsidók pontosan azonosítani
tudták a négy birodalmat: a Dániel idejében fennálló babiloni uralom után a perzsa,
azután a görög, majd negyedikként a római következett. Ez utóbbi eleinte köztársasági
formában működött, majd mikor i. e. 30-ban Augustus trónra lépésével császársággá
alakult (azaz a próféciának megfelelően királyok léptek fel benne), a zsidóságban
forrpontjára érkezett a messianisztikus várakozás. Augustus uralkodása alatt született
meg Jézus Krisztus is.

De Dániel más, még pontosabb időmeghatározást is adott: a Jeruzsálem újjáépíttetésének
perzsa birodalom idejében kiadott rendeletétől (i. e. 445) a Messiásig és annak haláláig
hatvankilenc évhétnek, azaz összesen 483 (hold)évnek kell eltelnie. Ennek lejárta tehát
időszámításunk harmincas éveire esett. A zsidó nép buzgón figyelt ezekre a jövendölésekre,
sőt ezeken kívül számos más kalkuláció is létezett – és szinte valamennyi erre
az időszakra helyezte a történelem e legizgalmasabb eseményét. Nem csoda tehát, hogy
a római császárok trónra lépésétől kezdve egyre-másra bukkantak fel a messiásjelöltek.
"A római birodalmat tartották a negyedik és utolsó világbirodalomnak (...) Biztosan
kijelenthetjük, hogy a Templom fennállásának utolsó negyven évében aligha élt
olyan zsidó, aki ne a római birodalomban látta volna az utolsó Isten-ellenes világbirodalmat
– írják a történészek.” Josephus Flavius azt mondja arról az időszakról, amely
megelőzte a nagy Róma elleni háború kitörését (i. sz. 66-ban): "Ami a zsidókat különösen
sarkallta a háborúra, az egy kétjelentés? jel volt, mely a szent iratokban található,
az tudniillik, hogy abban az időben egy, az ő országukból származó férfi szerzi meg
a világ feletti hatalmat. Felismerhető ezekből a szavakból, hogy milyen nagy mértékben
foglalkoztatták az embereket a dánieli próféciák. Ezért vették fel a harcot Róma
ellen..."



Jézussal egy időben



Az első ismertebb messiásjelölt a zelóták ("buzgók") mozgalmát megalapító Júda,
"a Galileai" volt valamikor Jézus kora ifjúsága idején éppen Galileában, i. sz.
6 körül, akit az Újszövetség is megemlít. Ekkor ugyanis Augustus császár közigazgatásilag
is végképp a Római Birodalomhoz csatolta Júdeát. Némelyek számára ez az esemény
mintegy a végső jeladásnak számított: elérkezettnek látták az időt az Isten
birodalmának elérkezésére, amelyet ők a zsidó nép Isten vezetésével és támogatásával
történő felkelésének győzelmétől reméltek. A császár az új provincia megszerzésének
alkalmából népszámlálást rendelt el, hogy azután megadóztassa az új provinciát.
A főpap arra buzdította a népet, hogy engedelmeskedjen a parancsnak, a Galileai Júda,
azonban, aki valószínűleg egy rabbi volt, társával, akit Cádók, "a Farizeus" néven
ismertek, ellenállásra buzdított. Júda a galileai népet "lázadásra ingerelte –
írja Flavius – mert gyalázta őket, hogy még mindig adót fizetnek a rómaiaknak, és
az egy Istenen kívül halandó embereket elismernek uraiknak". Júda Izraelt Isten
uralma alatt álló népnek tartotta, amelynek egyetlen vezetője és királya Isten
lehet, ezért a behódolást hitehagyásnak tekintette. Nem becsülte alá a rómaiak erejét,
de harcostársait azzal buzdította, hogy a megfelelő pillanatban isteni, természetfeletti
segítséget fognak kapni. Ez azonban nem történt meg. Miután Júda elesett, a zelóták
szétszóródtak, és a mozgalom földalatti jelleget öltött: a sivatagokba visszahúzódva
Júda fiainak vezetésével egyfajta gerillaháborút folytattak. Hol itt, hol ott
robbantottak ki kisebb helyi felkeléseket, és hajtottak végre szervezett csoportokban
terrorakciókat, nemcsak a rómaiak, hanem azok ellen a zsidók ellen is, akik a rómaiakkal
kollaboráltak, vagy – a zelóták mércéje szerint – törvénytelenül éltek. Innen
ered másik elnevezésük, a "szikáriusok" ("tőrösök", a latin "sicca",
azaz "tőr" szóból), ugyanis némelyek közöttük köpenyük alatt tőrt hordtak,
és azokat a zsidókat, akik megsértették a Törvényt, azonnal, fényes nappal is, leszúrták
– sok esetben már akkor is, ha valaki például leült egy pogány szobor árnyékába
hűsölni, vagy csak megérintett egy nem zsidó asszonyt. Ezek a zelóták nem vették a
kezükbe, sőt nem is néztek rá római pénzre, mivel azon a császár képmása volt;
nem mentek át olyan kapun, amelynek a tetején szobor vagy domborm? volt; az
istentiszteletet megtekintő pogányt, ha nem volt hajlandó körülmetélkedni, megölték;
és senkit sem voltak hajlandók "úr"-nak szólítani, csak Istent. Volt köztük,
aki inkább lemészárolta héttagú családját, mint sem hogy gyermekei a rómaiaknak
engedelmeskedjenek.

Miután a Galileai Júda, két fiát

47-ben keresztre feszítették, a harmadik, Menáhem vezette őket tovább, aki a zelóták
által kirobbantott i. sz. 66-os nagy felkelés során – amely országos Róma-ellenes háborúvá
szélesedett, majd végül az ország, Jeruzsálem és a Templom pusztulásához vezetett
– elfoglalta a rómaiaktól Maszada erődjét. Kimondottan messiási, királyi igényekkel
is fellépett – azonban őt is megölték.

A jeruzsálemi Templom pusztulásának napján egy ember – valószínűleg zelóta –
azt állította, hogy ezen a napon jár le a Dániel próféta által megjövendölt
hetven évhét, és hogy "Isten megparancsolta azoknak, akik a megváltás jelét akarják,
vonuljanak fel a Templomhoz". Majdnem hatezer ember, köztük gyermekek és asszonyok,
akik engedelmeskedtek a parancsnak, halt meg a lángokban i. sz. 70. Áv hónap 9-én a
Templom lerombolásakor a külső udvar oszlopcsarnokában. Ez a hamis próféta szilárdan
meg volt győződve arról, hogy a hetven évhét lejártával aznap a Messiás uralmának
el kell kezdődnie – és vele együtt ezrek hitték még így...

Kicsit még korábban, az 50-es évek vége felé, Pál apostol jeruzsálemi elfogatásakor
a római ezredes őt is egy zelóta hamis messiással azonosította: "Hát nem te vagy
az az egyiptomi, ki e napoknak előtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer
orgyilkos (szikárius) férfiút?" (Cselekedetek 21,38) Erről az eseményről a történetíró
Flavius is beszámol. Egy, a milliós egyiptomi zsidó diaszpórából származó zsidó férfi,
aki prófétaként lépett fel, fokozatosan harmincezer fős, szikáriusokból álló tábort
gyűjtve maga köré a júdeai sivatagból az Olajfák hegyére vonult messiásként, hogy
megtámadja és visszafoglalja Jeruzsálemet a rómaiaktól, majd pedig királyként
uralkodjon. A helytartó azonban nehézfegyverzet? római katonáival szétverte a
sereget, az egyiptomi vezér pedig csapata egy részével visszamenekült a sivatagba.
Mindez éppen Pál hazaérkezésének idején történt, amikor a római hatóságok még
körözték e mozgalom vezetőjét.



Minden időpont letelt



Az effajta, hamis messiások által vezetett felkelések akkoriban már szinte
mindennaposak voltak Júdeában – s végül az ország elvesztéséhez vezettek i. sz.
70-ben. Jézus nem véletlenül figyelmeztette tanítványait: "Meglássátok, hogy
valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jönnek majd (...) akik ezt mondják: Én vagyok
a Messiás, és sokakat elhitetnek (...) Mert hamis messiások és hamis próféták támadnak
(...)" A messianisztikus láz azonban az ország elvesztése után sem nyugodott. Hatvan
évvel később, amikor a meghódított Jeruzsálemben Hadrianus császár Jupiternek
akart templomot emelni, újabb felkelés kezdődött a karizmatikus vezető, Simon bar
Kosziba irányításával, akit Rabbi Akiba, a judaizmus máig egyik legnagyobb tekintély?
tanítója Bar Kohbának, "Csillag Fiának" keresztelt át, mivel hitt abban, hogy ő
a Messiás. I. sz. 132-ben, a római csapatok többszörös megverése után, Bar Kohba
visszafoglalta Jeruzsálemet, és előkészítette a Templom felépítését. A hadvezérbe
vetett messiási hit ekkor a nép legnagyobb részét magával ragadta, amit a nagyob
rabbi tekintélye is alátámasztott. Három éves kemény küzdelem után azonban a rómaiak
szétverték a felkelést és megölték Bar Kohbát. Akiba is meghalt. A nép csalódását
nehéz lenne leírni. Ennek következtében több zsidó elfordult a hittől és a Törvénytől,
köztük egy másik nagy tekintély? rabbi, Elisa ben Abuja is, akit ezután csak "Áhér"
("Más", "Idegen") néven ismertek. Ő látványosan demonstrálta is hitehagyását.

Ekkor új számítások láttak napvilágot. Ezek egyike i. sz. 240-re ismét megjövendölte
a Messiás érkezését. Amikor azonban ebben az évben semmi sem történt, a rabbik
kimondták: "Minden kitűzött vég-időpont letelt." Látva a hamis messiások tevékenységének
rendkívül ártalmas voltát, a nép tanítói ezután igyekeztek inkább megtiltani az
idők számítgatását, hogy ezzel elejét vegyék a hasonló csalódásoknak – ez a
klasszikus judaizmus álláspontja ma is.



Tíz font száz ellenében



Ennek ellenére az Írások kutatóinak kíváncsiságát persze nem mindig sikerült
visszafogni. Az elhibázott eszkatológiai számítgatások nyomán hol itt, hol ott
bukkant fel egy-egy "messiás", akik azonban nem tudtak igazán nagy áttörést elérni.
A középkor vége felé azonban az európai zsidóságban újra erőteljes
messianisztikus mozgalmak kaptak lábra. Több kabbalista rabbi (a kabbala a Szentírás
rejtett értelmét kutató, ezoterikus, zsidó, ún. "titkos hagyomány") újra a végidők
kérdését kezdi firtatni. Fellép Slómó Molhó, Jichák Lurja, Hajjim Vital és sokan
mások, akik közül némelyek magukat hirdetik meg Messiásként, némelyeket pedig mások
állítanak annak. A kor néhány nagy zsidók elleni mészárlása mellett serkentően
hat minderre az is, hogy az új, protestáns kereszténység is hasonló témák felé
fordul Angliában és Hollandiában, ahol a próféciákat kutató protestáns körökbe
jeles zsidó tudósok is eljárnak. Egyre jobban terjednek a messianisztikus kabbalista
iratok. A korszak legnagyobb hatású zsidó hamis messiása azonban kétségtelenül a törökországi
Sabbetáj Cvi, akinek befolyása néhány év alatt Jeruzsálemtől és Kairótól egészen
Párizsig és Dániáig, Észak-Afrikától Oroszországig terjed ki, és az európai zsidóság
nagy tömegeit állítja maga mellé.

A misztikus beállítottságú, kivételes tehetségű, kabbalával is foglalkozó fiatal
zsidó tudósban először a Lurja-féle messianisztikus kabbalista irányzathoz tartozó
Gázai Nátán ismeri fel a "Messiást", aki prófétaként bejelenti ezt Európa és
a Közel-Kelet zsidósága előtt 1665-ben, nagy visszhangot váltva ki. Sabbetaj Cvi
elfogadva ezt, királyi viselkedést öltött fel. Tanításának lényege szerint elérkezett
a messiási kor, és most – a hátralévő kis időben – már minden parancsolatnak az
ellenkezőjét kell cselekedni. Így eshetett meg, hogy a nagy és tekintélyes budai
izraelita közösségben is 1666-ban (vajon az évszámnak is lenne jelentősége?) a kötelező
böjtnapokon, például az engesztelés napján (jóm kippur) hatalmas dáridót, mulatozást
és lakomát csaptak az – egy korabeli beszámoló szerint – izgatottan, foglalkozásukat
is feladva Jeruzsálembe készülődő zsidók. A fanatizált messiáshívő tömeg a
budai rabbi jóváhagyásával megölt egy embert is, aki nem volt hajlandó elismerni a törökországi
messiást. Hasonlók történtek Európa többi városaiban is: "Biztos forrásból
tudom egy londoni zsidótól, hogy bárkinek nyugodtan felajánlhatsz 10 fontot 100 ellenében
arra, hogy egy bizonyos személyt, aki most Szmirnában él, két éven belül megkoronáznak,
mint a világ királyát, és hogy ez az ember a Messiás" – írta egy kortárs. Annak
ellenére, hogy még ebben az évben Cvi, a "messiás", a szultán halálos fenyegetése
miatt áttért az iszlámra, népszerűsége alig csökkent, sőt hívei is sokan követték.
Ezt még Eszéki István, evangélikus iskolai rektor is megénekelte karácsonyi iskoladrámájában
Nagybányán, 1667-ben: "De mit hozok ilyen régi dolgot elő? / Közelebb az el-múlt
harmadik esztendő, / Melyben támadt vala egy álnok hitető: / Sabetha Sebi volt neve,
szem-fény vesztő (...) / E vallást cserélvén török tsauzzá lőtt / Messiás
tisztibül hamar kiöltözött, / Mivel sok veszélyben igen fűzödözött, / Látta nem
viheti véghez a mit fel-tőtt."

Cvi 1676-ban éppen az engesztelés napján, jóm kippurkor halt meg. A sabbetaiánusok
mozgalma még a XX. században is létezett: az iszlám külsőségek mellett Cvi messiási
voltában hittek, és orgiasztikus szertartásokat tartottak.

Egy másik követője, a többek közt katolikus hitre tért Jákob Frank a XVIII. században
kiáltotta ki magát messiásnak Lengyelországban, hatása az egész kelet-európai zsidóságra
kiterjedt Hamburgtól Ukrajnáig. Ő az isteni erő megtestesülésének tartván magát
azt hirdette, hogy ő teljesíti be Cvi messiási küldetését. Még 1816-ban is voltak követői.



Felkel-e holnap a Nap?



Századunk eddig egyetlen kiemelkedő zsidó messiásjelöltje – mert keresztény, hindu
és mindenféle más természetesen szép számmal van még (ezekről következő számunkban
lesz szó – a szerk.) – a New York-i Menahem Mendel Schneerson volt. Ő a szintén erőteljesen
kabbalista beállítottságú ún. lubavicsi habad hászidok 250 éves mozgalmának
hetedik vezető rabbijaként legalább 250 ezer ultraortodox zsidóra gyakorolt befolyást,
akiknek jelentős része még most, halála után is messiásként tiszteli. Messiási
voltát ugyan ő maga nem erősítette meg, de nem is cáfolta, még akkor sem, amikor követőinek
tömegei ezt kiáltozták ablaka alatt: "Mesterünk, rabbink, tanítónk, Messiás Király,
örökké élj!" Idősebb korára teljes mértékben megbénult, beszédképességét is
elvesztette, így már sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta, talán nem is akarta
ezt a mind szélesebb körben elterjedő nézetet. Követői a Tel-Aviv környéki
sivatagban felépítették New York-i otthonának az utolsó tégláig pontos másolatát,
hogy amikor Messiásként Izraelbe érkezik, legyen hol laknia. Még a "770 Eastern
Parkway" házszám is ott van az ajtó felett.

A hászidizmus alapítójától származó rabbi fiaként nőve fel kiemelkedő értelmi képességekkel
rendelkezett mind a Tóra, mind pedig a matematika és más tudományok területén. A
Sorbonne-on szerzett mérnöki diplomát, tizenhét nyelven beszélt. Számos esetben tett
a jövőre vonatkozó állításokat, így például előre megmondta, hogy a hatnapos háborút
Izrael nyeri meg, valamint azt is, hogy az Öböl-háború purim ünnepének estéje előtt
(február 28.) véget ér – a háború február 27-én éjfélkor ért véget.
Ugyanakkor azt is előrejelezte, hogy a Messiás 1991. szeptember 9-én eljön, amiben tévedett.
Karizmatikus személyiségének hatására számos ateista zsidó néhány perc alatt
istenhívővé vált; és állítólag többen meggyógyultak imájának eredményeként.
Tanítása szerint Izrael megváltásának utolsó lépcsőfoka bármelyik pillanatban elkövetkezhet
már. Bibliamagyarázata szerint az Öböl-háború, a Szovjetunió széthullása, a zsidóság
visszatérése a Szentföldre mind a Messiás ebben a generációban bekövetkező eljövetelének
előjele. "Ami most történik, azok a szülési fájdalmak... A Messiás már csak egy
szempillantásra lehet."

Követői súlyos betegségét is messiási jelnek vették: Ézsaiás próféta 53.
fejezetének megfelelően az emberiség bűneit hordozza ezáltal. Amikor azonban egy tanítványának
feltették a kérdést: mi lesz, ha a Messiás nem jön el a rebbe halála előtt, az így
válaszolt: "Számomra ez olyan, mintha valaki azt mondaná: holnap nem kel fel a Nap."

Schneerson azóta meghalt. Tanítványai közül sokan feltámadását is várták egy
ideig, a többi ortodox és ultraortodox zsidó nagy megbotránkozására. Amikor végül
testét Izraelbe szállították eltemetni, az izraeli biztonsági szolgálatok speciális
pszichológiai alakulatokat küldtek ki a repülőtérre a több tízezer hászid védelmére
– akik közül még ma is számosan hisznek abban, hogy Schneerson volt/lesz a Messiás...(Következő
számunkban a keresztény kultúrkörből származó hamis messiásokat és hamis prófétákat
tekintjük át – a szerk.)

Olvasson tovább: