Kereső toggle

Cigánytelep mellől indult, most gyárigazgató

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A többségnek nem érdemes külföldre mennie. Magyarországon manapság sok valódi lehetőség van, csak ezeket fel kell ismerni, és élni kell velük” – mondja Söregi Tibor, a Nidec GPM Hungary kft. berceli gyárának igazgatója, aki romaként futott be komoly karriert.

„Közel tíz éve kerültem a berceli gyárba, mint beszerzési vezető. Végigjártam a ranglétrát, és tudatosan figyeltem azt, hogy miként épül fel, hogyan működik egy cég. Kik azok az emberek, akik ebben döntést hoznak? Hogyan kommunikálnak? Hogyan hoznak döntéseket? Idővel különböző feladatokat kaptam, ami már nemcsak magyarországi, hanem nagy nemzetközi projektekben való részvételt is jelentett. Egy idő után éreztem magamban annyi tudást, tapasztalatot, ambíciót, hogy azt tudtam mondani például egy féléves kínai projektre, hogy oké, próbáljuk meg. Minden egyes feladattal egy kicsit messzebbre lát az ember, feljebb kerül a horizont – így halad előre folyamatosan” – meséli a negyvenes évei elején járó férfi, aki mérnök informatikus végzettséggel rendelkezik, és műszaki-menedzseri tanulmányokat is folytatott. Az informatikát időközben elhagyta, mert állítása szerint nem az a kocka típus, aki állandóan egy gép előtt ül.

Úgy 15 évvel ezelőtt, egy ingatlan-adásvétel kapcsán beszélgetett egy idős cigány emberrel, aki azt mondta neki: látja, hogy okos, szeretne előre menni, de arra nagyon figyeljen, hogy ha lehetőségek nyílnak előtte, ismerje fel őket. Nem lesz sok, de három-négy olyan alkalom mindenkinek van az életében, amelyek kiemelkedő lehetőségek, és ha ezekkel nem él, akkor nem fog tudni továbblépni. Ez beléivódott: meg kell látni a lehetőséget, és élni kell vele. Hangsúlyozza: nem törtetésre gondol, hanem egy állandó fejlődés, továbblépés igényére.

Tibor korábbi, első munkahelyén is tíz évet töltött el. Oda helpdeskesként (IT-üzemeltetőként) került be egy roma diplomásokat támogató programnak köszönhetően, melynek célja annak elősegítése volt, hogy beintegrálódjanak egy nagy multinacionális cégbe. A fiatalember mindig igyekezett előre látni, így mielőtt eljött onnan, már egy nagy európai projektben vett részt, miközben ugyanaz a helpdeskes munkatárs tartotta karban a gépét, akivel együtt kezdett a cégnél – egy vele azonos korú, azonos végzettségű, nem roma kolléga.

„Az utóbbi években különösen gyakran tapasztalom azt, hogy sokaknak nem is kell keresni a lehetőséget, ott van előttük, mégsem élnek vele. Több oka is lehet annak, hogy valamiért nem hajlandók kilépni a komfortzónájukból. Ez nem csak attól függ, hogy van-e a váltáshoz megfelelő tudásuk, tapasztalatuk: Németországban például teljesen máshogy van ez, az ember ma Hamburgban dolgozik, holnap Münchenben, és képes folyton változni, alkalmazkodni. Ha Magyarországon hívok egy embert Budapestről azzal, hogy gyere, dolgozz nálunk, biztosítunk neked albérletet, fizetünk mindent, nálunk perspektívád van, válts és csináld – nem jön, mert 70 kilométer neki messze van, inkább Budapesten keres valami munkát” – mondja a gyárigazgató.

Ugyanakkor nem kis munka meggyőznie ismerőseit, megtartania munkatársait, hogy ne menjenek külföldre dolgozni. Ő a maga részéről meg van győződve arról, hogy érdemes ma Magyarországon maradni, mert itthon is lehet boldogulni. „Egy magas tudásszint felett jobbak kint a perspektívák, de a többségnek nem érdemes kimenni, mert itt is vannak lehetőségek” – állítja.

A japán tulajdonú világcég, a Nidec Group 2010-ben vette meg a berceli gyárat, ahol autóipari alkatrészgyártás, valamint kutatásfejlesztés folyik. Jelenleg 200 állandó alkalmazottjuk van, és a közeljövőben 25 további embert szeretnének felvenni, eddig 15-öt sikerült – romákat, nem romákat vegyesen. Tibor saját bevallása szerint soha nem érzett hátrányt a származása miatt, azzal együtt sem, hogy az általánostól a főiskoláig mindenhol egyedül volt roma. Állítja, hogy a munkahelyein is mindig a teljesítménye és a tudása szerint ítélték meg, különösen, hogy a multinacionális cégeknél a nemzetközi gárdának köszönhetően eleve nincs sok jelentősége a származásnak.

„Én is ezt a szemléletet szeretném erősíteni Magyarországon. Nagyon sokat köszönhetek az első munkahelyi főnökömnek, Hegedűs Péternek, aki 20 éve elindította azt a roma támogató programot, amelybe engem is bevontak. Most, hogy ilyen pozícióba kerültem, én is valami hasonlót tervezek a jövőre nézve, hogy ugyanúgy, ahogy anno esélyt kaptam, én is lehetőséget biztosítsak másoknak. Ez jelenti számomra a következő horizontot” – mondja Tibor.

Az országosan krónikussá váló munkaerőhiány a romák elhelyezkedésének kedvezett, de többnyire segítségre van szükségük a beilleszkedéshez. A berceli gyárban jelenleg 15 roma dolgozik tartósan, és Tibor biztos abban, hogy az ultramodern létesítmény mind perspektíva tekintetében, mind a roma vezető miatt képes lehet a jövőben odavonzani a környék rátermett fiataljait. Máig nagyon erősek az előítéletek a munkaerőpiacon, így egy romának, szerinte, nagy pozitívum, ha bekerül és látja, hogy a vezető is roma, és nincs rasszizmus.

„Nekünk ma már érettségizett, képezhető fiatalokra van szükségünk. Tíz éve még sok betanított munkakör volt, akkor több romát tudtunk alkalmazni. A megoldás a középfokú szakképzésben van, ilyen szempontból nagy lehetőséget látok a kormány által preferált duális képzésben, melyet ösztöndíjrendszerrel megtámogatva, cégekkel való együttműködésben valósítanak meg” – magyarázza az igazgató, aki maga is egy ilyen programon dolgozik az érintett felekkel.

„Azt látni, hogy nagy fogadókészség van az elképzelésünkre, mind a régióbeli iskolák, mind a cégek részéről. Olyan iskolákat támogatunk sokféle módon – tudással, infrastruktúrával stb. –, ahol létre tudunk hozni olyan technikusképzést, amire nekünk is szükségünk van. Ez piacképes, jól használható tudást jelent, miáltal szakmát, munkát, perspektívát adunk a fiataloknak. Van három-négy környékbeli bázisiskola, amit így erősítenénk, és akár a Bosch vagy az Audi mintájára szeretnénk mi is elindítani képzéseket, hogy az ott végző fiatalok lehetőséget kapjanak: romák és nem romák egyaránt” – mondja a vezető, aki szerint két éven belül elindulhat a program.

Meggyőződése, hogy mindig van följebb, de bevallása szerint ma már visszafogottabb önmagát illetően – nem költözik el például a nyugati országrészbe egy magasabb fizetéssel, nagyobb felelősséggel, szélesebb perspektívával járó gyárigazgatói állásért, mert a jelenlegi célok jobban motiválják. És nem utolsó sorban két kamaszkorú gyermekének is most van rá komoly szüksége.

„A multiknál megszoktam, hogy mindig van egy főnököm, és annak is van egy, meg annak is. Kérdés, mikor jutsz el arra a posztra, amikor már csak a tulajdonos van feletted: onnantól már csak oldalazás jön, keresve, hogy az adott szinten milyen lehetőség van még, illetve gondolkodhatsz azon, merre tovább. Én most jól érzem magam, mert elgondoltam nagyon régen, hogy mit, hol, hogyan szeretnék csinálni, és most nagyon közel vagyok hozzá” – vélekedik Tibor.

Elismeri, kell ahhoz egy egészséges önbizalmi szint, hogy az ember egyáltalán merjen élni a lehetőségeivel – sokakban ez tizenévesen sincs meg, s ebben az iskola legalább annyira meghatározó lehet, mint a családi háttér. Ezért is kellenek szerinte a jó minták, és lehetőleg minél fiatalabb korban.

 Tibor egyébként kicsit kilóg a roma sztereotípiákból: családjával a pásztói cigánytelep szélén éltek, ha úgy tetszik, két világ határán. Szülei is bevállalósak: Tibor 14 éves volt, amikor a 90-es években eladtak mindent – saját kezűleg épített nagy családi házat, szőlőssel, gyümölcsössel –, és Budapestre költöztek egy 68 négyzetméteres panelba, a tizedik emeletre, mert úgy gondolták, a főváros több perspektívát nyújt két fiuknak. A fivér egyébként Zeneakadémiát végzett cimbalmos, aki hét éve Németországban él a családjával – jól megvan odakint, bár nem zenélésből, hanem online kereskedésből él. Édesapjuk vízvezetékszerelő, sokáig alkalmazott volt, majd vállalkozó lett, az édesanyjuk pedig varrónő.

„Anyám Budapesten takarítónőként dolgozott a Matávnál, és neki köszönhetem, hogy két évre rá, az akkor induló internetkorszakban az összes olyan nagy emberrel egy tárgyalóteremben ültem kezdő főiskolásként, akik kitalálták Magyarországon a Matávnál az internetet. Mert az édesanyám azt mondta nekik, hogy a gyerek is ezt tanulja, hadd üljön be közétek, csak hallgat és figyel. Ahogy szedte össze a meetingeken a poharakat, tudta, hogy a fiának is ott kell lenni, mert az jó lesz neki” – avat be a kezdetekbe a berceli gyárigazgató. Meggyőződése szerint nagyon sokat köszönhet annak, hogy mindig szakmai mércével mérték őt, ugyanúgy, mint bárki mást.

Közreműködött: Jankovics Tímea

Olvasson tovább: