Kereső toggle

Jom Kippur ünnepére

A legszentebb nap

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A hosszú nap". Az ünnepeket tartó zsidó családok életében általában csak így ismert Jom Kippur, azaz az engesztelés napja. Ezen a napon tartózkodni kell mindennem? étel és ital fogyasztásától, vagyis teljes böjtöt kell tartani a Mindenható haragjának kiengesztelésére, amely jogosan lobban fel az emberek bűnei láttán. Ugyanakkor ma már talán kevéssé ismert e jelentős ünnep bibliai háttere: mit jelentett az engesztelés napja abban az időben, mikor még Jeruzsálem látképét nem az aranykupolás Sziklamecset, hanem a Salamon idejében épített Szentély uralta.

A jeruzsálemi Szentély

A jeruzsálemi Szentély épülete három fő részből állt. A legkívül található előcsarnokból nyílott a Szenthely – a Szentély legnagyobb helyisége –, onnan pedig a Szentek Szentje, ez a mindössze kb. 5 x 5 méteres szoba, ahová a főpapnak évente csak egyszer, engesztelés napján szabadott belépnie. Itt állt az Örökkévaló és Izrael szövetségét jelképező frigyláda, amely felett két hatalmas kérub (a prófétai leírások szerint négyarcú szárnyas angyalok) terjesztette ki oltalmazólag szárnyait. A frigyláda egy természetes sziklaképződményen, az ún. "alapkövön" nyugodott. Erről a rabbinikus hagyomány azt tartja, hogy e köré a kő köré építette Isten a világot. A szikla pontos helyéről ma is nagy vita zajlik, egyesek szerint az pontosan a mai Sziklamecset alatt található, mások szerint viszont attól északabbra. E kérdés perdöntő jelentőség? abból a szempontból, hogy hol is állhatott a jeruzsálemi Szentély, illetve a Szentek Szentje. (Az ortodox zsidók azért nem lépnek ma a szentélykörzet, a Haram as-Saríf területére, nehogy véletlenül is rálépjenek a Szentély eme legszentebb területére.)
A Szentély körül több udvar volt található, köztük a nők udvara és a papok udvara is, ahová a pogányoknak tilos volt belépniük. A kb. 30 méter magas előcsarnok előtt állt két hatalmas bronzoszlop, a Jákin és Boáz, előtte pedig a papok mosdására szolgáló medencék és a híres "réztenger", amelyet még Salamon öntetett föníciai mesterekkel. (Ezek már a királyság korában zsákmányul estek az idegen hódítóknak, illetve részben maguk a királyok pusztították el őket.) Az udvaron álló hatalmas áldozati oltáron mutatták be a papok a mindennapi véres áldozatokat. A Szenthelyen – vagyis a Szentély belsejében – a kenyéráldozat arany asztalai és a szintén aranyból készült hétágú gyertyatartók, a menórák álltak, valamint az illatáldozati oltár.

A főpap előkészületei

Az alapvetően szentélyközpontú zsidó ünnepek közül a Jom Kippur különleges voltát az a tény is aláhúzza, hogy egyedül ezt az ünnepet celebrálta maga a főpap, mégpedig a Szentély előbb említett legbelső részében, a Szentek Szentjében. A főpapnak számos előírást kellett teljesítenie ahhoz, hogy ez alkalommal – tehát csakis évente egyszer – beléphessen a Szentély ezen elzárt részébe. Már az ünnep előtt egy héttel elhagyta családját, és visszavonult a Szentélyépületben található szobájába, ahol javarészt igeolvasással és imádkozással töltötte az időt. Ezenkívül egy héten át neki kellett reggel és este az égőáldozatok vérét az oltárra hintenie; de az arany füstölő oltáron is ő gyújtotta meg az illatáldozatot; továbbá ő töltötte fel a Szenthelyen álló hétágú gyertyatartókat (a menórákat) is olajjal.
Az engesztelés napját megelőző nap reggelén a kijelölt főpap megállt a Szentély keleti kapujánál, és szemügyre vette az áldozatra kiszemelt ökröket, kecskéket és juhokat, hogy megfelelnek-e a szigorú rituális előírásoknak, áldozni ugyanis kizárólag hibátlan állatot lehetett. Jom Kippur előtti éjjelen a főpap nem alhatott, nehogy álmában tisztátalanná váljon: egész éjszaka a Bibliát olvasta, különösen Jób és Ezsdrás könyvét, valamint a Krónikákat. (Sokakat foglalkoztatott a kérdés: miért éppen ezeket a könyveket kellett olvasnia a főpapnak. A válasz nagyon egyszer?: ezek a legérdekfeszítőbb olvasmányok a Bibliában, amelyeken nehéz elaludni…)

A Legszentebb Név

A főpapnak az engeszteléskor egy fiatal tulkot, egy kost és két kecskebakot kellett áldoznia önmaga, családja és egész Izrael bűneiért. A tulok saját tulajdonát képezte – ez volt a családjáért bemutatott áldozat, amit legelőször kellett elvégeznie. A véres áldozat gyakorlata nagyjából a következő volt: a pap a Szentély felé fordulva, áldólag az áldozati állat fejére tette kezét, miközben imát mondott. A Jom Kippur-i ima különlegességét az adta, hogy ekkor (és csakis ekkor!) a főpap kimondhatta az Örökkévaló nevét, amit héberül a j-h-v-h betűkkel jegyeztek le, de mindig Adonájnak, azaz „Úr"-nak olvastak. A „tulajdonnév" (sém hameforas) – és különösen az Istennév – ismeretének a Biblia óriási jelentőséget tulajdonít. Gondoljunk csak arra, hogy Mózes a Szináj hegyén kapott kinyilatkoztatáskor (az égő csipkebokornál) ugyanerre kérdezett rá: ha visszatérve Egyiptomba elmondja a zsidóknak, hogy "atyáik Istene" küldte őt szabadítóul, nem tud majd mit felelni arra a valószínűleg elhangzó kérdésükre, hogyan hívják azt az Istent, aki őt küldte. Ezt a Mózesnek kinyilatkoztatott Legszentebb Nevet (amely valószínűleg a „létezést" jelentő héber igéből származik) a főpap az engesztelés napján tízszer mondhatta ki, ebből három alkalommal az egybegyűlt papok előtt, akik a Név hallatán így válaszoltak: „Áldott legyen az Ő dicsőséges királyságának neve, mindörökké".

A bűnbak feláldozása

Kevéssé köztudott, hogy a magyar nyelvben is elterjedt „bűnbak" kifejezés is Jom Kippur napjához kötődik. A főpap az elmondott áldást követően a Szentély udvarának keleti részébe ment, ahol a két kecskebak közül kisorsolták, melyik legyen az, amelyiket nem áldozzák fel a Szentélyben, hanem egy arra kiválasztott pappal kiküldik a pusztába, miután kézrátétellel megvallották felette Izrael bűneit, és elvégezték a többi áldozatot. A bűnbak kisorsolása úgy történt, hogy egy dobozból két táblácskát vettek elő, melyekre az „Azazélnek", illetve az „Úrnak" feliratot vésték. A táblácskák eredetileg fából voltak, s csak Jehosua ben Gamla főpapsága idején cserélték ki őket aranyra. A sorsolás után a főpap a bűnbak (Azazél) szarvaira és nyakára karmazsinba mártott gyapjúszövetet tekert, arra az Ézsaiás-próféciára hivatkozva, amely így szólt: "Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek; és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú." A főpap ezután megáldozta az ökröt, amelynek kifolyt vérét egy szentelt tálba (micrak) fogta fel. A vért azután átadta egy másik papnak, és nyomban meggyújtotta a füstölő oltárt a Szenthelyen. Eközben a másik pap, kezében a vért tartalmazó tállal, szüntelen hajlongott, hogy a vér meg ne alvadjon. A főpap ekkor felment az oltárra, ahonnan egy különlegesen hosszú nyel? lapáttal izzó szenet vett, amit a füstölőbe tett. Ezzel a füstölővel ment vissza a vérért, amit a Szentek Szentjében elhelyezett frigyláda tetejére, egy színarany lapra kellett öntenie.

Az engesztelés vére

A főpap először a füstölővel ment be a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó függönyön keresztül a frigyládához, ahová letette azt. A babiloni fogság után épült Második Szentélyben már nem volt meg a frigyláda, ezért az alapkőre tette le a főpap a füstölőt, amelyre egy maréknyi illatos mirrhát kellett tennie, és egészen addig kellett várakoznia, amíg a füst be nem töltötte az egész szobát. Ezután a főpap visszatért a papokhoz, akik egészen addig a micrakot "ringatva" megakadályozták, hogy az áldozati tulok vére megalvadjon. A főpap ekkor átvette tőlük az edényt, hogy másodszor is visszatérjen a Szentek Szentjébe. Az előírások szerint mutatóujját a vérbe mártva hétszer meghintette az oltárt, az edényt pedig egy arany állványra helyezte. Ezután elhagyta a Szentek Szentjét. Ezután következett az "Úrnak" rendelt bűnbak rituális levágása, amelynek vérét egy másik micrakban fogták fel. Ezzel a pap harmadszor is visszatért a Szentek Szentjébe, ugyanazon az úton, mint korábban, ugyanazzal a feladattal. Végül a két edényben levő vért összekeverte és az oltár négy sarkára fröcskölte.
Az áldozat végeztével a főpap most már végleg visszatért a Szentély keleti kapujához, ahol az "Azazél"-nek kiválasztott bűnbakkal várakoztak a papok. (Az Azazél szó jelentését többen úgy magyarázzák, hogy az a Júdeai sivatag egy elhagyott, puszta helyére vonatkozik; más bibliakutatók véleménye szerint a név egy gonosz angyali fejedelemség neve.) A Szentélyből egy külön erről elnevezett híd vezetett ki a sivatagba, amelyen át a pap kivezette a bűnbakot. Ez a szolgálat egyébként nagy becsben állt az izraeliták előtt. A sziklához vezető úton állomások voltak, ahol ételt-italt szolgáltak fel a bűnbakot vezető papnak. Az első állomásig Jeruzsálem lakosai is nagy számban elkísérték őt útján, a második állomástól azonban mindig csak az adott állomást kiszolgáló személyzet csatlakozhatott hozzá, a következő állomásig. A "végállomáson" azután a pap letekerte a bak szarváról a karmazsinba mártott gyapjút, és kettészakította. Egyik felét visszatekerte a szarv köré, a másikat pedig egy sziklára tette, hogy megfigyelje: a karmazsin fehérre változik-e, vagyis megbocsáttattak-e Izrael bűnei. A bakot ezután letaszította a szikláról, majd visszatért a legutolsó állomáshelyre, ahol napnyugtáig kellett várakoznia, s csak azután térhetett vissza Jeruzsálembe. Miután hírvivők útján értesítették a Szentélyben várakozó főpapot, hogy a pusztába vezetett bűnbak gyapjúja fehérré vált, ezzel megbocsáttattak Izrael bűnei, a főpap lement a nők udvarába, és hangosan felolvasta a Leviticus könyvének (Mózes harmadik könyve) 16. fejezetét a gyülekezet előtt. A nap végeztével a hívők egész tömege kísérte vissza a főpapot házához.
Így ért véget Izrael legszentebb napja, Jom Kippur, amely ma is jelentős ünnepe a zsidóságnak. A Szentélyt ugyan 70-ben lerombolták a hódító római légiók, s ezáltal megszűnt a véres áldozat bemutatása, a zsidóság mégis azzal a hittel imádkozik ma is világszerte, ami Dávidot jellemezte: "Mert nem kívánsz te véres áldozatot, hogy adnék azt, égő áldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet nem veted te meg." Sajnálatos, hogy e rendkívüli szellemi jelentőséggel bíró ünnephez – amely az újszövetségi keresztény kinyilatkoztatás szerint Jézus Krisztus áldozatának és főpapi szolgálatának előképe volt –, ma már nemcsak a gyakorlati vallási életben, de teológiailag sem sok köze van a kereszténységnek. A "keresztény Jom Kippur" üzenete az, amit a Zsidókhoz írt levél (!) szerzője mond: a Jom Kippur-i áldozat példázat a jelenkor számára, amikor olyan áldozatokkal áldoznak, amelyek nem képesek senkit sem lelkiismeret szerint tökéletessé tenni, pedig "Jézus Krisztus saját vérével ment be egyszer s mindenkorra a Szentélybe, örök váltságot szerezve."

Olvasson tovább: