Kereső toggle

Forradalom vagy puccs?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi történt 1918 októberében? A köztársaság szeplőtelen születése, a tiszta demokrácia mítosza, lelkes, őszinte dilettánsok demokrácia-kísérlete, vagy az ezeréves Magyarország romba döntése, kiszolgáltatása idegen hatalmak kénye-kedvének; az ősbűn, amire nincs bocsánat, minden további szenvedésünk ősoka?

Ebben a cikkben nem akarunk igazságot tenni ebben a kérdésben, nem is lehet. Az viszont biztos, hogy az őszirózsás forradalom majd százéves legitimitási válságba sodorta Magyarországot, és ekkor kezdődött az a folyamat is, amely aztán a vörös- és fehérterrorral folytatódott, és hosszú időn keresztül meghatározta a magyar politika alapvonásait, akadályozva a közmegegyezést a legalapvetőbb nemzeti minimumokat illetően, és akadályozta egy valódi nemzeti érdeket képviselő nemzeti közép politikájának a kialakulását. Erisz, a viszály almája.

Az összeomlás

Bulgária fegyverletétele után nyilvánvaló lett a magyar elit számára a világháború elvesztése, amelyet, amilyen vonakodva kezdett a magyar uralkodó osztály, olyan lelkesedéssel vitt végig. IV. Károly föderációs manifesztuma, amely Ausztria és Csehország népeit felszólította az önrendelkezési jog gyakorlására és nemzeti tanácsok alakításával Ausztria szövetségi állammá alakítását javasolta, Magyarországot és Horvátországot nem érintette. Aznap a magyar miniszterelnök, Wekerle Sándor bejelentette, hogy a manifesztum alapján Magyarország a perszonál-unió alapjaira helyezkedik. Ez volt az egyetlen logikus és jogszerű válasz a császár nyilatkozatára. Ez azonban nem jelentette, hogy a stabil működés biztosítva van. A frontokról érkező hírek az antant csapatok továbbnyomulásáról és a magyar front összeomlásáról szóltak, október 17-én Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben beismerte, hogy elvesztettük a háborút. A 79. horvát gyalogezred fegyveres lázadásának a hírére a Wekerle-kormány lemondott, de október 31-éig még ügyvivői szerepet töltött be. Innentől állandósult a kormányválság is. Világos volt, hogy az a háborús politika, amelyet a hadbalépés után végig kellett vinni, a németekkel lévő szövetségben kitartva, megbukott: Magyarországnak új utat kell keresni.

A fiatal uralkodó próbálta a miniszterelnöki kinevezés kérdését megoldani, de ehhez nem volt meg se a képessége, se a tudása, se erélye, sem higgadtsága. Rengeteg tárgyalást folytatott, és mindig annak az álláspontját érezte át, és annak adott igazat, akivel éppen beszélt. Volt úgy, hogy egy nap három ember is úgy állt fel a vele való beszélgetésből, hogy ő lesz a miniszterelnök. Az egyik lehetőség az volt, amit Wekerle már bejelentett, hogy a történelmi Magyarország, saját alkotmányossága alapján megköti a szükséges békét, megvédi a határait, és biztosítja a törvényes rendet, továbbá megkeresi nemzetiségeivel a megegyezés lehetséges formáit. Károly király végül is október 30-án Hadik Sándort bízta meg kormányalakítással, akitől ennek a programnak a megvalósítása várható volt. De az alatt a 10 nap alatt, míg a habozó uralkodó meghozta ezt a döntést, sok minden történt, ami végül is ezt a lehetőséget elsöpörte.

Ugyanis a színtéren ott volt Károlyi Mihály is, aki régebben szerette magát Tisza fő ellenlábasának látni, ehhez azonban sem tehetsége, sem tekintélye, sem ereje, sem kiállása nem volt meg. A katolikus, de nemzeti arisztokrata Károlyi-család sarja politikailag a család (és igazából a teljes arisztokrácia) fekete báránya volt, akit ellenségei szerint egy születési rendellenessége vitt egy olyan túlhajtott bizonyítási kényszerbe, amely személyét és politikáját is veszélyessé, kiszámíthatatlanná tette. Kártya- és nőügyei megbízhatatlanná tették, amiket humanista politikai nézeteivel próbált ellensúlyozni.

Ha nem is tudott Tisza politikai ellenfelévé felnőni, Károlyi az ennek megfelelő gyűlölettel gyűlölte Tiszát, akivel egy párbajban is összecsapott. A kortársak szerint kissé komikusan zajlott az összecsapás: Benedek Elek szerint Károlyi indulatosan rohamozta Tiszát, akit komolyan meg akart sebesíteni, Tisza csak védekezett, Károlyi azonban nem akarta abbahagyni a párbajt, míg aztán Tisza Károlyi arcán ejtett vágása után a segédek beszüntették a küzdelmet.

Károlyi Mihály úgy volt egy pacifista párt vezetője, hogy emlékirata szerint jól megszedte magát a háborús konjunktúra alatt. Pártja, amely a Függetlenségi Pártból jött létre, az antanttal való kiegyezést és együttműködést képviselte, ami meglehetősen kényes egy hadiállapot esetén. Károlyi bevallottan vállalta a német imperializmussal való szembenállást, a háború során ezzel a magatartással gyengítette is hazáját. Többször is perbe fogták hazaárulás gyanújával. Mivel októberre kiderült a háborús politika tarthatatlansága, Károlyi békepolitikája és az antanthoz való viszonya miatt lett potenciális miniszterelnök-jelölt.

A Wekerle-kormány lemondása után Károlyi minden létező fórumon, és a királynál is többször megjelent, és szorgalmazta miniszterelnökké történő kinevezését. Ezt a buzgóságot azzal magyarázta, hogy az antanthoz fűződő kapcsolatai folytán csak ő az, aki a sikeres politikát tudja biztosítani a válságkezelésben. Amikor felröppent a hír, hogy ő lehet a miniszterelnök, apósa, Andrássy Gyula, aki egyébként az Alkotmányos Párt vezetője volt, azt mondta a királynak: „Ha Felséged kinevezi Károlyit, akkor engem jobb, ha a bolondok házába küld, mert ott a helyem.”

A szociáldemokrata hatás

Károlyi kinevezéséért dolgoztak a szociáldemokraták is, akikkel mint parlamenten kívüli párttal a háború kezdetén építette ki a kapcsolatot, pacifista politikájának megerősítésére. Október 25-én megalakították a Nemzeti Tanácsot a hatalom átvételének igényével. Ez a törvényes felhatalmazás nélküli csoport Károlyi pártjának, valamint a polgári radikálisoknak és a szociáldemokrata pártnak a tagjaiból állt, és Károlyi hatalomra juttatása érdekében serénykedett. Andrássy Gyula jelezte Károlyinak, hogy ezt a lépését a magyar alkotmányosság megsértésének tartja. Abban a magyar politikai közegben, amely a törvényességet még a ’48-as forradalom napjaiban is a legfontosabbnak tartotta, és büszke volt arra, hogy minden magyar szabadságküzdelem Bocskaitól kezdve Rákóczin keresztül Kossuthékig a törvényesség talaján állt, teljesen jogos volt a felvetése. A Nemzeti Tanács megalakításának elképzelése és politikája nem a magyar politikai hagyományokban, hanem a szociáldemokraták forradalmi stratégiájában gyökerezik.

Ebben az esetben a szociáldemokrata kifejezés számunkra megtévesztő lehet. Ma a szociáldemokráciának a demokratikus irányzatát ismerjük, megkülönböztetve őket a kommunistáktól. Ám a szociáldemokrácia ekkor még a marxi forradalom elméletét vallotta, vagyis az erőszakos forradalmi hatalomátvétel elképzelésében élt, igaz, már megvoltak a forradalmihoz képest oppurtunistának nevezett irányzatok is. Lenin a két szárnyat egymást kiegészítő irányzatnak fogta fel, amelyek szervezetileg sem váltak külön.

A magyarországi kezdeti szocialista törekvések a szociáldemokrata párt mellett létrejött értelmiségi csoportokban is megjelentek, amelyek egymás mellett működő csoportok laza hálózataként működtek. Ilyenek voltak például a szociálforradalmárok, akik Szabó Ervin könyvtárigazgató és anarchoszindikalista filozófus vezetésével működtek, vagy a Galilei-kör, akiknek az előadásait látogatta több később rettegett kommunista vezérként ismert személyiség, olyanok mint Rákosi Mátyás (aki egy időben titkára is volt a körnek), vagy Korvin Ottó, aki a vörösterror egyik vezetője lett, sok halálos ítélet hozója, s akiről megdöbbentő módon még most is több utca van elnevezve Magyarországon.

Hogy ezek a csoportok nemcsak az elmélet területén mozogtak otthonosan, hanem a forradalmi gyakorlatot sem hanyagolták, mutatja, hogy két merényletet is terveztek Tisza István ellen. Az egyik, végül meg nem valósult merényletnél maga Szabó Ervin adta a merénylőnek jelentkező ifjú hölgy kezébe a pisztolyt. A másik merényletnél a rövidlátó elkövető addig szerencsétlenkedett a pisztollyal, amíg ki nem ütötték a kezéből. A bebörtönzött fiatalembert pár hónappal elzárása után a szocialista-radikális többségű Károlyi-féle Nemzeti Tanács engedte szabadon. A kommunista rendszerben utcákat, tereket neveztek el róla, sokaknak még ismerős lehet a Lékai János tér.

A kor szocialista mozgalmai felismerték a háborúellenes harcban lévő lehetőséget céljuk, a szocialista hatalomátvétel megvalósítására. Ebben a pacifista politikai küzdelemben került Károlyi mellé Kunfi Zsigmond és a szociáldemokrata párt, amely 1918 elején országos sztrájkot hirdetett. A sztrájk pár napon belül kibontakozott az egész Monarchia területén, így Magyarországon is.

A magyar hatóságok ekkor még tudták kezelni a helyzetet, de világossá vált, hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni egy új jelenséggel, a nemzetközileg összehangolt, diktatórikus törekvésű szocialista forradalommal, amely mint a hatalom megragadásának eszközére tekintett a forradalmi erőszakra. Ennek a forradalmi módszernek megvolt a mintája is: az 1870-es párizsi kommün, és ezen minta alapján végrehajtott első sikeres hatalomátvétel, ami az 1917-es oroszországi szovjet forradalom volt. Kunfi Zsigmond, aki ennek a forradalmi szocialista irányzatnak az egyik vezető személyisége volt, már 1918 elején a Magyarországon megvalósuló szovjetforradalomról ábrándozott. Garami Ernő, aki valóban a szociáldemokrácia demokrata ágát képviselte, és azért nem vett részt később a szociáldemokrata párt és a kommunista irányzat egyesítésében, mert kihagyták a párt nevéből a demokrata jelzőt, emlékirataiban írja, hogy 1918 elején együtt sétáltak Kunfival, és amikor Garami a Várra tekintve feltette a kérdést, hogy a Várral mi lesz, Kunfi meggyőződéssel válaszolta, hogy ott fog működni a „szovjet”.

A szovjet modell

A szovjet (tanácsi) típusú forradalmi taktika lényege az volt, hogy egy helyi közösségen belül egy tanácsot alakítanak, tulajdonképpen minden többségi felhatalmazás nélkül, általában a leghangosabb, legradikálisabb elemekből, akik aztán magukat a nép vezetőinek kikiáltva elkezdenek hatóságként működni. Mivel nem titkos szavazással történik a testületek megalakítása, ez valójában nem más, mint a kisebbség erőszakos hatalommegragadásának a taktikája, tulajdonképpen a jakobinus diktatúra óta. Az orosz forradalom idején ez már kiforrott metódusként működött. Ebből a tanácsrendszerből jött létre 1917 tavaszán Oroszországban a kettős hatalom, amelyben a helyi szinteken létrejött tanácsok az ideiglenes kormány ellen kezdtek el dolgozni, és átvették annak hatásköreit, végül ellehetetlenítve az egész központi hatalmat.

Ezt a forradalmi taktikát kezdte el alkalmazni a Nemzeti Tanács, amely valójában csak Károlyi törpepártjából, és a parlamenten kívüli szocialista és polgári radikálisokból állt, vagyis egy körülbelül öt százaléknyi megszervezett, agresszív kisebbség készen állt arra, hogy – amit már október 25-én nyilvánvalóvá tett, – átvegye a hatalmat, akár fegyverrel is. Megalakították a Katonai Tanácsot is, amely sorra eskette fel a frontról hazatérő katonai egységeket a semmilyen legitimitással nem rendelkező Nemzeti Tanácsra. Eközben Károlyiék elkezdték a tárgyalást a nemzetiségek képviselőivel, ami abból állt, hogy meghallgatták az elképzeléseiket, és hatáskör híján hallgatólagosan jóváhagyták azokat.

Magyarország tragédiája, hogy Tisza István miniszterelnökként úri gőgből és elvakultságból képtelen volt a nemzetiségekkel még az értelmes tárgyalásra is, nemhogy a megegyezésre, Károlyi viszont engedékenysége folytán arra volt képtelen, hogy Magyarország érdekeit képviselje.

A lánchídi csata és a hatalomátvétel

A Nemzeti Tanács eközben folytatta tevékenységét a hatalom megragadására. Friedrich István gépgyáros és szerencselovag, ekkor épp Károlyi embere, aki előzőleg egy Tisza elleni merényletre fegyvert biztosított, majd a Tanácsköztársaság utáni, magát ellenforradalminak nevező kormány vezetője lett, felbiztatta a tömeget, akik nekiindultak a Várba, hogy kikényszerítsék Károlyi miniszterelnöki kinevezését. A Lánchídon sortűz fogadta őket, többen meghaltak, majd a Nemzeti Tanács nyíltan felszólított a hatósággal szembeni engedetlenségre. A budapesti rendőrség is bejelentette csatlakozását a Nemzeti Tanácshoz. Ekkor már az események egy jól szervezett dél-amerikai puccs forgatókönyve szerint pörögtek. Agitátorok járták a várost, a vonatokon érkező leszerelt katonákat rögtön egy-egy tüntetésbe csatornázták be. A király beadta derekát, József főherceg október 31-én aláírta Károlyi kinevezését. A forradalmi taktika célját érte.

Károlyit október 31-én kinevezték miniszterelnöknek, Hadik Sándor, aki alól tulajdonképpen kihúzták az államot, lemondott. A hatalomátvétel óráiban Tisza Istvánnal merénylők végeztek. Az ő halála jelentette az ezeréves Magyarország halálát is. Ám ami következett, az nem a modern Magyarország születése volt, hanem százéves legitimitási válság, amelyből Magyarország – nagy ellenszélben – még a mai napig is keresi a kiutat.

Olvasson tovább: