Kereső toggle

A holokauszt krónikása

Randolph L. Braham (1922–2018)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Igaz barát, politológus, az igazság szövetségese, haláláig aktív megszólaló a holokauszt történetének meghamisításával szemben, aki hatvan év amerikai élet után is tökéletes magyarsággal tolmácsolta Petőfi verseit, aki halála előtt 12 nappal is azonnal válaszolt egy magyar történész e-mailjére, a Hetek aktív olvasója. Ki volt ez az ember?

Ábrahám Adolf Bukarestben született 1922. december 20-án, ahová szülei abban a reményben költöztek, hogy majd segítséget kapnak az anyagi boldoguláshoz az apa testvérétől, akinek kóser étterme volt a román fővárosban. Számításukban csalódtak, és visszaköltöztek az erdélyi Désre, ahol a lakosság negyede izraelita volt. Kiterjedt rokonságuk többsége még a háború előtt elhagyta Romániát, és az Egyesült Államokba költözött. Adolf tizenöt közeli rokonából tizenhárman így is a holokauszt áldozatai lettek. A család szegénynek számított, ugyanakkor az életükben jelentős szerepet játszott a zsidó vallás gyakorlása. Ők maguk az ortodoxiához tartoztak, annak modernebb irányzatához. Adolf tinédzseréveinek közepéig fontosnak tartotta a vallást, de akkor politikai öntudatra kezdett ébredni, és közeledett a cionista mozgalomhoz, ugyanis mind a vallásos elkülönülést, mind a nemzetközi szocialista mozgalomba való beolvadást, mind az asszimilációt elutasította. Politikai nézeteinek formálódását három esemény alakította nagymértékben. Egyfelől a spanyol polgárháború, amelyben a köztársaságiakkal szimpatizált a falangével szemben. Másfelől a nácik hatalomra kerülése Németországban és egy antiszemita kormány kinevezése Romániában. Ugyanakkor a felhőtlen szórakozás sem hiányzott a fiatal Adolf életéből: udvarolt és nagyon szerette a western-filmeket. Ez utóbbi arra sarkallta, hogy tanuljon angolul.

1940 augusztusában a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély és benne Dés is visszakerült Magyarországhoz. Ez örömmel töltötte el a dési zsidókat is, akik nem sokat tudtak arról, hogy a magyar kormány közben már antiszemita törvényeket hozott, amelyeket azonnal be is vezettek a visszatért országrészekben is. Ez Ábrahámékat nagymértékben sújtotta, mert az édesapa nem rendelkezett szakmával, így a család egzisztenciálisan megrendült. A román és az azt követő magyar uralom antiszemita jellege miatt a kitűnő tanuló Adolfnak is szakmát kellett tanulni: műbútorasztalos lett. Ez a szaktudás a későbbiekben megkönnyítette a sorsát. Amikor 1941-42-ben leventeszolgálaton vett részt, akkor a parancsnokának készített bútorok okán felmentést nyert a keményebb munkák alól. A magyar uralom egyik legmegrázóbb eseménye (a holokauszton túl) a fiatalember számára az volt, amikor az antiszemitizmustól felhergelt huligánok 1942-ben édesapját lefogták, és a húsz éves Adolfot véresre verték előtte. 1943 októberében munkaszolgálatra hívták be, ahonnan bő egy évvel később több társával megszökött. Egy Novák István nevű gazdálkodó bújtatta őt hónapokon keresztül. Az 1980-as évek elején, a már Amerikában élő Adolf felkutatta a Novák családot és elintézte, hogy az akkor már halott férfi posztumusz megkapja a Világ Igaza elismerést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől. Özvegyét meghívta az Egyesült Államokba is.

A háború végén a szovjetek hadifogságába került. Beláthatatlan idejű hadifogság várt volna rá, ha a fogolytáborban nem egy zsidó származású tiszt a parancsnoka az elhárító csoportnak. Ez a személy tájékozott volt a nácik zsidóellenes politikájával kapcsolatban, ezért úgy döntött, hogy segíteni fog a táborban lévő zsidóknak. Összehívta őket a tábor egyik kapujánál, kinyitotta nekik és elzavarta őket. Adolf is visszatért Erdélybe, ahol eldöntötte, hogy nem akar kommunista uralom alatt élni, és egy társával kalandos úton eljutott Németország amerikaiak által megszállt zónájába. Mivel hat nyelven beszélt (magyarul, románul, jiddisül, angolul, németül és franciául), az amerikai katonai kormányzat vette alkalmazásba. Az immár önálló jövedelemmel is rendelkező fiatalember mindent megtett annak érdekében, hogy sikerüljön bevándorolnia az Amerikai Egyesült Államokba. Egy német egyetemre is beiratkozott, ahol politológiát kezdett tanulni. Így mint egyetemi hallgató könnyebben pályázhatott vízumra, mintha csupán a román vagy a magyar állampolgárságával kísérelte volna meg. 1948-ban sikerült megérkeznie a vágyott országba. A City University of New York (CUNY) hallgatója lett. Itt is diplomázott, majd itt szerezte meg PhD fokozatát is. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig az egyetemen tanított politológiát. Érdekes módon az egyetemi kurzusai között sosem szerepelt holokauszttal kapcsolatos előadás, szeminárium.

New Yorkban lett Ábrahám Adolfból Randolph L. Braham. Új nevének kódját egy 2004-es beszélgetés során a következő módon oldotta fel: a Braham az Ábrahám név rövidítése, az L, az Louis, az édesapja, Lajos nevének használata az apa emlékére, és a Randolph az Adolfból származik, amely a második világháború után, érthető módon, már nem hangzott jól. Az új élet kezdetéhez hozzátartozott, hogy 1954-ben feleségül vett egy Németországból az Egyesült Államokba emigrált hölgyet, Elisabethet. Két fiuk született, Steven és Robert.

Már az 1950-es évek elejétől részt vett a holokauszttal kapcsolatos dokumentáció összegyűjtésében, rendszerezésében és publikálásában. Több mint hatvan könyvet írt, szerkesztett, illetve forrásgyűjteményeket jelentetett meg a témában. Ő írta a legátfogóbb összefoglalást a magyarországi holokausztról, amelyet azóta sem követett hasonló mértékű feldolgozás. Ez A népirtás politikája. A holocaust Magyarországon című kétkötetes munka történészek és érdeklődők generációinak életében számít alapműnek, többek számára jelentett inspirációt a téma különböző területeinek kutatásában. Ugyanakkor megjelentette A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája és A magyarországi holokauszt bibliográfiája című enciklopédikus köteteket, amelyben számos magyar történésszel működött együtt. Braham professzor a kétezres évek elején az összes általa összegyűjtött levéltári anyagot a washingtoni holokauszt múzeumnak és emlékhelynek, az USHMM-nek ajándékozta.

Braham professzor, amellett, hogy a Soá kutatója volt, a modern Izrael elkötelezett támogatójaként is hallatta hangját. Sőt gyermekeit is így nevelte: egyik fia önkéntesként rendszeresen részt vett az izraeli hadsereg munkájában, ha a zsidó állam háborúba keveredett. A professzor számos esetben látogatott Magyarországra, legutóbb tavaly októberben. Előadásaiban rendszeresen fellépett annak érdekében, hogy a holokauszt történetének és emlékének meghamisítását megakadályozza.

A magyar állam többször is elismerte tevékenységét: 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrendet kapta meg. Ez utóbbit a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulóján, 2014-ben visszaadta, ezzel tiltakozva a kormányzat, szerinte a holokausztért viselt magyar felelősséget relativizáló tevékenysége ellen. Ugyanekkor követelte neve levételét a Holokauszt Emlékközpont róla elnevezett tékájáról is. Braham professzor nyomon követte a magyar közélet alakulását, a magyar sajtó, így a Hetek rendszeres olvasója volt, aki az online változatnál nagyobb előnyben részesítette a nyomtatott példányokat.

Halálával egy olyan embert veszítettünk el, aki sebészi pontossággal volt képes leválasztani a holokauszt témájáról a hazugságokat, féligazságokat és a relativizáló kísérleteket. Legfőképpen azonban egy barátot, az ügy elkötelezettjét, mentort és embert. Ahogyan mondani illik: emlékéből fakadjon áldás a következő generációk számára.

Olvasson tovább: