Kereső toggle

Bagolyvadászat őzegerekre

Avagy hányféleképpen értelmezhetjük az evolúciót?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elfogadjuk vagy nem, az evolúció ma már egy olyan vezéreszme, amelyet mélyen bebetonoztak a modern ember gondolkozásába az elmúlt másfélszáz évben. Amerikai tudósok egy csoportja a híres-hírhedt „bibliaövezetben” olyan kísérletbe kezdett, amely az  evolúciós folyamatokat a gének szintjén igyekszik bizonyítani.

 

Február elején jelent meg a rangos Science című folyóiratban egy tanulmány, amelyet a kutatásról szóló híradások az evolúció újabb bizonyítékaként értelmeztek (címe: Egy mutáció túléléssel való összefüggése a vadon élő egerekben). A kísérletet Amerikában őshonos őzegerekkel végezték Nebraska államban. A tudósok alkalmas földterületeket elkerítettek, majd ezeket a rágcsálók természetes földi ellenségeitől (csörgőkígyók, rókák) megtisztították. Így kizárólag a fentről támadó madarak, elsősorban baglyok tizedelhették az egérállományt. Nagyjából egy évig figyelték meg az egérpopulációkat, miközben rendszeresen vizsgálták a területeken megmaradt rágcsálók létszámát. Az egerek között világosabb és sötétebb szőrzetűek is előfordultak, és ugyanígy a bekerített földterületek között is volt egyaránt sötét és világos árnyalatú.

A természetes egérszelekció

Mivel a világos területeken a világos, míg a sötétebb földeken a sötét színű egerek tudtak hatékonyabban elrejtőzni a baglyok elől, fokozatosan megnőtt a talajnak megfelelő színű állatok aránya a populációban – míg végül mindegyikük a ragadozók áldozatává vált. Ez a jelenség a Charles Darwin által részletesen leírt természetes szelekció mechanizmusának egy példája, mely szerint a kihívásokhoz jobban alkalmazkodó egyedek a „rátermettebbek”, így ezek aránya megnövekszik a populációban (esetünkben ezek a jobb rejtőzködő képességgel bíró állatok). E folyamat oda vezet, hogy végül megváltozik a faj egy adott tulajdonsága a környezethez való alkalmazkodás miatt.

A tanulmány szerzői a korábbi ismeretekhez annyi újdonságot tettek hozzá, hogy a természetes szelekció mechanizmusát nemcsak a „mérhető” tulajdonság (a szőrszín), hanem a gének szintjén is vizsgálták. Mindezt oly módon tették, hogy az egerek szőrének festékanyagáért felelős gén mutációjának előfordulási arányát rendszeresen mérték az egyes egérpopulációkban. A világos színt eredményező módosult gén gyakorisága a szelekció miatt fokozatosan megváltozott: a sötét földeken ritkábbá, a világos földeken gyakoribbá vált. Ez azért érdekes, mert mutatja, hogyan változik meg fokozatosan az egész faj génállománya a természetes kiválasztás révén. A kísérletben tehát végeredményben a természetes szelekció genetikai és molekuláris hátterét mutatták be.

A kutatás fogadtatása

A tudósoknak egyébként egyaránt nehéz volt találniuk a kívánalmaknak megfelelő földterületet és bérbe adó gazdát, hiszen az Egyesült Államoknak ezen vidékén az evolúció szitokszónak számít: a lakosság egyharmada nem hisz a létezésében. Így a kutatók nem ejthették ki a szájukon ezt a szót, csak körülírták a kutatás célját, és pusztán a természetes szelekcióra utaltak. Mindezt egy olyan ország kellős közepén, ahol az elmúlt évtizedekben sok vita zajlott az evolúció és a teremtési elméletek között különböző szinten, amelyek végeredményben az evolúció győzelmével zárultak: hiszen továbbra is csak ezt fogadják el tudományos elméletnek, csak ezt lehet tanítani az állami középiskolákban és egyetemeken. Így nem csoda, hogy már-már gúnyba hajló módon közlik a kutatásról szóló híradások e farmerek evolúcióellenes magatartását.

Mindez tehát rámutat arra a jelenségre, amely az evolúció körül kialakult és lassan állandósulni látszik. A bibliai – vagy akár más vallási alapú – teremtési elméletben hívők a nebraskai gazdákhoz hasonlóan gyakran tagadják ennek létét, és elutasítanak mindent, ami az evolúcióval kapcsolatos, mert számukra ez az istentagadással egyenlő. Eközben a tudományos világnézettel bíró más emberek ostobának nevezik őket, mivel a „nyilvánvaló” tényeket – értik ez alatt az evolúció bizonyítékait – tagadják vallási alapon, ezért ellenfeleiket bigottnak, haladás- és tudományellenesnek bélyegzik. (Megjegyzendő, hogy e két szélső álláspont mellett több köztes megoldás is létezik, mint például a teista evolúció filozófiája, ám ezek csak több kompromisszum árán működőképesek.) Az evolúció szó különböző értelmezéseit sok esetben egyik oldal sem veszi figyelembe, és emiatt akaratlanul is csúsztatások jellemzik az ilyenfajta ütköztetéseket. Hogy tisztábban lássunk, vizsgáljuk meg, hányféle módon lehet értelmezni az evolúció szót a tudományos szóhasználatban!

Többféle evolúció

Az evolúció jelenthet egyszerűen egy folyamatot, amelynek lényege egy tetszőleges rendszer fokozatos megváltozása. Egy ilyen rendszer csak akkor alkalmas az evolúcióra, ha három fontos jellemzője van: a reprodukció, a mutáció és a szelekció. A reprodukció arra utal, hogy valami újra és újra lemásolja önmagát (szaporodik), a mutáció azt jelenti, hogy e másolás során apróbb változások történnek véletlenszerűen, míg a szelekció lényege, hogy egy adott szempont szerint mindig kiválogatódnak az új generáció egyes tagjai. Egy ilyen algoritmus segítségével ma már igen hatékonyan lehet meghatározott célra molekulákat fejleszteni laboratóriumban vírusok és baktériumok felhasználásával (ez az irányított evolúció, amelynek kidolgozásáért adták 2018-ban a kémiai Nobel-díjat). Az állatok háziasítása és a fajnemesítés szintén ezzel a stratégiával történik, azaz mesterséges evolúció révén valósul meg. Ugyanígy használható ez az elv a programozásban is: lehetséges fejleszteni egy számítógépes programot adott célra ilyen módszerrel véletlenszerű változtatások sorozatával. Vagy gondoljunk csak a nyelvek évszázados léptékben történő átalakulására, ami szintén az előbb ismertetett evolúciós logika szerint működik.

Az élővilágban e mechanizmus jelenléte könnyen tetten érhető: emiatt képesek az egyes populációk alkalmazkodni a környezetükhöz, például az antibiotikumok ezért lesznek egy idő után hatástalanok a betegséget okozó baktériumtörzsre (ez az antibiotikum rezisztencia). Az élővilág ilyen módon értendő és jól vizsgálható folyamatos változását, valamint az ezt értelmező mechanizmust egyaránt szokták evolúciónak nevezni, pontosabban mikroevolúciónak hívják. Az evolúciót szokás a gének szintjén is értelmezni. A gének egy adott faj testfelépítésének részletes „tervrajzát” tartalmazó örökítő anyagnak, a DNS-nek adott szakaszai, amelyek egy-egy tulajdonság kialakulásáért felelősek. Az egyes egyedek közötti különbségek a gének különbözőségéből fakadnak (a fajra jellemző gének azonossága mellett). Egy adott tulajdonságot meghatározó gének eloszlása a faj egyedei között szintén változhat az időben, és így tulajdonképpen maga a faj adott jellemzője is megváltozik az alkalmazkodás következtében, ezért a gének eloszlásának és összetételének változását is evolúciónak hívják. Az őzegerekkel kapcsolatos kutatás is ezt az értelmezést használta, és csak ebben az értelemben lehet azt mondani, hogy az evolúciót figyelték meg működés közben.

A tágabb értelmezés az élővilág egész történetéről szól. A fajok környezethez való alkalmazkodása, szélsőséges esetben kihalása vagy akár új fajok keletkezése révén folyamatosan változik az élővilág, és ezt az egész eseménysort szintén szokás evolúciónak hívni. Ezen belül is értelmezhető egy adott szűkebb csoporton belüli fajok változásai (alfajok fajokká alakulnak elkülönülés révén) vagy a tudomány által ma feltételezett körülbelül 3,5 milliárd éves egész fejlődéstörténet is – ez a fajokon átívelő makroevolúció. Még tágabb értelemben szokás az evolúcióba beleérteni a természet egészének változását és történetét: ebbe már beletartozik az élettelenből élő létrejöttének folyamata is (abiogenezis), ami a kémiai evolúció, valamint az ősrobbanással keletkezett világegyetem létrejötte és „fejlődése” – ezt hívhatjuk fizikai evolúciónak.

Legtágabb értelemben mindezen túl lehet beszélni az evolúcióról mint világnézetről. Ezt illusztrálja az „ateizmus pápája”-ként emlegetett evolúcióbiológus Richard Dawkins vak órásmester hasonlata. A teremtés hívei által gyakran emlegetett órásmester hasonlatra utal ebben, aminek lényege, hogy a világ precíz, pontos összehangolt működése (hasonlóan egy óraszerkezethez) egy intelligens tervezőre (az órásmesterre) mutat rá. Ezzel szemben Dawkins kimondja, hogy ez az órásmester vak, és nem más, mint a véletlenen alapuló és a természetes szelekció révén egy adott irányba terelt változásokat okozó evolúció. Ilyen módon válik tehát az evolúció egy egész világszemléletté, hiszen ha a világunkban kizárólag a vak véletlenek folytán jöttek létre az élőlények, ebbe beleértve az embert is, akkor nincs célja az egésznek. Ezt tovább gondolva végül is semmilyen természetfeletti nem létezik, sőt minden vallás kizárólag emberi alkotás, és ilyenformán nincs sok köze a valósághoz – legjobb indulattal is tanmesék gyűjteménye. Így válik érthetővé, hogy az evolúciónak efféle kiterjesztése és értelmezése az ateizmus egyik erős alapját képezi.

A frontvonalak mögött

Mi következik mindezekből? Az, hogy az eredetelméletek kapcsán felmerülő vitákban a fő csúsztatások ott vannak, hogy az evolúciópártiak az evolúciós mechanizmusról szerzett tudományos igényű bizonyítékokat gyakran az összes előbb ismertetett értelmezés bizonyítékaként mutatják be, mert akarva-akaratlanul összemossák ezeket. Az evolúcióról szóló tankönyvek, ismeretterjesztő művek szinte sosem választják el egymástól az említett értelmezéseket, és így állhat elő az a helyzet, hogy egy részletes és precíz, a természetes szelekciót őzegereken demonstráló kutatást az egész evolúció bizonyítékaként értelmeznek a híradásokban. Eközben még nem is figyelték meg a szelekció nemzedékeken keresztül átívelő maradandó hatását. Nem beszélve arról, hogy nagyobb időtávlatban történő változásokat, akár évmilliók történéseit ilyen mechanizmusokkal nem lehet előre jelezni a számtalan egyszerre és kiszámíthatatlanul változó tényező miatt. Ugyanígy visszamenőleg a biológiai, paleontológiai, geológiai változásokat hogyan lehetne precízen, ellenőrizhető módon végigkövetni? Nyilvánvalóan annyit állíthatnak csak korrekt módon az evolúciópártiak, hogy a tudomány mai állása alapján és a tudományos kereteken belül ez a legjobban működő elmélet (paradigmarendszer), amely tudományos eszközökkel megállapított tények jelentős részét képes értelmezni, magyarázni. A tudomány vizsgálati hatókörén kívüli kérdésekről viszont már nem tudnak nyilatkozni, ha becsületesek, és nem fogják azt sem állítani, hogy minden létező tapasztalat ellentmondásmentesen támasztja alá az evolúció elméletét. (Például gondoljunk csak a közös ősökön keresztül vezető leszármazási útvonalakra: olykor egészen különböznek egymástól attól függően, hogy milyen módszerre alapul ennek meghatározása.)

A teremtéselmélet követői viszont ott szoktak hibát véteni, hogy mivel az evolúció globális mértékű világszemléletét és az (élő)világ történetének evolúciós interpretációját nem fogadják el, az egész gondolatmenetet elvetik a teremtésbe vetett hitükre hivatkozva. Emiatt válik számukra az evolúció szó önmagában egy rendkívül sötét ellenséggé, holott annak bizonyos értelmezései jól megfigyelhetők, és tényeknek tekinthetjük – már ami az élővilág alkalmazkodó képességéről és a fajok változásáról szól.

Az evolúció kérdésében a fő eltérés a két tábor között talán az értelmezés határai és a kiterjesztés alkalmazhatósága körül van. Ugyanis az evolúciópártiak a jelenben megfigyelhető folyamatot kiterjesztik az egész élővilág hasonló módszerekkel már nem vizsgálható szegmenseire is, például az egész történetére. Mindössze ebből fakad az élettelen anyagokból létrejövő élet koncepciója, ami csupán egy következtetés és nem tény, mivel a legnagyobb rejtélyek közé tartozik az, hogy az élettelen anyagokból hogyan állhat össze egy élő sejt. Annak ellenére, hogy minden egyes összetevőjét képesek vagyunk mesterségesen szintetizálni, mégsem sikerült még senkinek ezekből egy működő sejtet előállítani laboratóriumban, vagyis az abiogenezisre csak nagyon feltételes mondatokkal lehetne becsületesen hivatkozni. A teremtéspártiak ezzel szemben úgy gondolják, hogy a jelenben tanulmányozható folyamatok csak korlátozott módon terjeszthetők ki a nem megfigyelhető múltra, ezért senki sem kénytelen az élővilág eredetére vonatkozó természettudományos értelmezést abszolút tényként elfogadni. Szerintük ugyanis a Teremtő Isten adta a fajokba az alkalmazkodásra való képességet. Az ateizmus egyik alappilléreként használt globális evolúciós szemléletet pedig – lévén, hogy ez csak bármilyen más hittel egyenrangú nézetként fogható fel – a szabad hitgyakorlás jogával élve elutasítják. Ezt pedig az evolúciópártiaknak kellene elfogadnia, ha szembenéznek azzal, hogy ők is tulajdonképpen a tényeken túlmutató módon már világnézeti szinten tekintenek az evolúcióra.

 

Olvasson tovább: