Kereső toggle

Mérlegen a homeschooling eredményei

Iskola otthon?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Korunk egyik sokat vitatott, de mára megkerülhetetlen jelensége a gyermekek otthonoktatása. Hatékonysága az iskolai oktatással összehasonlítva egyértelmű – és zsidók, illetve hívő keresztények számára egyes európai országokban ez maradt az egyetlen reális oktatási alternatíva.

incs még egy olyan sokat vitatott, sokszor talán lenézett oktatási forma, mint a „homeschooling” vagy otthonoktatás – vagyis amikor a családban lévő gyermekek különféle módszertani irányelvek mellett, de otthoni keretek között (otthon, parkban, könyvtárban, délutáni klubokban) sajátítják el a tananyagot, és nem az iskolában. Az Egyesült Államokban a tanköteles gyermekek 3,4 százaléka, több mint 2 millió gyermek tanul ilyen módon (az érintett családok 75 százaléka gyakorló keresztény), és az otthon oktatott gyermekek száma világszerte folyamatosan emelkedik. Európában az elmúlt évek bevándorlási hullámai miatt és az erősödő terrorveszély nyomán különösen a zsidó származású lakosság dönt egyre inkább az otthonoktatás mellett.

Az otthonoktatás képviselői szerint az otthon tanuló gyermekek tudásban és személyiségük stabilitásában évekkel megelőzik a hasonló korú, iskolába járó társaik állapotát. Az ellenzők azonban azt hangoztatják, hogy az ilyen gyermekek félszegek, és szociális fejlődésüket tekintve súlyosan elmaradnak iskolákban tanuló társaiktól. Amerikai és európai oktatáskutatással foglalkozó adatbázisokból független, kiváló minőségű kutatások analízisével próbáltuk meg kideríteni, mi a valóság.

Történelmi háttér

A 18. századi ipari forradalom beköszöntéig az otthoni kultúraátadás volt a tanulás egyetlen lehetséges módja. A mesterségek többnyire apáról fiúra szálltak, csak a tehetősebb főurak tudtak magántanítót fogadni. A házitanítók foglalkoztatásával azonban nem mindenki értett egyet. Rotterdami Erasmus azt vallotta, hogy „a szülők felelőssége másra át nem ruházható”, és kárhoztatta azokat, akik „gyermekeiket rosszul megválasztott magántanítókra bízták”. Johannes Comenius azonban felismeri a magántanítók szükségességét: „Minthogy egyrészt megnőtt az emberek sokasága, másrészt az emberi foglalkozások száma, így csak gyéren akadnak olyanok, akik értenek a gyermekneveléshez, és képesek arra, hogy elég időt szánjanak rá, már előbb rájöttek arra, hogy több gyermek együttes nevelését olyan válogatott személyekre bízzák, akik kiválnak tárgyi tudásukkal és mély erkölcsiségükkel”. A 18. század végéig az általános nézet az volt, hogy „igazi úrfi csak otthon nevelhető”. Általában csak az egyetemeken kerültek nagyobb közösségekbe a fiatalok.

Az azóta eltelt évszázadokban azonban az oktatás szinte azonossá vált az iskoláztatással, és a legtöbb gyermek ma közoktatási rendszerbe jár. A modern otthonoktatás az Egyesült Államokban csak az 1960-as években jelent meg újra.

Szülői motivációk

Az otthonoktató családokat két csoportra oszthatjuk: vannak hitéleti, illetve pedagógiai otthonoktatók. A két csoport nézetei természetesen keveredhetnek is. Ha a szülőket hitéleti okok vezérlik, akkor többnyire lelkiismereti okokból akarják, hogy gyermekük – különösen az első években – otthon tanuljon. Szeretnék gyermekük személyiségét keresztény vagy zsidó értékrend alapján megalapozni, erős felelősségérzet vezérli őket, hogy ha abban a kiváltságban volt részük, hogy gyermeket kaptak a Mindenhatótól, elsősorban ők vezessék és tanítsák őket, ne mások, és nem idegen személyektől vagy intézményektől várják el azt.

A második csoportba tartozó családok nem tartoznak egyetlen felekezethez sem, de pedagógiai okok miatt szavaznak arra, hogy gyermekük délelőtt otthoni környezetben sajátítsa el az anyagot, és délután szakkörökre járjon. Az otthonoktatásban a család gyermekei tanulhatnak szüleikkel és/vagy magántanító segítségével is. Döntésük okaként általában a következő érveket sorolják fel: a hasonló korú gyermekekből felépített osztályokat mesterséges konstrukcióknak tartják, hiányolják az együtt tanulásnak azt a gazdag formáját, amikor idősebb és fiatalabb korú gyermekek közösen tanulhatnak. Úgy vélik, az iskola sokszor csak a tesztekre tanít, és egy másodpercre sem veszi figyelembe a gyermekek egyéni erősségeit vagy érdeklődési körét. Félnek, hogy kialszik gyermekükben a természetes kíváncsiság, az elsajátítási motiváció, a szenvedély és a kreativitás. Félnek a negatív kortárs hatásoktól, az iskolai erőszaktól vagy a túlzott iskolai stressztől. Úgy vélik, az iskolák többsége fejlődéslélektanilag nem jól működik. Előfordulhat, hogy gyermekük speciális nevelési szükségletű, vagy nagyon tehetséges – éppen ezért a megszokott tanítási módszerek mellett egyszerűen nem tanul a gyermek az iskolában, vagy épp huzamosan unatkozik. És nem utolsó sorban az is zavarja őket, hogy valószínűleg nem jó minőségű táplálékot fogyaszt a gyermek a nap során.

Az eredmények

Az egyik legátfogóbb tanulmány 20 760 amerikai otthontanuló diákot vizsgált, és azt igazolta, hogy az így oktatott gyermekek vizsgaeredményei a 75. és 85. percentilis közé esnek, míg az állami iskolákban tanulóké az 50. percentilis körül helyezkednek el. A magániskolákban tanulók eredményei a 65–75. percentilis körül mozognak. (A percentilis azt jelenti, hogy 100 azonos korú és nemű gyermek között hol helyezkedik el a vizsgált személy. Az intelligenciakutatásokban ha valakinek a 80. percentilis körül vannak az eredményei, akkor az a tanuló nagy valószínűséggel képes elvégezni egy egyetemet.) Továbbá az is kiderült, hogy 8. osztályra az otthontanuló diákok négy osztályfokkal magasabb szinten tanultak, mint a nemzeti átlag. A későbbi kutatások megerősítették a fenti eredményeket, de néhány tényező árnyalja a képet: bebizonyosodott, hogy csak a hitéleti okok miatt otthontanulók tanulmányi eredményei szárnyalnak, akár még a 85. percentilis fölé is, a pusztán pedagógiai okok miatt otthontanulók vagy a rasszizmus miatt otthonoktatott afroamerikai diákok eredményei nem érik el ezt a szintet, sőt talán a magániskolák eredményeit sem. Az eredmények értékelésekor fontosnak bizonyul a megtervezett éves szintű oktatási terv is – a random módon oktatott diákok eredményei nem jók.

A „homeschooling” ellenzői által felvetett „szociális lemaradás hipotézise” teljesen megdőlt: az otthonoktatott tanulók egyenlő szinten, más mérések szerint szignifikánsan jobb szinten vannak szociális készségeik terén, mint konvencionálisan iskolában tanuló társaik. A hívő családoknál ezen a téren is jobbak az eredmények: ők sokkal több szociális tevékenységet szerveztek gyermekeiknek, sokkal több időt töltöttek a szabadban, és az ilyen szülők sokkal magasabb szinten várták el a másság tiszteletét és a sokféle emberrel való illedelmes kommunikációt. Az otthonoktatott, különösen hívő családok gyermekei számszerűen kevesebb barátot tudnak felmutatni, de sokkal magasabb minőségű barátságokat tartanak fenn, jobb viszonyban vannak szüleikkel, sőt más felnőttekkel is, mint a konvencionálisan iskolába járók. A vizsgálatok szerint elégedettebbek az életükkel, optimistábbak és boldogabbak, mint más kortársaik, a kamaszkorban pedig kevesebb viselkedésszabályozási probléma áll elő.

A független kutatók által végzett kimutatások azt is igazolták, hogy az otthonoktatás, különösen ha ideológiai alapokon nyugszik, pozitívan befolyásolja a morális fejlődést és önzetlen, úgynevezett altruista gyermekeket eredményez. Az otthontanuló gyermekek morális érvelése legalább olyan fejlett, mint más társaiké, illetve jobban gyakorolják a megbocsátást a harag vagy a bosszú helyett. A kamaszkorra vonatkozó felmérések egyöntetűen mutatják, hogy az otthonoktatott gyermekek kevesebb érzelmi válságon mennek át, nagyobb felelősségérzetet mutatnak, és a főiskolai vagy egyetemi éveiket megkezdő diákok nyitottabbak új tapasztalatokra, és „sikeresebben integrálódnak az egyetemi/főiskolai tudományos kultúrába”.

A keresztény homeschooling

A modern otthonoktatás Dr. Raymond Moore és Dr. James Dobson munkássága nyomán kezdett el felvirágozni az 1960-as és ’70-es években az Amerikai Egyesült Államokban. Dr. Moore és felesége, Dorothy, érdekes kutatási anyagot publikált, amit később a Reader’s Digest is változatlanul leközölt. A körülbelül 8-9 éves korukig keresztény otthonokban nevelt, Bibliára, jó erkölcsre, írásra-olvasásra oktatott gyermekek néhány hónap alatt behozták kezdeti lemaradásukat az 5-6 éves koruktól iskolákban nevelt, másodikos-harmadikos korú iskolás társaikkal szemben, amikor iskolába íratták őket. Intellektuális, illetve jellembeli fölényüket pedig az iskoláztatás végéig megőrizték. A Moore házaspár mélyen hitt abban az egyébként Hetednapi Adventista elvben, amely Ellen G. White-tól származik: a fej, a szív és a kéz együtt munkálásában, azaz az Istennek való szolgálat, a munka és a tanulmányok egyensúlyában. Ez az elv lett az úgynevezett „Moore-formula” – a modern keresztény otthonoktatás alapja. Az ezen az úton haladó otthonoktató családok az Istennel való kapcsolatépítést, a Biblia tanulmányozását, valamint annak elültetését szorgalmazzák, hogy minden gyermek egyedi és különleges. Figyelembe kell venni a gyermek érdeklődési körét, és egy egyedi, személyre szabott oktatási kurrikulum mentén kell haladni. Hangsúlyozzák a felelősségvállalást és a másokért történő szolgálat fontosságát. A Better Late következőket szögezi le: „A legfontosabb dolog, amire egy gyermeknek szüksége van a sikeres fejlődéshez: egy nagyon meleg, személyes kapcsolat legalább az egyik szülőjével (vagy egy szülőt helyettesítő alakkal), aki mindig a rendelkezésére áll, hogy irányítsa és támogassa őt. Az első kritikus nyolc évben az otthonnak kellene az egyetlen fészeknek lennie a gyermek életében, és a szülőknek kellene gyermekük legelső tanáraiknak lenniük.”

A zsidóság és az otthonoktatás

Kevés kutatási anyag áll rendelkezésünkre a zsidó otthonoktatást illetően, és a meglévő tudományos munkák is főleg az amerikai zsidóság tapasztalatait és motivációit elemzik. Lewis 2017-es kutatásai szerint az otthonoktatást választó amerikai zsidók főleg az általános iskolai környezettel elégedetlenek, a privát zsidó iskolák tandíjait nagyon magasnak tartják, és nem gondolják megfelelőnek a helyi állami iskolák oktatási és módszertani színvonalát.

Ráadásul az utóbbi években az európai zsidóság nehéz időket él meg: az egyre erősödő antiszemitizmus illetve terrorveszély miatt Franciaországban az állami iskolákba járó gyermekek száma egyharmadára esett vissza, továbbá Belgiumban és Németországban is drámai folyamatok zajlanak. Sok szülő nem meri elengedni gyermekeit az iskolába. A szekuláris zsidóság is vallásos iskolába kezdi hordani gyermekeit, ám egyre többen már ettől is elálltak, hiszen a zsidó magániskolák kiemelten támadási pontoknak számítanak. Így egyre több család a magántanulói státuszt, az otthonoktatást látja az egyetlen lehetséges kiútnak.

Kihívások

A kutatási eredmények fényében az otthonoktatás eredményei lélegzetelállítóak lehetnek. Ám nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mindennek a megvalósítása mégsem sikerül mindenkinek. Még egy magántanító alkalmazása mellett is komoly időbeli, szellemi-lelki és fizikai terhet ró mindkét vagy az egyik szülőre az éveken át tartó tananyagtervezés, anyagi befektetés és a folyamatos munka. Bár a kutatások nem találnak összefüggést a gyermek szüleinek végzettsége és az otthonoktatott gyermek tanulmányi eredményei között (azaz nem csak tanár, orvos vagy tudós végezhet sikeres otthonoktatást), és egyértelműen megerősítik, hogy a felek kapcsolata sokkal szeretőbbé és gazdagabbá válik. Egy dolgot mégis hangsúlyoznak: felhívják a figyelmet a szülők megterhelődésére, és arra, hogy olykor szerepzavart jelent tanítónak és szülőnek is lenni egyszerre. Előfordulhatnak továbbá kiégési hullámok a szülő oldaláról.

Éppen ezért következtetésünk az, hogy az otthonoktatás egy rugalmas és sikeres tanulási forma lehet bizonyos esetekben vagy átmeneti élethelyzetben. Az otthonoktatás tanulságait azonban minden szülőnek érdemes lehet gyermekével való viszonyába beforgatnia.

A szerző az ELTE-n egyetemi adjunktus

Módszertanok

A „homeschooling” módszertani hátterét illetően vannak olyanok, akik az „iskola otthon” modellt választják – az iskolai tankönyvek szisztematikus átvételét a konyhaasztalnál. ez a legkevésbé javasolt modell, mivel unalmas, és itt a legnagyobb a lemorzsolódás lehetősége. vannak, akik a „projektoktatásra”, a „tematikus tanulásra” esküsznek – azaz ha például történelemből a római korról van szó, akkor római irodalmat, matematikából római számokat, földrajzból a budai Acquincumot tanulják. Az „unschooling modellben” úgy tanulnak a gyermekek, mint a felnőttek az életben: természetes, érdeklődésvezérelt módon, kiváncsiságuktól vezetve. ennek hátránya, hogy nehéz az osztályfok megítélése, mivel számos területen magasabb a gyermek tudása, mint egy adott osztályfoké, de bizonyos területeken alacsonyabb is lehet. A „klasszikus otthonoktatás” modellt választják a legtöbben: az írás-olvasási-matematikai alapismeretek után tanulásstratégiákat tanulnak a gyermekek, elsajátítják, hogyan bővítsék maguk az ismereteiket.
A howard gardner harvardi professzor nevéhez fűződő „többszörös intelligencia” irányzat szerint mindenki intelligens, és a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha a személy erősségeire épít a gyengéi helyett. A legtöbb iskola nyelvi és logikai-matematikai megközelítéssel tanít, de nem minden gyermek így „működik”. A testi-mozgásos (kinesztetikus) intelligenciájú diák például jobban tanul tapintás és mozgás útján, és nem olvasás vagy hallás alapján. itt a tanulnivalót a gyermek tanulási stílusához szabják. Létezik még a „dvd-s és internetes otthonoktatás” is, ahol minőségi filmeket használnak a tudomány, a biológia vagy a történelem világából, de léteznek ma már modern online tanmenetek, sőt magántávoktató iskolák is.

Olvasson tovább: