Kereső toggle

Aranyanyu védőhálója

A Richter Gedeon kitüntetettje: Somogyi Tímea

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hatgyermekes cigány nőként Tímea leérettségizett, majd környezete megrökönyödésére szociológiából diplomázott. Ma már mindenki büszke rá: „Cigány és okos” – hajtogatja egy idős férfi, akárhányszor meglátja Tímeát az egyik kecskeméti szegregátumban.

A ma már hétgyermekes Lacziné Somogyi Tímea nem származik népes családból: egy öccse van, aki kőműves és egy húga, aki a mentésirányításban dolgozik. Édesapjuk üvegműves, nem cigány származású, édesanyjuk ellenben igen, és úgy tűnik, hogy ez családi hagyomány, hiszen Tímea és a húga szintén vegyes házasságban élnek. A húga is érettségizett, neki egy gyermeke van.

„Engem mindig csodabogárnak tartottak: először azért, mert atomfizikus akartam lenni, majd azért, mert 15 évesen, elsős gimnazistaként szültem meg az első gyerekemet. Mivel határozott meggyőződésem van arról, hogy mikor kezdődik az élet, megtartottam a babát. Ugyanez volt a továbbtanulásnál is: anyám és férjem nem értették, hogy minek nekem hat gyerek után érettségi, pláne diploma. S egyáltalán: mi a fene az a szociológia? De aztán beletörődtek, elfogadták ezt is” – meséli a 40 éves Tímea, az idei Richter Gedeon Aranyanyu-díj egyik kitüntetettje, a kecskeméti Védőháló Karitatív Egyesület alelnöke.

Mint mondja, a férjével közös barátaik révén találkoztak. „Ő paraszt” – mondja nevetve, utalva arra, hogy ez cigány közegben a „magyar” megfelelője, ráadásul férje valóban mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik. Amikor 26 éve megismerkedtek, megbeszélték, hogy nyolc gyerekük lesz, és kis híján teljesítették is a vállalást. 5 fiúk és 2 lányuk született sorban – a legnagyobb fiú már 25 éves, a legfiatalabb pedig a féléves Lili.

Romateleptől az egyetemig

Tímea egyébként maga is romatelepen nőtt fel, pontosabban a kecskeméti Tatársoron, ahol főként betelepült cigányok laknak. „Én az anyukámtól tudtam meg, hogy szégyen ott élni, holott azt az időszakot nem nyomorként éltem meg: az a béke szigete volt, ahol engem nagyon szerettek. Ma is szívesen visszamennék oda” – meséli.

„Emlékszem arra, hogy a cigánytelepen esténként az emberek tüzet gyújtottak, körbeülték, és beszélgettek, mi gyerekek pedig ott viháncoltunk körülöttük, meg fát gyűjtöttünk, hogy ki ne aludjon a tűz. Ez még jóval a rendszerváltás előtt volt” – teszi hozzá Tímea. Nagyszülei még vidéki vályogvetők voltak, akik a szocialista iparosításnak hála gyári munkások lettek, s a kecskeméti Cigányvárosba költöztek.

A Cigányvárost mint nagyra nőtt kolóniát 1963-ban számolta fel az akkori városvezetés, tönkretéve ezáltal az egyetlen nagy, jól működő közösséget, amelynek cigánybírája és saját szabályrendszere volt. Helyette kialakult három kisebb városi szegregátum, melynek egyike a Tatársor, ahol Tímea meglátta a napvilágot. Élete első évtizedét ott töltötte, de a húga már nem oda született.

Tímea 31 évesen ült be ismét az iskolapadba, amikor a hatodik gyermeke is óvodába ment. Úgy döntött, hogy befejezi estin a gimnáziumot, már csak amiatt is, mert 8 általánossal jobbára mosogatni vették volna fel vagy takarítani.

„Bementem az iskolámba, ahol örömmel fogadtak. Az életem gyökeresen megváltozott, amikor elkezdtem megint gimibe járni, hetente három este. Nem hiányoztam egyszer se, én oda kikapcsolódni jártam, mert olyan dolgokat tanulhattam, ami érdekelt” – állapítja meg Tímea.

Egyik kedvenc tanára tanácsolta neki azt, hogy tanuljon tovább. Ettől felbátorodott, hiszen egy ember, akit magánál sokkal okosabbnak tartott, alkalmasnak tartotta őt arra, hogy elvégezzen egy egyetemet – szerinte a mentorprogramok is ezért sikeresek. Tímea tapasztalatai szerint ugyanis számos felzárkóztatási vagy esélyegyenlőségi program eleve kudarcra van ítélve amiatt, hogy azok sem hisznek benne, akiknek meg kellene azt valósítaniuk.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: