Kereső toggle

A vidék elárulása és 1956

Földkérdés, forradalom, velünk élő traumák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az egyik előadásomon egy idős férfit annyira zaklatott lett, amikor a szüleit is vegzáló helyi kommunista behajtóemberről beszéltem, hogy remegve esett össze, és a helyszínen meghalt” – említi példaként Hajagos Csaba történész, hogy a háború utáni igazságtalanságok nemcsak a forradalmat robbantották ki, hanem jórészt ma is velünk élnek.

A második világháború még be sem fejeződött, amikor a szovjet megszállók által felállított Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 márciusában megalkotta a földreformról szóló rendeletet. Miért volt ennyire fontos és sürgős ez a döntés?

– A földreform vagy földosztás nem volt más, mint egy sajátos politikai eszköz. Egyszerre szolgálta a Horthy-rendszer működtetőinek és privilegizált szereplőinek a megbüntetését, és egyszerre elégítette ki a legszegényebb társadalmi rétegek, a „3 millió koldus” régóta meglévő földéhségét. Ennek megfelelően a nagybirtokokat feldarabolták és felosztották a cselédek, napszámosok, föld nélküli vidéki lakosok között. Ez azonban nem a társadalmi igazságosságot volt hivatott szolgálni, sokkal inkább egy szovjet modell bevezetésének első lépése volt. Az új földtulajdonosoknak ugyanis sem anyagi lehetőségük, sem eszközkultúrájuk, illetve szakmai tudásuk nem volt ahhoz, hogy a gazdaságtalan méretűre szétszabdalt, 2-5 holdas parcellákat hatékonyan tudják megművelni. Ráadásul az adók és a beszolgáltatási kötelezettségek is egyre nagyobbak lettek, amelyeket már alig-alig tudtak teljesíteni, majd jöttek a padlássöprések. Sokak számára kiderült, hogy az éhes szájaknak odadobott hús nem más, mint egy lerágott cupák.   

Mikorra ment végbe ez a felismerés?

– Természetesen a háború utáni időszakban a nincstelen tömegek eufórikus hangulatba kerültek a földosztás hallatán, ám ez nagyon gyorsan megváltozott. Amikor egy család beadja az előírt mennyiséget a kukoricából, amiből alig marad nekik, vagy amikor a kiskunfélegyházi járásban a Vörös Hadsereg ellátmányához előírt fejadag begyűjtése teljesen kimeríti a tartalékokat – nos, akkor az emberek nyilvánvalóan kijózanodnak. Nem meglepő, hogy a kommunisták nem tudtak profitálni a hozzájuk köthető földreformból: az 1945-ös választásokon a kisgazdákra szavaztak a legtöbben. Mint ahogy az is érthető, hogy 1946-tól egyre többen mondtak le a földtulajdonról, főleg a Duna-Tisza közén, ahol a homokföldek termőképessége egyébként is alacsony volt. A visszaadott parcellák állami, pontosabban termelőszövetkezeti tulajdonba kerültek.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: