Kereső toggle

Zéró toleranciát!

A gyerekek, és nem a pedofilok jogait kell védeni

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újra előkerült a médiában a pedofília részleges legalizálásának gondolata, mondván: a pedofilok kisebb társadalmi elutasítás esetén könnyebben jutnának segítséghez, s mivel a vágyaik kiélését segítő gyermekpornó-termékeknek úgymond elterelő hatása van, ezért legálissá kellene tenni a hozzáférésüket.

 

A hetek.hu-n megjelent múlt heti publicisztikánk részletesen bemutatta azt az okfejtést, mely lényegében arra hivatkozik, hogy a pedofília egy „megváltoztathatatlan szexuális beállítottság” (hivatalosan DSM-kategóriás mentális betegség – a szerk.), melynek érintettjei nem jutnak megfelelő segítséghez Magyarországon – részben a nagyfokú társadalmi elutasítás miatt, részben azért, mert hazánkban lecsökkent az ilyen jellegű terápiás csoportok állami finanszírozása.

A kritizált cikk szerzője szerint a pedofil hajlam nem azonos a tettel: utóbbi szigorúan büntetendő, míg a puszta vágy nem, és az annak kiélését biztosító pornókellékek szerinte visszatartó erejűek. Érveléséhez Japánt hozza példának, ahol a ’90-es években tiltották be a gyermekpornográf tartalmak előállítását, birtoklását, de a tiltás nem terjedt ki a hasonló tartalmú mangákra és animékre (grafikai úton, azaz nem élő szereplőkkel előállított képregényekre, rajzfilmekre, videojátékokra stb.). A szerző indoklása szerint „a sokféle szexuális vágy közül a pedofil az egyetlen, amit nem lehet beleegyező partnerekkel, pornófilmes szereplőkkel kiélni. Ebből a szempontból pedofil embertársainknak a legrosszabb és legnehezebb. Nagyon helytelen lenne, ha olyan tilalmakkal nehezítenék tovább a helyzetüket, amelyek nem szükségesek senki megvédéséhez.”

Azonban szakmailag semmi nem igazolja, hogy a létező legaberráltabb pornófüggés megóvna a látottak realizálásától. Kérdés az is, hogy mennyire állítható párhuzamba az egymástól merőben eltérő európai és japán kultúra, illetve szexuális normák.

Liberális a magyar jog

 

A szerző „pedofiljogi kiállása” annyiból is érthetetlen, hogy hazánkban nem számít bűncselekménynek a gyermekpornót tartalmazó grafikai produktumok előállítása, terjesztése vagy birtoklása. „A magyar szabályozás nem olyan szigorú e tekintetben, és ki is lóg az európai gyakorlatból, mivel nálunk csak az számít tiltott gyerekpornónak, ami valós személyeket szerepeltet” – mondta lapunknak Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő.

Olyannyira akkurátusak vagyunk ebben, hogy a büntetőeljárások során szakértők vizsgálják, hogy a felvételek nem manipuláltak-e, s ha nem tudják, megállapítani, hogy tényleg gyerekkorú személy szerepel-e rajtuk, akkor nem állapítanak meg bűncselekményt. „Tehát nem is arról van szó, hogy a digitálisan vagy grafikai úton létrehozott tartalmakat hogyan minősítik, hanem még ezeket az egyébként igen elterjedt manipulációs technikákat sem tekinti idetartozónak a magyar jog. Ilyen eset például a pubertáskorúnak álcázott tizennyolc éves szerepeltetése, vagy épp a fejek és testek összevágása” – magyarázta a szakértő.

Hozzátette: Európa nagy részén az a megközelítés, hogy mindegy, hogy hús-vér tizennyolc év alatti gyermek szerepel-e a pornófilmben, vagy csak annyinak látszik a szereplő, vagy épp csak rajzolva van – mivel az ilyen jellegű tartalom a nézőben meg tudja erősíteni azokat a vágyakat, amik a fogyasztás hátterében állnak, ezért ezt megengedhetetlennek tekintik. Érdekes adalék, hogy amikor a britek tavaly év elején elkezdték nagyon komolyan venni a birtoklást és fogyasztást – tehát nem csak a terjesztést, a rábírást, meg azokat az elkövetési magatartásokat, amik tevőlegesen egy gyereknek kárt okoznak –, akkor befulladt a rendszer, mert annyi elkövető lett, hogy az igazságszolgáltatás nem győzte az eseteket lekövetni.

Nem elég a pornó

 

Gyurkó szerint azt, aki arra vágyik, hogy egy gyerekkel élje ki szexuális vágyait, nem fogja a pornó ebben visszatartani. „Az a tapasztalat, hogy az ilyen típusú elkövetők jellemzően nem passzív pornófogyasztók, hanem megpróbálnak az online térben valamilyen módon irányításuk alá vonni gyerekeket. Például bemennek chatszobákba, ahol elérhetők kiskorúak, vagy videoberendezést telepítenek egy olyan gyerek otthonába, akit irányíthatnak, ez abszolút létező tendenciája a pedofil online jelenlétnek” – sorolta a szakember.

Ugyanakkor azt is tudni kell szerinte, hogy a pedofil személyek nem alkotnak homogén csoportot, a szakirodalom ma legalább öt-hatféle típust különböztet meg, aszerint például, hogy aktív vagy passzív, tudja-e a vágyait kontrollálni vagy sem, milyen korosztály felé vonzódik stb. Szakmailag nagyon nehéz rábizonyítani valakire, hogy pedofil hajlamú, általában úgy derül ki, hogy az illető – az esetek kis töredékében – annak vallja magát. Közülük néhányan szakmai segítséget is elfogadnak, ami leginkább viselkedésterápiát jelent az önkontroll megerősítése céljából, de számuk rendkívül elenyésző.

Kevés elkövető pedofil

 

Gyurkó azt is hangsúlyozta, hogy – a köznyelvi használattal szemben – a gyerekkel szembeni szexuális visszaélést elkövető személyek túlnyomó többsége klinikai értelemben nem tekinthető pedofilnak, azaz olyannak, aki kifejezetten gyermekek iránt érez leküzdhetetlen szexuális vágyat – tipikusan ilyen „nem pedofil” esetek lehetnek például nevelőapák vagy edzők által elkövetett visszaélések, vagy akár az egyes kultúrákban máig bevett gyerekházasságok is.

„A legkevésbé attól kell félteni a gyereket, hogy egy vadidegen fogja megerőszakolni, inkább nézz szét a környezetében, hogyan engeded el az iskolába, az edzésre, egyáltalán lehetővé teszed-e a gyereknek, hogy merjen nemet mondani. Igen fontos lenne arról beszélni, hogyan alakulhatnak családi vagy intézményi kapcsolati dinamikák úgy, hogy hatalmi helyzetben lévő felnőtt és gyerek kapcsolatába a szexuális használat is belefér” – emelte ki a szakértő, aki ezért úgy látja, hogy a pedofília problémájának túldimenzionálása nem fogja leszorítani a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések gyakoriságát.

Gyurkó szerint elsődlegesen a gyerekek jogait kell megvédeni, ezért semmilyen formában nem támogathatók olyan magatartások, amik a visszaélés irányába vezetnek. Azaz mindegy, hogy ki milyen céllal fogyaszt gyerekpornót, mert ott arról van szó, hogy egy gyerek testével, illetve annak ábrázolásával élnek vissza, tehát ez mindenképp megengedhetetlen. „Alapvetően olyan társadalmi jelenségről van szó, ami tabukkal övezett, tehát minél többet beszélünk róla, az emberek érzékenysége nő – a potenciális elkövetőké is. Amikor pornófogyasztóként már láttál minden variációt, akkor nagyon fontos kérdés, hogy átléped-e ezt a határt is. Csak ennek van visszatartó ereje, a közbeszédnek, a közösség kiállásának” – húzta alá a szakember.

A pedofília legalizálására irányuló törekvések Gyurkó tudomása szerint nem túl sikeresek. Az USA-ban létezik egy nagyobb civil szervezet, amely leredukálja a kérdést arra, hogy minden pedofil beteg, s azért küzd, hogy emiatt az elkövetők ne legyenek büntethetők, de erőfeszítésük – főként az erős társadalmi elutasítottság miatt – kudarcra van ítélve.

Megfelelő segítségre van szükség

 

Valós problémának látja Tóth-Ádám Kinga szexuálpszichológus is, hogy az a nagyon kevés, jellemzően bűntudattal rendelkező pedofil hajlamú személy, aki egyáltalán segítséget merne kérni, nem tud hova fordulni, már csak amiatt sem, mert a legtöbb szakember oldaláról is elutasításba, viszolygásba ütközik. Ezért fontos lenne szerinte, hogy itthon is kiépüljön a megfelelő szakmai háttere annak, hogy az érintettek megfelelő segítséget kaphassanak.

A szexuálpszichológus elmondása alapján a pedofil hajlam, azaz a gyerekkorúak iránti szexuális vonzódás nem visszafordítható, de kontroll alatt tarható, s ebből a szempontból fontos megkülönböztetni a pedofília két fő típusát. Az egyik a fixált, a másik a regrediáló típus. Míg az előbbi már kamaszkorától, nemi érése kezdetétől tisztában van irányultságával, addig a regrediálóknál ez felnőtt korban jelenik meg, ők sikeresebbek az önmegtartóztatásban is, s általában nem csupán a fiatalokhoz, de felnőttekhez is vonzódnak. A fixált típusok jellemzően kisfiúk ellen követnek el bűncselekményeket, míg a regrediálók inkább gyereklányok ellen. A zaklatásnak többféle fokozata van, és többnyire férfiak az elkövetők.

A fixált pedofilnak több áldozata van, és nála a terápia prognózisa általában rosszabb, mint a regrediálónál. „A regrediálónak jó esélye van arra, hogy megfelelő kezelés esetén megállítható, kontrollálható legyen nála ez a folyamat. A fixált típusúaknál nehezebb a helyzet, mivel a személyiségfejlődésük sokkal korábbi szakaszában, személyiségük sokkal mélyebb rétegében található ez az indíttatás” – fűzte hozzá a szakember.

Jellemző módon a pedofilok sokszor a gyereket hibáztatják, mondván, az kezdett ki velük – gyakori alaphelyzet, hogy a pedofil irányultságú felnőtt félreérti a gyerek viselkedését, nemi szereppróbálgatását. A legtöbb pedofil hajlamú személy tisztában van azzal, hogy amit tesz, az helytelen, és sokakra jellemző a bűntudat. (A szakirodalomban jól ismert eset azé a visszaeső elkövetőé, aki maga kérte kasztrációját, mert a börtönből kikerülve nem tudta garantálni, hogy vissza tudja fogni magát.)

„A pedofília egy olyan jellegű abúzus a gyerek felé, ami visszafordíthatatlan folyamatokat indít el az áldozatnál. Az ilyen kapcsolatokban nincs egyenrangúság. Nem véletlen, hogy minden kultúrában meghúzzák az életkori határokat aszerint, hogy a gyerekek milyen mértékben döntés- és cselekvőképesek – nálunk ez tizennégy év” – mondta el a szexuálpszichológus arra a kérdésünkre reagálva, hogy mi a véleménye azokról a pedofíliát legalizáló törekvésekről, melyek a „gyerekek szexuális örömszerzéshez való jogával” érvelnek.

A terápia hatékonyságát ugyanakkor az is nehezíti, hogy eleve gyakori a pedofiloknál a nárcisztikus és antiszociális személyiségzavar, aminek következtében különösen erős tényező náluk az agresszió és a hatalom. Az érintettek azért is választanak egy gyengébb, és kevésbé az ő értelmi szintjükön funkcionáló partnert – egy gyermeket – maguknak, mert uralni tudják őt, s ezzel az elkövetők kompenzálni vélik a gyerekkorukban általuk is nem egyszer elszenvedett szexuális zaklatást. Tóth-Ádám Kinga szerint a gyerekkori szexuális abúzus előfordulása gyakori, de nem törvényszerű előzménye a pedofil kórkép kialakulásának, ám megléte esetén valószínűbb lehet az elkövetővé válás esélye. (Ebből értelemszerűen az következik, hogy a fixáltak jó eséllyel maguk is gyermekáldozatok voltak, bár erre vonatkozó kutatások nem ismertek.)

„Az kérdéses, hogy egy rajzfilm meg tudja-e adni nekik ugyanazt az élményt, mintha egy valódi gyerek lenne a felvételen. Szerintem nem. Ráadásul magát a fantáziát lefoglalja ugyan a film, de ha a belső motivációját nézzük a gyerekekkel való kapcsolatteremtésnek, ami az uralkodás, akkor pont a lényeg marad ki. Nincs meg a hatalom érzése, az agresszió, az elégtétel folyamata, nincs meg mindaz, ami ahhoz kell, hogy kiélhessék a fantáziájukat, ezért a pornófilm nézése nem hiszem, hogy helyettesítheti eredeti vágyaikat” – mondta Tóth-Ádám Kinga, aki szerint ugyanemiatt sem valószínű, hogy például a szexrobot vagy más kellék helyettesíthené számukra az élő kapcsolatot. Mindez csak pótcselekvés lehet ugyanis annak, akinek feltett szándéka, hogy kiskorúval létesítsen szexuális kapcsolatot.

Olvasson tovább: