Kereső toggle

Nagyobb ellenállásra van szükség

Keresztényüldözés európai módra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt években nemcsak a kommunista és iszlám diktatúrákban, hanem a európai társadalmakban is jelentősen romlott a keresztények helyzete. A negatív tendenciáról a bécsi székhelyű OIDAC nevű civil szervezet vezetőjével, Dr. Martin Kuglerrel beszélgettünk.

A május elején publikált jelentésükben azt írják, hogy nemcsak nemzetközi, hanem európai viszonylatban is jelentős változás állt be a keresztények helyzetében. Mi változott a legutóbbi, 2015-ös jelentésükhöz képest?

– A 2018-as tanulmányunkból kiderül, hogy a keresztény szent helyek ellen (templomok, sírhelyek, műemlékek), illetve a hitüket bátran felvállaló polgárokkal (például abortuszellenes aktivistákkal) szemben elkövetett agresszív támadások száma jelentősen megnövekedett. Súlyos jogi korlátozásokat lehetett tapasztalni a lelkiismereti- és szólásszabadság viszonylatában is, különösen Franciaországban, Németországban, valamint Spanyolországban. Aggasztó fejlemény az is, hogy a liberális újságírók és a keresztény politikusok olyan új irányt vázoltak fel, mely alapján a keresztény vezetőket és véleményformálókat elhallgattatnák, miközben az iszlám fundamentalista ideológia pedig támogatást élvez.

Melyik európai országban a legrosszabb a helyzet?

– Franciaországban például 2016-ban betiltották azokat az oldalakat, amelyeken lebeszélik a nőket az abortuszról. Az új törvényjavaslat szerint az abortusz akadályozása 1-2 éves szabadságvesztést vagy 30 ezer eurós pénzbírságot von maga után. Ennyit a szólás- és véleményszabadságról a nagy forradalom országában. Másrészről viszont jó látni, hogy ezekre a problémákra a keresztények folyamatosan reflektálnak, és egy nagyon erős keresztény identitást építettek ki magukban.

Mennyiben befolyásolta a folyamatokat a 2015-ös migrációs válság?

– A három éve tartó válság óriási kihívások elé állította Európát. Több országban lehetett azt tapasztalni, hogy a keresztény menekülteknek nem nyújtanak megfelelő védelmet, szemben a gazdasági okokból, illetve más vallási háttérből érkező menekültekkel. Sok esetben még hátrányos megkülönböztetés is éri őket. Esetükben az történik, hogy az életüket kockáztatva, a hazájukból elmenekülve eljutnak Európáig, ahol újabb erőszakkal és fenyegetésekkel kell szembenézniük hitük miatt.

Visszatérve az európai társadalmakra, milyen szakmában éri a leginkább diszkrimináció a keresztényeket?

– Különösen az egészségügyben nehéz például az abortusz miatt a jó lelkiismeret szerint döntést hozni: az orvosoknak, szülésznőknek, ápolóknak és gyógyszerészeknek sokszor választaniuk kell a vallási meggyőződésük és hivatásuk között. Németországban, Svédországban és Angliában nem egy esetről tudunk, amikor éppen emiatt bocsátottak el azonnali hatállyal munkavállalókat az állásukból.

Mi a helyzet az oktatási intézményekben?

– A keresztény iskolákban és egyetemeken úgynevezett „antifundamentalista“ törvények és programok fenyegetik a diákokat és a szülőket, a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukban. De Franciaországban például a keresztény orvostanhallgatóknak a nőgyógyászati szakirányon kötelező részt venniük egy abortuszszemináriumon is, ami miatt sokan inkább másik specializációt választanak.

Változott valamiben az európai országokban a hozzáállás az elmúlt években?

– Tíz évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt az, hogy az Európai Tanács vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ezekkel az esetekkel foglalkozzon. Ha korábban a keresztény diszkrimináció kapcsán valaki felszólalt, javaslatát, véleményét visszautasították azzal az indokkal, hogy a kereszténység többséget képez Európában, így őket biztosan „nem érheti hátrányos megkülönböztetés”. Mára már azonban nem a társadalmi arányokon van a hangsúly, hanem az egyenlő jogokon.

Pedig a keresztényekkel szembeni diszkrimináció nem az elmúlt években kezdődött…

– Nem, a vészharangot már korábban is megkongatták az olyan európai esetek nyomán, mint amikor jogi eljárás alá vontak olyan lelkészeket, akik nyíltan bírálták a homoszexualitást. Emlékezetes a Rocco Buttiglione kinevezése körüli 2004-es botrány is. (Az Európai Bizottság igazságügyi biztosának történő jelölésekor az olasz politikus elmondta, hogy a hite szerint bűnnek tartja a homoszexalitást, de ez semmiben sem korlátozza az ő jogaikat is védő munkájában. Végül a meghallgatását övező felháborodás miatt visszavonták a jelölését – szerk.)

Mit tehetnek azok a politikusok, akik védelmezni kivánják a zsidó-keresztény kultúrát?

– Szerintem ezeknek a képviselőknek együtt kellene dolgozniuk más országok keresztény civil szervezeteivel, hogy hallatni tudják a hangjukat Brüsszelben vagy épp New Yorkban. Most azt tapasztalni, hogy a „néppártok” nem igazán lépnek fel a minden tagállamot érintő ilyen jellegű jogszabályokkal szemben, holott azok alapvető szabadságjogokat sértenek. Nagyobb ellenállásra lenne szükség ezekben az intézményekben.

Mit tanácsolna az egyházaknak és a hívőknek a jövőre nézve?

– A keresztény egyházaknak a világszerte üldöztetett sorstársaikért való imádkozás mellett fel kellene hívni a figyelmet a keresztényüldözés új formáira is. Fontos lenne az is, hogy a társadalomban betöltött eddigi szerepükből kilépve olyan szakmákat – tanár, újságíró vagy politikus – is vállaljanak, amellyel a keresztény identitásukat végig megtartva hatást tudnak gyakorolni a társadalom többi tagjára. Hiszen jobb egy kreatív „kisebbség” céltudatos keresztény tagjaként élni, mint egy frusztrált többség tehetetlenségében lavírozni.

 

Névjegy

Névjegy: Dr. Martin Kugler a Keresztények Elleni Európai Intolerancia és Diszkrimináció Figyelőközpontjának (OIDCE) társalapítója és vezetője. Bécsben, Grazban és Rómában tanult történelmet, kommunikációt és politikatudományt. Fő szakterülete a vallásszabadság, a témában rendszeresen tart előadásokat és publikál.

 

Olvasson tovább: