Kereső toggle

Mártírok útja: keresztényként Törökországban

Bibliai helyek török földön

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Az ősi Hor Virap örmény kolostor, háttérben az Ararát hegyével.

Törökország régi birodalmak, fejlett civilizációk földje, mely ezer szállal kötődik a Biblia világához. Még a gyerekek által közkedvelt Mikulás sem a Lappföldről származott, hanem Szent Miklós a 3. századi Lükia ókori tartományban, a mai Patara nevű török városban született.

 

A karácsony egyik európai emblematikus figuráját pontosan egy éve radikális muzulmánok Isztambulban és több más városban demonstrációikon szörnyként és megfeszítettként ábrázolva gúnyolták. Pedig az ország számos vidéke tanúja volt a kereszténység terjedésének, az üldözések idején a mártírok halálának, az ezer esztendőn keresztül fennálló, görög kultúrájú Bizánci vagy más néven Kelet-római Birodalom történetének, míg az iszlám uralom ki nem szorította a kereszténységet.

Az Ararát-hegy, ahol Noé bárkája megfeneklett, szintén Törökországban található. A Kr.e. 3000-ig visszanyúló történelemmel rendelkező Tárzusz annak a Pál apostolnak szülőhelye, akinek köszönhetően a Római Birodalom kisázsiai régiójában keresztény gyülekezetek alakulhattak. Az Újszövetségből ismert Galácia, Bitínia, Piszídia, Kilíkia, Frígia vagy Kappadókia szintén a mai Törökország területén feküdtek, ahogy a Jelenések könyvéből ismert Efézus központú hét kis-ázsiai gyülekezet is, ahol „a pogányok apostola” több évig szolgált.

Keresztényüldözések a Kelet kapujában

Bibliatanítók szerint a Jelenések könyve hét kis-ázsiai gyülekezethez szóló üzenete, jelentősége messze túlmutat saját korán. A hét város közül Szmirna ma is létezik: Törökország harmadik legnagyobb városa, Izmir néven. Az Ázsia ékességének is nevezett városban tavaly tartóztattak le egy több mint 20 éve Törökországban élő amerikai–magyar állampolgárságú lelkészt, anélkül, hogy vádat emeltek volna ellene. A hatóságok szerint terrorszervezetekkel tartott kapcsolatot, bizonyíték azonban nincs a háromgyermekes, 48 éves Andrew Brunson ellen. Még maga Trump elnök is kérte Erdogan elnököt, hogy bocsássa szabadon az egy éve bebörtönzött lelkészt, de a törökök inkább cserét javasoltak: az Amerikában élő, a tavalyi puccskísérlet kitervelésével gyanúsított Fethullah Gülent kérnék Brunsonért. 

A 2016-os puccs óta a törökök tartós félelemben élnek. A tisztogatásban több mint 50 ezer embert bebörtönöztek.

A lelkész feleségét, a magyar származású Norine-t is letartóztatták tavaly tizenkilenc napra, s csupán legkisebb gyermekének betegsége miatt engedték ki. „Azóta egy héten csak egyszer láthatja a férjét. Kizárólag üvegfalon keresztül beszélhet vele – és csak törökül. Andrew egy szűk zárkában nyolc muszlim bűnözővel együtt tengeti napjait. Evangéliumi könyveket nem olvashat” – írja az evangelikus.hu. Jeruzsálem Izrael fővárosaként történő elismerése az Egyesült Államok részéről még jobban kiélezte az eddig is pattanásig feszült amerikai–török viszonyt, így Brunson szabadon engedése december óta még reménytelenebb. A majd’ kétezer éves Jelenések könyvének kijelentése, ha úgy vesszük kézzelfogható valósággá vált esetében: „Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), […] semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.”

Provokátorok vallási köntösben

Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Örmények, ​törökök, kurdok  – Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország című könyve részleteiben is felidézi annak a történetnek a kezdetét, majd lefolyását, amely addig példátlan volt a modern Európa történelmében. Nagyrészt szinte teljesen megsemmisült és maradványaiban szétszóródott Anatólia legősibb kultúrájú keresztény kisebbsége, amelynek tagjait nem sokkal korábban a szultánok kegyesen még leghűségesebb alattvalóikként részesítettek dicséretben. Olyan közösségek zúzódtak szét, melyek kétezer éve, sőt már Krisztus előtt is ezen a helyen éltek. 

Hrant Dink örmény származású újságíró. 2007-ben Isztambulban ölték meg, temetése tömegdemonstrációvá alakult.

Elgondolkodtató, hogy Flesch az egy évszázaddal ezelőtti örmény kálvária történetét meglepően egy korunkbeli beszámolóval indítja: mégpedig Ilker Çinar mellbevágó történetével. A tarzuszi születésű muszlim férfi huszonkét évesen áttért a kereszténységre, csatlakozott egy protestáns közösséghez, rövid időn belül gyülekezetet is alapított, és lelkészként tevékenykedett 13 éven keresztül. Majd a Flash TV egyik valóság-show-jában azzal a megdöbbentő bejelentéssel állt elő 2005-ben, hogy újra muszlim lett, a kereszténységet pusztán azért vette fel, hogy bebizonyítsa, a nyugati misszionáriusok támogatják a szeparatista mozgalmakat. „A misszionáriusaik csak papolnak a felebaráti szeretetről, de ez csak taktika, ami arra szolgál, hogy meghódítsák a Szentföldet, szétszakítsák Törökországot, és létrehozzák Kurdisztánt” – idézi a könyv Çinar nyilatkozatát.

A muszlim hitre visszataláló török 2005-ben megjelentetett egy könyvet is Misszionárius voltam, avagy a kód megfejtése címmel, mely óriási médiavisszhangot keltett. Çinart számos rendezvényre meghívták, ahol elszántan hirdette: „Óvjátok meg gyermekeiteket a keresztényektől!”, „Mentsétek meg tőlük Törökországot!” hisztérikus gyűlöletkeltése rekordidő alatt elkötelezett követőkre talált. Még neves napilapok is nagyszabású összeesküvés-elméletekről közöltek híradásokat. Mehmet Aydin, akkori vallásügyi miniszter pedig felbujtó nyilatkozatot közölt, miszerint a misszionáriusok politikai indítékoktól vezetve akarják megbontani a törökök vallási, nemzeti, kulturális egységét.

A gyűlöletkeltés nemcsak a retorikában, hanem rohamosan konkrét tettekben is megnyilvánult: bombát dobtak keresztény központokra, halálosan megfenyegették a keresztény közösségek tagjait, 2006-ban Merzinben egy szélsőséges fiatalember megkéselt egy kapucinus szerzetest. Samsunban Pierre Brunissen francia lelkészt sebesítették meg, egy 16 éves merénylő „Allah a legnagyobb” kiáltás közepette orvul meggyilkolt egy imádkozó olasz katolikus papot, majd ugyanígy gyilkolták meg a neves Luigi Padovese püspököt Iskenderumban. 2007-ben Malatyában öt radikális iszlamista fiatal megkínzott, majd brutálisan meggyilkolt két török és egy német protestánst, egy Biblia-kiadó munkatársát (az esetről a Hetek is tudósított (Aki nem muzulmán, az idegen, 2007. április 27.)  Ugyanebben az évben Isztambulban Hrant Dink örmény származású újságírót egy tinédzser fiú „Megöltem egy hitetlent!” felkiáltással végzett ki.

A keresztények vagy papok, lelkészek ellen elkövetett gyilkosságok esetében az igazságügyi szervek az elkövetők számára a lehető legenyhébb ítéleteket szabták ki, legtöbbször azok labilis mentális állapotára hivatkozva. Végül szinte mindig bebizonyosodott, hogy az elkövetők ultranacionalista muzulmán csoportok tagjai voltak. 

Luigi Padovese püspök. 2010-ben a saját sofőrje gyilkolta meg.

Ebben a gyászos légkörben keltett óriási szenzációt egy újabb Ilker Çinarról érkező hír: a kétszeres konvertita megkeresztelkedése óta a katonai elhárítás fizetett ügynöke volt. Flesch István a Zaman című napilap írásából is citál, amelyben döbbenten teszik fel a kérdést: „Valóban megtörténhetett, hogy haderőnk azért fizetett egy ügynököt, hogy erőszakra bujtogasson a keresztények ellen?”

A válasz más tényfeltáró dokumentumokból egyértelmű, mi több, a katonai titkosszolgálat szinte az egész országra kiterjedően szemmel tartotta a keresztény egyházakat. Egészen bizonyos, hogy ez ma sincs másképp, ugyanis az amerikai külügyminisztérium a vallásszabadságról szóló legújabb nemzetközi jelentése szerint „a hatóságok folytatják a vallási kisebbségbe tartozó bizonyos csoportok emberi jogainak korlátozását”.

A keresztények épületeinek mérete is jelentős korlátozás alatt van az országban, a templomok építését akadályozzák. (Lásd: Németország és az Erdogan-jelenség. Hetek, 2017. augusztus 25.) Kicsi Valéria turkológus, külpolitikai elemző Keresztény közösségek Törökországban című tanulmányában kifejti, hogy bár a török államigazgatás nem tagadja a protestáns közösségek létezését, a jogi értelemben vett elismerésük kétséges, vagyis nem rendelkeznek törvényes státusszal. A törvények nem teszik lehetővé azt sem, hogy a több száz, korábban államosított ingatlant visszaszerezzék. A szakértő szerint a vallási türelmetlenség olyan megnyilvánulásai is előfordulnak, mint az istentisztelet megzavarása vagy az ajtók összefestése.

Ma Törökország területén közel száz helyen folyik protestáns gyülekezeti élet, de az összejöveteleket általában magánházaknál tartják. A hitéért több protestáns és nem protestáns keresztényt is megöltek az elmúlt években. Dr. Ujházi Lóránd, az NKE tudományos főmunkatársának elemzése (A keresztények biztonsági helyzetének elemző-értékelő bemutatása) azt is felveti, hogy Törökország számára mind a NATO-tagságából adódóan, mind az EU-csatlakozási törekvései miatt létkérdés lenne az ilyen események megakadályozása: „Egyes elemzők véleménye szerint az elmúlt években a török vezetés szemet huny a szélsőséges nacionalista csoportok tevékenysége felett, sőt az állami, hivatali rendszer is megnehezíti a keresztények életét. Mindemellett a keresztények száma Törökországban olyan alacsony (a lakosság 0,2 százaléka – a szerző megj.), hogy úgy tűnik a legalapvetőbb önvédelmi erőt sem képesek biztosítani.” 

Erdogan elnök a keresztényeket ért sorozatos támadások ellenére kifelé azt kommunikálja, országára a tolerancia jellemző.

Karácsony előtt a lapunk ünnepi számában bemutatott keresztény gyülekezet („Nem félelemből cselekszünk.” Látogatás az isztambuli River Istanbul Church gyülekezetben. Hetek, 2017. december 22.) konferenciájára készülő amerikaiak nem kaptak vízumot. Ironikus fejlemény a befagyott helyzetben Erdogan elnök karácsonyi üdvözlete, melyben hangsúlyozta, hogy Törökország toleranciakultúrája lehetővé tette, hogy számos hit és szokás élhessen együtt a vidéken: „Anatólia földje mindig is biztonságos menedékként szolgált azok számára, akik konfliktusok, üldözések, háborúk vagy elnyomások elől menekültek (…) Mindezeknek az ősi, a gondolatok, hitek és alapvető emberi jogok tiszteletén alapuló hagyományoknak az örököseiként földünkön ma is értékesnek tekintjük a különböző vallásokat és kultúrákat.”

Olvasson tovább: