Kereső toggle

Brutális ovisok

Csak a jéghegy csúcsa az újbudai eset

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Megrázta az országot a hír, miszerint egy budai óvodában háromévesek brutálisan terrorizálták egymást lelkileg, fizikailag és szexuálisan is. Kíváncsiak voltunk arra, mennyire egyedi az eset.

Két hete került ki a Facebookra egy anyuka levele, amelyben leírja, hogy hároméves kislányát két óvodástársa brutálisan megharapta, méghozzá az arcán és a nemi szervén. A kicsi már előtte is jelezte, hogy a többiek bántják, és fél, ezért nem akart óvodába menni. Pár nap múlva muszáj volt beadni őt. Aznap délelőtt történt az eset, és a délutános óvónő már semmiről nem tudott. A gyerek otthon mesélte el, hogy a kisfiúk fogdosták és bántották őt, amikor felügyelet nélkül kint voltak a mosdóban. A gyermekorvos, aki a látleletet felvette, elmondta, hogy rendkívüli agresszióra utal, ha egy gyermek így viselkedik, és pszichológushoz irányította a korábban kiegyensúlyozott, mosolygós kislányt, aki azóta komor, és alvászavarokkal is küzd.

Az anyuka leírja másnapi kálváriájukat is, a felelősséget hárító délelőttös óvónőtől a bujkáló vezetőnőn át az igazgatóhelyettesig, aki szerint „már több baj is volt az anyaotthonos gyerekekkel, de meg van kötve a kezük, nem tudnak mit tenni”. A szülők, akiknek panaszát az óvodában nem vizsgálták ki, jegyzőkönyvet róla nem vettek fel, az önkormányzatnál szintén falakba ütköztek, végül feljelentést tettek a rendőrségen.

Az újbudai Napsugár óvodában történt esetnek a Pesti Srácok is utánajárt, és kiderítette, hogy a kiscsoportos óvodások egymás torkán építőkockát nyomtak le, fojtogatták, verték, terrorizálták egymást, miközben a közel 30 gyerekre mindössze két óvónő ügyelt. Egy hároméves kislány megütött egy szülőt is, miután az rászólt, hogy ne beszéljen csúnyán. Az óvodában két év óta jelentkeztek a problémák, miután kötelező lett a hároméves kori óvodáztatás, így az intézménynek fel kell vennie a területileg odatartozó gyerekeket – miként a szülők és a gyermekotthon is köteles oda beíratni őket.

A botrány hatására az Újbudai Önkormányzat munkatársai most feltérképezik a problémát, és meglátogatják a bántalmazó gyermekek családjait. Azt is tervezik, hogy továbbképeztetnék az óvodai nevelőket, igazodva a problémás gyermekek megnövekedett számához.

„Kirívó eset”

„Szakember számára nem kétséges, hogy ez esetben nagyon sérült, súlyosan veszélyeztető közegből jövő gyerekekről lehet szó, akiknek a lehető leghamarabb segítséget kellene kapniuk” – vélekedik Vajda Zsuzsanna pszichológus. Szerinte alapvetően nem a gyerekek különböző etnikai háttere, illetve az integráció jelenti a problémát. „Óvodáskorú gyermekek általában származásra való tekintet nélkül jól megférnek egymással. Ebben a korban az integráció még többnyire jól szokott működni, a konfliktusok kezelhetők, soha nem szoktak ennyire elfajulni. Ez tehát egészen speciális eset” – teszi hozzá.

Nagyon súlyosan sérült gyerekek esetében viszont sehol a világon nem szokott működni az integráció, sőt, mindegyik gyereknek kárt okoz, ha mégis együtt nevelik őket, hiszen a konfliktusok során a bántalmazó gyerek is stigmatizálódik, önértékelése tovább romlik – hangsúlyozza a pszichológus. Megjegyzi, ilyen szempontból sem volt egyértelműen hatékony lépés a nagy gyermekvédelmi intézmények felszámolása, amivel egyidejűleg megszüntették azok külön óvodáit, iskoláit is.

Szerinte a konkrét esetben a történtek után érdemes lenne legalább egy olyan csoportba elkülöníteni ezeket a nehéz sorsú gyerekeket, ahol megfelelő számú és képzettségű szakember foglalkozna – következetesen, szigorú napirendi keretek között – velük, valamint a családjukkal, hogy idővel be tudjanak illeszkedni a vegyes közösségekbe. „Ilyen gyerekeknél akár a bentlakásos intézményekben való elhelyezés is indokolható lenne, már csak amiatt is, mert nagyon gyakran drogfüggő, elhanyagoló szülők vannak a háttérben” – emlékeztet Vajda Zsuzsanna. Szerinte a helyzetet tovább rontja, hogy az integráció nehézségeiről nem folyhat nyílt, elfogulatlan társadalmi párbeszéd, mivel könnyen rasszistának, intoleránsnak minősül az, aki erre törekszik.

„Áldatlan állapotok”

Dr. Duró Zsuzsa neveléstudományi szakértő szerint az eset jól tükrözi, hogy mennyire előkészítetlen volt 2015-ben a hároméves kortól kötelező jelleggel bevezetett óvodáztatás – erre a helyzetre sem az intézményrendszer, sem a családok nem voltak felkészülve, nem beszélve arról, hogy elegendő szakember és férőhely sem áll rendelkezésre. „Óriási, 30 feletti csoportlétszámok vannak, a zsúfoltság önmagában is agressziót generál. Az óvónők túlterheltek, sokan csak a túlélésre koncentrálnak, ilyen körülmények között nem jut – nem is juthat – elég figyelem a gyerekekre” – hangsúlyozza a szakember.

Szerinte a hároméves kortól kötelező óvodáztatás sok hasonlóságot mutat a 2002 után törvényileg kierőszakolt, „rideg” iskolai integrációval, amelynek ugyancsak hiányoztak a feltételei.  Ennek egyenes következménye volt a spontán szegregáció, amikor is a középosztály kimenekítette a gyerekeit a rosszabb helyzetű állami iskolákból. 

Dr. Duró Zsuzsa szavaiból kitetszik, hogy a helyzet várhatóan a jövőben sem fog javulni, mivel rendkívüli az óvónőhiány – csak a fővárosban közel háromezer pedagógus hiányzik a rendszerből. Ilyen körülmények között nehéz tisztázni az óvónők felelősségét, a szülő pedig nem vonható jogilag felelősségre a kiskorú gyermeke viselkedéséért, ha nem az ő felügyelete alatt történt a baj.

A létszámhiányon túlmenően alapvető probléma az is, hogy az óvónő-képzésben továbbra sem készítik fel a hallgatókat a konfliktuskezelésre, a szexuális nevelésre pedig végképp nem, így jó esetben az óvónő személyiségén múlik, hogy milyen körülmények között élnek az óvodások.

Kezeletlen agresszió

A bántalmazásos esetek „megoldása” többnyire az, hogy a bántalmazott gyereket a szülők elviszik egy másik csoportba vagy intézménybe, de semmi garancia nincs arra, hogy jobb feltételek közé kerül. Már csak azért sem, mivel egyáltalán nem csupán hátrányos helyzetű vagy éppen roma gyerekekkel kapcsolatos problémáról van szó, elég csak a gyakran a szülőkkel együtt nézett pornófilmeknek a kiskorúak viselkedésére gyakorolt hatására gondolni.

„Általános tapasztalat, hogy komoly szexuális, fizikai és lelki abúzusok történnek a gyerekek között más óvodákban is, csak kevés szó esik erről. Jellemző, hogy minden probléma a szőnyeg alá van söpörve, felelősséghárítás zajlik, már csak az intézmény jó híre miatt is: nem véletlen, hogy az újbudai történetben az igazgatónő bujkált a nyilvánosság elől. Egy ilyen esetet ugyanis, ha napvilágra kerül, ki kell vizsgáltatni, be kell vonni az ügybe szülőket, gyermekvédelmi felelőst, pszichológust, önkormányzatot, mindenkit. Így aztán inkább struccpolitika folyik” – mondja

Dr. Duró Zsuzsa, hangsúlyozva, hogy a 11. kerületi eset sok szempontból csak a jéghegy csúcsának tekinthető. A gyermekvédelmi jelzőrendszert ugyanis leépítették, a súlyos szociális problémák viszont nem fognak megszűnni maguktól, amit az is mutat, hogy a pedagógiai szakszolgálatok egyre több problémával vannak elárasztva, és féléves várakozási idő jellemző.

„Az elmúlt 70 évben nagyon sokat romlott a hazai óvodapedagógia színvonala. A meglehetősen áldatlan viszonyok miatt ma az óvodákban nagyüzemi futószalag-technikával zajlik a gyerekek gondozása, és leginkább a kicsik betörése a cél, nem pedig az érzelmi-fizikai szükségleteik kielégítése. Holott a gyerekek alapvető igénye az, hogy kellő szeretetet, figyelmet kapjanak. Az agressziótól különben is sokat szenvedő kisgyereknél a bevett fegyelmező módszerek nem működnek. Így amikor a tűréshatárát meghaladó erőszak, korlátozás éri, védekezésül még nagyobb agresszióval reagál, amit többnyire a nála gyengébbeken vezet le. Jellemzően az bánt, akit bántanak” – meséli Nyíri Veronika óvónő. Tapasztalatai szerint ezekkel a gyerekekkel és a családjaikkal külön kell foglalkozni, hogy az együttélésre képessé váljanak, mert a kezeletlen harag, agresszió többnyire nemzedékeken át öröklődik, és mind az egyének, mind a környezetük életét megkeseríti.

„Nem etnikai probléma”

Általunk megkérdezett pedagógusok szerint nem szabadna ezt az ügyet etnikai problémaként beállítani. Az anyaotthonos és állami gondozott gyerekek, akik jellemzően maguk is bántalmazó háttérből jönnek, eleve nem tekinthetők átlagos igényű, illetve szükségletű gyerekeknek, velük teljesen másként kell bánni, mint a többiekkel. „A kötelező 3 éves kori óvodáztatás oka pont az volt, hogy az alulszocializált gyerekeket beintegrálják az óvodák – az intézményeknek épp ez a feladatuk. Kellő előkészítettséggel, segítő szakemberek közreműködésével ilyesmi nem fordult volna elő.  De sajnos recseg-ropog az egész rendszer, és igazából mindegyik szereplőnek megvan a maga igazsága ebben a történetben” – állapítja meg Fazekas Anna tanítónő.

A segítő szakmák, különösen a szociális munka leépítését tartja a legnagyobb problémának Solymosi Imre szociológus is. Szerinte nem az óvónők, illetve pedagógusok kompetenciája az ilyen helyzetek kezelése, a családokhoz való kijárás, hanem arra lenne szükség, hogy legyen kihez fordulniuk már akkor, amikor egy gyereknél felmerülnek a különös agresszióra utaló előjelek. Ilyenkor ugyanis a szociális munkások azok, akik hatékonyan közvetítenek a családokkal való együttműködésben, a problémák megoldásában. Ennyire kicsi gyerekeknél a viselkedésproblémák még a szülők bevonásával, segítésével jól orvosolhatók, de ehhez megfelelő szakemberek kellenek. Az ilyen esetek megelőzhetők lennének, ha már az óvodai jelentkezés során megszervezhető lenne a segítő munka az érintett családok felé. „A szociális munkások szisztematikusan egyéni, nem pedig csoportproblémaként kezelik ezeket az eseteket, de ha előszeretettel etnicizáljuk ezeket a problémákat, azzal csak a társadalmi konfliktusokat mélyítjük” – vélekedett Solymosi Imre.

Olvasson tovább: