Kereső toggle

Aratóünnep kérdőjelekkel

A nagyüzemi termelésé a jövő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Aranymezők, ezüstfolyók, énekli Bánk bán Erkel operájában, utalván az ország rendkívüli áldásaira, amellyel a Teremtő megáldotta. Ha hajnalban útra kel az ember vidéken, az opera képei kelnek életre a szemei előtt: ringó búzatáblák, aratásra érett árpaföldek, ameddig a szem ellát.

Azonban az áldás csak akkor ér valamit, ha azt megfelelően használja az ember, ám a hazai gabonatermesztés struktúrája felett eljárt az idő. Nagyüzemben termelik a gabonát, pedig a világon mindenütt megterem ma a jó gabona, így az értékesítés komoly gondot jelent. Az Európai Unió rendre fenyeget, hogy megváltoztatja a földalapú támogatási rendszert, mert jobbat egyelőre nem tud ajánlani, az unión belül pedig az egyik legerősebb lobbi- és érdekérvényesítő közösséget a mezőgazdaságból élők alkotják. Korán jött a nyár, a forróság, így az aratás is két héttel korábban kezdődik. Az őszi árpa megérett, vágni kell, de sok gazda még kivár, hiszen nem akarja növelni a betakarítás költségeit még szárítással is. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint az őszi árpa legkorábbi fajtáinak betakarítása a napokban elkezdődött, de a terméseredmények nem túl biztatóak. Átlagban 3-4, esetleg 5 tonna termést takarítanak be egy hektárról a gazdák, ami a tavalyi szinttől és az idei várakozásoktól is elmarad.

Dél-Békésben Szabó László gazda közel húsz hektáron termel árpát, amit már a tarlóról, azaz a kombájn alól elad évek óta. Régebben nem értékesítette a gabonát, hiszen sok sertést tartott, de most nem éri meg küzdeni az állatokkal, a nagy termelők minden piacot letarolnak. Marad az eladás, ami, ha már a vetőmag, a talajmunka, a vegyszerezés és a betakarítás költségeit behozza, akkor a földalapú támogatás haszonként marad a gazda zsebében, de a mai gabonaárak mellett ez szinte csodának számít. Ott, ahol jó a talaj, és terem 5-6 tonna hektáronként, már haszon is keletkezik, de az ilyen minőségű termőterületeken nem gabonát vetnek, mondja Szabó gazda délre mutatva, a kovácsházi löszös vidék felé. Dinnye, paprika, kertészeti kultúrák, fűszernövények: ott lehet profitot termelni, itt csak úgynevezett előveteményként lehet a gabonát vetni, szigorú vetésforgóban, a kukorica és a napraforgó előtt.

A kukorica még eladható, az olajos magvak, mint a szója, napraforgó, repce hoznak hasznot igazán, mondja Balázs Tibor szeghalmi gazdálkodó. Tibor még nem arat, de a szomszédjai már konkrét számokkal szolgálnak: három és fél tonna árpa termett hektáronként.

Ez 140.000 forint bevételt jelent, de ha a beművelés költségeit felszámoljuk, ami idén 150.000 forintba került, akkor mínusz tízezerben vannak – hektáronként. Az uniós támogatás összege, ha minden szabályt betartanak, akkor hektáronként 68.000 forint, így marad körülbelül 50.000-60.000 forint, amiből indul majd a következő év, rögtön a tarlóhántással. Ebből az összegből bizony nem lehet könnyedén boldogulni – mondják.

Az uniós támogatásokról beszélgetünk, miközben az árpatáblát vizsgáljuk, hogy elég száraz-e már a vágáshoz. Még nem „csörög”, kell neki ez a forróság. Csak eső ne essen, mert megszorul a szem, vagy éppen peregni kezd, ami tovább rontja a gazda helyzetét. Tibor szerint, álszent módon beszélnek a mezőgazdaságról az unióban. Miközben a kis családi gazdaságok fontosságát hangsúlyozzák, pontosan tisztában vannak azzal, hogy az újonnan csatlakozott országok birtokviszonyai e gazdaságoknak nem kedveznek. Keleten a gazdasági elit az ipar bekebelezése után hamar a privatizáció által felaprózott termőföld felvásárlásában látta meg a vagyonszerzés lehetőségét. Így elkezdte megszervezni a nagybirtokokat, szinte felnyalva a vidék jövőjét. Sem vásárolni, sem bérelni nem lehet ma már. Pedig ahhoz, hogy egy-egy családi gazdaság a szántóföldi kultúrákból megéljen, legalább háromszáz hektárra lenne szükség. Ezen túl pedig a Nyugaton már jól működő szövetkezeti gazdálkodás megszervezése lenne az a lépés, amellyel egy új gazdasági felfogást meg lehetne honosítani – így a teljes termékskála, a termeléstől a piaci értékesítésig a gazdák érdekét szolgálná. Az egyik ilyen kitörési pont az állattenyésztés széles körben való elterjedése és finanszírozása lenne. A kormány ugyan a sertéságazatot látványosan támogatta az elmúlt években, de leginkább csak ott jelentkezett ennek a felhajtóereje, ahol erős bázissal rendelkeztek a termelők.

Szinte senki sem kezdett sertéstenyésztésbe, pedig egyfajta szövetkezeti tömörüléssel komolyan lehetne kezelni az agrárium jövőjét. A háztáji sertéstenyésztés a padló alatt, mondja Szollár György, az egyik békési állatvásár szervezője. Malac van ugyan, de zömében a román kereskedők viszik, ott ugyanis még az önellátás az egyetlen falusi létforma, minden portán van sertés, aprójószág, sőt rengeteg a borjú is, amit szintén a határ mentén szereznek be a kupecek. A jó malac ára ma is magas, húszezer forint körül mozog. Ebből igazi minőségi falusi disznó csak jó takarmánnyal lesz, de hiába lenne meg ez is, nálunk már falun sem akarnak kínlódni a jószággal, inkább megveszik a bevásárlóközpontokban a gyorsan hizlalt sertésből előállított, ismeretlen eredetű húskészítményeket – jegyzi meg Szollár György.

A gabona nagy területen való termelését még az uniós csatlakozás előtt eldöntötte az akkori magyar politikai elit, azon változtatni mára már senkinek sem érdeke, marad a természetes szelekció: a nagyok és erősek maradnak, a kicsik lemorzsolódnak. Balázs Tibor szerint a következő évtizedek agráriuma erről szól majd, kialakulnak az igazi nagybirtokok, csakúgy, mint egy-két évszázaddal ezelőtt. A történelmi áttekintés után visszatérünk a valóságba, hiszen az aratás mégis egyfajta ünnep, a gazdának véget ér az év, számot vethet, és örülhet vagy szomorkodhat, attól függően, mit hozott neki ez az esztendő. Pihenésre azonban nincs sok idő, mert ha gondos a gazda, máris kezdi az új évet.
 

Olvasson tovább: