Kereső toggle

Huxit?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Európai Unió Bírósága elutasította a magyar–szlovák kvótaügyi keresetet. Senki nem lepődött meg igazán, én sem, de ezzel együtt megrázó volt ezt hallani, mert ezáltal valami végleg világossá lett. Mire gondolok? Május végén írta a Hetekben Hack Péter:  A 2015 óta Európát szétfeszítő migrációs krízis (…) valójában a centralizált döntéshozatal tesztügyének is tekinthető. Ha Brüsszel keresztül tudja vinni a nemzeteken a kötelező betelepítési kvótát, az olyan precedenst teremt, amely alapján az Unió vezetői szinte bármilyen ügyben rá fogják tudni kényszeríteni az akaratukat a velük ellentétes álláspontot képviselő, az adott ügyekben kisebbségbe kerülő országokra is.” (Európa és Magyarország válaszúton, 2017. május 26.)

A teszt egyértelmű eredménye, hogy Brüsszel valóban fel akarja számolni az önállóságot, a nemzeti szuverenitást a lényeges dolgokban. Most már teljesen tiszta: amilyen gyorsan csak lehet, ki kell lépnünk az Európai Unió nevű formálódó birodalomból. Most talán még lehetséges, valószínűleg ez az utolsó utáni lehetőség. Látom, hogy a britek milyen nehezen szabadulnak, és az utóbbi hónapok során azon gondolkodtam, sikerülni fog-e nekik kilépni. Most még talán igen. Nekünk viszont, ha nem lépünk viszonylag gyorsan, akkor el fog szállni a békés távozás lehetősége. Így látom.

Tudom, sokan el sem tudják képzelni az életet az Unión kívül, őket meg kellene győzni, hogy igenis van jövő a Brüszszeli Nagybirodalmon túl. Pontosabban: csak ott van jövő.

Most a saját személyes véleményemet írom. Azért is, hogy végre kezdjünk el vitázni erről az egyre sürgetőbb kérdésről. Kezdjük el feltérképezni a távozás lehetőségeit, mérlegeljük a hasznát és az esetleges károkat is. Nem félelemmel. Gyakran amolyan horrorapokaliptikus képet festenek elénk a kilépésről, ezért eleve félve fogunk hozzá már a vitához is. A tagság ténye amolyan föderalista oltáriszentség sokaknak, és az Unióból való kilépés felvetése szentség-gyalázás a számukra. De erről szó sincs.

1956. november 1-jén a Kossuth Rádióban Magyarország miniszterelnöke, Nagy Imre a következőket mondta, bátran és egyenesen: „A magyar nemzeti kormány (…) kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép a függetlenség és egyenjogúság alapján, az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően, igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfejlesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi csoportosuláshoz csatlakoznék.” 

Ez a cél ma is reális, bár a részletek tekintetében nyilván ma másképp van sok dolog. Nagy Imre szavai arra jó példák, hogy nem feltétlenül súlyos nemzetellenes tett egy hatalmi csoportosulásból való távozást szorgalmazni. Például a Huxit szorgalmazása sem súlyos bűn.

Az a véleményem, hogy el kell kezdeni készülni a kilépésre, el kell kezdeni erről a vitát, amíg még nem késő. Ha a magyarok többsége inkább maradni szeretne, ám legyen, de én gyorsan menekülnék, amíg még lehet. Talán nem vagyok ezzel egyedül.

Olvasson tovább: