Kereső toggle

90 éves lenne Sinkovits Imre

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Aki nem ijedt meg attól, hogy „az oroszok már a spájzban vannak”.

Sinkovits Imre a 20. század egész második felének olyan, a magyar kulturális életet meghatározó színészóriása volt, aki a szocialista rendszer ideje alatt mindvégig kitartott elvei mellett, és erkölcsi tartásával élő bizonyítéka volt annak, hogy az ember egy elnyomó rendszerben is megőrizheti tisztességét és identitását.

1928-ban Kispesten született Sinkovits Jenő vendéglős és Göndöcs Terézia gyermekeként. A kispesti vendéglő azonban nem ment fényesen, s a szülők tönkrementek. Ekkor költöztek Óbudára. Lassan stabilizálódott a család helyzete, édesapja főpincéri állást szerzett a híres Ilkovics étteremben, ő pedig az Árpád Gimnázium diákja lett, melyre egész életében hálával tekintett vissza.

A második világháború bombázásai elől Somogyba menekült a család, majd a front elől szintén rokonokhoz, Vas megyébe. Sinkovits Imrének emberségre, furfangra és vakmerő bátorságra is szüksége volt ahhoz, hogy átvészelje ezt a néhány hónapot. A tizedes meg a többiek című filmben azért lehetett olyan hiteles alakítása, mert maga is átélte ezt a bonyolult és ellentmondásos korszakot. Először a németektől, majd az oroszoktól kellett megszöknie, hogy se leventének, se málenkij robotra ne vigyék el.

A kommunista diktatúra idején Sinkovits Imre személyes álma mégis teljesülhetett: a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1951-ben szerzett diplomát. Azonnal a Nemzeti Színházhoz, a kor legjelentősebb színházához került, ahol hamar felfigyeltek tehetségére, két év múlva már főszerepeket is kapott. Így vall erről: „1952-ben Déry Tibor Talpsimogatójában négy figurát játszottam egy este, s akkor figyeltek fel karakterformáló képességemre.”

Az igazi áttörést a Madách-darab, a Mózes főszerepe hozza el számára. Olyan nagy drámai erővel játszik, hogy a bemutatót követően még 22 éven keresztül, több mint 700 alkalommal láthatja a közönség az ő előadásában.

Egyik kolléganője Gombos Katalin színésznő volt. Hamarosan szerelem szövődött köztük, és 1951-ben egész életükre szóló házasságot kötöttek. Két gyermekük született: András és Mariann (Sinkovits Vitai András és Sinkovits Mariann is színművészek). Öccse, Sinkó László, szintén színész. 

Sinkovits (a kép jobb szélén áll) a Parlamentben 1956. október 23-án Nagy Imre társaságában.

A történelem azonban rövid időre ugyan, de szintén főszerepet szánt neki: 1956. október 23-án, a forradalom kitörésének napján próba után hazafelé tartott, amikor felkérték, hogy amíg a szónokok a tüntetésre megérkeznek, szavaljon valamit. Ezzel a szavalattal az egész 1956-os megmozdulás jelképévé vált. A forradalom napjaiban meghatározó tagja volt a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának, majd beválasztották a színház munkáját irányító intézőbizottságba is. Büntetésül 1958-ban a Nemzetiben felbontották a szerződését. Családja megélhetéséért más munkát vállalt, egy ideig játékfröccsöntőként dolgozott. Később megengedték neki, hogy a külvárosi József Attila Színházban játszhasson. Színészi alakításai azonban ott is felhívták magukra a figyelmet, olyan bravúrokat hajtott végre a magyar színháztörténetben egyedül-álló módon, mint például, hogy A három testőrben huszonegy szerepben jelent meg esténként a színpadon! Sardou Szókimondó asszonyságának Fouché szerepében ráadásul színészi tehetségét fontos aktuális mondanivaló szolgálatába is állítja: ez a színpadi rendőrminiszter Sinkovits előadásában túlmutat Fouché személyén, már-már emlékeztet egynémely valós közéleti személyre, a kor jellegzetes „eleven méregkeverőire”.

1963-ban vették vissza a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött, Shakespeare-darabok címszerepeitől kezdve Madách Az ember tragédiájának szinte összes férfiszerepén keresztül számtalan felejthetetlen alakítást nyújtva. Ahogy egyik tisztelője írta róla: „maga volt a Nemzeti”.

A 80-as években Németh László művei mellett Sütő András drámái jelentik pályájának kimagasló állomásait. Sütő Andráshoz személyes barátság is fűzi. A hátizsákban turistaként átcsempészett – akkor még nem veszélytelen – vállalkozásának eredménye, hogy Sütő drámái, például az Advent a Hargitán Magyarországon a nyilvánosság elé – színpadra – kerülhettek.

A rendszerváltozás után támogatta az MDF kampányát, de választási győzelmüket követően visszavonult a nyilvános politizálástól.

Sinkovits Imre mint filmszínész – és nem mellesleg mint szinkronszínész – is kiváló. A már említett és máig népszerű A tizedes meg a többiek (Keleti Márton, 1965) című történelmi szatírától kezdve olyan klasszikusok filmadaptációin keresztül, mint Az egri csillagok, amelyben Dobóként 1968-ban „A Haza nem eladó, semmi áron” mondat az ő szájából aktuális értelmet is nyer, vagy Fábry Zoltán filmtörténeti jelentőségűvé váló filmjében, az Isten hozta, őrnagy úr!-ban (1969) tűzoltóparancsnokként, vagy a 70-es évek népszerű tévésorozatában az Egy óra múlva itt vagyok... címűben a 80-as évek Hupikék törpikék Törpapa szinkronjáig és tovább: a magyar közönség számára felejthetetlent alkotott.

72 évesen halt meg, tüdőrákban. Halála előtt alig fél nappal a Magyar Színházban (korábbi Nemzeti) Vörösmarty Csongor és Tünde című darabjában játszott. Néhány óra múlva otthonában érte a halál. 2001. február 2-i temetése valódi nemzeti esemény volt.

Olvasson tovább: