Kereső toggle

A Sólyom végveszélyben

25 éve zajlott le a Mogadishui csata

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1993. október 3-án az amerikai hadsereg alakulatai akciót indítottak Mohamed Farrah Aidid szomáliai hadúr és politikai tanácsadói elfogására Mogadishuban. A maximum 60 percesre tervezett rajtaütés  hajnalig tartó élet-halál küzdelemmé fajult. A Heteknek két egykori résztvevő is visszaemlékezett a 25 éve történtekre.

Szomália körülbelül 11 millió lakosú afrikai országként 1960-ban szerezte meg függetlenségét Olaszországtól és Nagy-Britanniától, viszont ezzel az új szabadsággal nem igazán tudott mit kezdeni. 1969-ben, kilenc évnyi demokratikus kormányzás után egy helyi hadvezér, Mohamed Siad Barre puccsal megbuktatta a függetlenség kivívása után szabadon megválasztott szomáliai kormányt. Vérszomjas katonai diktatúrájában Szomália amúgy is gyengélkedő gazdaságát saját uralma alá hajtotta, aminek következtében a társadalom még mélyebb szegénységbe süllyedt. 1991-ben Barre-t megbuktatták különböző helyi törzsekből származó hadurak – akik mellesleg még egymással is harcban álltak az ország vezetéséért. A harcok felemésztették az országot: a polgárháború során egyedül 1991-ben több mint 20 000 ember vesztette életét.

Az Egyesült Államok bevonása a helyzet kezelésébe 1992 augusztusában kezdődött, de a jelentős élelmiszersegélyek ellenére a helyzet csak rosszabbodott. Mohamed Farrah Aidid hadúr 1993 júniusában rajtaütött egy pakisztáni békefenntartó csapaton, amivel elérte, hogy elrendeljék a letartóztatását – az amerikai hadsereg speciális egységeinek bevonásával.

Baljós kezdet

A rajtaütést 1993. október 3-án, 15:42-kor indították meg: Delta és Ranger egységek lepték el a szomáliai Mogadishu városának a Bakara piac és az Olimpic Szálló által behatárolt területét. Az akció végrehajtásában a speciális egységeken kívül 9 Humvee katonai terepjáró, 3 teherautó és több Black Hawk helikopter vett részt. Az akciót 30-60 perces időintervallummal tervezték, ám rögtön az elején, az egyik helikopterből történő leereszkedés közben az újonc Todd Blackburn 21 métert zuhant, ezért három Humvee visszaindult vele a városon kívüli bázisra. Eközben az Aididhoz hű militáns csoportok szó szerint össztűz alá vették az amerikaiakat, akik perceken belül elveszítették az egyik Black Hawk helikopterüket.

Szomáliai utcakép a 90-es évek elejéről.

A sérült újoncot a bázisra visszaszállító konvoj vezetője Jeff Struecker volt. A nyugalmazott őrnagy, az amerikai hadsereg 75. Ranger ezredének korábbi tagja a Heteknek nyilatkozva 25 év távlatából emlékezett vissza a történtekre. „A katonai bázisunk a várostól elég messze helyezkedett el, ráadásul előzetesen nem volt túl sok információnk a tereppel kapcsolatosan. Visszafelé tartva a bázisra az anyósülésen ültem, Dominick Pilla pedig mögöttem. Annak ellenére, hogy sokan a Humvee terepjárókat golyóállónak hiszik, mi sajnos eléggé sebezhetőek voltunk: esetünkben ugyanis ezek a járművek nem voltak páncélozottak, így a padlólemezre és az ajtókra helyezett kevlár lemezekkel próbáltuk magunkat védeni. Nekem ez már nem az első háborús övezetem volt, és sajnos már láttam haláleseteket a szolgálatom során, a kocsiban velem utazók viszont még nem. Dominick Pilla fejlövéses sérülést szenvedett, aminek következtében azonnal meghalt. Megviselt a dolog, de abban a helyzetben nem hagyhattam, hogy a csapatom ezt lássa rajtam, illetve hogy ők is hasonló veszélybe kerüljenek” – idézte fel. 

Eközben, röviddel az akció megkezdése után a helyi militáns erők kézi páncéltörő gránátvetőkkel lelőtték Cliff Wolcott Super 61 Black Hawk helikopterét. Így Jeff Struecker és csapata, úton a sérült Todd Blackburnnel a bázis felé, tudta, hogy vissza kell majd menniük a városba. „Nagyon nehéz volt visszaindulni, mivel ott motoszkált a fejemben, hogy mi lesz akkor, ha Dominick Pillához hasonlóan mások sem fognak életben visszatérni az akcióból. Nem akartam, hogy akár csak még egy emberem elessen. Az Istenbe vetett hitem akkor nagyon felértékelődött. A hitem előtte is erős volt, biztos voltam abban, hogy ha meghalnék, a mennybe jutnék, de ezzel őszintén szólva vártam volna még 50-60 évet. Az események közepette azonban az járt a fejemben, hogy ma biztosan meg fogok halni. Ennek ellenére nem féltem a haláltól, eldöntöttem, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy életben maradjak” – folytatta az egykori ranger. 

Jeff Struecker

Mielőtt visszaindultak volna a bázisról, Strueckernek ki kellett takarítania a terepjárókat, ugyanis szó szerint állt bennük a sebesültek vére: a halálos áldozat mellett többen is kaptak lövéseket. Eközben imádkozni kezdett, azokkal a szavakkal, amelyekkel Jézus imádkozott a Gecsemáné-kertben: „Atyám, nem akarok ezen átmenni, vedd el tőlem ezt a poharat. Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” 

„Ez az ima nagyon megerősített, és elöntötte a szívemet a békesség. Miközben a vért mostam ki a kocsikból, megértettem, hogy Isten azt kívánja tőlem, hogy pásztor legyek, és segítsem felkészíteni katonatársaimat a mennyre vagy a pokolra” – fogalmazott Jeff Struecker.

„Nem megyünk el nélküled”

Az amerikaiak a csata első órájában sokkoló veszteségeket szenvedtek: Cliff Wolcott helikoptere után 16:40-kor Mike Durant Super 6-4 jelzésű Black Hawk-ját is lelőtték a szomáliaiak Mogadishu belvárosában. 

Michael Durant

Mike Durant bevetéssel kapcsolatos emlékei még ma is élénkek. Mint a Heteknek elmondta, annak ellenére, hogy elég nagy haderőt mozgósítottak Szomáliába, az Aididhoz hű fegyveres milíciák erejét alulbecsülték, szerinte ez vezetett a mogadishui drámához. „Eléggé dolgozott bennem az adrenalin már azelőtt is, hogy hallottuk volna a rádióban, hogy Cliff Black Hawk-ját lelőtték. Csak az járt a fejemben, hogy át kell vennem a helyét, és hogy meg tudom csinálni. Nem sokkal ezután minket is találat ért, a gép farokrotorját kapta el egy páncéltörő gránát. Rövid idő leforgása alatt körülbelül 15-20-szor pördült körbe a gép, majd földet értünk. A fedélzeten négyen voltunk, és a zuhanást mindannyian élve megúsztuk, de miután a szomáliaiak tüzet nyitottak ránk, csak én maradtam életben. Súlyosan megsebesültem, nem tudtam mozgatni a lábam, és a gerincemmel is voltak problémák. Miközben azon voltam, hogy valahogy kimásszak a lezuhant gépből, két bajtársam, Randall Shugart és Gary Gordon őrmesterek önként jelentkezve engedélyt kaptak a gépünk földről való fedezésére. Ők segítettek ki a roncsból az ellenséges össztűz közepette, és vittek át a másik oldalára fedezékbe. Körülbelül 10 percig tudták tartani a gép és az én védelmemet; aztán elhallgattak a fegyvereik, amiből tudtam, hogy elestek” – emlékezett vissza Mike Durant.

Ezt követően a fegyveresek lerohanták a gépet, ütlegelni kezdték az amerikai katonát, aki teljesen biztos volt abban, hogy ezt nem fogja túlélni. Az egyik helyi törzsi vezető ugyanakkor rájött, hogy egy élő túsz többet érhet nekik, így magukkal hurcolták Durant. 

„A fogság alatt sokat járt a fejemben az akkor még csak egyéves fiam és a barátaim. Ez tartott életben, hiszen az első néhány napban nagyon ellenségesek voltak velem a fogva tartóim. Pár nap után viszont barátságosabbak lettek, kitisztították a sebeimet, és próbáltak ellátni, de az eléggé szegényes körülmények között ez csak részben sikerült. Úgy gondoltam, hogy ezt a fogságot egy hétnél, de maximum egy hónapnál tovább nem fogom bírni, sem fizikailag, sem érzelmileg. Meglepő módon a fogva tartóimtól kaptam egy Bibliát is. Imádkoztam és próbáltam túlélni. Miután elfogtak, a bajtársaim a város felett köröző helikopterekből hangszórókon sugározták, hogy »nem megyünk el nélküled«. Ez nagyon sok erőt adott ahhoz, hogy ne hagyjam el magam” – idézte fel Mike Durant, aki végül 11 napot raboskodott, majd diplomáciai tárgyalások eredményeként szabadon engedték.  

Részlet az eseményeket feldolgozó 2001-es Ridley Scott-filmből.

Miután William F. Garrison dandártábornok elrendelte a bennrekedt csapatok kimenekítését az Egyesült Nemzetek pakisztáni és malajziai csapatainak segítségével, másnap reggel 6:30-ra az alaposan megszórt és meggyötört amerikai erők megérkeztek az ENSZ városon kívüli bázisára.

A bevetés során az amerikaiak 18 embert és több helikoptert vesztettek. A balul sikerült akció után Bill Clinton amerikai elnök az amerikai csapatok hat  hónapon belüli kivonását és az ENSZ amerikai különítményei hasonló „darázsfészek” jellegű országokban való jelenlétének felülvizsgálatát kezdeményezte.

„A mogadishui csata másnapján, amikor a 15 órás utcai harcok után a már veszélyzónán kívüli városi stadionba értünk, beszélni kezdtem a többi katonának Istenről, és imádkoztam velük és értük. 1998-ban még a hadsereg kötelékéhez tartozva elkezdtem egy pásztorképző iskolát, amit 7 év után sikeresen be is fejeztem. Aszerint próbálok élni, amit prédikálok, annak tudatában, hogy keresztény vagyok és egyben Isten gyermeke” – tette hozzá a történet befejezéseként Jeff Struecker.

Mike Durant pedig így fogalmazott: „Nagyon hálás vagyok, hogy ép bőrrel megúsztam. Fizikailag azért vannak kisebb fájdalmaim és nyomai a történteknek, de azóta is rendszeresen imádkozom, és annyit járok gyülekezetbe, amennyit csak tudok.”

Olvasson tovább: