Kereső toggle

„A traumából pozitív szaldóval is ki lehet jönni”

– mondja Lénárt Ágota katasztrófapszichológus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A terrortámadások okozta poszttraumás stressz szindróma tüneteiben és kezelésében is hasonló ahhoz, amit a harctérről visszatérő katonák, vagy katasztrófák, balesetek túlélői tapasztalnak. A trauma feldolgozása munkát igényel, ám ennek elvégzése nyomán akár pozitív sorsfordulat is bekövetkezhet – mondta a Heteknek dr. Lénárt Ágota, a Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciójának társelnöke.

„A nizzai terrortámadás egyik magyar túlélője azzal keresett meg, hogy rendszeresen emlékképek gyötrik. Ezeket a bevillanásokat a szakmában flashnek nevezik, és akár a legváratlanabb pillanatban, teljesen valósághűen előjöhetnek” – említett példát lapunknak nyilatkozva saját praxisából Lénárt Ágota, aki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság krízisintervenciós csoportjának egyik vezetőjeként részt vett olyan tragédiák túlélőinek segítésében, mint a vörösiszap-katasztrófa vagy a magyar diákok veronai buszbalesete. Hangsúlyozta: a terrorakciók és a különböző katasztrófahelyzetek sérültjeinek, illetve a veterán katonáknak a poszttraumás tünetei gyakorlatilag megegyeznek, és hasonló kezelést is igényelnek.

Az említett flasheken, illetve rémálmokon túl gyakori jelenség a szorongás és az önhibáztatás: „miért pont én maradtam életben” vagy „miért voltam rosszkor rossz helyen”. A helyzetet súlyosbítja, ha az illetőnek maradandó fizikai sérülései lettek, hiszen ezek nap mint nap az átélt szörnyűségekre emlékeztetik. „Az egyik legfontosabb dolog ilyenkor – ezt alkalmaztuk a nizzai túlélő esetében is – az úgynevezett ventillálás, vagyis, hogy a traumatizált személy újból és újból mondja el, hogy mi történt vele, mert így az esetek többségében előbb-utóbb »átmosódik« az élmény, és veszít az erejéből. Természetesen beleragadni sem érdemes abba ami történt, de a környezete gyakran arra ösztönzi az embert, hogy azonnal igyekezzen túllépni a történteken, ami nem célravezető” – magyarázta a pszichológus.

Hozzátette: azon nem érdemes rágódni, hogy mi miért történt, inkább arra kell koncentrálni, hogy az életben maradásnak bizonyára célja van, a túlélőnek „dolga van még a Földön”. Érdemes fokozatosan, a terhelhetőséget figyelembe véve visszatérni a mindennapi feladatokhoz: elképzelhető, hogy valaki eleinte az ágyból sem tud felkelni, vagy csak a boltig tud elmenni, hogy bevásároljon – mindenesetre érdemes az élet apró örömeire koncentrálni, és fenntartani a kapcsolatot a barátokkal, munkatársakkal. A nyugtatók szedése pedig csak nagyon súlyos esetekben és időlegesen indokolt – hiszen ezek könnyen függőséget okozhatnak. 

Lénárt Ágota kiemelte: a traumából pozitív szaldóval is ki lehet jönni. „Számos esetben láttuk, hogy az illető élete megváltozik, értelmet nyer, elkezd például segítő munkát végezni. Egy paralimpikon egyszer ezt úgy fogalmazta meg nekem, hogy ha gyerekkorában nem sérült  volna meg, akkor nem juthatott volna ki az olimpiára, és talán nem tanult volna meg úgy küzdeni, hogy diplomás, vezető beosztású felnőtt legyen belőle” – fogalmazott. 

Az, hogy ki hogyan tudja feldolgozni a traumát, nagymértékben függ a személyiségünktől és azoktól a megküzdési mechanizmusoktól, amelyeket a családból hoztunk, vagy mi alakítottunk ki magunkban. „Aki előtte is erős és stabil személyiséggel rendelkezett, az könnyebben dolgozza fel a traumákat. Főleg, ha a szüleinél is azt látta, hogy a krízisekben nem feladják, hanem kitartóan küzdenek, vagy ha neki is voltak már olyan élettapasztalatai, amelyek során pozitív mintákat dolgozott ki. Például az a sportoló, aki küzdött már meg sérüléssel, sokkal könnyebben túlteszi magát egy következőn” – fejtette ki Lénárt Ágota. Megjegyezte: a magyar társadalom sajnos nem arról híres, hogy jól működnek a problémafelismerő és -kezelő mechanizmusaink, gyerekkorban ezt kevesen sajátítják el, ezért jellemző probléma például, hogy krízishelyzetekben „előkerül” az alkohol.  

A közvélemény figyelmét felkeltő tragédiák esetében a pszichológus szerint a médiaérdeklődésnek lehet pozitív és negatív hatása is. Az első napok megdöbbenése, társadalmi odafordulása, segíteni akarása, erkölcsi és anyagi támogatása annyira jellemző, hogy a szakemberek ezt az időszakot „mézesheteknek” nevezték el. Bár a társas támogatás nagyon fontos, van olyan, akinél ez a szintű érdeklődés már inkább terhet jelent. Ugyanakkor az is kiválthat csalódást, ha a (sajtó)érdeklődés egy idő után alábbhagy – hiszen a túlélők úgy érezhetik, hogy elfeledkeztek róluk, senki nem foglalkozik velük.

Olvasson tovább: