felmérések szerint a gazdasági válságot követő stabilizáció, valamint a hazánkban is krónikussá vált munkaerőhiány abba az irányba hat, hogy több munkavállaló marad itthon, illetve tervezi a hazaköltözést. A hazahúzó trendet erősítheti az is, hogy egyes jelek szerint a nyugat-európai országokban a képzettséget nem – vagy nem magas szinten – igénylő ágazatokban az Európán kívülről érkező bevándorlók kiszoríthatják a kelet-európai kollégákat.
Ilyen például az építőipar, ami amúgy Európa-szerte emberhiánnyal küzd. Ezen belül jellemzőnek mondja saját helyzetét a 35 éves Pap Zoltán, aki aszfaltozó munkásként keresi kenyerét Németországban. 2012-ben ment ki, s mivel sokat és jól dolgozik, rövid idő után munkacsoport-vezető lett belőle, és legalább 2500-3000 eurót keresett havonta. Így aztán kivitte magával a párját is, aki kint szállodát takarított, míg meg nem született a kisfiuk. Zoli elmondása szerint az arab és ázsiai bevándorlók azonban az utóbbi időben annyira lenyomják a béreket, hogy neki már nem nagyon éri meg Németországban dolgozni, ezért most úgy döntött, körülnéz Svájcban. Mint mondja, legvégső esetben, ha ott sem talál kedvező lehetőséget, akkor családjával együtt haza fog települni.
Zoli esete arra utal, hogy a kevésbé képzett emberek iránt kisebb a kereslet, ugyanakkor a szakképzett munkaerőhiány egész Európában, így hazánkban is égető probléma lett. A Kelet-Európából Nyugat-Európába irányuló, gazdasági célú elvándorlás jellemzően 2004-ben, azaz az uniós csatlakozást követően, majd különösen a 2008-as gazdasági válság hatására, a német és osztrák munkaerőpiac 2011-es megnyitása után növekedett meg. A meglehetősen egyirányú folyamat úgy tűnik, most cirkulálóbbá válik: csökken a kivándorlás üteme, és nő a visszavándorlási kedv. Ezt jelzi a Boston Consulting Group (BCG) idei nemzetközi kutatása is, melynek során a világ 197 országában közel 400 ezer online válaszadó felelt arra a kérdésre: el tudja-e képzelni, hogy a jövőben külföldön vállaljon munkát.
2018. 07.27. (XXII/30)
