hetilap

Hetek hetilap vásárlás
HISZ-akció a Nyugatinál

2018. 03. 22.
„150 adag étellel készültünk. fogyasszanak bőséggel, egészséggel! Jó étvágyat mindenkinek!” – nyitotta meg a Melegétel-osztást Kovács Sándor, a HISZ vezetője.

A Nyugati téri aluljáró folyamatos nyüzsgését hétfőn szokatlannak tűnő jelenet törte meg: a Hit Gyü-lekezete Szeretetszolgála-tának (HISZ) önkéntesei éppen az ételosztáshoz szükséges asztalokat állították fel, mialatt a rászorulók fegyelmezett sorba rendeződve várták, hogy csillapíthassák éhségüket.

Perceken belül álltak is az asztalok, és a székelykáposzta kellemes illata töltötte be a teret. A szervezők 18 órai kezdést ígértek, ennek értelmében a sor elején állók szinte másodpercre pontosan jutottak hozzá kiadós vacsorájukhoz.

Az aktivisták nem ritkán többéves tapasztalattal, mosolyogva és gyakorlott mozdulatokkal adagolták az ételt, kanalazták a tejfölt, osztották a kenyeret és evőeszközöket, kínálták a teát, kávét, végül mindenkinek átnyújtottak egy nagy vödör krémsajtot is. Ezúttal egy alkalmi segítőt is kaptak maguk mellé: egy francia anyanyelvű fiatal férfi ugya-nis éppen a közelben tartózkodott, amikor felfigyelt az esemény előkészületeire, és rövid beszélgetést követően ő maga is piros mellényt húzott, hogy jelenlétével és segítségével támogathassa a hiszesek munkáját. A magyar nyelv ismeretének hiányában a rászorulókat az őszinte mosoly és szeretet nyelvén „szólította meg”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!