Miért járnak Romániába dolgozni Békés megyéből?

Munkaerőtoborzó plakát Nagyszalonta határában. Magyarul is toboroznak.

Békés megye határ menti településeiről egyre többen ingáznak Aradra, Szalontára, Temesvárra dolgozni különböző könnyűipari központokba.

A helybéli megélhetés nagyon korlátozott: a többnyire képzettség nélküli munkavállalók számára a napszám vagy közmunka az egyedüli perspektíva. Románia jelenleg az unió leggyorsabban fejlődő tagországa, a munkaerővándorlása pedig megszokott, ha nem is éppen ebbe az irányba.

Nagyszalontán a város mindkét végén óriásplakát hirdeti „Folyamatos munkaerő-felvétel” az ADA Fabrica de Mobila s. r. l. bútorhuzat és bútortextilgyártó cégnél. Pár napja még telefonszám is szerepelt, de amióta a magyar sajtó szenzációként kezelte a romániai munkavállalás sztoriját, eltűnt, és csak a bútorgyár címe van megadva. A honlapjukon is jelen van a hirdetés, és a szóbeszéd szerint komoly magyar kontingens dolgozik a cégnél. Azért kell a szóbeszédre hivatkoznom, mert a dolgozók közül ugyan többekkel sikerült beszélni, de a főnökség megtiltotta, hogy bármit is közöljenek. A honlapon hirdetett munka fizetésként 1950 és 2750 lejt (150-250 ezer forintot) ígér, és azt, hogy a munkáltató naponta gondoskodik a dolgozók szállításáról, akár az országhatáron túlról is. Térségi viszonylatban ez komoly jövedelemnek számít.

Az egyik név nélkül nyilatkozó, román gyárban dolgozó sarkadi munkás szerint nincs ebben semmi különös, ott dolgozik az ember, ahol megfizetik. A közmunkában – mondja – nem fizetnek rendesen, nem is csinál senki semmit, csak alibiznek egész nap. Ötvennégyezer forintért nem szakad meg senki sem – teszi hozzá –, aki meg képzettséggel rendelkezik, az rég Nyugaton dolgozik. Maradtak a képzettség nélküli emberek, akik ez idáig csak a napszámból tartották el magukat, de annál egy klimatizált gyárban dolgozni sokkal jobb. „A csodálkozás maradjon a pesti népek sora, mi itt élünk, ahogy tudunk, ha kell, dolgozunk feketén is, csak több pénzért” – mondja a neve elhallgatását kérő munkás.

Sarkadon az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató, száznál is több közmunkást alkalmaz. A cukorgyár uniós csatlakozáskor történt beáldozása sok száz embernek okozott egzisztenciális válságot, a cukorrépa-termesztés megszüntetése pedig a környék mezőgazdaságát vágta agyon.

A határon túl Temesvár és Arad. Mindkét település óriási ipari zónákkal rendelkezik és robbanásszerűen fejlődik. A városok körül szinte folyamatosan épül egy-két könnyűszerkezetes gyárcsarnok vagy éppen egy óriási bevásárlóközpont. Az olcsó munkaerőt foglalkoztató (főképp az autóipari óriásoknak beszállító) cégek apró elemek gyártásával foglalkoznak, amelyekhez nincs szükség képzett munkaerőre, csak betanított munkásokra, akiknek egy hét alatt megtanítják a feladatokat.

A munka korán kezdődik, hat előtt, így a magyarországi dolgozók fél négykor indulnak el buszjáratokkal, amelyeket vagy a munkáltató vagy a toborzók indítanak. A határnál ellenőrzik őket, aztán a gyárban töltik a munkaidőt, igen gyakran túlórázva, mert azt igen jól megfizetik.

Tibor egy éve dolgozik egy aradi cégnél, jól keres, pláne ahhoz képest, amit előtte napszámosként vitt haza. „A napszámban tizenkét óra volt a minimum, amit ledolgoztam, de sokszor bizony ott aludtunk a dinnyeföldön két kamion megrakása közben. Fizikailag nem bírtam már – mondja a férfi, aki betöltötte az ötvenedik évét, de bejelentett állása szinte alig volt.

A gyárban a gépjárművek elektromos kábelrendszerét gyártják, nem megerőltető feladat, inkább figyelni kell. A munka nagy része a kábelkötegek és csatlakozók összeillesztéséből áll, amelyet állva és ülve is lehet végezni. Bekerülni könnyű, nincsenek komoly feltételek, nyolc általános sem kell, és az egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak is általában mindenki megfelel. A munkásbuszok 5-6 határ menti településről szedik össze a dolgozókat, a Sarkad–Elek–Lökősháza–Dombegyháza–Battonya útvonalon haladva. Mindig van lemorzsolódás, de szinte ahogy megürül egy hely, úgy jelentkezik valaki a közvetítőknél, hogy jönne dolgozni. A feketemunka fogalma mást jelent Magyarországon és mást Romániában. A szomszédban a legtöbb dolgozó béréből nem vonnak le semmit, se egészség-, se nyugdíjbiztosítást, és a magyar bankok keze sem ér el az innen kapott fizetésekig, azaz a devizahitelek miatt eladósodott dolgozók bérét sem rövidítik meg.

A munka ugyan nem megterhelő, de az ingázással együtt Sarkadról egy nap 14-16 órát vannak távol a Romániában dolgozók. Tibor dolgozott Nyugaton is, jól tudja, milyen a család nélkül élni. Mint mondja, a nyugati segédmunkás bér feléért dolgozik most, de legalább hétvégenként és esténként látja a gyerekeit. „Sok családot láttam már szétesni a megélhetés miatt, főleg olyanokat, ahol a férj külföldön dolgozik. Nem akartam, hogy mi is így járjunk, ezért nekem komoly lehetőség átjárni Romániába dolgozni. Kiszámítható jövedelmem van, nem vonnak le kényükre-kedvükre belőle, ahogy a közmunkában tették velünk. Nem kell két állást végeznem, és bár hosszú az utazás, megéri” – mondja. Tibor véleménye pozitív, de nem mindenki osztja a férfi optimizmusát.

Tünde, aki szintén dolgozott a határon túl, rabszolgamunkának nevezi a gyári munkát. Unalmas, pepecselős, hosszú utazással, oda van az egész napom – mondja az asszony. „Ha gyárban akarok dolgozni újra, biztos nem a határ túloldalán keresek munkát, hanem elmegyek Nyugat-Magyarországra, ennyi pénzt ott is megkeresek, sőt a nyugdíjam is számolódik a munka során” – teszi hozzá.

A romániai gazdasági fejlődés ugyan óriási eredményeket produkál számokban, de a teljesítmény mögött nem annyira az ipar, hanem a belföldi fogyasztás növekedése áll. A munkaerőhiány nagy, mivel a külföldre távozó aktív korú lakosság létszáma a elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt. A munkanélküliségi ráta alacsony, az EU-ban konkrétan a legalacsonyabbnak számít, de ahogy Magyarországon, úgy itt is igaz, hogy az uniós támogatások forrása sem tart örökké.

Ráadásul fontos tényezője a növekedésnek a nagyon olcsó munkaerő. 2017-ben pusztán 5,5 euró volt az átlagos bérköltség az unió 25,5-es átlagával szemben. A növekedés üteme elgondolkodtatta a bukaresti kormányzati szerveket az ország euróövezethez való csatlakozásáról, de egyelőre marad a lej a hivatalos fizetőeszköz Romániában.