Kereső toggle

Bumm-bumm...

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Új, korszerű karaktergyilkos fegyver jelent meg  a kommunikáció piacán, az Ok Boomer. A kifejezés a világháború utáni gazdasági fellendülés (már ahol)  két évtizedében felnőtt nemzedék kárhoztatásának szimbóluma az utánuk következők részéről.

Az ítéletalkotás oka pedig a javak igazságtalan elosztása, az értékek felélése és a később születőkkel történő kifizettetése, bolygónk élhetetlenné tétele. Ártalmas közbeszédben fürdőző korunkban higgadt és személyeskedésmentes gondolatokkal szeretnék hozzájárulni e témához. A kamuflázs spiritualitást favorizáló, ugyanakkor az emberiség közkincsét jelentő ősi zsidó keresztény kinyilatkoztatást megvető közhangulatban csak azért is a Bibliához nyúlok segítségért. Az egoizmus féktelen tombolásának kultikus igazolást adó önmegváltó tréningek, a fitness és táplálkozástudományba csomagolt testimádat szellemi káoszában hitem szerint ma is csak a Könyvek könyve tud fényt gyújtani.

Az ószövetségi Izrael kettészakadásának előestéjén, Salamon király halála után, fiát Roboámot a megnövekedett közterhek csökkentésére kérte a nép. Ő először apja idősebb generációhoz tartozó tanácsadó testületének a véleményét kérte ki, majd saját kortársaiét. Az előbbiek szolgálatközpontú szemléletet, emberségesebb vezetési modellt javasoltak, a terhek enyhítését. Az utóbbiak viszont érzéketlenül a bekeményítés, a még nagyobb elnyomás mellett lobbiztak.

A király végül ostoba kortársaira hallgatott és ez lett a közvetlen kiváltó oka Izráel kettészakadásának. Annak a történelmi eseménynek, amely az egész nép történelmére máig kihat, még ha a megosztottság azóta, vagy éppen ma, más törésvonalak mentén áll is fenn. Témánk szempontjából érdemes ideidéznünk a tanácsadók üzenetét:

„És mondának néki az ifjak, a kik együtt nevekedtek volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, a mely szólván néked, ezt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál.”

Elgondolkodtató, hogy vajon minek alapján képzelték ezek a fiatalok az előbb megfogalmazott erőfölényüket, vélt kiválóságukat, amelyet Roboám szájába adtak… Salamon király szellemi, intellektuális, államigazgatási és kultúrateremtő tevékenységét hibái bemutatása mellett nagy terjedelemben közli a Biblia. Emellett Írásai, a Példabeszédek könyvének döntő része, a Prédikátor könyve és az Énekek éneke a Szentírás kanonizált részét képezik. Közismert bölcsessége korának legbefolyásosabb vezetőjévé emelte. Személye, ítélőképessége ma is szállóige még a Bibliát kevéssé ismerők számára is. Akkor mégis, mi indíthatta ezeket az elszállt és megátalkodott ifjoncokat arra, hogy ilyen katasztrofális kimenetelű tanácsot adjanak, miközben egyetlen feljegyzésre méltó cselekedetük épp e tanács volt? 

Veszélyes, ha az ember megpróbáltatások nélkül pihe-puha – relatív vagy tényleges – jólétben felcseperedve tekintélytisztelet és empátia nélküli csöppen bele a fiatal felnőttkorba. Abba az életszakaszba, amelyben a csúcsrajáratott biológiai életfunkciók és a külső szépség csalárd hátszelet biztosítanak az eszetlen túlkapásoknak, az „enyém a világ” típusú egyensúlyvesztésnek. Erre az állapotra nyilvánvalóan csak egy idősebbnek lehet realisztikus rálátása, már ha őszinte önmagához. Ekkor azonban megértőbb is a következő generációk hőzöngésével szemben. A jelenség produkálója, átélője jó esetben is csak később érti meg önmagát.

Az idő előrehaladta, az élettapasztalat mindenképpen több lehetőséget biztosít a annak a bölcsességnek létrejöttére, amely a közjót szolgálni tudja. Nem kizárt persze, hogy ez fiatalabb korban is megjelenik, de az életút nehézségei, a megtöretés, a küzdelem nagyobb eséllyel vezet el az erkölcsi érzékhez,  a mások számára is áldásul szolgálni tudó döntési képességhez. Ezért is tanácsolja a Tóra, hogy: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg...”

Úgy hiszem, ez be is van kódolva minden jóérzésű ember lelkiismeretébe feltéve, ha azt nem hallgattatta el. Azonban pusztán az idő múlásából nem következik szükségszerűen az ember minőségbeli fejlődése, mint ahogy azt gyakran a mindennapokban is láthatjuk.

Ezért természetesen nincs joga senkinek pusztán hajlottabb kora jogán fölényeskedni fiatalabb embertársaival, főleg, ha az nem ad okot rá. Két, szintén Salamontól vett idézet világítja meg helyesen az érem mindkét oldalát: „...az ifjúság és a hajnal hiábavalóság” (Préd. 12,2) „Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.” (Péld. 16,31)

Vagyis önmagában egyetlen életkor sem jelent értéket. Bár az idézet alapján a fiatal korban nagyobb az affinitás a maradandóságot nem tartalmazó, tünékeny dolgokra, önmagában az időskor sem garantálja a tiszteletreméltó beteljesedést. Ahhoz előtte az igazság útján kell járni. 

Az Ok Boomer jelenség egyik ellentmondása az, hogy ebben éppen azt a generációt “véntrotyizzák” le a következők, amely a történelemben először szülte meg a fiatalság páratlan uralkodó pozícióját. A hatvanas évek beatnemzedéke láttatta talán először olyannak a világot, amelyben mintha csak ők lennének hivatottak az iránymeghatározásra.  És lám, most nekik – teszem hozzá későiként, nekünk – kell szembenézni a generációváltás fájdalmas mozzanataival. Tehát visszanyal a fagyi, vagy stílszerű agrammával élve, visszafal a nagyi. 

Tágabb értelemben tehát saját generációm történelmi hatású ellentmondásossága mára igencsak szembetűnő. A szexforradalom, a drogliberalizáció, a zsidó-keresztény hagyomány helyére importált keleti ezoterika, a családok korábban soha nem látott mértékű szétesése, a nyomasztó méretű globális monopóliumok uralma mind nagy részben e nemzedék hagyatékának darabjai. Tehát, ha a háború utániak nem is éppen erkölcsi vívmányaikkal érdemlik ki a következők tiszteletét, a tisztelet mégis jár, alanyi jogon, ha nem is a teljesítménynek, de a személynek feltétlenül.

Ugyanakkor az idősebb parlamenti társát leugató új-zélandi képviselőnő beszólására nem véletlenül mozdultak rá ennyien. Ilyen, amikor valaki a korszellemet szólaltatja meg. Messze nem érzem magam felkészültnek ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak a dolog gazdasági, szociológiai, ökológiai részét érintő kérdésben. Mármint abban, hogy a bébibumm generáció felelősségének tudhatóak-e be a fogyasztói társadalom, a globális kapitalizmus torzulásai, vagy sem. Ők-e a fő bűnösök a föld kizsákmányolásáért és az igazságtalan elosztási rendszerért, amelynek levét az ártatlan következő nemzedék issza meg, vagy nem. Vagy csak részben. Ennek eldöntése másra vár. Azonban az “Oké...” kezdetű csattanós kis szólamot bevezető korosztály egyes képviselőinek megnyilvánulásai arra mutatnak, hogy az általuk kritizált dolgokat ők talán még jobban elrontották volna. 

Legalábbis némelyek arroganciája, hataloméhsége, megszállottsága erre enged következtetni. Mindannyiunk tökéletlenségei, hibái, bűnei számosak, amelyeket csak a Mindenható bocsájthat meg. Ez igaz a második világ háború után felnövekvőkre, de ugyanennyire a maiakra és minden generációra. Éppen ezért nem kéne olyan szőnyegbombázásszerűen észt osztani, hogy kinek az ökológiai lábnyoma van kinek az arcán. Amit tehát kritikával illettek, az nem az XYZ kódnevű generáció tartalmi kifogása a rendszerszerű igazságtalanságokkal és elhibázott működéssel szemben, hanem az attitűd, a vad, cinikus szöveg, az elképzelt – de a történelemben eddig soha meg nem valósult – idealizált jövőt számon kérő vádbeszéd. 

Ahogy visszás és torz együttélési forma a gerontokrácia, a megkövült és minden mást felülíró idősuralom, a kiüresedett tekintélyhez való elvtelen igazodás megkövetelése – melyből jócskán kijutott nekünk a Szovjetunió lombhullató éveiben – úgy, vagy még inkább veszélyes a fiatalság értékteremtés nélküli, alanyi jogon járó hatalomakarása. Ezt a veszélyt az ember többnyire  csak a sorscsapások kövezte érzékenyítés útján tudja kinőni. Addig is szívleljük meg és amennyire rajtunk áll, kerüljük ki az írás szavait amely az ilyen típusú berendezkedést már az emberek gonosz magatartására adott isteni válaszként mutatja be: „És adok nékik gyerkőczöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok. És nyomorba jut a nép; egyik a másik ellen, ki-ki az ő társa ellen támad, a gyermek az öreg ellen, becstelen a tisztes ellen”.

Olvasson tovább: