Kereső toggle

A nagyi szuperparadicsoma csak illúzió

Márkus Zsolt kívülállóként írja felül a kertészeti trendeket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miért íztelen az importparadicsom? Miért nem lehet télen hazait kapni? Miért nem vagyunk agrárnagyhatalom? Márkus Zsolt egy multivállalat topmenedzseri pozícióját hagyta ott, hogy trendi zöldségbrandet alkosson. A Veresi Paradicsom sztorija.

Logisztikai menedzserként kezdett el mezőgazdasággal foglalkozni. Ennyire jó üzlet paradicsomot termeszteni?

– Karrierépítés szempontjából egy multinacionális globális környezetben nagyon vonzó lehetőségek kínálkoznak, és nemcsak egzisztenciális szempontból, hanem az egyéni képességek fejlesztése tekintetében is. Egy idő után azonban az ember felteszi magának a kérdést – legalábbis velem ez történt –, hogy valójában miért dolgozik. Az általam európai vezérigazgatóként vezetett üzletágnak 100 millió dollárhoz képest évente 3-4 százalékos javulást kellett produkálnia, miközben az időm 60-70 százalékát utazással töltöttem. Karrieremben a következő lépés egy nemzetközi (nem európai) kihívás lett volna: világpolgárrá válva el kellett volna szakadnom a magyarországi gyökerektől, amit a gyerekek, a család miatt nem akartam. Szerettem volna inkább valami olyasmire használni a tanultakat, aminek van közösségi értékteremtő hatása – mégpedig Magyarországon. Ez persze kockázattal jár, de úgy éreztem, hogy itt kell visszaadnom valamit abból, amit kaptam.

De miért pont a paradicsom?

– Ez teljesen a véletlennek köszönhető. Az egyik volt egyetemi évfolyamtársam pályázatíróként dolgozott, és említette, hogy van egy eladó projektcég, ami elnyert egy 200 millió forintos uniós támogatást, de nem tudják megvalósítani a projektet, ami termálvizes fűtési rendszerre alapozott üvegházi paradicsomtermesztés volt. A céget nagyon alacsony áron kínálták, jó üzleti lehetőségnek tűnt belevágni.

A mezőgazdasághoz volt bármi köze előtte?

– Semmi. Ellenezte is a lépést mindenki, az összes barátom, a mentoraim, a családom. Nem elsősorban a mezőgazdaságtól mint ágazattól sokkal inkább a magyarországi közegtől féltettek. Otthon hetekig vitáztunk ezen, és végül a feleségem beleegyezett ugyan, de volt egy feltétel: a családi házunkat – ahogy fogalmazott – nem játszhatom el.

Ennek megvolt a veszélye?

– Eredetileg nem, de sajnos abszolút alábecsültem azt, hogy mivel jár Magyarországon vállalkozni. Főleg a bürokrácia és a banki finanszírozás jelentett problémát. 2013-ban vettük meg a céget, és 2014. december 31-ig kellett átadnunk az üvegházat. A projekt 500 milliós volt, ami önrészből, a 200 milliós támogatásból, illetve banki hitelből állt volna össze – teljesen bevett módon. Ráadásul 2014-ben jött a Növekedési Hitelprogram, aminek a célja a hazai vállalkozások támogatása volt. Az viszont csak menet közben derült ki, hogy ez nem projektfinanszírozást jelent, hanem mérlegalapút. Vagyis egy már működő céget könnyen finanszíroztak, de egy induló vállalkozást nem igazán. Annak ellenére sem, hogy volt vevői szerződésem, kivitelezői megállapodásom, bérelt területem termálkúttal, és rendelkezésre állt az önrész is. Az MKB-val nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy kaptam egy kötelező érvényű finanszírozási ajánlatot, de a bankot éppen akkor adták el a magyar államnak, amikor indult volna az építkezés, így a régi vezetés már nem járt el az ügyemben, az új pedig még nem állt fel. Ezért 2014 nyarán úgy nézett ki, hogy bedőlünk.

Mennyit bukott volna?

– Egy komolyabb vagyont – kivéve ugye a családi házat, hiszen az önrészt már be kellett tennem. Elmentem egy svájci befektetési alaphoz, ahol sikerült megegyeznünk, alá is írtuk a szerződést. Pár héttel a folyósítás előtt tört ki a krími háború, és az ennek kapcsán kiszabott uniós szankciókra válaszul Oroszország embargót vetett ki a zöldségpiacra – így az alap vis maiorra hivatkozva elállt a szerződéstől. Végül egy magyar kockázatitőke-befektetővel sikerült megállapodni a finanszírozásról, és a szűkös határidő ellenére elkészültünk a beruházással.

Ehhez viszont már nemcsak közgazdasági, hanem szakmai ismeretek is kellettek, nem?

– Miután eldöntöttem, hogy – a tanácsok ellenére – belevágok a projektbe, 8 hónapon át csak tanultam. Például kimentem Hollandiába, és beálltam zöldmunkásnak egy üvegházba. Ezen kívül megállapodást kötöttünk Kelet-Közép-Európa legnagyobb termelő-kereskedő cégével az értékesítésre, és ennek része volt a technológiai transzfer megállapodás is, vagyis nem 20 év alatt kellett megszereznünk azt a tudást, ami a holland vállalatoknak megvan, hanem két év elegendő volt ehhez. Az eredmények szépen jöttek is – az auditokon jól szerepeltünk, üzletileg is kiválóan teljesítettünk. A fordulópontot 2016-os Spanyolországi látogatás hozta, ahol szembesültünk azzal hogy milyen minőségű a téli termesztés és innentől kizárólag azt a célt tűztük ki, hogy télen is tudjunk paradicsomot termeszteni Magyarországon.

Télen csak külföldi paradicsom van a magyar boltokban?

– A magas energiaköltségek miatt – ez a mesterséges megvilágításhoz kell – téli időszakban gyakorlatilag nincs hazai paradicsom, ebben mi úttörők vagyunk. A magyarországi szezon úgy néz ki, hogy áprilistól december elejéig van paradicsom az üvegházakban vagy fóliasátrakban, és utána csak az import jön, elsősorban Spanyolországból, Törökországból és Marokkóból.

Spanyolországban sokkolt, amit láttam: durva a vegyszerterhelés mértéke, aminek a nyomait ellenanyagokkal és mosással igyekeznek eltüntetni, ráadásul éretlenül szedik a paradicsomot, ami azt eredményezi, hogy a beltartalmi értéke silány.

Meglepő is lenne, ha a konkurenciát dicsérné…

– Van egy együttműködésünk a Szent István Egyetemmel: szakértőik havi szinten mérik az általunk termelt paradicsomfajták ásványianyag- és vitamintartalmát, és az eredményeket összehasonlítják a hasonló bogyóméretű spanyol paradicsomban mért adatokkal. Az eredmények egyértelműek és hamarosan tudományos publikáció születik róla, de annyit elöljáróban elárulhatok, hogy jelentősek a különbségek akár például a likopin tartalomban is. Ez az antioxidáns vegyület – amely megköti a rák kialakulásában szerepet játszó úgynevezett szabadgyököket – az érés utolsó fázisban képződik, amikor pirosodik a paradicsom. Vagy például egy másik termékünkben – a frissesség miatt – hatszor annyi C-vitamint mutattak ki, mint a spanyolban, annak ellenére, hogy ők télen is mesterséges megvilágítás nélkül termesztenek.

A gyenge beltartalmi érték miatt érezzük íztelennek az importparadicsomot? Egyáltalán hova tűntek nagymamáink édes, zamatos paradicsomjai?

– Az egy mítosz, hogy negyven évvel ezelőtt milyen finom volt a paradicsom, a mostani meg milyen rossz. Az erős élelmiszeripari verseny miatt egyre jobban elterjedtek az ízfokozók és mára már jelentősen megváltozott a hétköznapi emberek ízérzékelése. Ha megkóstol egy 30 évvel ezelőtti csokoládét, aligha fogja élvezni, mert hozzászoktunk a sokkal édesebbekhez. A paradicsomnál is hasonló történt: egy 40 évvel ezelőtti vetőmag tudott hármas-négyes Brix-értékkel bírt, ami a cukortartalom mérőszáma. Ezt ma már íztelennek mondanánk. Az általunk termesztett hat paradicsomfajta közül a leggyengébb hatos-hetes, de például a Cukorfalatnak keresztelt snack paradicsomunk Brix-értéke tizenkettes.

De nemcsak ezért tűnik éretlennek az importparadicsom. A fő ok az, hogy a mediterrán térségekben olyan fajtát kell választaniuk a termelőknek, ami robusztus, bírja az ottani klímát, az egyhetes szállítást, plusz még azt a 7-10 napot, amit a kereskedelmi lánc kér a polcontarthatóság érdekében. Vagyis a szüret után három héttel is páncélkeménynek és mutatósnak kell lennie. Ezt egy normál paradicsom, ami vékony héjú, lédús, tehát általában jobb az íze, nem tudja teljesíteni.

A termelőt és a kereskedőt azonban csak a mennyiség érdekli és nem az íz, vagy a beltartalmi érték, főleg a kelet-európai régió vonatkozásában, mert azt gondolják, hogy az itt élők nem foglalkoznak azzal, hogy mit esznek és jelentősen kisebb a vásárlóerejük is. Ez azonban tévedés: a mi Veresi Paradicsomunknak most volt ez első téli szezonja, és nem tudtunk eleget termelni a magyar piacra. Pedig a kereskedelmi láncok eleinte alig mertek rendelni. Volt, ahol egyenesen azt mondták, ha eladják az olcsó spanyol paradicsomot, már megvan a hasznuk, miért kockáztassanak a drága veresivel.

És erre mi a válasz?

– Az, hogy nemcsak a felmérések, de most már a gyakorlat is azt mutatja, hogy ha egy termék ára 15-20 százalékkal magasabb, de magyar és friss, akkor a hazai vásárló azt fogja választani. Részben ez az oka annak is, hogy a kezdeti exportorientáltság helyett már főként a magyar piacra termelünk: a szezonban 80 százalékban, télen pedig teljes mértékben. Ez első megközelítésben gazdaságilag irracionális, hiszen például Németországban 25 százalékkal magasabb áron tudtunk volna eladni téli paradicsomot, amivel itthon egyelőre nullára jöttünk ki. Viszont eközben egy olyan brandet építünk, amely értékalapú: a hazai vásárló nemcsak azt látja, hogy a mi termékünk drágább, hanem azt is érti, hogy ez télen-nyáron minőségi, friss és nem utolsósorban magyar. Ráadásul egy hagyományos kertészettel szemben mi az első pillanattól kezdve csak a specialitásokkal foglalkozunk, a világ legjobb, legédesebb, legzamatosabb fajtáit termesztjük, amelyekből Michelin csillagos éttermek rendelnek folyamatosan.   

Ezek honnan származnak?

– Az említett ipari ízfokozás miatt Nyugat-Európában már évtizedekkel ezelőtt elkezdtek különleges paradicsomfajtákat nemesíteni. Elképesztő kutatás-fejlesztés zajlik: egy jó nemesítőnek van ezer új fajtája évente, amiből egy lesz polcérett. A legjobb paradicsomfajtáknak mind licenszvédelme van, ami azt jelenti, hogy a termelőnek komoly összegekbe kerül, ha azt a vetőmagot akarja használni. Cserébe nemcsak a termelés-forgalmazás jogát kapja meg, hanem egyfajta szaktanácsadási szolgáltatást is, plusz ellenőrzik is a folyamatot: van olyan fajtánk, amiből havonta kellett mintát küldenünk ellenőrzésre. Ha probléma merül fel, akkor kapunk segítséget, de ha nem tudjuk megoldani, akkor elveszik a vetőmagot. A licensz megszerzése sem olyan egyszerű, a Piccolo nevű fajtáért például másfél-két évig küzdöttünk. Teljesen átvilágítottak bennünket, és minden kertészetnek, aki ezt termeszti, jóvá kellett hagyni a mi belépésünket – Hollandiától keletre senki nem is kapta meg a termesztési jogot.

Ez olyan, mint egy páholy?

– Ez egy piacvédelmi mechanizmus. Ide csak ajánlással lehet bekerülni. Ránk talán azért figyeltek fel, mert mi csak különlegességekkel foglalkozunk, ráadásul egy olyan piacon, amit nem is ítéltek elég fejlettnek. Ha én ezt Franciaországban szerettem volna megcsinálni, biztos, hogy nem lett volna esélyem.

Ha mi agrárnagyhatalom vagyunk, akkor miért Önök az elsők, akik sikerrel törnek be téli paradicsommal a hazai piacra?

– Egyrészt nem vagyunk agrárnagyhatalom – legalábbis szerintem. Kívülről, a nemzetközi üzleti világból jött emberként mindig csodálkozom, amikor elmegyek egy magyar agrárkonferenciára, és ott 80 százalékban a támogatási rendszerről van szó. Nyilván minden országban stratégiai terület az élelmiszertermelés, ezért támogatják is különböző módokon, de a versenyző típusú vállalkozás, illetve a támogatásokra optimalizáló gazdálkodás az két teljesen különböző út. Magyarországon többen vannak, akik az utóbbit választják, és szerintem ez a legnagyobb baja az ágazatnak, ezért van, hogy ezer módon támogatjuk, sok esetben mégsem válik igazán versenyképessé. És ez egy politikától teljesen független jelenség, több országban is hasonló a helyzet.

Másrészt, ami közelebbről a hajtatott kertészkedést illeti, a klímának is óriási szerepe van. Hollandiában éves szinten 20 százalékkal több paradicsomot termelnek egy ugyanilyen üvegházban, pusztán azért, mert nincs akkora kánikula. A nappali 40 fokot még lehet kezelni, de ha éjszaka nem megy 20 fok alá a hőmérséklet, akkor a növény folyamatos stressz alatt van és nem tud pihenni.

De amiért senkinek nem javasolnám, hogy most belekezdjen a téli paradicsomtermesztésbe, az a magas energiaköltség. A téli termesztés elektromos áram költsége a teljes költségstruktúra 35 százaléka és ezen a soron 35-40 százalékkal vagyunk drágábbak, mint a hollandok. Ez óriási versenyhátrány, ugyanis a téli paradicsomhoz pótvilágítás kell, aminek a költsége jelenleg még a mi esetünkben, vagyis a prémium kategóriában is elviszi a profitot – a hagyományos paradicsom esetében pedig egyértelműen komoly veszteséget eredményezne.

És akkor még nem beszéltem a trükkökről. Hollandiában és Belgiumban például, ha egy kertészet gázmotorral áramot termel, és felhasználja belőle a hőt, illetve a szén-dioxidot, akkor az elektromos energiát zöldáramként eladhatja. Ez extraprofitot eredményez – az ottani kertészetek gyakorlatilag ebből fejlesztettek óriási mértékben az elmúlt másfél évtizedben. Az ágazat egyébként technológia robbanás előtt áll, úgyhogy a régi megszokások, technikák már nem sokáig fognak működni.

Ami bennünket illet, szeretnénk stabilizálni a téli termelésünket, folytatjuk a kutatásainkat és vetőmag tesztjeinket a kísérleti üvegházunkban, és ha minden jól megy elkezdjük felépíteni a kutatóközpontunkat.

Olvasson tovább: