Kereső toggle

Mérlegen a homeschooling eredményei

Iskola otthon?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Korunk egyik sokat vitatott, de mára megkerülhetetlen jelensége a gyermekek otthonoktatása. Hatékonysága az iskolai oktatással összehasonlítva egyértelmű – és zsidók, illetve hívő keresztények számára egyes európai országokban ez maradt az egyetlen reális oktatási alternatíva.

incs még egy olyan sokat vitatott, sokszor talán lenézett oktatási forma, mint a „homeschooling” vagy otthonoktatás – vagyis amikor a családban lévő gyermekek különféle módszertani irányelvek mellett, de otthoni keretek között (otthon, parkban, könyvtárban, délutáni klubokban) sajátítják el a tananyagot, és nem az iskolában. Az Egyesült Államokban a tanköteles gyermekek 3,4 százaléka, több mint 2 millió gyermek tanul ilyen módon (az érintett családok 75 százaléka gyakorló keresztény), és az otthon oktatott gyermekek száma világszerte folyamatosan emelkedik. Európában az elmúlt évek bevándorlási hullámai miatt és az erősödő terrorveszély nyomán különösen a zsidó származású lakosság dönt egyre inkább az otthonoktatás mellett.

Az otthonoktatás képviselői szerint az otthon tanuló gyermekek tudásban és személyiségük stabilitásában évekkel megelőzik a hasonló korú, iskolába járó társaik állapotát. Az ellenzők azonban azt hangoztatják, hogy az ilyen gyermekek félszegek, és szociális fejlődésüket tekintve súlyosan elmaradnak iskolákban tanuló társaiktól. Amerikai és európai oktatáskutatással foglalkozó adatbázisokból független, kiváló minőségű kutatások analízisével próbáltuk meg kideríteni, mi a valóság.

Történelmi háttér

A 18. századi ipari forradalom beköszöntéig az otthoni kultúraátadás volt a tanulás egyetlen lehetséges módja. A mesterségek többnyire apáról fiúra szálltak, csak a tehetősebb főurak tudtak magántanítót fogadni. A házitanítók foglalkoztatásával azonban nem mindenki értett egyet. Rotterdami Erasmus azt vallotta, hogy „a szülők felelőssége másra át nem ruházható”, és kárhoztatta azokat, akik „gyermekeiket rosszul megválasztott magántanítókra bízták”. Johannes Comenius azonban felismeri a magántanítók szükségességét: „Minthogy egyrészt megnőtt az emberek sokasága, másrészt az emberi foglalkozások száma, így csak gyéren akadnak olyanok, akik értenek a gyermekneveléshez, és képesek arra, hogy elég időt szánjanak rá, már előbb rájöttek arra, hogy több gyermek együttes nevelését olyan válogatott személyekre bízzák, akik kiválnak tárgyi tudásukkal és mély erkölcsiségükkel”. A 18. század végéig az általános nézet az volt, hogy „igazi úrfi csak otthon nevelhető”. Általában csak az egyetemeken kerültek nagyobb közösségekbe a fiatalok.

Az azóta eltelt évszázadokban azonban az oktatás szinte azonossá vált az iskoláztatással, és a legtöbb gyermek ma közoktatási rendszerbe jár. A modern otthonoktatás az Egyesült Államokban csak az 1960-as években jelent meg újra.

Szülői motivációk

Az otthonoktató családokat két csoportra oszthatjuk: vannak hitéleti, illetve pedagógiai otthonoktatók. A két csoport nézetei természetesen keveredhetnek is. Ha a szülőket hitéleti okok vezérlik, akkor többnyire lelkiismereti okokból akarják, hogy gyermekük – különösen az első években – otthon tanuljon. Szeretnék gyermekük személyiségét keresztény vagy zsidó értékrend alapján megalapozni, erős felelősségérzet vezérli őket, hogy ha abban a kiváltságban volt részük, hogy gyermeket kaptak a Mindenhatótól, elsősorban ők vezessék és tanítsák őket, ne mások, és nem idegen személyektől vagy intézményektől várják el azt.

A második csoportba tartozó családok nem tartoznak egyetlen felekezethez sem, de pedagógiai okok miatt szavaznak arra, hogy gyermekük délelőtt otthoni környezetben sajátítsa el az anyagot, és délután szakkörökre járjon. Az otthonoktatásban a család gyermekei tanulhatnak szüleikkel és/vagy magántanító segítségével is. Döntésük okaként általában a következő érveket sorolják fel: a hasonló korú gyermekekből felépített osztályokat mesterséges konstrukcióknak tartják, hiányolják az együtt tanulásnak azt a gazdag formáját, amikor idősebb és fiatalabb korú gyermekek közösen tanulhatnak. Úgy vélik, az iskola sokszor csak a tesztekre tanít, és egy másodpercre sem veszi figyelembe a gyermekek egyéni erősségeit vagy érdeklődési körét. Félnek, hogy kialszik gyermekükben a természetes kíváncsiság, az elsajátítási motiváció, a szenvedély és a kreativitás. Félnek a negatív kortárs hatásoktól, az iskolai erőszaktól vagy a túlzott iskolai stressztől. Úgy vélik, az iskolák többsége fejlődéslélektanilag nem jól működik. Előfordulhat, hogy gyermekük speciális nevelési szükségletű, vagy nagyon tehetséges – éppen ezért a megszokott tanítási módszerek mellett egyszerűen nem tanul a gyermek az iskolában, vagy épp huzamosan unatkozik. És nem utolsó sorban az is zavarja őket, hogy valószínűleg nem jó minőségű táplálékot fogyaszt a gyermek a nap során.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: