Kereső toggle

Mégis, kinek a tervezése?

Tudósok vitája Isten létezéséről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közelmúltban jelent meg magyarul John C. Lennox oxfordi matematikus professzor könyve Isten és Stephen Hawking címmel, amelyben a szerző a nemrég elhunyt világhírű fizikusnak az univerzum keletkezésével kapcsolatos nézeteire válaszol.

Hawking szerint az univerzum keletkezéséhez nincs szükség Istenre, ehhez elég volt a fizika törvényeinek működése. Lennox szerint azonban abban hinni, hogy a gravitáció jelen volt, amikor még semmi nem volt, ugyanolyan hit kell, mint annak elfogadásához, hogy az univerzumot Isten teremtette.

Stephen Hawking életének utolsó évtizedeiben gyakorlatilag celeb státusszal bírt, nemcsak a tudományos világban, hanem az úgynevezett populáris médiában is. Rendszeresen szerepelt például az Agymenők (angolul The Big Bang Theory) című amerikai sorozatban, amelyben a film fizikus szereplői szinte istenként imádják őt. A rendkívüli népszerűségnek örvendő tudós világnézete elég egyértelmű: a film főcímzenéje azt meséli el, hogy a világ az ősrobbanás következtében keletkezett, a film negatív szereplői az ostoba, vallásos emberek, a tudomány alfája és omegája pedig Stephen Hawking.

Az Agymenők mellett Hawking fiatalkoráról egy hollywoodi film is készült, A mindenség elmélete címmel. John C. Lennox éppen Hawking celeb volta miatt írta meg Isten és Stephen Hawking – Mégis ki tervezte a mindenséget? című könyvét, mivel véleménye szerint Hawking népszerűsége miatt az emberek zöme nem gondolja át, hogy vajon igaza van-e. Lennox szerint pedig egyáltalán nincs, és ezt elegánsan be is bizonyítja.

A könyv alapvetően Hawking The Grand Design (A nagy terv) című könyvére adott válasz, amelynek alapgondolata az, hogy nincs Isten, és a világ keletkezéséhez nem volt szükség tervezőre. Lennox felteszi a kérdést: vajon a világ leghíresebb fizikusa mattot adott a hit kérdésében, és neki van végül igaza olyan fizikus „gigászokkal” szemben, mint Newton, Galilei, Kepler vagy Maxwell, akik hittek Isten létezésében? A válasz erre az, hogy nem, és a könyv lapjain a szerző darabokra szedi Hawking legfőbb megállapításait.

Lennox Hawkingnak azzal a tételmondatával kezdi, mely szerint „a filozófia halott”. Úgy véli ugyanis, hogy ez nem tudományos állítás, hanem egy metafizikai vélemény a tudományról, vagyis gyakorlatilag mégiscsak filozofikus jellegű. Ennek megfelelően már az alapkijelentés önellentmondáshoz vezet. Mindemellett Hawking csupa olyan kérdésre keresi a választ – Miért van inkább valami, mint semmi? Miért létezünk? Honnan jött mindez? –, amelyek elsősorban filozofikus kérdések, úgyhogy ezek alapján is úgy tűnik, hogy a filozófia nem tekinthető halottnak.

A könyv jelentős része Hawkingnak azzal az állításával foglalkozik, hogy a világnak nem volt szüksége sem teremtőre, sem tervezőre, „a gravitáció törvényének köszönhetően az univerzum elő tud, és elő is áll a semmiből”. Ezen a ponton Lennox nagyon keményen odaszúr Hawkingnak: a filozófia egyik nagyon fontos ága a logika, és véleménye szerint Hawking jobban tette volna, ha egy kicsit komolyabban veszi a logikát, mert akkor nem állítana önellentmondáshoz vezető dolgokat. Lennox felteszi a kérdést, hogy amikor Hawking a „semmiről” beszél, amiből az univerzum létrejött, milyen semmire gondol? A gravitáció törvénye ugyanis, amely Hawking szerint jelen van, nem tekinthető semminek. Ráadásul a Hawking által semminek tekintett létezés előtti állapot sem teljesen tekinthető semminek, a közelmúltban elhunyt fizikus sztár ugyanis nem kevesebbet állít, mint azt, hogy „a nagyon korai univerzum kvantumfluktuációinak termékei vagyunk”. Lennox szerint ez az állítás inkább Alice Csodaországába illő kategória, de nem tudomány.

A matematikus azonban tovább megy ennél, és Hawkingnak azt az állítását veszi górcső alá, amely szerint a gravitáció törvénye elegendő volt az univerzum létrejöttéhez. Lennox érvelése szerint ugyanis a fizika törvényei leírják, hogyan működik egy sugárhajtású repülőgép, de ezek a törvények „nem készítenek” sugárhajtású repülőgépet. Annak a megalkotásához ugyanis a tervező intelligenciájára, képzelőerejére, tudományos kreativitására van szükség.

Hawking könyvének utolsó fejezetében azt állítja, hogy a „spontán teremtés az oka annak, hogy inkább van valami, mint a semmi, és ez az oka annak, hogy az univerzum és mi is létezünk”. Lennox ezt erősen vitatja, és először azt a (logikus) kérdést teszi fel, hogy vajon mit kell a „spontán teremtésen” érteni? Véleménye szerint Hawking ezen a ponton (a könyv során nem először) ismét önellentmondásba kerül. Eszmefuttatása ugyanis leegyszerűsítve úgy foglalható össze, „hogy azért van inkább valami, mert van valami”. Hawking itt szembe néz Isten létezésének a kérdésével is, de csak a szokásos materialista válaszig jut el: „logikus megkérdezni, hogy ki teremtette az univerzumot, de ha a válasz Isten, akkor ez könnyedén lesöpörhető azzal, hogy akkor viszont ki teremtette Istent”. Lennox szerint ez a válasz csupán arra mutat rá, hogy mennyire sekélyes Hawking istenképe. Ez ugyanis azt feltételezi, hogy Isten teremtett lény, ezzel szemben azonban a zsidó-keresztény világnézet szerint Isten örök, Ő az abszolút valóság, Ő az abszolút tény. Aki azt kérdezi, hogy Őt ki teremtette, az nem érti az Ő személyének lényegét.

Olvasson tovább: