Kereső toggle

Az úzvölgyi feltámadás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miközben elhanyagoltan, gazosan állnak a román katonai temetők Romániában, Dormánfalva (Dărmănești) polgármestere összegyűjtötte embereit a környék egyetlen rendben tartott, a magyarok által gondozott úzvölgyi katonatemető elfoglalására, ahol nem áll egy román katonai sír sem, hanem magyar, osztrák és német sírok. (A román katonai temető, ahol az úzvölgyi harcok idején elesett román áldozatok lettek eltemetve, körülbelül 10 kilométerrel arrébb fekszik.)

A futballhuligánokkal és más szélsőséges elemekkel kiegészült csürhe hősies rohammal kidöntötte a temető bejáratát záró székelykaput, sárral és kővel képen dobálta a Miatyánkot szavaló, a temetőt békés élőlánccal védő magyar civileket, majd a temető elfoglalása után egy pópa felszentelte a pár hete, az éjszaka leple alatt – illegálisan – telepített betonkereszteket, amelyekkel a nemlétező román sírokat akarták pótolni.

Az agresszió, ugyanúgy, mint száz éve, rárontott a birtokát védelmező, békében élő népre. Az eset világosan demonstrálja: Trianon szelleme ma is él. A történet majd’ 150 éves (az előzményekkel együtt): az az állam, amely nem tudja saját dolgait, birtokát rendben tartani, a másik rendben tartott birtokának elbitorlásában keresi problémáira a megoldást. Ez a politika emészti fel száz éve Romániát: az etnikailag homogén román nemzetállam ideája a problémák megoldása helyett leuralásra ösztönzi a hatalmon lévőket. A hősi (eroic) Románia pedig, amely ezzel akarja saját létjogosultságát igazolni, keresi és nem találja dicső múltját, ezért újabb és újabb elbirtoklással akarja pótolni a románok hősi történetét. Így lesz román a felfogásukban Mátyás király, kerülnek a főterekre kézilabdapálya-méretű román zászlók, Romulus- és Remus-szobrok, és jut el olyan helyekre Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) főtéri szobor formájában, ahová az alatt az egy év alatt, míg feldúlta, rabolta, fosztogatta Erdélyt, és kikiáltotta magát erdélyi fejedelemnek, nem jutott el.

Dúl az ideológiai háború olyan szimbolikus területfoglalási akciókkal, mint ez –, amin nem is kellene csodálkoznunk, mert tudjuk azt is, hogy száz éve újabb és újabb gigantikus ortodox templomokat építenek olyan helyekre, ahol románok nem is élnek, vagy ha igen, nem tudják megtölteni azokat. Az Úzvölgyének amúgy is szimbolikus jelentősége van: a magyarok számára a román betöréssel szembeni hősies ellenállást, a románoknak pedig pont az Erdélyre kiterjesztett uralmat jelképezi.

A román rendőrség nagy számban szállt ki, utólag úgy tűnik, leginkább azért, hogy asszisztáljon a történtekhez, vagy (ez már rosszhiszemű feltételezés) azért, hogy közbelépjenek, ha a magyarok mégis védenék magukat. Nem léptek közbe, sem akkor, amikor az élőlánc tagjait dobálták, sem akkor, amikor az egyértelmű birtokháborítás történt, sem amikor a kaput bedöntötték. A hatóságok az eset után még a magyarokat intették türelemre – ez is százéves történet, mintha a békétlenség oka az lenne, hogy az áldozat felemeli a hangját; mi lenne, ha még védekezne is? –, és semmi törvénytelent nem láttak az eseményekben, nem indultak eljárások, nem történtek vádemelések, gyakorlatilag Románia megszűnt mint jogállam. Persze, mit várunk harminc évvel a marosvásárhelyi események után, ahol például Sütő András egyik szemét is kiverték, ám egy román elkövetőt sem ítéltek el, még csak meg sem vádolták őket.

Árulkodó az is, hogy magát a pogromszerű akciót egy civilruhás rendőrtábornok vezényelte, mint utóbb a felvételekről kiderült. Ennél csak az hajmeresztőbb, hogy a rendőrség hivatalos közleménye szerint állítólag a rendőri alakulatok vezénylésére volt ott a rendőrtiszt civilben. Ez már tényleg meredek: az akciót az vezényli, akinek a rendet kellene fenntartania. Így a román balhézás szolgálaton kívüli csendőrök (Sebastian Cucos), tábornokok (Mircea Chelaru), újfasiszták (Noua Dreaptă – Új Jobboldal) közös műve volt. Nem véletlen, hogy ezt a kérdést teszi fel a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap: „Ország ez, vagy szervezett bűnözői klánok laza szövetsége?!”

Rémisztő a következtetés: Románia nem tudja megvédeni állampolgárait. Sem a magyarokat, sem a románokat. Az, hogy békés, jogilag rendezett viszonyok legyenek az országban, nemcsak a kisebbségi magyarok érdeke lenne, hanem a többségi románoké is. Nem segíti elő a békességet és a közrendet, ha politikai érdekből ilyen akciókba be lehet rángatni román embereket magyarok kárára, és hasznot, stabil megélhetést a másik csoport kirablásától, meggyalázásától remélnek. Pedig igazán most van szükség a közép-kelet-európai emberek együttműködésére, és arra, hogy felismerjük, közösek az érdekeink és céljaink. Tudjuk: „Dunának, Oltnak egy a hangja…” Egy reményt keltő pont van csupán: Kolozsváron román szervezők elindítottak egy közös román–magyar barátságról szóló sétát, ahol bocsánatot is kértek a magyaroktól – nem sok, de legalább egy kicsiny kezdet.

De a politika sajnos, teljesen máshogy kezeli az ügyet. A miniszterelnök, Viorica Dancila egy darabig nem szólalt meg; amikor végül megtette, az addigi hallgatást azzal magyarázta, hogy nem akart olajat önteni a tűzre azzal, hogy esetleg akaratlanul valamilyen érzékenységet sért. És ez rendben is lett volna, ha megszólalásakor nem állt volna elő egy olyan javaslattal, amely az agresszió során elért státuszt, a telepített keresztek fenntartását hagyná jóvá azzal, hogy állami tulajdonba veszik a temetőt. Ez lenne most a „pax romana”, a romániai béke?

Johannis államelnök, aki szeret az európai értékek képviselőjeként és védőjeként megjelenni – hallgat. Merkel és Juncker barátjánál nem érte el az ingerküszöböt, hogy feldúlnak egy magyar–osztrák–német katonatemetőt, illegálisan telepítenek kereszteket, bedöntik a székelykaput, megdobálják a békés élőlánc résztvevőit…

Ezzel az Európai Unióban, amely elhozta a népek közé az általános békét, jólétet és boldogságot, tiszteletét tette a valóság. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelezte, hogy nemzetközi fórumok elé fogják vinni az ügyet, csak attól lehet tartani, az európai politika megint ott fog csődöt mondani, ahol létezésének valóban értelme lenne. A türelem és a kisebbségi jogok képviselete pont azon a területen nem megy az uniónak, ahol valódi kisebbségek vannak. Az igazi európai rutin ezeknek a dolgoknak az elkendőzésében, figyelmen kívül hagyásában van – nem pedig a megoldás elősegítésében. Egyébként is, az európai politika szövegpanelekből épített Patyomkinfalvainak képét nagyon zavarják azok a pontok, mint ez is, ahol néha kiszól a valóság. A magukat européernek nevezők pedig „hangosan” hallgatnak, vagy magasröptű eszmefuttatásokat engednek el az etnikai konfliktusok természetéről, amivel pedig nem tesznek mást, mint egyenlőségjelet tesznek az agresszor és az áldozat közé.

Romániába elment a jezsuita pápa, boldoggá avatott hét román egyházi személyiséget – magyart egyet sem –, köztük Erdély elszakításának a kikiáltóját. Ezzel a szimbolikus gesztussal megerősítette a százéves Romániában az etnikai homogenitás állami ideológiáját, a magyarokat békességre és tűrésre intette (igazi üzenet a többségi nemzet türelemre intése lett volna), és egy dúlásra felbátorított tömeget hagyott maga után, hiszen a magyaroknak úgyis tűrniük kell. Hogy van-e összefüggés? Döntse el mindenki maga.

Pünkösd előtt pár nappal megtörtént az úzvölgyi feltámadás, csak sajnos ez nem az élet feltámadása, hanem a múlt szellemeié volt. Pedig a megoldás ebben a helyzetben is az élet feltámadása lenne.

 

Olvasson tovább: