Kereső toggle

Senki sem születik melegnek

Mitől függ a szexuális orientáció?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A melegmozgalom érvrendszerét alapjaiban gyengíti meg az a kutatás, amely szerint bár a géneknek szerepe van abban, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, ez a hatás azonban nem determinálja a szexuális orientációt.

 

„Kétség nélkül mondhatjuk, hogy nem létezik olyan konkrét genetikai meghatározottság vagy gén, amely az azonos neműek iránti vonzalmat vagy a szexuális orientációt determinálná” – fogalmaz honlapján az az MIT és a Harvard Egyetem által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amely 477 ezer fő bevonásával azt tanulmányozta, hogy milyen genetikai háttere van az azonos neműek közötti szexualitásnak. A tudósok – akik között vannak vállaltan homoszexuális személyek – azt is hozzáteszik, hogy kutatásuk során öt olyan génvariánsra bukkantak, amelyek egyenként ugyan csekély befolyással bírnak az emberek szexuális szokásaira, ugyanakkor összességében vizsgálva 8 és 25 százalék közötti mértékben határozzák meg a szexuális viselkedést – és még további több száz vagy több ezer génvariánsnak lehet erre hatása csekély mértékben. Fontos megállapítás, hogy ezek a génvariánsok nem önmagukban „döntik el” a szexuális orientációt, hanem a környezeti hatásokkal és a tapasztalatokkal együtt hathatnak abba az irányba, hogy valaki a saját neme iránt vonzódjon. Vagyis, hangsúlyozzák a kutatók – akik egyébként óvnak attól, hogy az LMBTQ személyek megbélyegzésére használják az eredményeiket –, a gének alapján előre nem lehet megmondani, hogy valakinek milyen lesz a szexuális irányultsága.

Az egyelőre nem egyértelmű, hogy az azonosított génvariánsok pontosan milyen biológiai folyamatokért felelősek az emberi szervezetben. Az öt közül az egyik kapcsolatba hozható a kopaszodással, ami a hormonszabályozásban játszott szerepére utal a tudósok szerint; egy másik variáns pedig a szaglással lehet összefüggésben – és bár a szagoknak a szexuális vonzalomban játszott szerepe egyértelmű, a szexuális viselkedés szempontjából a kapcsolat egyelőre nem világos. Az is érdekes, hogy a beazonosított génvariánsok közül kettő mindkét nemnél megtalálható, további kettő csak férfiaknál, egy pedig csak nőknél. Ezt a nemek közötti különbséget a tudósok az eltérő hormonháztartással hozták összefüggésbe.

A tanulmány arra is rámutat, hogy az azonos neműekkel folytatott szexuális kapcsolatban szerepet játszó gének több más tulajdonsággal is átfedést mutatnak – például az élményekre való nyitottsággal és a kockázatvállaló viselkedéssel, vagy a dohányzással és a kannabiszhasználattal. Sőt, a génvariánsok megléte növeli bizonyos pszichiátriai betegségek – mint a skizofrénia, a bipoláris zavar vagy a súlyos depresszió – valószínűségét. A kutatók ennek kapcsán megjegyzik, hogy érdemes óvatosan kezelni ezeket az átfedéseket, ugyanis könnyen lehet, hogy ezek a genetikai hátterűnek tűnő tulajdonságok alapvetően környezeti hatások következményei. Például – írják – előfordulhat, hogy az LMBTQ-közösség egy adott tagja nem azért depressziós, mert erre hajlamosítja egy vagy több génvariáns, hanem azért, mert előítéleteket és diszkriminációt tapasztal meg a viselkedése és a szexuális orientációja miatt.

Persze egy másik magyarázat lehet az is, hogy az LMBTQ életmóddal függ össze a depresszió. Ahogy azt korábban megírtuk (Szivárványmítoszok. Milyen dogmákat közvetít a média a homoszexuális életformáról? Hetek, 2017. július 7. ), a liberális mintaállamnak tartott Kanadában az LMBTQ emberek mentális állapota rosszabb az átlaglakosságénál, amint azt a kanadai Közegészségügyi Informatikai Intézet 2007 és 2012 között végzett felmérése kimutatta. Egy másik liberális bezzegországban, Svédországban nagyobb a melegházasságban élők között az öngyilkosság aránya, mint a házasságban élő heteroszexuálisoknál. A melegközösségen belül továbbá szignifikánsan magasabb a droghasználat, és köreikben pusztító méreteket ölt a magányosság is. Ez utóbbi okairól az ultraliberális Huffington Post A meleg magányosság járványa című cikkében azt írta, hogy a hétvégi szexpartik pörgését a hétköznapokban drogokkal pótló meleg fiatalok az egyre radikálisabb szexuális élményekben nem találnak érzelmi kapaszkodót.

Nem veleszületett tulajdonság

 

Visszatérve a génekre, a téma azért nagy jelentőségű, mert évtizedek óta tart a vita azzal kapcsolatban, hogy a homoszexualitás „veleszületett” tulajdonság-e, illetve genetikailag meghatározott-e, hogy valaki saját neméhez fog vonzódni.

A melegjogi aktivisták érveinek egyik alapja eddig az volt, hogy a „melegség” veleszületett tulajdonság, mint ahogy például a bőrszín vagy egy adott rasszhoz való tartozás. Ebből a logikából következik egyfelől, hogy a keresztények nem állíthatják, hogy a homoszexualitás bűn (hiszen az egyén nem tehető felelőssé azért, hogy így született), másrészt az is, hogy „szükségszerű” a melegjogok követelése, hasonlóan a korábbi emberi jogi törekvésekhez. Bár az eddig sem volt bizonyított, hogy létezne meleggén – az ezzel kapcsolatos kutatási eredményekről kiderült, hogy tévesek –, a mostani vizsgálatok azonban megerősítették, hogy senki sincs „determinálva”, vagyis az egyén környezete, tapasztalatai és nem utolsósorban döntései a géneknél jóval nagyobb mértékben befolyásolják az azonos neműekhez való vonzódást, illetve a homoszexuális életmódot.

„Ez a kutatás nemcsak azért jelentős, mert minden eddiginél nagyobb, félmilliós mintával dolgoztak, hanem azért is, mert az úgynevezett GWAS (Genome-wide association study) vizsgálatot alkalmazták, amely a teljes emberi genomra kiterjed, nem csupán néhány kiválasztott génre” – mondta a Heteknek Falus András genetikus. A professzor megerősítette: nem lehet azt állítani, hogy egy adott gén, vagy bizonyos gének határozzák meg a szexuális orientációt, ebben döntő szerepe van az úgynevezett epigenetikus hatásoknak, mint a környezet és az életkörülmények. Ez egyébként – hangsúlyozta – gyakorlatilag minden emberi viselkedésre vagy tulajdonságra igaz, csak éppen eltérő mértékben. Vannak például olyan betegségek, amelyek genetikailag szinte száz százalékban determináltak, és a genetikán túli hatások csak minimális mértékben befolyásolják a kialakulását, és vannak olyan események, mint például egy baleset, amiről egyáltalán nem gondolnánk, hogy a genetikának köze lehet hozzá, és mégis: a figyelmi szintünk többek között attól is függ, hogy mennyire aludtuk ki magunkat, az alvásmélységet viszont genetikai adottságaink is befolyásolják. Tehát azt, hogy a szüleinktől örökölt génállományunk (a hardver) hogyan működik, azt befolyásolja (eltérő mértékben) az epigenetika (a szoftver). Az epigenetikus, vagyis külső hatások közé tartozik a táplálkozástól kezdve a higiénián keresztül a testmozgáson keresztül a mentális állapotig (esetleges traumákig) és a szociális viszonyokig gyakorlatilag minden, ami az emberrel történik, őt körbeveszi. Ráadásul ez nem csupán a mi életidőnkben „szerzett” hatásokra érvényes, hanem a felmenőink által megélt események, az ő környezetük is hat ránk. „Az epigenetikus hatások akár genetikussá is válhatnak, azaz generációkon keresztül átadhatóak. Az életmódbeli szokások, mint hogy valaki túl sokat eszik és keveset mozog, létrehozhatnak olyan molekuláris jeleket a DNS-en, amelyek ha az ivarsejteken is megjelennek, továbböröklődnek. Ez ma a génkutatás egyik legforróbb témája” – jegyezte meg Falus professzor. Kérdésünkre, hogy ez jelentheti-e azt, hogy a mostani kutatásban részt vevők esetében saját – vagy akár felmenőik – életmódja is létrehozhatta a beazonosított génvariánsokat, azt válaszolta, hogy ez elvileg elképzelhető, azonban nem bizonyított, ehhez további vizsgálatokra lenne szükség. Az is érdekes kérdés, hogy más személyiségbeli vagy életmódbeli jellemzők (mint a depresszióra való hajlam, erőszakos viselkedés, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás) esetén mennyiben azonosítható be genetikai háttér (akár a legcsekélyebb mértékben is). Falus András erre a felvetésre megjegyezte, már többen többféle módszerrel igyekeztek vizsgálni, hogy van-e bármi közös például a gyilkosok genetikájában – eddig eredménytelenül. A professzor azonban nem lepődne meg, ha a jövőben a most is alkalmazott GWAS-módszerrel ilyen és hasonló kutatásokat is végeznének tudósok, és azt is valószínűnek tartja, hogy találhatnak közös genetikus vonásokat az adott csoportok tekintetében – ezek azonban biztosan kisebb mértékűek lesznek mint az epigenetikus hatások.

„A lényeg tehát az, hogy a genetikai adatok alapján nem lehet előrevetíteni, hogy valaki a saját neméhez fog-e vonzódni, vagy nem. Előfordulhat, hogy valakiben megvannak azok a génvariánsok, amelyek erre hajlamosítanak, mégsem válik homoszexuálissá, és fordítva is igaz, ha valakiben nincs genetikus hajlam, az is vonzódhat a saját neméhez. Ez nagyban függ a környezeti hatásoktól” – fogalmazott Falus András.

Olvasson tovább: