Kereső toggle

Vízválasztók

A Fidesz történetének három korszaka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kormánypárt uralkodó politikai ideológiája a nemzeti konzervativizmus egy hibrid formája, melynek része az állam aktív gazdaság- és társadalompolitikai szerepvállalása. A Fidesz harmadik kétharmada azt mutatja, működik a modell, amelyre egészen 2003-ig egyáltalán nem az egyszemélyi vezetés volt a jellemző.

A Fidesz ma egyszemélyes irányítású pártnak tűnik, ám a szervezet történetében ez nem mindig volt így. 1988. március 30-án, 37 egyetemista fiatal alapította meg a Fideszt a Bibó Szakkollégiumban.

A kezdeményezés célja egy új, független ifjúsági mozgalom létrehozása volt, amelyet egyfajta anti-KISZ-ként akartak működtetni (bár már a kezdetekkor kiemelték, hogy „nem valami ellen, hanem valami érdekében” óhajtanak politizálni). Az ifjúsági jelleget hosszú távon is fenn akarták tartani, az alapszabály szerint csak 16 és 35 év közöttiek lehettek tagok, valamint kizárták azt, aki KISZ-esként is tevékenykedett.

Politikai karakterét ekkor a liberalizmus és a radikális antikommunizmus határozta meg, szervezete még laza típusú, erősen áthatta az alternatív-akcionista vonal. Az első szabad választásokon meglepően jól szerepeltek, ezt követően 22 fős frakcióval parlamenti pártként folytatták tevékenységüket. 

Az akkori fideszes vezérkarnak markáns véleménye volt az európai integrációról is. Nem kevesebbet vállaltak célkitűzésként, mint „közreműködni egy demilitarizált és Egységes Európa eszméjének megvalósításában”. Ezt viszont a nemzeti szuverenitás és a kelet-közép-európai régió országai közötti szolidaritás alapján képzelték el. Ennek keretében kívánták a határon túliakkal való kapcsolatot is erősíteni.

Gazdaságpolitikai elképzeléseik jobboldaliak (szabad piac, amelybe az állam nem avatkozik be) voltak kezdetben, kulturális-ideológiai kérdésekben (például egyház vagy nemzet) pedig liberális álláspontot képviseltek. Egy darabig éppen ezért az SZDSZ „kistestvéreként” emlegették a Fideszt, 1992-ben pedig, még az SZDSZ-t megelőzően, felvették a pártot a Liberális Internacionáléba.

Jobboldali vákuum kitöltése (1994–2002)

Ebben változást az SZDSZ MSZP-hez való közeledése hozott: a Fidesznek a liberális években is az egyik legerőteljesebb jellemzője volt az antikommunizmus, így az MSZMP utódpártjának tartott formációval semmiféle együttműködésre nem voltak hajlandóak.

Az MSZP és az SZDSZ 1994-es koalíciókötése végleg eltávolította egymástól a két liberális pártot. Innentől kezdve a pártelnökség tudatosan kezdett törekedni a jobboldalon keletkezett politikai vákuum kitöltésére, ezért a második ciklusban már liberális-konzervatív politikát folytatott.

Az 1998-as választási győzelme után folytatódott a Fidesz jobboldali politikája, ami a kisebb jobboldali pártok integrálását hozta magával. Ezt 2002-ben Orbán Viktor immár hivatalos politikaként is meghirdette az „egy a tábor, egy a zászló” jelmondatával. Ez egészen odáig jutott, hogy 2006-ra a Fidesz vált azon nézetek képviselőjévé, amelyeket az 1998-as FKgP vagy az akkori MDF vallott. 

A párt különösen a szimbolikus politizálás terén újult meg és vált a konzervatív értékek szinte egyedüli képviselőjévé. Ezt mutatta például az első Orbán-kormány alatt a Szent Koronáról szóló törvény elfogadása és a korona parlamentbe szállítása, a millenniumi ünnepségsorozat vagy a határon túliak állampolgárságáért kezdeményezett népszavazás felkarolása 2004-ben.

Ellenzékben töltött idő (2002–2010)

A Fidesz első kormányzati ciklusában jobboldali gazdaságpolitikát folytatott. A 2002-es választási vereség után viszont kénytelen volt szembenézni a baloldali-szociális gazdaságpolitika szükségességével, hiszen a magyar szavazók döntő többsége az ellátó állam eszméjét részesítette előnyben (ennek aktualitása kapcsán lásd a Balra át! Állam bácsi beavatkozását várják a magyarok című cikkünket a 19. oldalon). Innentől kezdve erősen beépült a párt retorikájába baloldali érvek hangoztatása, egyre gyakrabban jelent meg a privatizáció kritikája, valamint a gondoskodó állam képe.

A 2002-t követő időszakban a Fidesz politizálását az MSZP-kormány legitimitásának kétségbe vonása is jellemezte: 2002-ben az aktivizálódott polgári körök egy része a választási eredményeket kérdőjelezte meg, mások Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját támadták, majd 2006 után a Fidesz a kormányprogram és a szocialista választási ígéretek közötti ellentmondást hangoztatta. Az őszödi beszéd bizonyítékként is szolgált az előbbi állításokhoz.

A kormányellenes hangulat fenntartása érdekében az ellenzékben töltött évek alatt a Fidesz nagy utcai tüntetések szervezésébe kezdett. A tömegtüntetéseket hatalomra kerülve is eszközként használta a párt.

2002 után nemcsak a gazdasági felfogásban és aktivizmusban állt be változás a párton belül, hanem szervezetileg is más struktúrában kezdett el működni a Fidesz.

Orbán Viktor 2002. május 7-én a Dísz téren jelentette be a Demokrácia Központ Közalapítvány létrehozását, valamint polgári körök megalapítását kérte támogatóitól. Ennek köszönhetően az ellenzéki időszakban a párt szervezete nem sorvadt el (mint azt tapasztalhatjuk jelenleg az MSZP-nél, a múltban pedig akár az MDF-nél, SZDSZ-nél, FKgP-nél). Hálózatépítésbe kezdve minden addiginál nagyobb szervezeti bázissal tudtak hatalomra kerülni 2010-ben, és az ellenzéki évek alatt kialakított rendszerük a harmadik ciklusban is stabilnak látszik.

A ’93-as és a 2003-as átalakulás

A rendszerváltás óta a belső viszályok és a szervezeti válságok miatt sorra szűnnek meg a történelminek hitt politikai pártok. A Fidesz viszont eddig kiállta az idő próbáját, hosszú évtizedek óta kívülről rendkívül egységesnek tűnik a párt. Politológusok ezt a vezérkar közös szocializációjával magyarázzák.

A Fidesz első generációjának kulcsemberei a nyolcvanas évek közepén végezték az egyetemet, emellett szakkollégiumi kötődéssel bírtak. A fideszes kemény mag (Orbán Viktor, Kövér László, Fodor Gábor, Áder János, Szájer József) elsősorban jogászokból állt. Sokan vidéki kisvárosi középosztálybeli családokból származnak, többen közülük első generációs értelmiségiek. 

A Fidesz átalakulásának kulcsmomentuma volt az 1993-as szakadás, amikor is Fodor Gábor és más szociálliberális irányultságú vezetők kiléptek a pártból (közülük többen az SZDSZ színeiben indultak a ’94-es országgyűlési választáson). A párt és maga a vezetés egységesebbé vált. Az SZDSZ-től eltávolodó Fidesz kulcsfigurája Orbán Viktor mellett az 1993-ban frakcióvezetővé választott Kövér László volt, aki a legmarkánsabban képviselte az MSZP–SZDSZ-kormánnyal szembeforduló Fidesz álláspontját.

A Fideszt Fodorék távozása után irányító „hatosfogat” (Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás, Várhegyi Attila, valamint a Fideszhez a ’90-es évek közepén csatlakozó Pokorni Zoltán) 2002–2003-ig tartotta kézben a párt irányítását. Csak ekkor, a Fideszt Magyar Polgári Szövetséggé alakító 2003-as kongresszus után lett a párt egyszemélyi vezetésű alakulat, amelyben az alelnökök kivételével minden párttisztségről közvetve vagy közvetlenül a pártelnök dönt. Bár a 2006-os újabb vereség után Orbán Viktor felajánlotta lemondását a pártelnökségről, a júniusi Fidesz-kongresszus megerősítette tisztségében, majd az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése végleg levette a napirendről a Fidesz néhány hónappal korábbi vereségét.

Életkori sajátosság?

Az ellenzék és a mainstream média szereti is Orbán Viktor fejére olvasni, hogy elárulja fiatalkori önmagát, pártja pedig köpönyegforgató módon politizál. Ezzel a felfogással az egyik legfőbb probléma az, hogy a politikát és a politikusokat is statikus, változatlan tényezőnek tekinti, holott a politika egy folyamatosan és dinamikusan alakuló közeg.

A politikai pártok változásának az egyik központi mozgatórugója az idő, erős egyéni vezető esetén pedig az életkor. „Aki 20 évesen konzervatív, annak nincs szíve, aki pedig nem lesz azzá 30 évesen, annak nincs esze” – tartja az elhíresült mondás, amit François Guizot-nak, 18. századi francia miniszterelnöknek tulajdonítanak, aki maga is hasonló pályát járt be.

Ezt az állítást támasztja alá az angol Leicester Egyetem által több évtizeden át végzett kutatás, ami a résztvevők politikai kultúrájának változását vizsgálta az életkor előrehaladtával. A felmérésben összehasonlították az egyének politikai beállítottságát firtató kérdésekre adott fiatal- és időskori válaszait. Az eredmény az lett, hogy a fiatalos radikalizmus a legtöbb esetben konzervatív látásmódba csapott át. A kutatást vezető Dr. James Rockey szerint ez azzal magyarázható, hogy fiatalon nagyobb hangsúlyt kapnak elvont eszmék, például a szabadság vagy a demokrácia, míg családalapítási korban

az elsődleges szempontokká a biztos megélhetés vagy a közbiztonság válik. Az emberek változnak, a tapasztalataik alapján alakítják a világról alkotott képüket – nincs ez másképp Orbán Viktornál és a Fidesznél sem.

Olvasson tovább: