Kereső toggle

„Szabadulj meg a zsidós vonásoktól”

Budapesti úrinők a két világháború között

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szécsi Noémi író nemcsak kiváló történelmi regényeivel örvendezteti meg olvasóit, hanem hiánypótló kultúr- és művelődéstörténeti munkáival is.

 

A modern budapesti úrinő (Európa Könyvkiadó, 2017) című könyve korhű társadalomrajz a háború előtti, békebeli időkről, egyszerre informatív és szórakoztató.

Szécsi Noémi sokat kutatott regényeihez, többek között részletesen tanulmányozta a siketnéma intézetek, iskolák történetét, a siketoktatást, mindezt azért, hogy Gondolatolvasó című regényét, melynek narrátora egy 19. században élő siket fiú, Bárdy Fülöp hitelesen megírhassa. Az íróban kíváncsiskodó szenvedélyes kutató több éves anyaggyűjtése során szerzett ismereteit először nőtörténeti blogjában, a Halcsontos fűzőben publikálta, majd szerzőtársával, Géra Eleonóra történésszel megírta a Budapesti úrinő magánélete (1860–1914) című könyvét, majd 2017-ben ennek folytatását, A modern budapesti úrinőt.

„A modern budapesti úrinő két nézőpontot – a város – és művelődéstörténészét, valamint a nőtörténet iránt elkötelezett íróét – alkalmazva arra vállalkozik, hogy korabeli naplók, memoárok és levelezések, egykorú újságcikkek és irodalmi művek segítségével, olykor statisztikákra és tudományos feldolgozásokra támaszkodva felvázolja az egyik háború kitörésétől a másikig azokat a történéseket, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták az adott korszakban a fővárosban élő középosztálybeli nők hétköznapjaira” – írja Szécsi a könyv bevezetőjében. Ugyanekkor felhívja az olvasója figyelmét arra a nagyon is bensőséges tényre, hogy „a könyvben olvasható történetekben szüleink, nagyszüleink, dédszüleink sorsára is ráismerhetünk.” 

A párválasztási szokásokról, a házasság válságáról, terhességről, szülésről, termékenységről, terméketlenségről, terhességmegszakításról (ami akkor a szürke zónában működött), örökbefogadásról, divatról, szépségápolásról, plasztikai sebészetről, háztartásról, a háztartási gépek megjelenéséről, cselédek és az úrnőik megváltozott viszonyáról, főzésről, divatos ételekről, nyaralási szokásokról, fürdőkről, fürdőkultúráról, bálokról, bárokról, olvasási szokásokról, sztárkultuszról, tömegkultúráról olvashatunk a rendhagyó nőtörténeti kötetben.

Szécsi Noémi nemcsak szépirodalmi műveiben, hanem tudományos munkáiban is előszeretettel feszeget tabutémákat. Nyíltan foglalkozik többek között az örökbefogadással. Babits Mihály feleségének, Török Sophie-nak élete legnagyobb vágya volt az anyaság. „Török Sophie azok közé tartozott, akiknek egy alkalmi kapcsolatból bekövetkezett, abortusszal végződő terhesség után később nem sikerült megfoganniuk, ezért más módszerhez kellett folyamodnia. Ezek az évek mély nyomot hagytak benne, hiszen később több írásában foglalkozott a nem kívánt és a hiába áhított terhességgel” – mondja Szécsi. Török Sophie 1938-ban megjelent Nem vagy igazi című regénye saját örökbefogadásának nehézségeit járja körül.

„Az adott korszakban a legkézenfekvőbb megoldás a családon belüli örökbefogadás volt. Többnyire a család különböző ágaiból fogadtak örökbe gyerekeket, de az is előfordulhatott, hogy az apa balkézről született gyermekét emelték be a családba, például a költő Reviczky Gyula ilyen gyerek volt. Amennyiben a szülők azt szerették volna, hogy az örökbefogadott gyermek örökössé váljon, jogi lépéseket tettek, de ha nem akartak vagyont hagyni rá, akkor a jogi procedúrától nyugodtan eltekinthettek. A 19. században Jókai Mór azért fogadta örökbe Jókai Rózát, mert a feleségét akarta megnyugtatni azzal, hogy annak törvénytelen származású unokája örökölni fog utánuk” – fogalmazott a Heteknek Szécsi Noémi, aki megjegyezte: a 20. század elején a keresztlevélen még feltüntették a gyermek származását, a törvénytelen gyermekek pedig egész életükön át stigmaként viselték ezt. Ők nem kerülhettek árvaházba, csupán menhelyre, mivel az árvaházba csak a törvényes származású gyermekeket vették fel.

Babits Ildikó véletlenül tudta meg, hogy nem „édes” gyermek, és hasonló dolog történt Jókai Rózával is. Neki a cselédek pletykálták el, hogy az imádott mama és papa nem a szülei. Babits Mihály és Ildikó is rajongva szerették egymást – Ildikó a költő halála után tudta meg, hogy őt örökbe fogadták. Kapcsolatuk Török Sophie-val annyira megromlott, hogy az asszony végül kitagadta a lányt” – mondja az író, aki mindehhez azt is hozzátetette, hogy az örökbefogadás csak a huszadik században vált szabályozottá.

 Szécsi Noémi könyvéből az 1914 –1939 közötti időszakról szerezhetünk ismereteket. Nem hallgatható el, hogy az antiszemitizmus hol alig érezhetően, máskor erősebben, de ott volt a mindennapokban. A kirívó esetek egyik példája Simon Böske szépségkirálynő „szívélyes” hazai fogadtatása, aki 1929-ben Miss Európaként tért vissza diadalmasan Párizsból. A Simon Böskét ünneplő budapesti tömegben „Miss Palesztina” kiáltások is hallatszottak. 

Ha már a szépségkirálynőknél járunk, említést kell tennünk a korszak egyik feltörekvő szépészeti ágáról is, a plasztikai sebészetről, amely akkor még gyerekcipőben járt, de egyes fiatalodni és szépülni vágyó hölgyek már megkockáztatták. A kezdetleges plasztikai beavatkozások az első világháborúban megrokkant, megégett, sérült katonák életminőségét próbálták javítani.

A gyorsan fejlődő orvostudományi ágazat kezdetben még nem örvendett nagy népszerűségnek az információhiány és a műtéttel szemben táplált bizalmatlanság miatt. Szécsi Noémi kultúrtörténeti könyvéből kiderül, hogy a plasztikai sebészetről szóló cikkek burkolt utalásokat tesznek „a zsidós vonásoktól” való megszabadulás előnyeire, például egy interjúban a nevét nem vállaló doktor gátlás nélkül beszél klienseiről, azt is elejtve, hogy az orron kifejezett faji jelleg sem előnyös. A másik névvel vállalt cikkben dr. Érczy Miklós főorvos mindezt nem részletezi, pusztán olyan előtte-utána képeket választ a szépészeti műtéteket népszerűsítő cikke illusztrációjaként, ahol a hajlott orrú páciens a műtét után egyenes, kevésbé jellegzetes orral büszkélkedhet. Mindez 1934-ben az egyik legnagyobb példányszámú lapban, a Színházi Életben jelent meg, és az olvasók természetesnek fogadták el.

A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének élharcosa, Tormay Cécile konzervatív női frontot hozott létre, melynek fő feladata volt a kormány és a hagyományos női szerepek támogatása. Tormay szívélyesen üdvözölte a nemzeti női szakaszban a protestáns és katolikus úrhölgyeket, ám az „idegenszívűeknek” és az „idegen faj” képviselőinek nem volt helye soraikban.

A numerus clausus kapcsán a nőtörténész rávilágít arra a sokak által kevésbé ismert tényre, miszerint a törvény nemcsak a zsidókra, hanem a nőkre is vonatkozott. A nők és a zsidó származású hallgatók számát egyaránt korlátozták. Az orvosi egyetem 1920-ban saját hatáskörén belül numerus nullust érvényesített, ami röviden azt jelentette, hogy egyetlen nőt sem vettek fel az egyetemre.

Olvasson tovább: