Kereső toggle

Nincs közös nevező

Trianoni centenárium román szemmel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemcsak a politikai nézeteltérések, hanem a magyar és román történelemszemlélet különbsége is akadályozza, hogy Trianon századik évfordulóján a két ország vezetői együtt emlékezzenek.

Közeledik a trianoni centenáriumi évforduló, a téma azonban egyelőre nem került be a román belpolitika fősodrába. Amíg a kormányzó szociáldemokraták Klaus Johannis államelnök ellen vívják harcukat, addig a nemzeti-liberális ellenzék igyekszik magyarellenes hangulatkeltéssel szavazókat szerezni, de a politikailag aktív többség egyelőre nem a múltba fordul, hanem a közösségi médiában és Bukarest utcáin igyekszik Románia jövőjét befolyásolni.

A jelenlegi román politika szereplői olyannyira egymás lejáratásával vannak elfoglalva, hogy a centenáriumi ünnepségeket is elfelejtik – írja az Adevarul cikkében Mircea Morariu. A népszerű közéleti blogot is vezető újságíró leszögezi, most nem a magyarok és nem Orbán Viktor a hibás, hanem az egész román politikum, pártállástól függetlenül. Szerinte a magyarok trianoni igazságtalanságot és történelmi sebeket emlegető „mániája” mellett nem lehet ugyan elmenni szó nélkül, de a román centenáriumról méltó módon történő megemlékezésről már lecsúszott az ország. A napi politika küzdelmei elvették az ünnep méltóságát, és mélyen aláásták a nemzeti érzéseket, amikor utcai zavargásokkal és szánalmas csendőri magyarázkodásokkal telnek az ország mindennapjai – véli az újságíró a külföldön dolgozó románok véres zavargásokba fordult demonstrációjára utalva.

Kolumbán Gábor székelyudvarhelyi politológus a szerencse és a politikai butaság együttállásának tulajdonítja a centenáriumi megemlékezés súlytalanná válását, ami talán nem is olyan nagy gond, ha a jelenlegi román–magyar kapcsolatokat nézzük. „A rutinosabb román politikusok nem regáltak Orbán Viktor tusnádi üzenetére, csak azok, akik új fiúk, vagy éppen egy perc hírnévért hajlandók mindenre. A megfontoltabbak hallgatnak, mert ha megszólalnak, akkor a magyar miniszterelnök játékát kell játszani, vagyis beszélni kell sok mindenről az erdélyi magyarság kapcsán” – fogalmazott Kolumbán Gábor, aki szerint a trianoni megemlékezések kapcsán végképp nincs értelme a tárgyalásoknak, hiszen a miniszterelnök helyettese, Semjén Zsolt kijelentette: ne várja a román fél, hogy a magyar diplomácia megjelenjen a megemlékezéseken. Ha a román külpolitika erre reagálna, akkor elismerné a Trianonnal kapcsolatos kérdések jogosságát, amitől nagyon óvakodnak – mondja a politológus. 

Orbán Viktor Tusványoson. A román politika nem vette fel a kesztyűt.

„A román politikai elit kénytelen-kelletlen nyelte le azt a tényt, hogy Orbán Viktor nem hajlandó találkozni a hivatalban lévő bukaresti kormánnyal, sőt üzen nekik, hogy bánjanak tisztességesen erdélyi honfitársaival” – fogalmazott Nagy Árpád történész. Hozzátette: a román sajtó kedvelt összeesküvés-elmélete egy Orbán és Putyin közti együttműködésről szól, amelynek célja gazdasági és társadalmi ellenőrzés kialakítása a közép-európai régióban. „Ezeket az értesüléseket szinte tényként kezeli a román társadalom egy része, így a sajtó is rendszeresen ír róla – legnagyobb terjedelemben az Adevarul cikke foglalkozott vele 2017 szeptemberében, azt sugallva, hogy Orbán Viktor orosz segítséggel leveszi a térképről Bukarestet” – jegyezte meg.

A román politikai gondolkodás egyik fontos eleme, hogy nincs min vitatkozni az első világháborúval kapcsolatban, pláne nem a magyarokat illetően. A román álláspont szerint Magyarország mint nemzetállam nem az Osztrák–Magyar Monarchia utódja, amelynek bukásáról a történelem mondta ki az ítéletet, hanem éppen annak felbomlásával született meg. A politológus Kolumbán Gábor szerint ezért is szisszent fel a román akadémia néhány történésze a közösségi médiában, amikor Tusnádon egy új közép-európai együttműködést kínált fel Orbán Viktor az itt létrejött nemzetállamoknak. Szerintük ez a mentalitás veszélyes, a felhívás a revízió burkolt megjelenítése. A román politikai elit jó része osztja azt a véleményt, amelyet Dan Dungaciu szociológus, a bukaresti egyetem oktatója fogalmazott meg egyik írásában: „Magyarországot olyan vezető irányítja, aki Trianon szellemének, az etnonemzeti többségen alapuló nemzetállam eszméjének a megtestesítője (sőt, néha még túl is tesz rajta)!”

Kolumbán Gábor szerint a trianoni megemlékezések adta „ziccert” előbb-utóbb kihasználja a román politika, hiszen a kulturális miniszter, George Ivaşcu bejelentette, hogy az ünneplést egészen 2020-ig kiterjesztik.

„Száz évvel a trianoni döntés után a múlt közös elemzésére, feltárására kellene tenni a hangsúlyt, nem pedig barikádharcokat folytatni” – vélekedett Nagy Árpád, aki szerint erre évekkel ezelőtt ugyan volt esély, de mára szinte lehetetlenné vált ez az elképzelés. A két ország két különböző politikai kultúrát képvisel, egészen más következtetésekkel, amelynek az alapjait is máshol képzelik a történetírók. Magyar részről rendkívül népszerű az a megközelítés, amelyet a magyar tárgyaló delegáció képviselt a tárgyalásokon Románia kapcsán. Az Apponyi Albert gróf által összeállított dokumentációban tagadták a dákoromán kontinuitást, az erdélyi románok történelmét pedig szigorúan Eduard Robert Rösler történész elméletének megfelelően írták le. Rösler szerint a románok a 14-15. században érkeztek a Balkánról, és a magyar rendet „megzavaró tényezők”, „félnomád pásztorok” voltak.

Ezzel szemben a román történetírás két „atyja”, Gheorghe Şincai és Petru Maior a 19. század elején a román eredettörténetet úgy írta le, mint ami a Római Birodalomig visszavezethető. Ezen elmélet szerint miután a rómaiak 106-ban meghódították Daciát, elkezdődött az őslakos népek romanizálása: bevezették hivatalosan a latin nyelv használatát, a római ünnepeket, és mindenkit a római életmód és kultúra átvételére kényszerítettek. Ennek érdekében a Római Birodalom több tartományából hoztak ide telepeseket. A dákok asszimilációja viszonylag rövid idő, kevesebb mint 150 év alatt lezajlott, ennek eredményeként kialakult egy latin nyelvű és kultúrájú népcsoport, amit az elmélet hívei dákoromán népnek neveznek.

A történész szerint ez az identitásbeli különbség, és az ehhez való ragaszkodás szinte lehetetlen küldetéssé teszi a trianoni történések feldolgozását, és ebből következően a közös emlékezést a jelenlegi centenáriumon.

Olvasson tovább: