Kereső toggle

Utazások a Holdba

Ahogy a sci-fi-szerzők elképzelték

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A science fiction miatt történt meg a Holdra szállás. Erről nem vagyok hajlandó vitát nyitni” – fogalmazott egy ízben John W. Campbell amerikai sci-fi-szerkesztő, alighanem számos kollégája nevében.

 

A Holdra szállás ugyanis egyedülálló helyet foglal el a modern science fiction- írók és elődeik életében. Az olvasók, leendő tudósok, mérnökök és írók gondolkodására korszakos hatást gyakorló Campbell az 1969-es történelmi esemény kapcsán kijelentette: „Nem elhanyagolható a beteljesülésnek az az érzése, amelyet egy olyan alak, mint én is érzek, aki negyven éven át vitatkoztam, és elképzeltem ezt az eseményt.”

Tényleg annyira fontos volt a huszadik század első felében égi kísérőnk meghódítása az írók képzeletében? Igen, sőt, amint látni fogjuk, a vágy még messzebbre nyúlik vissza.

Az ókori római polgár, de görög szerző, Plutarkhosz már Kr.u. 80 körül a holdi élet lehetőségéről lamentált. De még így sem vele kezdődött a Hold képzeletbeli felfedezése: az ókori görög gondolkozók közül néhányan – akik földi és mennyei testekre osztották az égbolt objektumait – a Holdat ugyanolyan tartományba helyezték, mint a Napot, a csillagokat, a felhőket vagy a madarakat. A Holdra történő utazásról szóló kalandok pedig a voyage extraordinaire műfajába tartoztak, és nem voltak ritkák.

A második században élt Lukianosz a nemes egyszerűséggel Igaz történet névre keresztelt írásában már a Holdon játszódó félelmetes, kozmikus csatajeleneteket vizionált (és nem mellékesen majd két évezreddel a zsáner születése előtt földönkívüli létformákról és mesterséges életről írt).

Az olasz költő, Ludovico Ariosto 1532-es költeményében, az Őrült Rolandban a címszereplő egy csodás lény, a Hippogriff hátán utazik a Holdra, ahol a romlott földi világ ellentétével találkozik.

A 16. században egy mélyen hívő katolikus csillagász, a lengyel Kopernikusz tudományosan bebizonyította, hogy a Föld – és vele együtt a Hold! – kering a Nap körül. A földközpontú világkép lassú kimúlásával a Holdról egyre inkább úgy kezdtek el gondolkodni, mint inkább földi, materiális és nem spirituális jelenségről. A vallás és a tudomány egyedülálló európai egymás mellett éléséről, a két nagyon eltérő terület egymásra kifejtett hatásáról már korábban írtunk (A sötét középkor mítosza, Hetek 2016. 08. 12.). Ebbe a sorba illeszkedik a herefordi anglikán püspök, Francis Godwin 1638-as holdas története is. A tiszteletes – aki egyébként a híres brit szatíraíró, Jonathan Swift nagybácsija volt – kalandtörténetében ugyanis a holdlakók vallásosnak tűnnek. Egy másik korabeli szerző művében pedig az a kérdés merült fel, hogy a holdlakók vajon az emberekhez hasonlóan az ádámi fajból származnak-e. Mivel a kor vallásos íróinak a más világok és az ott lakók elképzelése sem volt tabu, sokuk kérdése az volt, hogy vajon rájuk is kiterjed-e (a földi) Jézus Krisztus megváltása.

Johannes Kepler, a híres protestáns német csillagász is írt egy holdraszállós, korai science fiction művet. A teljes kiadás nyomtatásban csak halála után jelent meg, 1634-ben Somnium, sive Astronomia Lunaris címmel, amely részletes tudományossággal mutatja be a Hold felfedezését.

A jól ismert Cyrano de Bergerac komikus, 1657-es Hold-történetében az odaérkező földi ember Elijah prófétával találkozik (aki nem máson, mint egy mágneses szekéren jutott el a Holdra), és megdöbbenve fedezi fel, hogy az egykori, a Teremtés könyvéből ismerhető Éden kertje a Holdra költözött.

Az 1690-es Selenographia című alkotásban a holdutazás már különleges eszköz segítségével történik, és nem misztikus vagy spirituális módon.

A 18. században egyre több holdutazásos írás születik. Nehemiah Grew 1701-es történetében még úgy véli, hogy a Földhöz hasonlóan tengerei, légköre van, de a század végére a csillagászati megfigyelések nyilvánvalóvá teszik: égi kísérőnk kopár égitest. Ebben a században az angol Thomas Gray latin nyelvű költeménye, a Luna habitabilis egyenesen arról a korszakról ír, amikor a Hold a Brit Birodalom kolóniájává válik, amelyen bizarr lények élnek. A 18. században egyre több szatíra játszódik a Holdon, hiszen így jól lehet társadalmi kritikákat szórakoztatóan megfogalmazni, és irodalmi formába önteni. John Trotter 1829-es Utazások Phrenelogastóban című művében hőlégballonokkal érik el a hősök a Holdat, és természetesen a kor hagyományai szerint kolonizálják is.

A krimi és a horror atyjaként is aposztrofált, tragikus sorsú Edgar Allen Poe is megírja a maga holdutazásos történetét 1835-ben, míg az ugyancsak amerikai George Tucker 1827-ben már egy antigravitációs bevonatú járműben repíti utasait a Hold felé.

A science fiction egyik atyjának, megannyi kaland és találmány megírójának, Jules Vernének is a Holdról szól egyik leghíresebb regénye. Az 1865-ös Utazás a Holdba hőseit egy ágyúból kilőtt lövedék juttatja el a címbéli helyre. A regény annyira meghatározó jelentőségű, hogy még a Holdról 1969-ben visszatérő Armstrong is megemlíti a tévében.

A sci-fi irodalmának másik atyja, a brit H. G. Wells 1901-es Az első emberek a Holdon című regényében a holdi társadalom berendezkedésén van a hangsúly.

Egy új médium, a mozifilm is felfedezi a Holdat. A francia Georges Méliès 1902-es filmje, az Utazás a Holdba a nagy előd, Verne nyomdokaiban jár. E korai film tekinthető szinte az első science fiction filmnek: a korszak legjobb trükkfilmes jeleneteit valósította meg Méliès, létrehozva a századelő legdrágább mozgófilmes termékét.

A német expresszionista, a később a nácik elől menekülő Fritz Lang rendező 1929-ben született A nő a Holdon című sci-fi-jében már rakétahajtással, a valósághoz nagyon hasonlóan képzeli el a holdutazást. 1950-ben az amerikai Destination Moon pedig egyszerre sikerült rendkívül realisztikusra – és rendkívül unalmasra.

A sci-fi közvetlen elődjének mondható amerikai ponyvairodalom nagy alakja, Edgar Rice Burroughs 1923-tól kezdve ír a holdi civilizációról. 1926 márciusától beszélhetünk modern, konkrétan science fictionnek nevezett irodalomról, amely továbbra is kiemelt figyelemmel viseltetik a Hold iránt. A brit legenda, a geostacionárius pályán keringő, távközlési műhold kitalálójaként is ünnepelt Arthur C. Clarke 1961-es regénye, a Holdrengés (Fall of Moondust ) egy Holdon játszódó katasztrófaregény.

Az egykori náci párttag és rakétatudós Wernher von Braun, immár az USA-ban jelenteti meg Az első emberek a Holdon című dokumentum formájában megírt regényét 1958-ban. Az amerikai sci-fi szerzők egyik legfontosabbjának tartott Robert A. Heinlein

A Hold börtönében (The Moon is a Harsh Mistress) címmel 1966-ban megjelent regénye már a holdi politikai-katonai játszmákról szól. Ez a regény hozta be a köztudatba az azóta már szállóigévé lett – a regényben a Holdon élők egyik mondásának tekinthető – „Nincs olyan, hogy ingyenebéd” mondást.

Az 1969-es, igazi holdutazás nem szegte teljesen a science

fiction írók kedvét. Továbbra is születtek és születnek Holdon játszódó történetek. Manapság a fő kérdés, hogy melyik nemzet kolonizálja a Holdat: netán a kínaiak az amerikaiakkal, ahogy azt Kim Stanley Robinson 2018-as regénye, a beszédes című Vörös Hold állítja, vagy inkább az indiai Indrapramit Dasra hallgassunk, aki A Hold nem csatatér című elbeszélésében egy indiai holdkatona életét mutatja be?

Mindenesetre a marsi túlélőregényével egycsapásra világsikert arató Andy Weir második regénye, a 2017-es Artemis már a Holdon játszódik, méghozzá egy holdvárosban.

Tény, hogy a Hold felfedezésével kiderült, hogy a legközelebbi égitest unalmas bolygó. A legtöbb sci-fi író figyelme ezért az 1990-es évektől kezdve más célpont után nézett, és megpillantotta az egyelőre titokzatosabb Marsot.

De ez már egy másik történet.

 

Olvasson tovább: